Korkép blog

péntek, március 30, 2007

Kérdések és válaszok Izraelről és a nemzetközi zsidó cionizmusról

2007-03-28. 21:52:10

Az alábbi kérdés-felelet sort, amelyet James J. David, az USA nyugalmazott dandártábornoka állított össze 2003. január 7-i keltezéssel, tehát még mielőtt az amerikaiak és csatlósaik (köztük mi is) megtámadták Irakot, csak azért közöljük, hogy a kedves olvasók lássák, hogy milyen szélsőséges nézetek uralkodnak az Egyesült Államoknak még a legmagasabb köreiben is. Az Amerikát folyamatosan hivatkozási pontként kezelő, véresszájú, Magyarországon élő hivatásos rettegők számára mindez biztosan csak egy "zsidóellenes gyűlöletbeszéd". Olvassák és terjesszék:


Kérdés (K): Melyik az az egyetlen ország a Közel-Keleten, amelynek atomfegyvere van?

Válasz (V): Izrael.

K: Melyik az a közel-keleti ország, amely nem hajlandó aláírni az Atomsorompó Egyezményt és megakadályozza a nemzetközi ellenőrzést?

V: Izrael.

K: Melyik közel-keleti ország szállta meg más, független országok területét katonai erővel, és folytatja a megszállását az ENSZ Biztonsági Tanács határozatai ellenére?

V: Izrael.

K: Melyik az a közel-keleti ország, amely rendszeresen megsérti más, független államok nemzetközi határait repülőgépekkel, tüzérségi és tengeri ágyútűzzel?

V: Izrael.

K: Amerika melyik közép-keleti szövetségese küldött éveken át bérgyilkosokat más országokba, hogy megöljék a politikai ellenfeleit (ún. terrorizmus-export!)?

V: Izrael.

K: Melyik közel-keleti ország az, ahol magas rangú katonatisztek nyilvánosan beismerték, hogy fegyvertelen hadifoglyokat végeztek ki?

V: Izrael.

K: Melyik közel-keleti ország nem hajlandó elítélni azokat a katonáit, akik beismerték hadifoglyok kivégzését?

V: Izrael.

K: Melyik közel keleti ország üldözött el 762 000 menekültet és nem engedi,

hogy visszatérjenek a házaikba, a földjeikre és a foglalkozásukhoz?

V: Izrael.

K: Melyik az a közel-keleti ország, amely nem hajlandó jóvátételt fizetni azoknak az embereknek, akiknek kisajátították a földjét, a bankszámláit és a vállalkozásait?

V: Izrael.

K: Melyik közel-keleti ország, ahol meggyilkoltak egy magas rangú ENSZ diplomatát?

V: Izrael.

K: Melyik az a közel-keleti ország, ahol az az ember, aki elrendelte egy magas rangú ENSZ diplomata meggyilkolását, miniszterelnök lett?

V: Izrael.

K: Melyik közel-keleti ország robbantott fel amerikai diplomáciai épületet Egyiptomban és támadta meg az "USS Liberty" nevű amerikai hajót nemzetközi vízterületen, megölve 34, és megsebesítve 171 tengerészt?

V: Izrael.

K: Melyik közel-keleti ország bízott meg egy kémet, Jonathan Pollardot, hogy titkos dokumentumokat lopjon (az USA-tól) és adja át azokat a Szovjetuniónak?

V: Izrael.

K: Melyik volt az az ország, amely először tagadta, hogy bármi köze volna Pollardhoz, majd megszavazta neki az állampolgárságot és követelte az amerikai elnöktől a teljes bocsánatot a számára?

V: Izrael.

K: Melyik közel-keleti ország engedi meg amerikai zsidó gyilkosoknak, hogy oda szökjenek, hogy elkerüljék az Egyesül Államokban a büntetést, és megtagadja a kiadásukat, ha már az oltalmában vannak?

V: Izrael.

K: Melyik közel-keleti ország szónokol a gyűlölet ellen, de kegyhelyet és emlékművet épít egy olyan gyilkosnak, aki 29 imádkozó palesztint ölt meg egy mecsetben?

