Korkép blog

kedd, október 31, 2006

A Kossuth tériek perelnek a rendőri túlkapások miatt

2006. október 31. 19:24

MNO
Beperli a magyar államot az október 23-i rendőri intézkedések miatt a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 - mondta Gonda László a Batthyány-örökmécsesnél tartott keddi demonstráció kezdetén.

A Kossuth téri tüntetők egyik vezetője úgy fogalmazott: érvényes megállapodásuk volt a rendőrséggel arról, hogy nem kell elhagyniuk 23-án a Kossuth teret, és az erről szóló jegyzőkönyv is bizonyítja, hogy a rendőrség megszegte a megállapodást, és jogtalanul szüntette be demonstrációjukat.

Gonda László arról is beszámolt, hogy levéllel fordultak az Egyesült Államok elnökéhez, amelyben tájékoztatják őt arról, hogy "Magyarországon folyamatos jogsértés, rendőri brutalitás és terrorcselekedetek" folynak. Az Európai Unió tagországaitól pedig azt kérik, hogy ítéljék el a magyar kormány és a rendőrség október 23-i agresszív fellépését - tette hozzá.

Gonda László tájékoztatása szerint tovább szerveződik a Magyar Október Mozgalom, melyet Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője azért hívott életre, hogy "értelmiségi hátteret biztosítson" a demonstráció szónoki színpadának.

Kedd este a Batthyány-örökmécsesnél, az Aulich utca elején mintegy 100 demonstráló gyűlt össze, hogy tovább folytassa a szeptember 17-én kezdődött kormányellenes demonstrációt.

(MTI)

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=381146&rvt=2

Gazsó: A Szonda átlépte a Rubicont

A Századvég kutatási igazgatója szerint manipuláció történt
2006. október 31. 14:35

MNO
„Azt gondolom, hogy itt egy nagyon fontos ponthoz érkezett a közvélemény-kutató szakma. Sokat és sokan bírálták a közvélemény-kutatást azért, mert úgy érezték, hogy manipulálja a kérdésekkel a megkérdezetteket, és esetleg manipulálja az eredményeket is” - nyilatkozta az InfoRadiónak Gazsó Tibor, a Századvég kutatási igazgatója, a Szonda Ipsos kedden megjelent felmérése kapcsán. A szakember szerint a Szonda kérdésfeltevései a közvélemény-kutató szakma válságát jelzik.

• Szonda: A többség nem támogatja a Fidesz kezdeményezését


Gazsó Tibor az InfoRádiónak elmondta: "Azt gondolom, hogy itt egy nagyon fontos ponthoz érkezett a közvélemény-kutató szakma. Sokat és sokan bírálták a közvélemény-kutatást azért, mert úgy érezték, hogy manipulálja a kérdésekkel a megkérdezetteket, és esetleg manipulálja az eredményeket is"
Véleménye szerint a Szonda Ipsos felmérése "átlépte a Rubikont".

Mint mondta: "Az nekem teljességgel elfogadhatatlan, hogy a magyar választóközönségnek egy túlnyomó többsége egyetért minden további nélkül a megszorításokkal, és egyáltalán nem kíván racionálisan mérlegelni és gondolkodni az opciókról, hanem feltétel nélkül követi a Gyurcsány-kormányzat által előterjesztett menetrendet. Én azt gondolom, hogy nem tesz jót a közvélemény-kutatásnak, hogy ilyen eredmények jelennek meg" - fogalmazott a kutatási igazgató.

A Századvégnek más jött ki

"Nekünk teljesen más dolog jött ki... Az MSZP-sek annak ellenére, hogy egyetértenek a kérdésekkel többségükben, nem kívánnak elmenni a népszavazásra, mert kevesebb, mint 50 százalék jelzi, hogy biztosan részt venne. Ez egy érthető magatartás. A lojalitás erős bennük ilyen szempontból... de nem mondják azt, hogy 'igen, vegyétek el a pénzemet, és privatizáljátok az egészségügyet a fejem fölött'. Ez nekem hihetetlen, ez egy abszurd kategória" - tette hozzá a szakember.

Gazsó "a legsúlyosabb manipulációnak" nevezte azt, hogy a Szonda Ipsos olyan kérdést tett fel, amelyben arra volt kíváncsi, hogy a válaszadók szerint érdemes, vagy nem érdemes népszavazásra 5 milliárd forintot költeni?

A demokrácia éppen arról szól, hogy az emberek kifejezzék a véleményüket bizonyos kérdésekben - fogalmazott a Századvég kutatási igazgatója.

A Szonda eredménye a kormány érdekeit szolgálja

Arra a kérdésre, hogy van-e akinek mindez az érdekét szolgálja, Gazsó Tibor úgy válaszolt: "teljesen egyértelmű", hogy a Gyurcsány-kormány érdekeivel abszolút ellentétes a Fidesz által felvetett hét kérdésnek a vitája, hiszen ezek megteremtik annak a lehetőségét, hogy elinduljon egy nagyobb fajsúlyú vita ezekről a kérdésekről.

"Most ugyanis a média fősodra arról tájékoztatja a választókat, hogy egy opció van, ez, amit a Gyurcsány-kormány programja megjelöl, az össze többi ötlet és felvetés nem komoly" - vélekedett Gazsó Tibor, aki szerint a népszavazási kezdeményezés azzal a veszéllyel jár a kormányra nézve, hogy muszáj lennie megvédenie "nem túl erős" pozícióit egy nyílt vitában.

(inforadio.hu)

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=381108&rvt=2

Visszavágóra hív a Fidesz!

2006-10-31. 14:57:24

Fáklyás "szolidaritási menetet" rendez a Fidesz november 4-én, szombaton 16 órától az október 23-i, brutális rendőrtámadás áldozataiért, az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a szabadságért. A Terror Háza múzeum elől az Andrássy úton, az Erzsébet téren valamint a Károly körúton keresztül az Astoriához vonulnak. Kuruc.info kommentár: a többi a mi dolgunk.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a felvonuláson nem fog elhangozni beszéd. A Fidesz nevében arra kért minden felvonulni szándékozót, hogy ne hozzon magával zászlót és transzparenst, helyette egy szál gyertyával, mécsessel vagy fáklyával érkezzen, ugyanis "ez a menet a maga csendes, méltóságteljes módján fog kiállni a demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartása, a brutális rendőrtámadás ártatlan áldozatai, az erőszakmentesség, az őszinteség és az igazságosság mellett".

A szolidaritási menet nyugalmára, illetőleg méltóságteljes megrendezésére a Fidesz önkéntesei és rendezői fognak figyelni, ügyelni - mondta el a szóvivő, "ezért arra kérünk minden provokátort, hogy a szombati napon maradjanak otthon, ugyanis ahogy eddig sem, most sem fogjuk hagyni, hogy provokáljanak. Itt és most arra kérjük, sőt, tisztelettel arra szólítjuk fel a rendőröket, hogy a város nyugalma, a békésen ünnepelni szándékozó családok biztonsága érdekében viperáikkal, gumilövedékeikkel, könnygázgránátjaikkal, símaszkjaikkal, az azonosítást lehetetlenné tevő gyakorlóruháikkal együtt maradjanak a laktanyáikban".

Kiemelte: a Fidesz azt szeretné, ha nem ismétlődnének meg az október 23-i sajnálatos események, amikor a Fidesz megemlékezéséről békésen hazafele tartó embereket brutálisan támadtak és vertek meg rendőrök csak azért, mert az utcán tartózkodtak.

Mint fogalmazott, a Fidesz vár és hív mindenkit, akik hitet szeretnének tenni a demokrácia, a szabadság és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett.

(fidesz.hu)

A rendőri túlkapásokról az Európai Bizottságnak: indokolt volt

2006. október 31. 13:00

MNO
Elkészült az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban a válaszlevél az Európai Bizottság rendőri túlkapásokról érdeklődő levelére – közölte Kondorosi Ferenc, a tárca államtitkára. Az illetékesek a dokumentumban megköszönik a biztos érdeklődését és biztosítják, hogy minden szükségszerű és indokolt volt.

A tüntetőkkel szemben alkalmazott esetleges túlzott rendőri erőszakkal kapcsolatos információkról érdeklődött Franco Frattini, az Európai Bizottság jogi és igazságügyi felelőse Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszterhez írt levelében.

Kondorosi Ferenc az MTI érdeklődésére azt közölte: elkészült a válaszlevél, amiben megköszönik a biztos érdeklődését, és biztosítják arról, hogy az emberi jogok védelme és tiszteletben tartása a Magyar Köztársaság kormánya számára alapvető fontosságú kérdés. – Harmadrészt jelezzük, hogy a rendőri túlkapásokat vizsgáljuk, de azt is jelezzük, hogy a rendőri intézkedések, azok, természetesen egy adott helyzetben szükségszerűek és indokoltak voltak – tette hozzá az államtitkár. Megjegyezte: a levélben közlik Franco Frattinival, hogy részletes vizsgálatok folynak, és a vizsgálatok eredményeiről a biztost folyamatosan és részletesen tájékoztatják.

Friso Roscam Abbing, az EU-biztos szóvivője az MTI-nek Brüsszelben pénteken elmondta: levelében Frattini felhívja a magyar miniszter figyelmét arra, hogy különböző jelentések szerint a rendőrség esetleg túlzott erőszakot alkalmazott tüntetők ellen az elmúlt két hétben. A biztos a témáról a kormány rendelkezésére álló információk átadására kéri a magyar felet, hogy válaszolhasson a hozzá érkezett kérésekre. Különösen érdeklődik azon vizsgálatok eredményei iránt, amelyeket a magyar hatóságok indítanak az ügyben. – Az információkat kézhez vételük után a bizottság elemzi, és határoz arról, hogy szükséges-e „párbeszédet kezdeményeznie a magyar hatóságokkal" – mondta el a szóvivő.

(MTI)

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=381098&rvt=105

Göncz Kinga szerint nem járatták le Orbánt

2006-10-31 09:04

Göncz Kinga szerint nem szerepel Orbán Viktor lejáratása abban a levélben, amelyet a miniszterelnöki hivatal külkapcsolatokért felelős államtitkára küldött a külföldi misszióvezetőknek az október 23-ai eseményekről.

A közszolgálati televízió reggeli műsorában a külügyminiszter úgy fogalmazott: "Orbán Viktor egyáltalában nem szerepel a levélben, lejáratása pedig még annyira sem".

Tegnap Göncz Kinga a távirati irodának nyilatkozva azt mondta: a külképviseleteknek küldött jegyzékhez mellékelték Gyurcsány Ferenc parlamenti beszédének szövegét. Mint ismert: ebben a kormányfő úgy fogalmazott, az ellenzék vezére ideológiát adott az utcai rendbontáshoz. Az országgyűlés szakbizottsága rendkívüli ülésen hallgatná meg a külügyminisztert a jegyzékről, Göncz Kinga azonban már korábban jelezte: nem megy el az ülésre.

http://www.hirtv.hu/?tPath=/belfold/&article_hid=122231

Több mint 6 millió embernek hazudtak 1956-ról

Súlyosan sérült a mai 30-as, 40-es és 50-es korosztály nemzeti identitása
2006. október 31. 9:01

MNO
Nagy Károly amerikai főiskolai tanár a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi közgyűlésén a tisztességtelen történetírásról szóló előadásában hangsúlyozta: 1957 és 1988 között több mint 6 millió embernek hazudtak '56-ról a történelemkönyvekben.

Külföldi történészek előadásával emlékeztek az 1956-os forradalomra a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott ünnepi közgyűlésen. A köszöntőt Király Béla hadtörténész professzor mondta, aki 1956-ban a nemzetőrség főparancsnoka, valamint a Forradalmi Karhatalmi Bizottság elnöke volt.

Nagy Károly amerikai főiskolai tanár a tisztességtelen történetírásról szóló előadásában hangsúlyozta: 1957 és 1988 között több mint 6 millió embernek hazudtak '56-ról a történelemkönyvekben. Úgy fogalmazott: a kádári rezsim agymosó gépezetében súlyosan sérült a mai 30-as, 40-es és 50-es korosztály nemzeti identitása is.

Az akadémia rendezvényén vendégként részt vett Göncz Kinga külügyminiszter és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is.

Info Rádió.

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=381072&rvt=2

Megingott Gergényi pozíciója?

Körültekintő módon kell kilőni a könnygázgránátot
2006. október 31. 10:14

MNO
Dobozi József dandártábornok, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) parancsnoka belső vizsgálatot indított a történtek jogszerűségének tisztázására, sőt saját maga ellen is vizsgálatot kért. Gergényi brutális intézkedések mellett tett elkötelezett állásfoglalása ellenérzést váltott ki a rendőri vezetésben.