V: Izrael.

K: A földkerekség mely országa rendelkezik a legerősebb politikai lobbyval az Egyesült Államokban, legalábbis a Fortune Magazinnak a washingtoni bennfentesekkel foglalkozó áttekintése szerint?

V: Izrael.

K: Melyik közel-keleti ország vette célba szándékosan az ENSZ qana-i menekülttáborát Libanonban és ölt meg 103 ártatlan ember, férfiakat, asszonyokat és gyerekeket is?

V: Izrael.

K: Melyik közel-keleti állam szegte meg az ENSZ Biztonsági Tanács 69 határozatát és kapott védelmet még 29 ellen az USA vétója miatt?

V: Izrael.

K: Melyik közel-keleti ország kap ingyen fegyvereket az USA-tól, majd adja el a technikát a Kínai Köztársaságnak az USA tiltakozása ellenére?

V. Izrael.

K: Melyik közel-keleti ország miniszterelnöke jelentette ki a munkatársai előtt, hogy ne izgassák magukat az Egyesült Államok miatt, mert "mi vezetjük Amerikát"?

V: Izrael.

K: Melyik közel-keleti ország az, amelyet az Amnesty International azért ítélt el, mert etnikai tisztogatás keretében négyezernél több lakást rombolt le, ahol ártatlan palesztinok laktak?

V: Izrael.

K: Mely közel-keleti ország használt legutóbb tömegpusztító fegyvert, amikor egy egytonnás "okos bombát" dobott egy sűrűn lakott terület közepére, megölve 15 polgári személyt, köztük 9 gyermeket?

V: Izrael.

K: Melyik ország öl rendszeresen palesztin kisgyermekeket csak azért, mert köveket hajigálnak páncélozott járművekre és buldózerokra, vagy páncélosokra?

V: Izrael.

K: Melyik az a közel-keleti ország, amely az Oslo-i Egyezmény aláírásával megfogadta, hogy abbahagyja a zsidó telepek építését, de ehelyett 270-nél több új telepet épített az aláírás óta?

V: Izrael.

K: Melyik közel-keleti ország végeztette ki merényletekkel több, mint száz politikai ellenfelét az utóbbi két évben, miközben civilek százait és gyermekek tucatjait ölte meg?

V: Izrael.

K: Melyik az a közel-keleti ország, amely rendszeresen megszegi a Genfi Egyezményt, mert együttesen büntet egész városokat, falvakat és táborokat egyes emberek cselekedetei miatt, sőt képes egész falvakat lerombolni úgy, hogy a lakók otthon vannak?

V: Izrael.

K: Melyik az a közel-keleti ország, amelyet az USA megtámadott, mert attól félt, hogy veszélyes lehet rá és a szövetségeseire?

V: Irak.

http://kuruc.info/reszletes.asp?MainID=27&HirID=10694

kedd, március 27, 2007

A féltudású magyar elit

BELPOL, GAZDASÁG

Publius Hungaricus*
2007. március 26., hétfő

Szlovénia a minap bevezette az eurót. Szlovákia egy főre jutó nemzeti összterméke – az elmúlt évek gazdasági növekedésének köszönhetően – meghaladta Magyarországét. Észtország, amely tizenhat éve még a dicsőséges Szovjetunió tagja volt, most a modern piacgazdaság egyik mintaországa és tanítómestere. A román IT-szektor a világon az egyik legdinamikusabb: több ezer helyi vállalkozásból áll, és a román termékeket a világ legjobbjai közt emlegetik.

És mi? Mi hogy állunk? Az eurótól fényévekre. Növekedésünk már öt éve az egyik legrosszabb a régióban. Tanítani viszont legalább tanítanak minket: a világ vezető gazdaságkutatói és elemzői közt nincs sok vita arról, hogy kevés fejlődő ország gazdaságpolitikája volt olyan ostoba (nem elhibázott, nem téves, hanem os-to-ba), mint hazánké. És ha kényszerítenének se tudnék olyan jelentős szektort mondani, amelyben valóban világszínvonalúak vagyunk.