Az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott információk szerint a testület felső vezetése több értekezleten is felhívta a figyelmet a rendőrök szakszerű és törvényes intézkedésének szükségességére – írja a Magyar Hírlap.

A rendőri vezetés továbbra is határozott és bátor fellépést vár el az egyenruhásoktól, de azt kéri, a tömegoszlatási műveletek végrehajtásakor igyekezzenek figyelembe venni humánus szempontokat is – elsősorban a kényszerítő eszközök alkalmazásakor. Továbbra is lehetőség lesz könnygázgránát és gumilövedék bevetésére, de főként az utóbbi használatát a lehető legkörültekintőbb módon javasolja a vezetés – írja a lap.

Dobozi József dandártábornok, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) parancsnoka belső vizsgálatot indított az intézkedések jogszerűségének tisztázására. Sőt a lap értesülései szerint saját maga ellen is vizsgálatot kért a vezető.

A tömegoszlatásban részt vevő alakulatok döntő többsége a Rebisz állományából került ki. A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy számos televízióban sugárzott felvétel segíti a felelősség tisztázását. A lap információi szerint szerint a tábornok szabálytalan fellépés esetén kész parancsnoki fegyelmi vizsgálatot indítani, törvényszegés gyanúja esetén pedig büntető feljelentést tesz a beosztottai ellen.

Megpecsételődött Gergényi sorsa?

A Magyar Hírlap úgy tudja, az ORFK-n – a fentiek tükrében – egyáltalán nem nézik jó szemmel, hogy Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány válogatás nélkül, teljes mellszélességgel kiállt beosztottai mellett, noha egyre nyilvánvalóbb, hogy október 23-án történtek nehezen megmagyarázható túlkapások. A tábornokot már évekkel korábban, budapesti kinevezése előtt „vasprefektus" néven emlegették rendőri körökben, mert következetesen és keményen harcolt a bűnözők ellen, de munkatársait is megtizedelte. Maximalista vezetési módszerei nem mindenhol találkoztak megértéssel. Bács-Kiskun megyében főkapitányként egész osztályokat rúgott ki, Budapesten is tucatnyi középvezetőt mentett fel beosztásából, nem kevés ellenséget szerezve magának.

A tábornok sorsa az elmúlt napokban tett nyilatkozataival megpecsételődött. Már az MTV-székháznál történt rendőri fiaskó után is többen alkalmatlanságáról beszéltek. Most a brutális intézkedések mellett tett elkötelezett állásfoglalása váltott ki ellenérzést a rendőri vezetésben, a politika viszont kitart mellette. Felmentése az igazságügyi és rendészeti miniszter hatásköre, de a jelenlegi viszonyok közepette nem volna taktikus ez a döntés – fogalmaz a Magyar Hírlap.

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=381080&rvt=2

Olvasói nyílt levél a szolgálatot meg NEM tagadó rendőrökhöz

2006-10-31. 03:26:05

Nyílt levél az október 23-án szolgálatot meg nem tagadó rendőrökhöz


Állatok!

Akárhányszor nézem vissza az 1956-os forradalom 50-ik évfordulóján történt nemzeti megemlékezésetek képi dokumentációját, nem tudom eldönteni, hogy milyen rendszertani kategóriába tartoztok. Csak behatárolni tudom. Valahol a csalánozók és a laposférgek között foglaltok helyet, de ezt majd egy etológus dönti el helyettem.

Miért?

Agyatok nincs, de az a néhány idegdúc a helyén, amit a símaszk és a bukósisak csak együttes használat esetén tart össze, elegendő ahhoz, hogy

- a nemzeti ünnepünkön részt venni kívánó honfitársainkat (parancsra) provokáljátok;

- a békésen ünneplőket, idős embereket, nőket és gyerekekkel menekülő anyákat gondolkodás nélkül szétverjetek, megrugdossatok, gumilövedékkel fejbe lőjetek;

- a földre tepert, nem ellenkező emberekbe saját szórakoztatásotokra belerugdossatok, gumibottal, viperával ütlegeljétek őket;

- minden írott és íratlan, szakmai és etikai szabályt megszegve primitív véglények módjára cselekedjetek az önkontroll totális hiánya mellett;

- az utólagos azonosításotok minden lehetőségét sunyi módon kijátsszátok, miközben ti a tüntetőkről vagy az általatok tüntetőknek vélt (de ugyanúgy szétvert) személyekről videó- és képfelvételt készítetek (olvassátok el Péterfalvy Attila ezzel kapcsolatos véleményét az index.hu-n), amelyeket állítólag pénzhiány miatt rövid időn belül megsemmisítetek, de persze a honlapotokon további képeket és filmeket kértek a meg nem semmisített képanyagotok mellé.

Hosszasan folytathatnám a felsorolást, de felesleges, mert mindent felvettetek, így van lehetőségetek "szembesülni" és megbánást tanúsítani. Van azonban egy olyan "gyanúm", hogy ez utóbbi kifejezést nem is ismeritek. Az a pökhendi kopasz tahó főnökötök (görényi, vagy hogy hívják) azt nyilatkozta, hogy minden jogszerű és arányos volt. Biztos igaza volt. Az arányosság relatív fogalom. Ő például testarányai és vaksága (tudjátok, nem veszi észre, hogy viperát is használtok) alapján inkább a hengeres férgek kategóriájába tartozna, mégsem sorolható oda, mert e törzs képviselői nem szájon át ürítenek. De, hogy ne csak rosszat írjak, rólatok, egy kiemelkedő képességetekre is felhívom a figyelmet (bizonyára ez zavart meg a besorolásotok kapcsán is). Olyan kiváló a szemetek, mint a bagolyé. Sötét éjszaka, símaszkban és/vagy bukósisakban, plexipáncél mögül könnygázfelhőben is felismertek olyan "elkövetőket", akiken kapucni és sál is van. Nem csak felismeritek, de törvénytisztelő állampolgárként még akkor is tanúskodtok ellenük a bíróságon, amikor kiderül, hogy a felétek jobb kézzel követ dobáló (előre) elítélt ember bal kezes és nem is tartózkodott az általatok elmesélt helyszínen.

Szerintem azzal sem vagytok tisztában, hogy mindezt miért, illetve kiért teszitek. "Parancsra tettük" - hallom lelki fülemmel az értelmes magyarázatotokat. Rendben van. Tegyétek le az egyenruhát, amelyről még az autótokban le szokott esni az azonosító, aztán tegyétek le a fegyverarzenált is és civilben, egyesével menjetek el annak a fiúnak a családjához, akinek kilőttétek a szemét (vagy bármelyik másikéhoz, akit megnyomorítottatok) és mondjátok meg nekik. Utána gyertek le egy fradi meccsre (még mindig egyesével) és meséljétek el a B középben, hogy mekkora hősök vagytok. Ott egy pillanatra ugyanazt fogjátok érezni, mint a bíróság előtt a ti hazugságaitoknak és a szintén parancsra cselekvő bíróknak kiszolgáltatott egyetemista fiatalok, akiket (az esetek zömében teljesen ártatlanul) ti hurcoltak statárium elé. És még ez sem lenne igazságos, mert ti megúsznátok egy ugyanolyan veréssel, mint amilyenben ti részesítettétek ártatlanok százait, de azok a fiatalok évekre börtönbe kerülnek. Sokuknak az életét tettétek tönkre. Ja, és akkor se feledkezettek meg a parancsról, amikor családotokban, baráti társaságotokban (ha létezik ez utóbbi) valaki (fiatok, testvéretek, unokatestvéretek vagy barátotok mert nem igaz, hogy nincs közöttük is ilyen) bevallja, hogy urambocsá részt vett valamelyik tüntetésen. A parancs, az parancs. Ez esetben is vegyétek fel a sisakot, az álarcot, a viperát és a többi eszközt, amiről azt hiszitek, hogy féregből emberré változtat titeket és üssetek, rúgjatok, állítsatok elő, és tanúskodjatok. Hátha így a két milliárdos júdáspénzetek tovább gyarapszik majd. A miért ezzel rendben is lenne, de a miérteket mindig a "kiértek" mozgatják. Egy elmebeteg, gátlástalan, megalomán milliárdosért teszitek mindezt. Tőle kaptok parancsot, júdáspénzt és ha urambocsá ellenvéleményetek lenne, akkor fenyegetést, majd börtönt. Egy pszichopata ámokfutásának utolsó eszközeiként vesztek részt egy erkölcsi mélységeiből most utoljára felemelkedni képes nemzet végső kiirtásában. Abban biztos vagyok, hogy halálotok után ezért megfizettek, mint minden bűnös, de azért még szeretném megérni, hogy életetekben is feleljetek és ha egy mód van rá olyan társadalmi és alkotmányossági viszonyok között, amelyek közepette, illetve amelyek segítségével ti nyomorítottátok saját hazátokat és nemzettársaitokat.

Ja, és ha van köztetek olyan, aki saját magára nézve igaztalannak érzi a levelemet, vagy úgy gondolja, hogy a leírtak csak azokra vonatkoznak, akik ötödikként rúgtak fekvő honfitársaikba, vagy célzott lövéseket adtak le, annak azt tudom mondani, hogy ha levelemmel megsértettem, azt pontosan annyira sajnálom, mint amennyire ti sajnáltátok az ártatlanul szarrávert időseket, kiskorúakat, védekezésre képteleneket és azokat a fiatalokat, akiknek az életét tettétek tönkre. Ha kiengedtétek a börtönökből az ártatlan vagy a ti bűneitekhez képest csekély szabálysértéseket (saját hazájuk szabadsága érdekében) elkövető fiatalokat, visszaadtátok egy fiatal látását és a többi maradandó sérülést is helyrehoztátok, az ártatlanul meghurcoltak között szétosztottátok árulásotok két milliárdos jutalmát és átálltatok az igazságosság és a nemzet oldalára, akkor meg foglak követni titeket. Ezt megígérem. De addig is férgek maradtok (amit az NBH által bevezetett pszichikai bűnsegéd fogalma is alátámaszt).

Dr. Halász István

Azonosító jelzés kerül a rendőrök sisakjára

2006-10-31. 09:50:01

A jövőben a sisakjukon viselik azonosító jelzésüket a Rendészeti Biztonsági Szolgálat rendőrei, azaz a kommandósok.

A kormányvédők fejvédőire már fel is kerültek a két betűből és négy számból álló feliratok. Az RE betűjel a Rendészeti Biztonsági Szolgálatot jelöli, az első számjegy az illető beosztását, az utolsó három szám pedig személyre szóló azonosító. Az intézkedést várhatóan ma jelenti be Bene László országos főkapitány – írja a Magyar Hírlap.

(MR)

Kétmillióba került a traktorok kitiltása - leszedjük?

2006-10-31. 09:38:42

Kétmillió forintba került az a 150 mezőgazdasági vontatóval behajtani tilos tábla, amelyet múlt héten tettek ki a Budapest belvárosába vezető utakon - írja a Népszabadság.

A táblákat a Főpolgármesteri Hivatal jóváhagyásával a Fővárosi Közterület-fenntartó tette ki. A legyártatás egy, az utcákon való elhelyezés pedig újabb egy napot vett igénybe. A költségeket a cég fizette, egy e célra elkülönített keretből.

A Kuruc.info értesülései szerint forradalmárok néhány helyen már könnyűszerrel eltávolították a táblákat, így azokon a helyeken a KRESZ szabályai szerint nem is érvényes a tilalom.

(VG, Kuruc.info)

hétfő, október 30, 2006

Gyerünk, budapesti srácok! - Üzentek az Inter szurkolói

2006-10-30 20:45

Ismét magyar vonatkozású transzparenst feszítettek ki egy olasz stadionban. Az Inter szurkolói a hétvégi, Milan elleni szuperrangadón üzentek a San Siroból.

Az Avanti Ragazzi di Budapest feliratot - ami szó szerinti fordításban azt jelenti: Gyerünk, budapesti srácok - október 25-én már a Róma fanatikusai is kitették, utalva az '56-os események és a napjaink történései közti párhuzamra.

http://www.hirtv.hu/?tPath=/sport/&article_hid=122200

A Péterfy kórház továbbra sem adja ki a sérültek adatait

2006. október 30. 12:57


MNO
A Péterfy Sándor Utcai Kórház csak akkor adja ki az ott ellátott, az október 23-i zavargásokban megsérültek adatait, ha az adatvédelmi ombudsman semmilyen tartalmi vagy formai kifogást nem támaszt az ezt kérő rendőrségi kikérővel szemben – tájékoztatta a kórház főigazgatója, Budaházy Emil hétfőn az MTI-t.