Nem csak a gazdaság maradt le

A drámai lemaradás nem korlátozódik a gazdaságra, legfeljebb ott vehető legkönnyebben észre. Mi a helyzet például a külpolitikával, azzal a területtel, amiben az elmúlt tizenöt évben talán a legtöbb lehetőséget kaptuk? A régiónk feletti keleti befolyás egyik napról a másikra szétesett, a nagy birodalom helyett egy teljesen szétzilált, külpolitikailag egyelőre súlytalan szomszédot kaptunk. A Balkánt domináló délszláv középhatalom sok kicsi, kivérzett államra esett szét. A nálunk másfélszer nagyobb és lényegesen nagyobb presztízsű Csehszlovákia helyett pedig a kis Szlovákia lett északi szomszédunk. Közben odafigyeltek ránk: éltanulónak tekintettek minket, a kis Nyugat voltunk, itt, Keleten.

Mit értünk el e kegyelmi állapotban? Talán az EU-tagságot? Hat év Meciar ellenére Szlovákia akkor lett EU tag, amikor mi, Romániának huszonöt év Ceausescu és nyolc év Iliescu után éppen három évvel kellett többet várnia. Ehhez az eredményhez nem kellett magyar külpolitika. Milyen számottevő érdekünket sikerült érvényesítenünk bárki más érdekeivel szemben? Gyakorlatilag semmilyet. A Dunát elterelték a szlovákok, a régió gazdasági és kulturális központja sokkal inkább Bécs vagy Prága, mint Budapest, a határon túli magyarok pedig legfeljebb azokat a jogokat kapták meg, amiket kiharcoltak maguknak.

Talán azért maradtunk le a fenti területeken, mert társadalmi bajaink gyógyítása foglalta le figyelmünket és erőforrásainkat? No, az biztosan nem. 1990 óta a népességfogyás felgyorsult, a társadalmi tőke szintje tovább csökkent, a cigány fiatalok iskolázottsága és foglalkoztatottsága drámaian zuhant, a korrupció növekedését mindannyian érzékeljük, a férfiak születéskor várható élettartama a legalacsonyabb az egész EU-ban, a magyar magaskultúra haldoklik, a funkcionális analfabétizmus megdöbbentő szintet ért el. Ráadásul egyik esetben sem jutottunk el még csak az okok feltárásáig sem.


1990-ben még a legígéretesebb ország voltunk az Elbától keletre. A világ elsősorban tőlünk várta, hogy példát mutassunk a többi átalakuló országnak. Hogy lehetett ennyire elrontani mindent? Hogy nem tudtuk megőrizni és kihasználni a lépéselőnyünket? Nem az akarat hiányzott. Minden rendű és rangú ember azt kívánja, hogy hazája gazdag, befolyásos és erős legyen. Ha nem hazaszeretetből, akkor önérdekből. Hisz mégiscsak jobb egy nagy szemétdombon kakasnak lenni, mint egy kicsin. Nem, nem akaratból volt kevés, hanem a képességből. Abból viszont ijesztő mértékben.

A szélsőségesen elitvezérelt ország

Az országot nemcsak, sőt sokszor nem elsősorban a politikusai vezetik, hanem az üzleti, az egyetemi, a tudományos, a kulturális élet meghatározó személyiségei is. Őket együtt elitnek szokás hívni. Hazánk pedig szélsőségesen elitvezérelt ország.

Nem is lehet más. Minden témába vágó felmérés azt mutatja, hogy nálunk nem működnek azok a kis közösségek, amelyek szűrnék a nagy intézményeknek az egyénre gyakorolt hatalmát és befolyását. Ez persze nem meglepő: a szabadság legfontosabb bástyáját jelentő helyi kisközösségeket fizikailag verték szét, semmisítették meg 1944 és 1961 között, utána majd harminc évig lehetetlenné tették újak születését. Ráadásul nemcsak ezt örököltük, hanem megannyi monopóliumot – ha úgy tetszik, megannyi pici diktatúrát – az élet számos területén.