– Az elmúlt hét végén az írott és elektronikus média több helyen és több alkalommal foglalkozott az október 23-i események során kórházi ellátásra szorult személyek adatainak rendőrség általi kikérésével. Ezzel kapcsolatosan a kizárólag a Péterfy kórházról mutatott vágóképek, illetve sajátosan megvágott interjúrészletek révén azt sugallták, mintha a Péterfy lenne az egyetlen intézmény, amely elsőnek, önként adta ki a sérültek adatait – tápot adva ezzel számos gyalázkodó megnyilvánulásnak, melyekre az intézmény becsületes dolgozói nem szolgáltak rá – írta Budaházy Emil az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Rámutatott: a kórház vezetése volt az egyetlen, amely – ombudsmani állásfoglalást sem kérve és várva – jogi és etikai fenntartásait írásban megfogalmazva azonnal elhárította a rendőrség kérését.

– Az újabb rendőrségi adatkérés is, mely már jogilag megalapozottnak tűnik, csak akkor elégíthető ki a kórház részéről, ha az adatvédelmi ombudsman semmilyen tartalmi vagy formai kifogást nem támaszt a levéllel szemben – írta a főigazgató.

(MTI)

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=380932&rvt=2

Ellenállók kiskátéja

2006-10-30. 17:12:13

Fotó: P.Cs.
Fotó: P.Cs.

Hogyan álljunk ellen hatékonyan a diktatúrának, hogyan öltözködjünk, hol szerezzük be az összetevőket, hogyan védekezzünk a rendőrhuligánok ellen, hogyan vészeljük át az előzetest: kérdések és válaszok. Kizárólag barátaink, szeretteink védelméről és önvédelemről van szó, miután a neoávós garázdák nem kíméltek vakot, mozgássérültet, nőt, kislányt, idős embert, papot sem, egy férfinak kilőtték az egyik szemét, sokakat súlyosan megsebesítettek. Az összeállítás bővíthető.

-Hogyan védekezz a könnygáz ellen?
A magyarországi rendőrség közepes hatású könnygázt használ /mint megtudtuk, néha lejárt szavatosságút/, ez ellen legegyszerűbben egy szódabikarbónás vízzel beáztatott kendővel vagy csuklyával tudsz védekezni. Bőrünket valami zsíros krémmel kenjük be. A rutinos külföldi tüntetők hokiütővel küldik vissza a könnygázgránátot…

-Hogyan védekezz a gumibotos támadás ellen?
A gumibottal rendszerint fejre, combra vagy bordára támadnak, ettől az ember lezsibbad, ideiglenesen harcképtelenné válik. Karral nem lehet, nem érdemes védeni, mert egy-két ütéstől a legkeményebb embernek is elernyed a karja, és a következő már betalál. Javasolt védekezőeszköz egy L formájúra hajlított vasrúd, amelynek rövidebb szárát a markodba fogod, másik végével alkarodat takarod. Ha két ilyened van, az egyikkel védekezhetsz, a másikkal megakaszthatod a támadó pajzsát, gumibotját.

-Hogyan védekezz tonfa ellen?
A gumibottal ellentétben a tonfával szúrni is lehet, illetve lefogásokat eszközölni. A leggyakoribb trükk, hogy a rendőr beakasztja a vállad mögé a tonfa végét, megcsavarja, és ezáltal az erőkar miatt megsokszorozott erővel a föld felé kényszerít. Erre figyelj. A tonfa hárítása nem mindig kezdőnek való feladat, ha egyedül vagy, jobb, ha visszavonulsz, de ha tonfás rendőrt látsz támadni, zavard, ahogy tudod.

-"Vakítsd meg" az ellenséget!
Könnygáz ellen ugyan rendszerint védekeznek a rendőrök, de a festékspray ellen nem. A festékkel lefújt sisaklemezen ők se látnak ki.

-Hogyan lehet megállítani a lovas rendőrt?
Lovas rohamnál a lovas nem fogja a kantárt. Ha igen, akkor instabil, és nem tud rendesen támadni. A feladat kis bátorságot kíván: állj meg a közeledő ló előtt, majd kapd el a kantárt, és homorítva megfordulva rántsd meg. (Tehát: a ló mondjuk balra megy el melletted, te jobbra fordulsz, két kezedben a kantár, fejed fölé emeled, így az átmegy a másik oldalra, és amikor átért, jól megrántod.) A ló pofáját ezzel oldalt rántod, mire az szó szerint a földre veti magát. Utána lehet adni viperával a mocsadék lovasávósnak. Mondjuk a sajátjával. Ha jól csinálod, már az esésnél rommá töri magát. Ha a lába a kengyelben volt, ez majdnem bizonyos.
A ló egyébként azt se szereti, ha vizes kötéllel a farára vágnak. Bár akkor már inkább a rendőrt üsd vele.
Hasznos eszköz a "bolo" nevű mexikói játékszer is, ami két súly, egy kötéllel összekötve. Megpörgetjük, eldobjuk. Ha jól dobtuk, rátekeredik a lovasra.

-Hol szerezhetsz be csuklyát és egyéb hasznos dolgokat?
Csuklyát bármely katonai boltban kaphatunk, célszerű „bukósisak alá valót” kérni, így nem is feltűnő és ez vékony anyagból készül. Persze gondolni kell a közelgő télre is így vehetsz kötöttet is, de ez valamivel drágább. A vékony 1200-1400 Ft, míg a kötött 2500-3000 Ft között mozog. Ajánljuk az Obsitot az Erzsébet krt. 21-23-ban, talán az a legolcsóbb. A Mosonyi utcai rendőrbolt is jó, de ott lehet, hogy kérdezősködnek. Ha nem akarsz csuklyát venni, használj fekete pólót, az is megteszi és a rendőr egy esetleges ruházat átvizsgálásnál nem tud mit kezdeni azzal, hogy nálad van egy póló. A csuklya sem törvényellenes, de azt nehéz kimagyarázni.

-Milyen ruhában menj tüntetni?
Célszerű rétegesen öltözködni, mert jobban felfogja a gumilövedéket. Bár a bőrdzseki is elég hatásos. Jellegtelen, sötét ruhát vegyél fel, semmi kirívó ne legyen rajtad!

-Ha megtudod, hogy keresnek, mit tegyél?
Intézd el a legfontosabb dolgaidat, írd ki a legfontosabb telefonszámokat, hogy a családod tudja kiket kell értesítenie. Pakolj össze néhány napra elegendő ruhát, pénzt, tisztálkodószereket, törülközőt, papucsot, valamint tollat, papírt, könyvet. Bent nagyon lassan telik az idő…

-Ha bevisznek, mi a teendő?
Ha nincs ügyvéded, kirendelnek neked egyet, aki nem foglalkozik veled, a kihallgatásodon nem lesz jelen, esetleg még a tárgyaláson sem. Ezért a családodnak ajánljuk, hívja fel a Nemzeti Jogvédő Alapítványt, az éjjel-nappal hívható 06-30-549-4167 számon. Ők gondoskodnak megfelelő védelemről. Vallomást ügyvéd jelenlétében tegyél!

-Mit vihetsz be magaddal?
Ruhát, könyveket, tollat, olyan füzetet, ami nem spirálos, kisméretű elemes rádiót, filteres teát, nescafét, konzervet, cigarettát, tisztálkodási- és folyékony mosószert, körömcsipeszt, eldobható borotvát. Nem vihetsz be és be sem lehet küldeni semmilyen por vagy szemcsés dolgot, /pl.: cukor, kakaó/, walkmant, discmant, gyógyszereket,

-Hogyan tudsz telefonálni?
Ha bevisznek jó, ha van nálad néhány ezer forint, ugyanis ez letétbe kerül, és ezt utalják át a benti számládra. Ebből felhasználva tudsz telefonálni a „kapcsolattartódnak” /egy személyt adhatsz csak meg/ és az ügyvédednek. Néhány napot vesz az átutalás igénybe. (A Gyorskocsi utcában ez konkrétan 6 napig tartott) Ugyanebből a pénzből tudsz vásárolni, „spejzolni” is a hónap végén, de horrorisztikus árak vannak…

-Mi történik veled, ha bevisznek?
Ha nem az utcáról, hanem pl. otthonról visznek be, először egy házkutatást tartanak. Lehet, hogy nem is lesz náluk határozat, /ezt hívják a köznyelvben házkutatási parancsnak/, ezen ne lepődj meg, úgyis több szabályt felrúgnak. Viszont ha le is foglalnak valamit, ne felejts el a jegyzőkönyvből kérni, ebből mindenképpen kötelesek adni! (bár pl. én nem kaptam) És figyelj arra, hogy az idő, amikor elkezdték a házkutatást, /óra, perc/ pontosan legyen rajta feltüntetve.
Ha az utcáról visznek el, innen rád is vonatkozik: Ezt követően bevisznek a legközelebbi rendőrség fogdájába, hagynak néhány órát unatkozni, majd elszállítanak a Gyorskocsi utcába orvosi vizsgálatra. /Ha ez történt, akkor biztos lehetsz benne, hogy őrizetbe fognak venni, ami max 72 órát tart, ezért kell figyelned a jegyzőkönyvben a pontos időre./ Az orvos után elvisznek kihallgatásra, majd onnan vagy a helyi fogdára, vagy egy másik kapitányságéra. Ha kb. a második-harmadik napon szólnak, hogy visznek tárgyalásra, akkor valószínű, hogy az az „előzetes tágyalás” lesz. Itt egy bíró dönt arról, hogy előzetes letartóztatásba helyeznek-e vagy sem. Az előbbi a valószínű. Ez első körben 30 nap, de hosszabbítható 60-60-90 nappal Ha ez történik, elvisznek a Nagy Ignác utcába, /a „Markóba”/ és ott elkezdődik a pszichikai terror, és ha nem vagy nekik szimpatikus a fizikai is. (Lásd Tomcat börtönnaplója) Fenyegetnek majd a cigányok által elkövetett nemi erőszakkal és a verekedésekkel, de ezt nem kell bevenni, mert ott mindenki félti a kedvezményét és egyébként a rabok is a mi oldalunkon állnak és nem bántják a forradalmárokat. Csak az őrök. Aztán egyik irodából a másikba kell rohangálnod, leadnod a cuccaidat, ismét orvosi vizsgálat, aztán csinálnak rólad egy képet, ez lesz benne a benti az igazolványodban. Közben különböző személyes kérdéseket tesznek fel, a legfontosabb pl. milyen fajta kaját kérsz. Célszerű vegetáriánusnak vagy muzulmánnak vallanod magad, mert állítólag az a két kaja a legjobb. Mármint ehető. Ezt követően elvisznek vagy a Gyorskocsi utcai, vagy a Venyige utcai, de esetleg maradsz helyben a Nagy Ignác utcai BV intézetben. Eldöntik melyik zárkába kerülsz és kezdődik a pihenés… Ha eddig flegma voltál az őrökkel, innentől kezdve már ne tedd, mert jön a testi kényszer, azaz jól megvernek.

-Mit lehet bent csinálni, hogy telik egy nap?
Tulajdonképpen itt kipihenheted magad. Reggel hatkor ugyan ébresztő van, de ez csak azt jelenti, hogy felkelsz és beágyazol, mint a katonaságnál és ¾ 7-ig alhatsz tovább. Akkor bejönnek a zárkába, megkérdezik, hogy van-e panasz, akrsz-e valamit. Kb. ½ 8-8-kor beadják a reggelit és alhatsz megint délig. Akkor ebéd, utána alvás 5-ig, mert akkor hozzák a vacsorát (a Gyorskocsiban inkább később). Vacsora után alvás, majd kb. ¾ 7-kor megint bemennek a zárkába a panasz, stb. miatt. Utána alvás reggelig, és kezdődik egy újabb nap. Persze az alvások helyett lehet olvasni, írni, ha szerencséd van, olyan zárkába kerülsz, hogy van egy tv is, és akkor annyira nem unalmas. Naponta egyszer levisznek sétálni a szabad levegőre, -ha akarsz menni- de a lépcsőn vigyázz, eléggé csúszik… Főleg akkor, ha többször megkérdezik, hogy: Ugye akarsz menni sétára?!….

Kuruc.info

http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=32&HirID=6872

Vegyi fegyverrel támadtak az ávósok

2006-10-30. 17:22:00

Az Index információi szerint a rendőrség szeptember 20-21-én, és október 23-án is vegyi fegyvernek minősülő mérges gázt vetett be.

Ez utóbbi anyagot - a klóracetofenont - a nemzetközi szakirodalom a vegyi fegyver jelzővel illeti. Bevetését mindkét világháborúban fontolgatták, végül csak az amerikaiak használták, és ők is csak a vietnami háborúban. A Fodor József Országos Közegészségügyi Központ szájtján található leírás szerint a CN hatóanyagával, a klóracetofenonnal való érintkezés után orvosi ellátást kell igénybe venni, akár belélegezte, akár lenyelte valaki az anyagot, de akkor is javallott orvoshoz fordulni, ha az anyag a bőrre vagy a szembe került. Bár a CN rákkeltő hatása nem bizonyított ("nem osztályozható emberi rákkeltőként"), a vegyszer tüdővizenyőt okozhat, ezért fontos a vele érintkezésbe kerülőket nyugalomba helyezni és orvosi megfigyelés alatt tartani.

Budapesten a szeptemberi felkelés idején 20-ról 21-re virradóra a rendőrség a nemzetközi szakirodalomban CN-ként ismert anyagot vetett be, ezt a fémből készült gránátok cimkéi is bizonyítják. Az október 23-i zavargások alatt már nem fém, hanem papírgránátokat lőttek ki, és a beszámolók alapján nem csak CN-t vetettek be, de hatásai alapján az október 23-án bevetett gázgránátok egy része feltünően hasonlított a szeptember 20-21-én bevetett, bizonyíthatóan CN-tartalmú gránátokéval. A rendőrség nem árulta el, milyen gázokat vetettek be.

Több tüntető és tudósító beszámolója szerint is új típusú, paprikás hatású és szagú gázt is bevetettek október 23-án. Az új fegyver az időközben Németországból beszerzett chiligáz lehetett - ennek hatása drasztikusabb, de hamar múlik, nem maradandó, és a gáz is hamarabb oszlik el a levegőben. rendőrség nem közölt adatokat a bevetett gázról. A rendőrök az Országos Mentőszolgálatot sem tájékoztatták külön, pedig október 23-án többen is mérgezést szenvedtek, köztük rohamrendőrök is (október 23-án gyakran szembeszélben könnygázaztak a rendőrök).

(Index nyomán)

http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=2&HirID=6873

Gergényi szerint ünnep november 4

2006-10-30. 11:52:21

Budapest rendőrfőkapitánya szerint november 4-én ünnep lesz. Gergényi Péter "mélyen reméli, hogy november 4-ét mindenki az ünnep méltóságának megfelelően fogja megünnepelni". A főkapitány az ATV vasárnap esti műsorában nyilatkozott arról, hogy milyen megmozdulásokra számít jövő szombaton, amikor egyébként az 1956-os forradalom leverésének 50. évfordulója lesz.

Gergényi egyébként visszatekintve most is ugyanazokat az utasításokat adná ki, mint október 23-án, mivel szerinte ezek törvényesek és indokoltak voltak.

Megerősítette a korábbi híreket, hogy az Országos Rendőrfőkapitány utasítása alapján nem kellett viselniük rendőröknek azonosító jelvényüket a bevetési egyenruhán. Arra a kérdésre, hogy volt e október 23-án a rendőröknél "vipera", a főkapitány csak úgy reagált, hogy nem tud róla, de nem is szokott végignézni 2000 rendőrt, mielőtt harcba mennének.

(Uno)

http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=6853

Független Jogász Fórum: "megtorló jellegű indokolatlan hatósági intézkedések"

2006-10-30. 10:41:10

Az utóbbi hetek, pontosabban a szeptember 18-i, 19-i és az október 23-i események megkérdőjelezik, hogy Magyarországon megvalósul-e a jogállamiság elve a gyakorlatban - olvasható a Független Jogász Fórum választmányának állásfoglalásában.

- A szeptember végi események utáni hatósági kényszerintézkedések, előzetes letartóztatások indokolatlanok voltak a büntetlen előéletű, lakóhellyel rendelkező gyanúsítottak esetében, ahol nem merült fel a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye - mondta Jakab István választmányi tag.

- A kényszerintézkedések elrendelése nagy részben megtorló jellegű volt. Semmi nem indokolta azt, hogy gumibottal, teleszkópos ütőeszközzel támadták meg az embereket. A rendőrségről szóló törvény értelmében tilos a tömeget korlátozni a helyszínről történő eltávozásban. Nincs helye kényszerítő eszköz alkalmazásának az ellenszegülés megtörése után. Mindezeket nem vették figyelembe.

Jakab István felhívta a figyelmet: jogszabályok határozzák meg azt is, hogy ki tekinthető rendőrnek. A rendőrt ugyanis az teszi rendőrré, hivatalos személlyé, hogy egyenruhát hord és viseli az azonosító jelvényét. Az Alkotmánybíróságnak van egy állásfoglalása, ami kimondja, hogy az állam nevében közhatalmat gyakorló személyek azonosítása, az állampolgárral szemben intézkedő hivatalos közeg egyéniesítése az állampolgár által könnyen elvégezhető legyen. Akkor, amikor a rendőr anonimitásba bújik, fölveszi a maszkot, nincs azonosító jelvénye, nincs kiírva a neve, akkor jogszabálysértő módon jár el.

- A jogszabályok kimondják, hogy a kormány, így a kormányfő és a rendőrséget felügyelő miniszter irányítja a rendőrség munkáját, ezért ők és az illetékes főkapitányok, tehát az országos- és a budapesti kapitányok felelősek a történtekért - fejezte be Jakab István.

(MR)

http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=6848

„Megfélemlítés alatt nyilatkoztunk”

Több pap is megsérült az október 23-i összecsapásokban
2006. október 30. 11:49

MNO
A rendőrök több sérült tüntetővel is nyilatkozatot írattak alá október 23-án éjszaka a Gyorskocsi utcában, amelyben elismerik, hogy nem történt rendőri túlkapás, nem verték meg őket, és beismerik a rendzavarást. Az egyik sérült elmondása szerint azért írták alá a nyilatkozatot, mert féltek, hogy még tovább benntartják őket, és további atrocitások történnek velük.

- Aláírattak velünk egy olyan papírt, hogy nem történt ellenünk rendőri brutalitás, hogy elismerjük azt, hogy a rendőrök nem bántottak minket, és hogy tetten értek minket a rendőrök – mondta az egyik sérült. Állítása szerint azért írták alá a dokumentumot, mert féltek tőle, hogy még tovább benntartják őket, és további atrocitások történnek velük.

A fiatalemberek fontolgatják, hogy feljelentést tesznek az ügyészségen a brutális rendőri intézkedés miatt. Szerintük ugyanis a beismerő vallomást pszichikai sokkhatás alatt tették.

(hirtv.hu)

Több pap is megsérült az október 23-i összecsapásokban Szabon Gábor plébános a Blaha Lujza téren volt, amikor a lovas rendőrök kardlappal mértek óriási ütést a fejére. A Bakács téri templom papja egyedül állt a járdán, amikor rátámadtak. Szabon atyát a szervezett bűnözés elleni osztályon ma hallgatják meg. Mint mondja, az idézést először nem postai úton juttatták el hozzá, hanem a templom főbejárata alá csúsztatták be. Csak tegnap délelőtt keresték meg hivatalosan a rendőrök, hogy beidézzék. Mint ismert, Vértesaljai László jezsuita szerzetes papot is bgántalmazták, sérüléseit gumibotozás, rugdosások és a gyomrát ért könnygáz gránát lövedék okozták, erről hivatalos orvosi látlelet is készült.

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=380926&rvt=2

L’Opinione: őskommunista gazemberek ítélik el a magyar tüntetőket

2006-10-30. 06:11:24

A mérsékelt olasz polgári lap azt írja, az 1956-os magyar felkelők „lemészárlóinak unokái szerint azok, akik ma Magyarországon a hazug, posztkommunista kormány ellen tüntetnek, fasiszták. És mint ilyenek, csak elítélésre és nem meghallgatásra érdemesek”. „Neofasisztákként” pedig „nincs joguk megszólalni”.

BBC

bbc.co.uk

A brit közszolgálati adó pénteken és szombaton kiemelt helyen jelentette, hogy Franco Frattini, igazságügyért, szabadságjogokért és biztonsági kérdésekért felelős Európai Bizottság biztosa és az EB alelnöke a Gyurcsány-kormányt felkérte, tisztázza, milyen módon lépett fel a rendőrség az elmúlt hetekben a tüntetők ellen.

REUTERS
reuters.com

A világ legnagyobb, brit hírügynöksége ugyanezen hírhez hozzáteszi, hogy Gyurcsány hazugságairól kiszivárgott anyag okozta az 1989 óta Magyarországon tapasztalt legnagyobb tüntetéseket. A rendőrség, írja a Reuters, gumigolyót, vízágyút és könnygázt használt tömegoszlatásra.

INTERNATIONAL HERALD TRIBUNE
iht.com

A globális amerikai lap újabb két cikkben foglalkozik Magyarországgal, mindkettőben az Associated Press amerikai hírügynökség anyagát közölve. Az egyik arról szól, hogy a magyar hatóságok új szabályokkal korlátozzák a kormányellenes tüntetéseket. A másik pedig az angol-amerikai könyvpiacon megjelent, 1956-tal foglalkozó könyvekről írva megállapítja, hogy Washingtonnak fogalma nem volt arról, mi történik ötven évvel ezelőtt Magyarországon. „Mint megszoktuk, a CIA félreértette”.

L’OPINIONE
opinione.it

A mérsékelt olasz polgári lap azt írja, az 1956-os magyar felkelők „lemészárlóinak unokái szerint azok, akik ma Magyarországon a hazug, posztkommunista kormány ellen tüntetnek, fasiszták. És mint ilyenek, csak elítélésre és nem meghallgatásra érdemesek”. „Neofasisztákként” pedig „nincs joguk megszólalni”. „Őskommunista gazemberség” a régmúlt ócska, harmadik internacionalista kelléktárából előhúzni olyan ostoba ellentétpárokat, mint a „fasiszta-antifasiszta”. A népnek minden joga megvan arra, hogy a „szabadalmazott”, önmagukat leleplező hazug posztkommunistákból álló magyar kormány ellen tüntetessen, írja a L’Opinione.

24 ore
ilsole24ore.com

A mértékadó olasz pénzügyi lap szerint „kúszó válságba” került Magyarország. Míg Gyurcsány Orbánt, a Fidesz vezetőjét vádolja az erőszakért, a sajtó nagy része az ellenkező irányba mutogat.

LA CROIX
la-croix.com

A „Keleten” emelkedő populizmust vizsgálva a francia konzervatív, katolikus lap egyebek között azt állítja, hogy Orbán Viktor a Trianon előtti Magyarország iránti nosztalgiára játszik.


Lovas István – Magyar Nemzet

A terror újabb áldozatai – Egy étterem vendégeit is megverték

2006. október 30. 7:55

A hét végén újabb brutális rendőri akciókról számoltak be lapunknak olyan súlyos sérüléseket szenvedett emberek, akiket ártatlanul vertek véresre október 23-án. Egyikük egy belvárosi étteremben készült vacsorához barátai körében, amikor nyolc, rendőrruhába öltözött, símaszkot viselő alak rontott be „szétverjük a fejét mindenkinek, rohadt szemetek” felkiáltással.

A Kecskeméti utcában lévő Magyar étteremben tartózkodókat, köztük külföldieket, sőt a szomszéd vendéglátó szakácsát is ütlegelni kezdték tonfával a rendőrök. A férfi testén tizennyolc látható ütésnyom maradt, a feje négy helyen szakadt fel, a koponyacsont a füle mögött eltörött, a bal keze mutatóujját szilánkosra törték. Azóta már járt nála a nyomozó hatóság, mára kihallgatásra idézték, és jelezte, hogy feljelenti a rendőrséget, kártérítési pert is indít. Egy férfit a hét második felében a Kossuth tér közelében ért rendőri atrocitás, miután autójával a környéket járta az ablakon kilógatott nemzeti színű zászlóval. Több civil szervezet és a Független Jogász Fórum is tiltakozását fejezte ki a hét végén az indokolatlan rendőrségi brutalitás és a törvénysértő hatósági eljárások miatt.

Eközben némileg ellentmondásos nyilatkozatok hangoznak el különböző rendőri vezetők, illetve szóvivők részéről a pénteken a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat (Rebisz) parancsnoka által bejelentett belső vizsgálatról. A Rebisz vezetője pénteken azt mondta: vizsgálatot rendelt el, mert az október 23-i tüntetések feloszlatásáról látott olyan felvételeket, amelyeken a rendőrök kifogásolhatóan jártak el. Az ORFK szóvivőjének közlése szerint azonban „tényfeltáró vizsgálat” indul. Ez alapján viszont a rendőrök megúszhatják tettüket akár fegyelmivel is.