Elektromos áram, telefon, ADSL-bekötés, kereskedelmi tévé, bevásárlóközpont: tényleg van választási lehetőség? A monopólium az egyénnel szemben: eleve eldöntött ütközet. Ezért aztán a magyar társadalom többsége, teljesen érthetően, az ellenállás helyett az alkalmazkodást választotta és választja máig.

Azt pedig, hogy mihez alkalmazkodunk, a nagy rendszereket közvetlenül (beosztásukon, vagyonukon keresztül) vagy közvetve (tekintélyükön, befolyásukon keresztül) a vezető emberek határozzák meg. Azaz elit. Ennek értelmében, ha az ország komoly bajban van – és kétség ne legyen, éppen abban van –, arról elsősorban az elit tehet. Egyszerűbben: a fejétől bűzlik a hal. A mi halunk feje pedig rettentő büdös, mert még 1981-ből való.

A tudatlanságból a féltudásba: a mai magyar elit tanulóévei

1981. Mágikus évszám. Ekkor kezdődtek a „nagy reformok”, amelyekkel az ország technokratái, értelmiségiei és vállalkozói a kommunista rendszer adta kereteken belül próbálták hazánkat a Nyugathoz közelíteni. Beléptünk az IMF-be és a Világbankba, engedélyezték az évenkénti nyugati utazást (azért nem mindenkinek), és korlátozott teret adtak a magántulajdon bizonyos formáinak. Az évtized közepe felé bevezették többek közt a kétszintű bankrendszert, a személyi jövedelemadót és később a „kiprivatizálásoknak” keretet adó társasági törvényt. A magyar tudósok, kutatók és értelmiségiek olvashattak néhány tiltott „kapitalista” könyvet, és néha elutazhattak fejlett országokba is.

A reformok bizonyos értelemben sikeresek voltak. A géemkázók úgy érezték, hogy végre magánvállalkozást csinálnak; a professzorok úgy, hogy végre bekapcsolódtak a nemzetközi vérkeringésbe; a közigazgatásba belépő technokraták meg úgy, hogy végre nem a marxizmus dogmáiból kell kiindulniuk, hanem a józan eszüket is használhatják. A hetvenes évek biszkubélai sötétségéhez vagy a többi kommunista országhoz képest szinte nyugatiak lettünk.

De csak ezekhez képest. A nyolcvanas években Magyarországon nem piacgazdaság és nem jogállam épült, így az ország sem a Nyugathoz közeledett, hanem az akkori Keletről húzta le az utolsó bőrt. A gmk-k nagy része például csak azért tudott talpon maradni, mert tevékenységeik ellátásához állami vállalatok eszközeit használták – ingyen. A gmk-k többsége nem klasszikus vállalkozás, hanem egyfajta üzleti élősködő volt.

Valóban volt kétszintű bankrendszerünk, de egyáltalán nem úgy működött, ahogyan egy piacgazdaságban szokott, hisz alig tíz év alatt belül kétszer kellett állami beavatkozással megmenteni az összeomlástól. A társasági törvény tényleg lehetőséget adott a privatizációra, de annak folyamata mindenre emlékeztetett, csak jogállami keretekre nem. A magyar társadalomtudós is tanult valamit a nyugati könyvekből, utakból, konferenciákból, de ettől gondolkodását változatlanul a hosszú évtizedek alatt beleivódott didaktikus, mechanikus, determinisztikus világkép határozta meg.

Furcsa kettőség jellemezte ezt az időszakot: a szovjet barakk perspektívájából a normális, nyugati berendezkedés kialakulásának illúzióját adta, a normálisabb világból tekintve viszont jól látszott, hogy ízig-vérig szocializmus volt.

Nem kellettek a hazatérő emigránsok

A jelenlegi magyar elit meghatározó része a nyolcvanas években szerezte legfontosabb tapasztalatait a nyugati típusú berendezkedésről. Ekkor láttak, hallottak először piacgazdaságról, üzletről és demokráciáról, arról, hogy hogyan is kellene egy normális országnak működnie. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem tanultak volna azóta olyan keveset, ha nem a nyolcvanas évek tapasztalatai alapján próbálnák irányítani az országot ma is.