Szétverjük a fejét mindenkinek, rohadt szemetek! – a belvárosi Kecskeméti utcában lévő Magyar étterembe ezzel a felkiáltással rontott be nyolc, rendőrruhába öltözött, símaszkot viselő alak, hogy nyomban utána megkezdjék a helyiség szétverését és a vendégek ütlegelését. Az eseményekről Sz. Zoltán (mérnök egy építőipari cégnél) számolt be lapunknak, aki barátjával és egy fiatal hölggyel éppen vacsorához készülődött. Elmondta: október 23-án fél nyolc körül farolt be az étterem elé egy rendőrségi furgon, amelyből nyolc-tíz személy szállt ki, kettő a teraszon ülő vendégeknek esett neki, a többi trágár szavakat üvöltve a bent lévőkre támadt rá felszólítás, igazoltatás nélkül. „Rajtam tizennyolc látható ütésnyom maradt, miután tonfával agyba-főbe vertek, amikor lány ismerősömet próbáltam védeni. A fejem négy helyen szakadt fel, a koponyacsontom a fülem mögött eltörött, a bal kezem mutatóujját szilánkosra törték, mindkét kezemen zúzódások láthatók. A felgyógyuláshoz nyolc-tíz hét kell, a koponyámon keletkezett sérülés az életem végéig elkísér. Elképesztő, hogy államilag finanszírozott, rendőrruhába bújtatott emberek félholtra verhetnek békés járókelőket, lincselést folytathatnak a Belvárosban.

A helyiségben volt a szomszéd étterem szakácsa is, aki szintén kérte a hivatalos öltözéket viselőket, hogy ne bántsák, mert ő dolgozik, erre a következő választ kapta: »Dolgozol te, a k… anyádat, az életedben nem dolgoztál, te köcsög.« Miután könnygázt fújtak az étterembe, és rácsapták a tulajdonosnőre az ajtót, távoztak a rendfenntartók. A szakácsot és engem később mentővel vittek kórházba, útközben rendőrök megállították az autót, az ajtókat kinyitva trágárságokat kiabáltak a sérülteknek, az orvosok határozott fellépésére volt szükség, hogy az utunkat folytatni tudjuk. Azóta már járt nálam a nyomozó hatóság, hétfőre kihallgatásra idéztek, az biztos, hogy én feljelentem a rendőrséget, és valószínűleg kártérítési pert indítok” – mondta Sz. Zoltán.
Az étteremben egyébként amerikai vendégek is voltak, ők egy órán keresztül a mellékhelyiségben bujkáltak, az eset után arról beszéltek, hogy ilyen eljárást csak a Dél-afrikai Köztársaságban, az apartheid-rendszerben láttak. Megvertek egy kanadai férfit és egy német házaspárt is, több vendég sírógörcsöt kapott. R. Gábor rendezvényszervező, akinek az ujját törték az étteremben, közölte: Moszkvából és Bécsből is jelezték, olyan városba, ahol rendőrök vétlen külföldieket lincselnek, nem merik ügyfeleiket küldeni. Több tanú is arról számolt be, a randalírozó rendőrök úgy viselkedtek, mintha narkotikum befolyása alatt lettek volna.

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=380894&rvt=2

Az állam 245 milliót utalt az augusztus 20-i tűzijátékért

2006. október 29. 17:23

MNO
Néhány napja a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) az augusztus 20-i tűzijáték lebonyolításáért csendben átutalt kis híján negyedmilliárd forintot a Nexus Reklámügynökség Kft.-nek. A tranzakció csak néhány nappal előzte meg a Fidesz által javasolt parlamenti vizsgálóbizottság október 31-én esedékes felállítását.

A 245 millió forintot kifizetésénél a MeH irányadónak tekintette, mit ír elő a Nexussal június 18-án aláírt szerződés: természeti katasztrófa esetén bekövetkező károkért a Nexust felelősség nem terheli. A szerződést a MeH részéről Bodor Tibor, a Miniszterelnöki Hivatal korábbi főosztályvezetője kötötte meg, őt tartják felelősnek, amiért az időjárás okozta katasztrófahelyzet nem szerepelt benne. A szerződés nem írta elő azt sem, hogy a Nexus az Országos Meteorológiai Szolgálattal kapcsolatot tartson. Bodort visszaminősítették a MeH köztisztviselőjének, ám a hvg.hu értesülései szerint hamarosan új posztra kerül: felelős beosztást kap Kiss Pérter szociális és munkaügyi minisztériumában – adta hírül a hvg.hu.

„Miután a Budapesti Rendőr-főkapitányság megtagadta az augusztus 20-i események kapcsán a nyomozást; a BRFK döntése elleni fellebbezési határidő pedig lejárt, és a döntés ellen senki se nyújtott be fellebbezést, a Miniszterelnöki Hivatal betartotta vállalt kötelezettségeit” – mondták el a hvg.hu megkeresésére a Kormányszóvivői Irodában.

Arra viszont nem tudtak válaszolni, mi van akkor, ha a jövő héten összeülő parlamenti vizsgálóbizottság esetleg mégis megállapítja a Nexus vagy a pirotechnikáért felelős Absolut Pyro Kft. felelősségét.

(hvg.hu)

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=380807&rvt=2

vasárnap, október 29, 2006

Az Otpor is tiltakozik a rendőrterror ellen

2006-10-29. 20:24:38

A Milosevics megbuktatásában oroszlánrészt vállaló szerb Otpor (Ellenállás) ifjúsági mozgalom vezetői arról tájékoztatták Toroczkai Lászlót, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivőjét, hogy a hétvégén nemzetközi sajtótájékoztatók ítélik el Belgrádban a budapesti rendőrterrort és Gyurcsány Ferenc újmódi diktatúráját.

Az Otpor kifejezésre juttatta azon véleményét, hogy Gyurcsány Ferenc módszerei nem sokban térnek el Szlobodan Milosevicséitől, és felháborítónak tartják, hogy míg őket hangosan támogatta az Európai Unió, amikor utcai harcokat vívtak a politikai irányítás alatt álló belgrádi rendőrséggel, addig Gyurcsány esetében Brüsszel elnéző.

Az elmúlt években az Otpor világszerte a demokratikus ellenzékiség szimbólumává vált, képviselőit az Európai Unióban a demokrácia élharcosai között tartják számon.

http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=6837

Sikerrel zárult az akaratnyilvánító Népgyűlés

A média és a titkosszolgálatok félrevezető, hazug információi ellenére több ezer ember vett részt a Budai Várban megrendezett Népgyűlésen. Bár a gyűlés kezdését 17 órára írtuk ki, az MTI és utána számtalan médium 19 óráról adott hírt, ugyanakkor a pontos helyszínről is eltérő információk keringtek. A rendőrségi terror miatt ugyancsak sokan elbizonytalanodtak, a megfélemlítések miatt jó néhányan nem mertek az utcára vonulni. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés lehetőségét megteremtő és a Gyurcsány-féle „Új Magyarországgal" szemben az eredetei Magyarország párhuzamos intézményrendszerének kiépítését elindító Népgyűlésen – a 300 rendőr és a levegőben köröző rendőrségi helikopterek árnyékában - mégis bátran, szavazataikkal mertek hitet tenni a megjelentek a valódi rendszerváltó folyamat mellett. 1680-an szavaztak igennel, 3-an nemmel, valamint 11 érvénytelen szavazat volt.

Az akaratnyilvánítás után a következő napokban szakemberek és köztiszteletben álló személyek felkérésével és bevonásával megkezdődhet az érdemi munka.

Toroczkai László

Forradalmi Nemzeti Bizottmány nevében

Kétezerhat jelképe az Árpád-sávos lobogó

A budai Várban, a Mátyás templom mellett, ott, ahol kerítéssel elrejtett emléktábla őrzi az 1945-ös becsület napjának emlékét, tartotta népgyűlését az eredeti Magyarországot megvalósítani akaró civilek több mint ezres tömege. A rendezvény vezérszónoka, Toroczkai László kijelentette, hogy a globalizációs és a jelenlegi kormányzati kihívásoknak ellenállva a régi jogrendünkhöz való részbeni visszatérés szellemében egy új országkoncepciót, a megmaradás és a továbblépés lehetőségeit dolgozzák ki. A felvételről megszólaló Budaházy György hazafi egyebek között azt is közölte, hogy legyen 2006 jelképe az Árpád-sávos lobogó.

Toroczkai László kitért arra, hogy a marihuánafüstös Hollandiában is a nulláról tört elő az Élhető Hollandiáért Mozgalom, amely a nemzeti értékek megvédését, a gazdasági és a politikai kiszolgáltatottság felszámolását tűzte ki célul és rendkívül gyorsan népszerű lett a tulipánok országában. Az Élhető Hollandiáért Mozgalom első helyre helyezte a holland népet és ellenállt a globalizációs, valamint a kívülről jövő lazítási és felhígítási kísérleteknek.

Toroczkai a jelen történéseit vázolva felhívta a figyelmet, hogy olyan szakmai munkát kell végezni, amely alternatívát ad a gyurcsányi diktatúrából kiábrándult százezreknek, és a hollandhoz hasonlóan a magyar érdekvédelem talajáról kiindulva szólítja meg az állampolgárokat. Toroczkai ismételten szót ejtett a békés tüntetőket ért rendőri brutalitásról, s jelezte, hogy a nemzeti mozgalmak nagy európai fórumán Magyarország küldötteként erről a jelenségről is beszélni fog. Fontosnak tartotta, hogy visszatérjünk ősi alkotmányunkhoz az sztálinista műalkotás helyett, és úgy ítélte meg, hogy a kihívások közepette a múlt rendjét a jelenbe építő érdekérvényesítési jog lehet csak mérvadó a hazájukat féltő emberek számára.

A tüntetők üdvrivalgása közepette lejátszották felvételről Budaházy György bujkáló hazafinak a tüntetőkhöz írt üzenetét, amelynek egyik fontos kitétele, hogy legyen 2006 jelképe az Árpád-sávos lobogó. Így a lyukas zászló után ötven évvel a nyolcszor vágott mező jelképezheti a változásokat akaró, a szabadságát soha fel nem adó magyar nemzetet.

A mostani népgyűlésen a jelenlévők szavaztak Magyarország történelmi alkotmányának jogfolytonosságáról. Toroczkaiék, mint mondta, előkészítették a november 25-én tartandó alkotmányozó nemzetgyűlést, amikorra is több tízezer embert várnak.

Forrás : HunHír.hu

INNEN tölthető le a Népgyűlés vágatlan hanganyaga
Forrás: Szent Korona Rádió

Cionisták is a rendőrterror ellen

2006-10-29. 14:45:42

Az elmúlt hetek szégyenteljes rendőri brutalitása a szélsőbaloldali cionista köröknek is szemet szúrt. A Hírszerző nevű magyarellenes portál szerzői is nyilván felismerték: az askenázi Gergényi pökhendi hazugságai, az ártatlanokkal szembeni igazságtalan rendőri intézkedések sorozata még a legszelídebb állampolgárokból is kihozza a látens antiszemitizmust, így közel annyit ártanak a magyarországi zsidóságnak, mint egy újabb holokauszt. Előbbiekből ugyanis anyagilag még profitálni sem tudnak.

A szélsőcionista portálon megjelent anyag igaznak ítélt részeit alább olvashatják:

"Ötödik napja nem tudjuk, megmarad-e a látása annak a férfinak, aki 23-án munkahelyéről indult hazafelé, és a rendőröktől tudakolta, merre biztonságos elindulnia. Bízott a közegben – vesztére. Pár perc múlva felszólítás nélkül lőtték fejbe – hétfő óta kórházban küzdenek a látásáért. A döbbenetes történetről az Index számolt be.

...Nem tudjuk, miért nem fogadta el akkor Gyurcsány Ferenc a rendőrséget felügyelő Petrétei József lemondását. Nem tudjuk, mikor mondott igazat a kormányfő: egy hónapja, amikor állítólag telefonon utasította a rendőri vezetést, hogy tegyenek valamit, és mégse, vagy most, amikor azt mondta, ő nem utasíthatja a független rendőrséget, és mégis.

Egy napja nem tudjuk, mit szól az emberi jogokra és a demokratikus szabadságjogokra oly érzékeny SZDSZ ahhoz, hogy Budapest főpolgármestere rendeletmódosítással hiúsítja meg a gazdák tüntetését, és mostantól az egykori demokratikus ellenzéki Demszky kedve szabja majd meg, hol kezdődik Pesten a demokrácia. A gyülekezési jogot súlyosan csorbító rendelet szerint mostantól nemcsak a kulturális, de a politikai rendezvényeknél is engedélyhez kötik a hangosbeszélő stb. használatát.

Nem tudjuk, meddig mehet el a kormányzat, amely arra utasítja rendőrségét, hogy kamuindokra hivatkozva („műveleti terület”) lezárja a Kossuth teret. Nem mintha nem szoktuk volna meg ettől a kormánytól a gyülekezési jog folyamatos megsértését: 2003-tól kezdve számtalanszor hivatkoztak a „közlekedés rendjének aránytalan sérelmére”, hogy a nekik nem tetsző arcok utcai jelenlétét megakadályozzák.

Nem tudjuk, kik, hol és milyen rendőrökre támadtak Molotov-koktéllal 23-án, indult-e eljárás a támadók ellen, és merre vannak a sérült rendőrök – Gergényi ugyanis ezzel magyarázta a kemény rendőri fellépést. Arról sincs fogalmunk, miért hazudta a főkapitány, hogy nem bántottak senkit, amikor a BBC-től kezdve a Sky-ig a fél világ azt mutatta, hogy földön fekvő, már ártalmatlanná tett embereket rugdosnak a derék magyar rendőrök. Miért mondta azt, hogy nem ők szorították a fideszes tüntetőkre a szélsőségeseket („Ők mentek arra”), amikor ennek az ellentéte történt? Miért tagadta a vipera-használatot, amikor azt is rögzítette a média?

Sose tudjuk meg, milyen rendőrök bántalmaztak utcaszerte – a rendőri vezetés cinikus és a komcsikat idéző magyarázata szerint ugyanis a jelvény „leesett” róluk 23-án, ezen túl pedig sokuk arcát símaszk fedte el. A szeptemberi jogszerűtlen rendőri intézkedéseknek csak áldozatai vannak, elkövetői nem – a több tucat esetből egyben sem azonosították be a rendőrt.

Nem tudjuk, beleértendő-e a rendőrség „jogszerű, szakszerű” fellépésébe a rendőrautóban vagy a fogdán megbilincselt gyanúsítottak ütlegelése. Rendben van-e, hogy állatias módszereket alkalmazva pucérra vetkőztetik a gyanúsítottakat a fogdán, vagy órákon át térdepeltetik, ahogy arról a Társaság a Szabadságjogokért beszámolt. Hol marad a demokrácia, ha a bévé-parancsnok a TASZ azon kérdésére, hogy hol vannak minderről a benti felvételek, megvonja a vállát: lehet, hogy már letörölték őket.

Bezzeg az utcai térfigyelők felvételei megvannak, de azt meg a bíróságok nem csatoltatják be a gyanúsítottak elleni eljárásokban. Nem tudjuk, mióta számít az esetlegesen eljáró rendőr koronatanúnak a magyar bíróságon, ahogy arról a Magyar Helsinki Bizottság beszámolt.

Nem tudjuk, mikor rohan Kovács László és Lendvai Ildikó Brüsszelbe és Strasbourgba, hogy a magyar demokrácia végét jelentsék be nemzetközi fórumokon. A fő felelős ugyanis nem a rendőrség, hanem politikai felettese: a jelenlegi kormányzat azonban pont úgy próbál eltussolni mindent, mint a karhatalom. A Fidesz-érában demokráciáról papoló szoclibek úgy húztak el a hét eleji eseményeket vizsgáló bizottságok üléséről, mint a sicc. Pont azt az átlátszó módszert vették elő, amit anno a Fidesz: nem szavazzák meg a napirendet, mert nekik nem tetszenek az ellenzék által felvetett kérdések. Mér’ nem hívták meg OV-t is, zsolozsmázzák, hiszen ő felel mindenér’.

A szociálliberális komány regnálása alatt a rendőrség 2002 óta jogsértést jogsértésre halmoz: megakadályozták a Baumag vagy a Lelkiismeret 88 tüntetéseit, fiatalok zsebeiben matattak, jól lenyomták a negyvenkilós Greenpeace-es kiscsajokat Pakson, ízlésrendőrségként léptek föl egy nekik nem tetsző muzsikussal szemben.

Medgyessy-Lamperth tökös rendőrsége után azonban úgy tűnik, Gyurcsány-Petrétei csapata minden eddiginél messzebb mehet el. A 2002 óta regnáló szociálliberálisok olyan támadást indítottak a demokratikus alapjogok ellen, amilyenre a rendszerváltás óta nem volt példa."

(Hírszerző nyomán)

Eddig 423-an jelentkeztek a rendőri atrocitások miatt

2006-10-29. 14:39:43

Kontrát Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint politikai döntés nélkül nem került volna sor arra az október 23-i brutális, sok vonatkozásában törvénytelen és értelmetlen rendőri fellépésre, terrorra, amely megfogalmazása szerint megrázta Magyarországot és megdöbbentette a világot.

Az ellenzéki politikus úgy értékelte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a hírek szerint a rendőrségi vezetőkkel állandó kapcsolatban lévő Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is meg kell nevezni a politikai felelősök között. Kontrát Károly kifejtette, hogy a rendőri felelősség főként az országos rendőrfőkapitány sajtóhírek szerint szeptemberben kiadott utasításának alapján merül fel, amelynek értelmében gyakorlóruhához nem kötelező azonosító számot viselni.

A képviselő elmondása szerint ez az utasítás megsérti mind a rendőrségi törvény huszadik szakaszát, mind az Alkotmánybíróság 2000-ben született határozatát.

Kontrát Károly értékelése szerint a rendőri fellépésnek sok olyan áldozata volt, akik nem tüntettek, nem ünnepeltek, és nem is a Fidesz nagygyűlésére mentek, hanem mindennapi életüket élték – a rendőrség által csatatérré változtatott – Budapest utcáin és beültek egy vendéglőbe, ahol igazoltatták és megverték őket. (De ha tüntettek és ünnepeltek sem megengedhető a rendőrterror. a szerk.)

A politikus – beszámolója értelmében – maga is tanúja volt annak, amikor rendőrök a Nyugati felüljárónál fekete maszkokat vettek fel.
A képviselő elmondta, hogy eddig 423-an jelentkeztek csak a Fidesznél, többen tanúként is, fényképekkel, videofelvételekkel, orvosi látleletekkel, akiket rendőri atrocitás ért október 23-án. A politikus kitért arra, hogy egy fiatal lány arról számolt be, hogy a Belgrád rakparton igazoltatták és bántalmazták a rendőrök, majd igazolványait a Dunába dobták.

Kontrát Károly – aki szerint az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlást leszámítva, még nem történt ilyen fellépés az országban – újságírói kérdésre válaszolva úgy értékelte, hogy „az emberek félnek", ezért született egyelőre az említett 423-as szám töredékében feljelentés. Beszámolója értelmében volt olyan, akit bevittek, és megvertek a rendőrök, majd 12 órán át tartó fogva tartás után úgy engedték szabadon, hogy aláírta: nincsenek igényei a rendőrséggel szemben.

Kontrát Károly pártja nevében felszólította Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy keresse és találja meg a felelősöket, illetve a rendőrség vezetőit, hogy tartsák tiszteletben a törvényeket és helyezzék hatályon kívül a jogszabályellenes rendelkezéseket.

(MTI)

A Lelkiismeret'88 akkor is mozdul hétfőn

2006-10-29. 12:09:58

Polgári engedetlenségi akció

A rendőrség betiltotta a 2006. október 30. hétfő 9 órára meghirdetett Lelkiismeret'88 demonstrációt. Mivel nem adtuk fel céljainkat, azaz Gyurcsány leváltását és a politikai foglyok amnesztiáját, ezért a betiltott demonstrációnk időpontjában egy polgári engedetlenségi akciót kívánunk végrehajtani.

Kedves ellenállók!

Kérjük, figyeljétek a híradásokat és a honlapunkat a www.lelkiismeret88.hu -t, ahol is vasárnap este fogjuk közölni, hogy össze gyűlt-e a megfelelő számú aktivista arra, hogy kivitelezni tudjuk akciónkat.

Budaházy György mondásával köszönünk:

Kitartás, Isten velünk!

Újra van cigányvajda – „Nem fog az olaszliszkaihoz hasonló eset megtörténni”

2006-10-29 10:44

Magyarország cigányvajdájává avatták Kállai Csaba újszászi vállalkozót. A roma közösség 150 év után választott újra vajdát. A 39 éves építőipari vállalkozó feladata az lesz, hogy képviselje a cigányság érdekeit, és elsimítsa a közöttük lévő ellentéteket.

A vajdaavatás előtt 12 hintóból és limuzinból álló karaván járta be a fővárost, rendőri kísérettel. A ceremónián a magyar, a roma, az indiai és az uniós zászlót felszentelték, majd az új vajda esküt tett. Mint elmondta, azon fog munkálkodni, hogy a romák között béke legyen, és hogy kultúrájuk fennmaradjon.

- Közöttünk van egy roma törvény, ami nincs megírva. Viszont ha mi, cigányok beszélgetünk egymással, a mi szavunk egymásnak elég. Mindenféleképpen az a célunk, hogy a nyelvgyakorlásunk ne haljon ki ezen a földön, mert ha nem kezdjük el ma, elképzelhető, hogy a későbbiekben ki fog halni a kultúránk – magyarázta Kállai Csaba.

A Hír TV kérdésére válaszolva, mely szerint mit tud azért tenni, hogy az olaszliszkaihoz hasonló esetek ne fordulhassanak elő, a cigányvajda így válaszolt: "Ha öt évvel ezelőtt - csak példaképpen mondom - létrejött volna ez a vajdarendszer, ki merem jelenteni, hogy ilyen eset nem történt volna meg. És nem is fog megtörténni.”

Kállai Csaba elmondta, hogy eddig is foglalkoztatta a romák sorsa, hiszen önkormányzati képviselőként tevékenykedett Újszászon, ám mostantól az ő feladata lesz összefogni a cigányságot.

A Péterfy kórház feladja a sebesülteket Gyurcsányéknak

2006-10-29. 11:58:22

A Péterfy Sándor utcai kórház kiadja a rendőrségnek az október 23-i felkelés után náluk kezelt betegek adatait. Erről azután döntöttek, hogy a rendőrség újabb, részletesebb levélben kérte tőlük az információkat. Korábban több kórház is megtagadta az adatszolgáltatást, és a rendőrség első megkeresése az adatvédelmi biztos szerint sem felelt meg az előírásoknak. Kuruc.info kommentár: minden forradalmár kússzon inkább haza négykézláb ezután, de a Péterfyt (spiclikórház) kerüljék el nagy ívben. A köztörvényes bűnözőkből álló kormány ávós egységei a kórházakban kutakodnak, a maffiavezér pedig továbbra is szabadon él Szemlőhegy utcai villájában.

A lőtt sérüléseket maguktól jelentik a kórházak a rendőrségnek, ám most a rendőrség másokról is adatokat kért: mindenkiről, akit a zavargások után láttak el. Több kórház megtagadta az adatszolgáltatást, az egyik pedig az adatvédelmi biztostól kért segítséget. Péterfalvi Attila állásfoglalása szerint a rendőrségi levél sem a formai, sem a tartalmi követelményeknek nem felelt meg, vagyis az adatszolgáltatás sértette volna a betegek alkotmányos jogát.

A rendőrség módosította a kérést és újra elküldte az érintett kórházaknak – mondta el Jármy Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az egyik kereskedelmi televíziónak. A Népszabadság információi szerint az újabb levélben a rendőrség már leírja, hogy garázdaság miatt nyomoz, és egy törvényre is hivatkoznak, amely szerint joguk van adatokat kérni.

Lapinformációk szerint a Péterfy utcai Kórház főigazgatója már megkapta a rendőrség újabb adatkérő levelét, az Országos Baleseti Intézethez azonban még nem futott be a megkeresés. Az intézmény igazgatóhelyettese szerint emiatt hétfőig nem fognak kiadni adatokat a 23-án felvett betegekről.

A rendőrség egyébként először tanúként hallgatná meg a sérülteket. A hétfői összecsapások óta 139 embert állítottak elő, de a nyomozás tovább folyik. Nem csak a kórházaktól szereznek információkat, hanem a térfigyelő kamerák felvételeit is átnézik.

(mno)

Tüntetés oszlatás nélkül a Várban

2006-10-28 21:10

Békésen ért véget szombaton este, valamivel 8 óra után a demonstráció a budai Várban, a Mátyás templom mellett. A jelenlévők egyöntetűen megszavazták az "alkotmányozó nemzetgyűlés" alapító okiratát, és november 20-ára újabb gyűlést hívtak össze.

A Mátyás templom mellé meghirdetett összejövetelt a rendőrség körbekordonozta, a rendezvényt csaknem 100 rendőr biztosította. Incidens nem történt.