Ez persze részben a korukkal magyarázható. Az akkor 25-40 éves korosztály mára lényegesen idősebb és ezzel párhuzamosan kevésbé nyitott lett. Legalább ilyen fontos azonban az a tény, hogy az akkor szerzett tudásukat máig relevánsnak érzik. Nem véletlen, hogy az összes többi posztkommunista országgal ellentétben, hazánkban egyetlen hazatérő emigráns sem tudott számottevő hatást elérni, vagy befolyást szerezni (kivéve természetesen Soros Györgyöt, aki egyszerűen megvásárolta). A magyar elit nem volt nyitott a körön kívülről érkező külföldi tapasztalatra, mert úgy érezte, hogy a nyolcvanas években megtanultaknak köszönhetően már tudja, mit és hogyan kell csinálni.

Nem mindenütt volt ez így, a legkevésbé Észtországban. Az észtek a kilencvenes évek elején vettek egy nagy levegőt, és kimondták, hogy nem fogadnak el semmit az előző évtizedek „igazságaiból”. A nyugaton élő emigráns észteket hazahívták, megannyi skandináv, német és amerikai intézménnyel indítottak csereprogramokat, a vezető vállalatok és állami intézmények élére szemtelenül fiatal embereket neveztek ki.

E másfél millió lakosú kis ország önbizalma odáig terjedt, hogy valódi versenyhelyzetet teremtettek a legtöbb iparágukban, mondván, hogy az észt vállalkozók is akkor erősödnek meg, ha versenyeznek. Láss csodát, az elmúlt évtizedben Észtország a kelet-közép-európai régió legdinamikusabb országa volt, a magyar gazdaságnál átlagosan közel kétszer (!) gyorsabban növekedett. Az észtek, akik tizenöt éve nem szégyelltek tanulni másoktól, mára tanítómesterekké lettek, akikhez szerte a világból járnak tanulni, ellesni a trükköt.

A féltudás tort ül: a velünk élő nyolcvanas évek


Nálunk nyilvánvalóan minden máshogyan történt. Valahogy derogált tovább tanulni. Vegyük például a közgazdaságtan kérdését, hiszen ez mindenkit közvetlenül, mondhatni húsba vágóan érint. A nyolcvanas-kilencvenes években axiómaként kezeltük, hogy Kelet-Közép-Európában egyedülállóan, nemzetközi szintű szakembereink vannak e területen. Miért is lett volna máshogy, hiszen a régióban elsőként, 1982-ben beléptünk az IMF-be, és olyan legendák, mint Zseniálisfeketejános szárnyai alatt egy egész nemzedék tanulta meg, hogy mi az a nyugati közgazdaságtan (volt közöttük olyan, aki még angolul is tudott!)?

Eltelt tizenöt év, és ez a fantasztikus gárda, ezek a világszínvonalú szakemberek egy szóval sem mondták, hogy valami nagyon-nagyon el van rontva. Volt egy-két megjegyzés hiányról, meg instabilitásról, de azt senki sem említette, hogy az egész magyar gazdaság rossz pályán lenne. Lehet, hogy nem tudták? Lehet, hogy tényleg el kellett menni a szakadék széléig, hogy lássák, közeledünk a mélység felé?

Tudom én, hogy részben azért nem szóltak, mert védték az éppen kormányon lévő barátaikat, de amikor azok ellenzékben voltak, akkor miért nem erről beszéltek? Miért a reptérprivatizációt vagy a Széchenyi-tervet támadták, miért nem az adórendszer vagy az egészségügy átalakításának elmaradását? Mert egyszerűen nem ismerték fel, hogy ezek ekkora problémát jelentenek. Nem ismerték fel, mert az az eszközrendszer és gondolkodási keret, amit még a nyolcvanas években alakítottak ki, csak ennyire volt elég.

A sort folytathatnánk a késő Kádár-kor hazai politikai műveltségénél megakadt riporterekkel, a marxizmus és bármilyen divatos nyugati elmélet sajátos katyvaszát tanító egyetemi professzorokkal, a nemzetközi szinten is értékelhető teljesítményre képtelen tudósokkal vagy a minden problémát huszonöt éve ugyanazokra az okokra visszavezető írókkal, költőkkel, filozófusokkal.