Ezernél is több tüntető gyűlt össze a Várban, ahol a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet tagjai szólaltak fel, Gyurcsány Ferenc és a kormány leváltását követve. Megjelent a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 több tagja is.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet elnöke kijelentette: holnaptól párhuzamos intézményrendszert építenek ki, saját parlamenttel, iskolával, médiával és forradalmi adóval, mely havonta ezer forintot jelent. Toroczkai László szerint elképzelhető, hogy a parlament Ópusztaszeren fog ülésezni. Hozzátette: ha egy parasztházban ülésezik is a parlament, akkor is hitelesebb lesz, mint a mostani, illegitim kormány.

Halász József alkotmányjogász bejelentette: november 20-án tartják a "rendszerváltó népgyűlést". Mivel véleménye szerint a közvetett hatalomgyakorlás nem működik Magyarországon, ezért közvetlen hatalomgyakorlás útján kell az új alkotmányt elfogadni. Halász hangsúlyozta azt is, hogy magyarok maradnak akkor is, ha ehhez „ősi jogaikkal” is kell élniük. Majd az Alkotmányból vett részletekkel alátámasztva tudatta a jelenlévőkkel, hogy „az erőszakkal szemben ellenállni mindenkinek joga van”.

A Várban tartott "alkotmányozó nemzetgyűlés" egyik szónoka azt mondta, megkapták az engedélyt a rendőrségtől, hogy november 4-én a Szabadság téren tüntessenek. Kijelentette: a tervek szerint "emlékező politikai műsorral" készülnek, és lefoglalták az egész Szabadság teret.

Ezt követően megkezdődött a szavazás. A kiosztott szavazólapon arról lehetett szavazni, hogy elkezdjék-e kidolgozni a történelmi alkotmány folytonosságához szükséges lépéseket a nagygyűlésen elmondottak alapján. Aki ebben a munkában részt kíván venni, annak a szavazólapon fel kellett tüntetnie nevét, címét és egyéb elérhetőségeit is.

A szavazatok leadása után a pár száz fős tömeg jelentős része szinte azonnal hazaindult.

hírTV, Hírszerző, Független Hírügynökség, FigyelőNet

Fábry: A forradalmat nem lehet megúszni

Martonyi János: Támadás folyik az erkölcsi normák ellen
2006. október 29. 0:02


Néző László
Október 23. óta intenzív támadás folyik a magyar demokratikus intézmények, a jogállamiság és az alapvető erkölcsi normák ellen, erre 17 éve nem volt példa – jelentette ki az Orbán-kormány külügyminisztere a Budapest konferenciahajón, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület XII. polgári gondoláján, ahol előadást tartott Hegedűs Zsuzsa és Fábry Sándor is. A neves humorita szerint új kerekasztalt kellene létrehozni, ahol megbeszélhetnénk az ország ügyeit, de ennek kiindulópontja csak az lehet, hogy ebből kimaradnak a volt MSZMP-sek.

Martonyi János, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület vezetője, a 2006. október 23-i eseményekről szólva arra kérte szombaton Budapesten az egyesület tagjait és szimpatizánsait, hogy október 30-án gyújtsanak gyertyát vagy mécsest ablakukban, kertjükben, vagy a köztereken, így emlékezve az áldozatokra, és ugyanezt tegyék meg november 4-én is, az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékezve.

Az Orbán-kormány külügyminisztere a Budapest konferenciahajón, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület XII. polgári gondoláján, A magyar demokrácia helyzete – 50 esztendővel az 1956-os forradalom és szabadságharc után című fórumon tartott előadást.

Úgy ítélte meg, hogy október 23. óta intenzív támadás folyik a magyar demokratikus intézmények, a jogállamiság és az alapvető erkölcsi normák ellen, erre, mint mondta, 17 éve nem volt példa.
Martonyi János szerint mindenkinek fel kell tennie a kérdést, hogy egyetért-e azzal, hogy a rendőrök földön fekvő, magatehetetlen embereket rugdosnak.

A rendezvényen Martonyi János mellett felszólalt Hegedűs Zsuzsa Párizsban élő szociológus és Fábry Sándor televíziós műsorvezető.

Fábry: A forradalmat nem lehet megúszni

„Az hogy én itt állok, az önmagában is jelzi a helyzet abszurditását: azért mert valaki a tv-ben pofákat vág, még nem feltétlenül hivatott arra, hogy országos ügyekben megnyilatkozzék” – kezdte előadását Fábry Sándor. Mint mondta, az ember néha kétségbeesésből, a szótudók felelősségéből kénytelen megszólalni, de le szeretné szögezni, hogy ő ezt nem akarja sokáig csinálni. „Én ebben az országban húszmillió forint adót fizetek egy évben, eltartok egy embertelen méretű parlamentet, meg apparátusok sorozatát, tessék ezt most már helyettem csinálni, de a jelek azt mutatják, hogy ez valamiért nem csinálódik” – jelentett ki
A humorista felhívta a figyelmünket: ne higgyünk azoknak, akik azt állítják, a múltat most már le kell zárni, mert az már a múlté, ne higgyük azt, hogy a diktatúrával kapcsolatos, bőségesen létező elvarratlan szálakkal kapcsolatban nincs teendőnk. Példaként említette, hogy Pinochetet bíróság elé fogják állítani, „tehát ez is jelzi azt, hogy sohasem késő”. Az egész negyven esztendős Kádár-rendszer Fábry szerint úgy fekszik itt előttünk, mint „egy medvebőr, amelyben a Buster Keaton mindig megbotlik”, és „október 23-án mindig dinamikusabbakat botlunk, mert ott kulminálódik ez az egész kérdés”.

A forradalom úgy születik meg, mint egy csoda – mondta Fábry, hozzátéve: neki szerencséje volt, mert otthon el lett neki mondva, hogy mi történt. Szerinte az értelmiség volt a legmélyebben meglepve attól, ami október 23-án történt. „Félelmetes gyanú kínoz engem, hogy a forradalom nem értelmiségi műfaj” – jelentette ki, majd felhívta a figyelmet: a jelek arra mutatnak, hogy - Antall József mondását idézve, miszerint tetszettünk volna forradalmat csinálni –, most tetszünk. Fábry szerint ezt nem lehet megúszni, és ami az utcákon fog történni, ez már rajtunk kívül áll, ezt már nem tudjuk befolyásolni. A forradalmat nem az értelmiségiek csinálják, hanem a melósok, mint ahogy ötvenhatban is így történt. Fábry megismételte: a gyanú az, hogy ezt a forradalmat nem lehet megúszni. Azt lehet kívánni, hogy ez minél békésebb legyen, de hogy itt gazdák lesznek, tüntetések és sztrájkok lesznek, a polgári engedetlenségnek minden formája lesz, az valószínű.
A humorista Márait idézte, aki azt írta, hogy az igazság az, amit az emberek a legkevésbé, az igazságtalanság pedig amit az emberek képtelenek elviselni. Fábry szerint ez hajtotta az embereket az utcára. Fábry reméli, „hogy ezzel a hihetetlenül primitív struktúrával szemben, amit semmi más nem mozgat, csak a pénz, a szellem szembe tud feszülni, még akkor is, ha egyébként a XX. század történelme úgy is interpretálható, mint az értelmiségiek súlyosabbnál súlyosabb vereségeinek történelme”.

A humorista kifejtette: az egyik legnagyobb baj az, hogy – mint ahogy a zsidóinkat meg a doniakat sem tudtuk elsiratni –, az a fajta katarzis, amit apáink várhattak az általa „módszerváltásnak” nevezett rendszerváltástól, nem történt meg. Részben egymás torkának estünk abban a pillanatban – mondta –, részben bekövetkezett az a történelmi csoda, hogy „ugyanazok, akik ezt az országot negyven év alatt ellopták, ellopták még egyszer”. Fábry szerint most az utcán ennek a 16 évnek az elvarratlansága jelenik meg, amihez hozzájön még az elmúlt negyven év feldolgozatlansága is.
Fábryt leginkább az értelmiségnek a hihetetlen viselkedése szomorítja el, mert ugyanazt halljuk mai is az értelmiségiektől, mint amit Rákosi tett hallhatatlanná, hogy tudniillik aki nincs velünk, az kollaboráns fasiszta disznó. Fodor „Gáborkát” hozta fel példaképpen, aki „most már semmi mást nem tud előszedni, mint az Árpád-sávos zászlóval kapcsolatos vízióit tudja mondani”.

Azt is a nagy problémák közé sorolta a humorista, hogy elmaradt a diktatúra utáni – „ha nem is számonkérés, hanem mondjuk a megnevezés”. Fábry úgy látja: „1956 az ómega és az alfa”, még azoknak is, akik esetleg 56-ról nem is tudnak. Minden ahhoz képest létezik. Nincs más szellemi és morális kiindulópontunk – mondta. „Elmaradt a katarzis, elmaradt a rendszerváltás, a számonkérés, még a megnevezésig sem jutottunk el, de úgy látszik, ezeket a dolgokat nem lehet megúszni” – jelentette ki, megjegyezve: „mégiscsak Orbán Viktor van közelebb 56-hoz, mint Horn Gyula és társai, ez nem olyan bonyolult összefüggés”.

Fábry beszélt „a rabmadarak és a második nyilvánosság összefüggéséről” is. Mint mondta, sokan közülük barátai voltak, s akkor mérhetetlenül tisztelték is őket, mert azt gondolták, ezek az emberek mégis vállaltak valamit. Neki például megvan az összes Beszélő. Ebben is voltak maradéktalanul tisztességes emberek – mondta -, „de azért arra például lassan válaszolni kellene, hogy Demszky miért ment be a Gyorskocsi utcába, vagy akkor Konrád György felnyomta-e a sógorát vagy nem”. A Fábry által csak rabmadaraknak nevezett SZDSZ indult a legerősebb szellemei potenciállal, óriási második nyilvánosságbeli háttérrel, éppen ezért nem érti, hogy „miközben párás tekintettel beszélnek arról, hogy Németországban milyen csodálatos írónak lenni, azt a „múltmunkát”, amit a németek aggályos példaszerűséggel végrehajtottak, ezt a „múltmunkát” az elmúlt negyven évvel kapcsolatban miért nem vagyunk képesek végrehajtani?”

Fábry Sándor úgy vélte: valamiféle új „kerekasztalt” kellene létrehozni, mert ez a demokrácia ebben a formában nem működik. De ha létrejön egy ilyen tárgyalás, akkor a baloldalnak bizonyos ügyekben hátrább kell lépni. A baloldal egyébként nem is baloldal Fábry szerint, hanem „túlélési milliárdos juppikból álló, egyébként ne féljünk a szótól, köztörvényes társaság”.

A humorista szerint a Kádár-korral kapcsolatban is ki kell alakítani valamiféle álláspontot.
56 szörnyű konklúzióhoz vezetett – mondta. Az egyik az, hogy „mi mindent megtettünk, de mégsem ment”, a másik, hogy egy jobb élet keletkezett a Kádár-korszakban. Mindezzel együtt, miközben létrejött ez a legvidámabb barakk, a gulyáskommunizmus, ennek a levét isszuk ma. A Kádár-korszak egy „hínáros, ingoványos takony volt” – jelentette ki, de ennek ellenére sem kell azon csodálkozni, hogy vannak iránta nosztalgiák a „mondott okokból”, de azért is, mert az a több millió leszakadó akkor jobban élt.

Fábry szerint közkeletű tévedés, hogy ez a párt, az MSZP, már „nem az a párt”. De az - mondta., majd kijelentette: a baloldalnak abba kell hagyni az antiszemitázást és a fasisztázás, főleg egy olyan kormánnyal szemben, amelyik a holokauszt-emléknapot beiktatta. „Mit tegyünk még? Minden megteszünk. És éjjel-nappal antiszemita szarháziak vagyunk” Fábry szavai szerint.

A humorista programpontokat is felsorolt beszéde végén, ezek arra vonatkoznak, mi az, amiben meg kellene állapodni egymással a szemben álló feleknek, de csak azok után, hogy „a volt MSZMP-sek kilépnek a rendszerből.
Fábry szerint mindenképpen meg kellene egyeznünk a földkérdésben, felül kellene vizsgálnunk a privatizációt, és a „multiknak a tökére egy kicsit rá kellene lépnünk”, ugyanis „azt a pénzt, amit ezek az urak felvettek és elbokáztak, azt valakinek ki kell fizetni, de az lehetetlen dolog, hogy csak a proletáriátust borotválják, a multikat meg nem”. A multik Magyarországról 9-10 ezer milliárd forintnyi nyereséget visznek ki -–idézte Járai Zsigmondot a humorista, és szerinte a közteherviselés azt jelenti, hogy abban a bankok meg a multik is kiveszik a részüket, „illetve próbálkozzanak lassan nemi adófizetéssel”.
Fábry szerint, ha a hiányzó pénzeket ki kell fizetni, ami valószínű, annak az első lépése az kell legyen, hogy „ezek többé nem tudjanak felvenni”. Mint mondta, sokszor gondolkodott azon, hogy ezeknek a „kőgazdak embereknek miért fontos a politika”. Valószínűleg azért – adta meg a választ is -, mert maguk is tudják, hogy vagyonuk nem legitim eredetű, tehát „mocskos, szőrös kezüket rajta kell tartani a törvény reteszein, nehogy jöjjön valaki és megkérdezze: hogyan, miből, kivel”?

Fábry programpontjai között szerepelt, hogy új Alkotmányt kell készíteni, új büntető-törvénykönyvet szövegezni, meg kell egyezni az egészségügyről, hogy az állami kézben maradjon-e vagy sem, kellene kezdeni valamit a feketegazdasággal, mert „a magyar gazdaság harminc-negyven százaléka a feketegazdaságban focizik”. Foglakozni kellene az oktatással, a szakszervezetekkel, akik ma is hasonló szerepben vannak, mint a szocializmus idejében, és végül arra is felhívta a humorista a figyelmet: ő nagyon jelentős problémának látja a játékszenvedély előretörését, s ezt szintén meg kellene állítanunk.

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=380743&rvt=61

Több ezren a Várban: Budaházy felszólalt, Toroczkai meghirdette a párhuzamos magyar intézményrendszert

2006-10-28. 22:39:46

20 óra után a rendezvény lassan véget ért, állítólag a belvárosban folytatják a jövő héten.

Toroczkai László, aki korábban 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke volt, az MTI-nek azt is elmondta, hogy szombaton este azért tartottak népgyűlést és nem nemzetgyűlést, mert az itt jelenlévők nem képviselhetik az egész nemzetet, mindössze a november 25-én tartandó alkotmányozó nemzetgyűlést készítik elő.

November 25-re ugyanis több tízezer embert várnak. Hozzátette, az elkövetkezendő napokban dolgozzák ki véglegesen azokat a pontokat, amelyeket a nemzetgyűléssel el kívánnak fogadtatni.

19:35 A rossz kezdet után színvonalassá váló népgyűlésen felszólalt a rezsim által üldözött Budaházy György is - felvételről. Minden eddiginél összeszedettebb beszédében (lásd címoldal) kifejtette: kiderült, hogy igenis teremnek még pesti srácok, és biztos az ügy győzelmében, csak időpontjában nem. Az Index állításával szemben gondolatai hatalmas tetszést arattak.

Toroczkai László többek közt a Szent Koronára épített régi-új intézményrendszer felépítéséről beszélt. Az önkéntes és kis összegű forradalmi adó (havi ezer forint) bevezetésének szükségességéről is szólt, hiszen hasznosabb a küzdelem, az esetleg még hosszan elnyúló szabadságküzdelem céljaira áldozni, mint a tolvajállamnak perkálni. Mint mondta, kialakult az az öntudatos réteg, amelyet semmiféle terrorral nem lehet már megfélemlíteni. Van egy megszálló hatalom és vannak az ellene küzdő magyarok. Gyurcsány ÁVH-ja nagy erőkkel - 300 pribék - volt jelen a környéken, a levegőben rendőrségi helikopterek köröztek. A fent említett forradalmi adó mellett saját parlament, média és iskolarendszer felépítésének megkezdését hangsúlyozta Laci, hiszen a szovjet tankoknak ma az antimagyar média, a Nap-kelte és a ballib sajtó hiénái felelnek meg.

Kuruc.info megjegyzés: ütőképes ötlet, a koszovói albánok is így kezdték meg elszakadásukat a megszálló Szerbiától, még évekkel a fegyveres ellenállás időszaka előtt. Nem vettek részt a választásokon, saját iskoláikba járatták gyerekeiket, saját sajtó kiépítésébe fogtak stb.

Üdítő változás, hogy a Takácsék által még a Kossuth térre felfogadott Satu és kétes emberei helyett jóarcú vármegyés srácok látják el a rendezői feladatokat (a vármegyések közül egyébként kb. 10-en sérültek meg a hétfői rendőrterror következtében), a bejáratnál pedig csinos HVIM-es lányok gyűjtötték az adományokat. A szervezők szerint a Kossuth térről eltűnt több millió forint adomány, ez is az akkor még főfelelős Takács sara közvetve.
...
http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=6820

szombat, október 28, 2006

Budaházy ma esti beszéde

2006-10-28. 21:15:19

Honfitársaim!

Ami október 23-án történt arra csak azt tudom mondani, gyönyörű volt. Persze nem a Gergényi-pribékek őrjöngésére gondolok, nem. Hanem arra, amit a nép, főleg a fiatalok tettek. Hányszor hallottam az elmúlt években, hogy á… ezek a mai fiatalok már nem alkalmasak semmire, nem olyanok, mint a régiek. Hányszor mondtam az ezt szajkózóknak, hogy ez nem így van. Hogy igenis a mai fiatalokban is ott izzik valahol mélyen a parázs. Lehet, hogy nem is tudják, de ha eljön az idő, és történelem szele megfújja, hát tűz lesz abból a parázsból, és hősöklesznek.


Többször már nem kell ezt mondanom, mert újra vannak pesti srácok. És nem csak kopaszok, hanem hosszú hajúak, és rövid hajúak, és hímzett nadrágos diszkóba járó lányok. És nem csak focihuligánok, hanem egyetemisták, és szakácsok, és autószerelők, és motorosfutárok, és mindenfélék. Mert mindig is voltak, csak nem hívta őket eddig a haza. De most hívta, és ők megtették, és meg is fogják tenni. Ez a gyönyörű. Lehet, hogy van, akinek morbidnak tűnik e helyütt ez a kifejezés, de nekem nem jutott más eszembe arra, mikor a megbütykölt tank megindult a rendőr sorfal felé, és láttam, ahogy a tömény dízelolaj füstbe rohannak utána kővel a kezükben az elképesztő könnygázgránát kereszttűzben, és támadnak. Láttam, ahogy a hisztérikus idióta főpolgármester által képmutatóan kirakott óriási szabadság felírat betűit hihetetlen leleménnyel összegyűjtve, kirakják azt a rohamosztaggal szemben, hogy ország-világ lássa miért, harcolnak. Láttam, ahogy az Uránia mozinál a mobil WC-ket maguk előtt tolva közelítik meg a rájuk folyamatosan tüzelő pribékeket, hogy a saját maguk eszkábálta Molotov-koktéllal válaszoljanak az agresszióra. Vagy ahogy az árkádok alatt cselezve, kiugrálnak és dobálnak, aztán visszabújnak, így próbálva késleltetni a rendőrrohamot, amíg a többiek barikádot építenek a Ferenciek terén.

Most már biztos, hogy győzünk! Csak azt nem tudom megmondani, hogy még mennyi idő kell hozzá, de meglesz a győzelem. Gyönyörű ez a legújabb magyar forradalom, valahogy megbukik minden igaztalanság. Nem csak a ’45 óta a nemzetünk vérét szopó ősellenség, de megbukik a velük egyezkedő, paktumozgató szalonellenzék is, akik nem vesznek tudomást róla, hogy tőlük száz méterre lövik a magyarokat. Nem vesznek róla tudomást, mert azok, akik száz méterre hősiesen küzdenek az elnyomó gépezet ellen, azok nekik is csak szélsőséges csőcselék, huligánok, randalírozók. És nem a hőn szeretett békésen tapsikoló birkáik, akik vallási fanatikusokként nem hiszik el még azt se, amit a saját szemükkel látnak, ha azt Orbán Viktor nem erősítette még meg. És megbukik a médiavilág is, amelyik totálisan átpolitizált, és mind valamelyik pártbrancs érdekei szerint szelektál a hírek között, magasztal vagy mocskol személyeket, elhallgatja, vagy pénzért árulja a hazafiságot.

De mindeközben magasra emelkedik az Árpád-sávos zászló. Mert vegyük észre, ennek a forradalomnak ez a jelképe. Úgy, mint ’56-nak a lyukas zászló volt. Milyen régóta szerettük volna sokan visszahelyezni ezt a zászlót, az őt megillető rangba, de nem tudtuk az állandó igaztalan vádaskodással szemben elérni ezt. És most egyszerre ott lobog, a trikolor mellett mindenhol. Gyönyörű!

Boldog vagyok. Most már csak a családom miatt érdekes, hogy mi lesz velem, magam miatt már nem. Én már olyasmiket éltem át, amiért érdemes volt élni, bármi is jön ezután. Bár lehet, hogy csak most jön a java. Lehet, hogy még jobban bekeményednek a dolgok. Az MTV ostrománál még rendőrökkel álltunk szemben, akiknek még volt arcuk, akiket még ki kellett menteni az égő autóból, mert küzdelemről volt szó és nem gyilkolásról, akik még segítettek hajnalban, mikor haza indultam, arrébb tenni a Nádor utcában az autómat, hogy ki tudjak a parkolóból a sok rendőrautó közül állni. De aztán ők valahogy eltűntek. És megjelentek helyettük a Csillagok háborújából ismert rohamosztagosok, akiknek se arcuk, se számuk, egyformák, lelketlenek. Ütnek, vernek, lőnek, elpusztítandó ellenségnek tekintenek minket. És lassan mi is kezdjük annak tekinteni őket. És ez a kemény. Most még, ha mondjuk a gazdák traktorjaikkal blokád alá vonnák a fővárost, vagy az országot – persze ezekre a MAGOSZ-vezetőkre, akik inkább virtuális, mint valós vezérei a gazdatársadalomnak, és a Kádár-rendszerből átmentett beidegződéstől vezérelve beülnek egy pártfrakcióba, és mivel onnan jön a nagy pénz inkább odanyalnak, szóval ezekre nem nagyon lehet számítani. De mondjuk, ha a gazdák függetlenítenék magukat tőlük és megcsinálnák, és a hatalom meghátrálna és föladná, akkor még meg lehetne vér nélkül úszni ezt a dolgot. De valószínű, hogy a hatalom nem fog meghátrálni, mert aki itt veszít, az örökre veszít. És ezt ők is jól tudják, ezért aztán a végsőkig el fognak menni.

A maratoni békés demonstrációk amellett, hogy szinte teljesen eredménytelenek, lassan a hatalom törvény és rendelet módosításai miatt, szinte már lehetetlennek is tűnnek. Ezért magyar testvéreim készüljetek fel a harcra, mert valószínű, hogy azt nem lehet már megúszni. És itt most fontos dolgokat kell átgondolnunk. Az október 23-án kiderült, hogy a nagy tömeg ellen a rendőrség egyetlen hatékony fegyvere a könnygázgránát. Mivel látták, hogy a fronton rohangászó kődobálók még ettől sem riadnak vissza, elkezdték a mögöttük lévő tömeget lőni, amely viszont erre fejvesztve menekült. A legelöl álló legbátrabbak elveszítve a mögöttük lévő tömeg megnyugtató erejét, magukra maradtak és bekeríthetővé váltak, így vissza kellett vonulniuk nekik is. Ezért innentől kezdve mindenki hozzon magával maszkot vagy kendőt, lehet hozni síeléshez vagy flexeléshez használatos zárt szemüveget, vagy akár gázálarcot is – kereskedelemben lehet kapni. És ne meneküljetek egyből, amíg csak lehet, állni kell a tűzet. Továbbá semmi értelme nincs a barikádépítésbe fektetett őrült sok energiának, ha azt nem tudjuk védeni. Pont az a jó barikádban, hogy mögé bújva védve vagyunk a lövedékek általi találattól. Olyan eszközöket kell szerkeszteni vagy beszerezni, amivel mi is távol tudjuk tartani az ellenséget, mert a kődobálás erre nem jó, nem hiszem, hogy nincs fantáziátok ehhez. Senki ne jöjjön üres kézzel! És bátorság, bátorság, bátorság! Történelmet írunk. Semmivel nem vagyunk kevesebbek, mint az ’56-osok sőt többek is lehetünk, mert nekünk most van esélyünk a győzelemre, nem úgy mint nekik volt.

És ha a rendszer megbukik, mert ennek az egész igaztalan rendszernek kell elbuknia mindenestől, akkor építünk egy olyan Magyarországot, ami Mátyás király óta maximum csak Rákóczi és Kossuth felvillanásaikor létezett. És újra felemelkedünk a nagy nemzetek közé, és rólunk fognak példát venni a világ népei. Ezért érdemes harcolni, ezért még meghalni is érdemes lenne, ráadásul nekünk azt valószínűleg most nem is kell.

Kitartás, Isten velünk van!

Budaházy György