Miközben a közemberek a kilencvenes években óriási teret nyerő nagy külföldi cégeknél vagy azok talpon maradó hazai konkurenseinél elsajátították (mert el kellett sajátítsák) szakmájuk nemzetközi színvonalát, addig az elit döntő többségét semmi sem kényszeríttette hasonló fejlődésre. Itt nem csak a magukat mindenfajta önirónia nélkül „nagy generációnak” nevező kiöregedett polbeatfiúkról van szó. A jelenség éppen úgy tetten érhető a jelenlegi ötvenes és negyvenes korosztály megannyi tagjánál, akik megtehették, hogy a „Magyarországon ez máshogy van” gondolat jegyében az elmúlt tizenöt évben meg se próbálják ledolgozni a nyugati kollégáikkal szemben meglévő szakmai és intellektuális lemaradásukat.

A magyar elit tagjainak döntő többsége, bizony, konzerválta a nyolcvanas évek világát. Nem tények, hanem benyomások alapján formálnak véleményt; imádják a nagy ívű elképzeléseket, de képtelenek kidolgozni a részleteket hozzájuk; univerzálisan fogalmaznak, de szinte semmit sem ismernek a közvetlen környezetükön kívül; folyton terveket és programokat gyártanak, de soha nem sikerült valamit igazán jól megvalósítaniuk. Mind azt gondolják, hogy az, amit akkor, az aranykorban megtanultak, ma is elég.

Bizonyos értelemben, mintegy önbeteljesítő próféciaként, igazuk is van. Mivel a megfelelő pillanatban ők voltak helyzetben, ők tudtak vagyont, pozíciót és tekintélyt szerezni. Ma ők a Politikusok, az Írók, a Tévés Személyiségek, a Nagy Nevettetők, a Színészek, a Filozófusok, a Tudósok és a Szakértők. És dicsérik egymást megállás nélkül. Egymás szemében ők a világszínvonal. Ezek a pozíciók lehetővé teszik, hogy ideig-óráig még ők szabják meg a játékszabályokat, ezzel is meghosszabbítva saját hatalmukat. Ez a tudás ehhez tényleg elég volt.

Máshoz viszont nagyon is kevésnek bizonyult. Az eredmények magukért beszélnek. A magyar elit az elmúlt tizenöt évben eljátszotta az ország egyik ritka esélyét arra, hogy valami igazán nagyot alkosson. Előnyeink java részét elvesztettük, és beolvadtunk a közép-európai masszába. Mindenütt csak a nyolcvanas évek borzalmas középszerűsége.

Nincs egyetlen normális közéleti vita. Nincsenek a tényekhez ragaszkodó, bátor és következetes közszereplők és orgánumok. Nincs, aki rámutatna, hogy annyira azért mégsem egyediek a problémáink. Nincsenek gondolatok, amik a magyar határokon túl is izgalmasnak bizonyulnak. Nincs egy szakma, amelyik folyamatosan világszínvonalat termelne. Nincs minőség, stílus és ízlés.

Na és?

Semmi garancia sincs arra, hogy mindez megváltozik. Argentína, amely a huszadik század elején még a világ tíz leggazdagabb országának egyike volt, száz éve nem tud szembe nézni a saját hanyatlásával. Az országot szétfeszítő társadalmi problémákról az argentin elit nem képes széles körben elfogadott diagnózist készíteni, hogy megoldási javaslatról ne is beszéljünk. A nyilvánvaló romlásnak fittyet hánynak, és a régi dicsőségbe kapaszkodva még mindig úgy viselkednek, mintha Buenos Aires lenne Latin-Amerika központja. Ezen az úton mi is elindultunk, és nem kell száz év, hogy teljesen lecsússzunk.

Aki azt gondolja, hogy ezt a problémánkat megoldhatja a politika, ne adj' Isten, egy kormány, az nem érti a krízis mélységét. Féltudású elittel a háta mögött még a világ legkiválóbb politikai garnitúrája sem tudna maradandót alkotni. Előbbiek ugyanis a szakértők, akik előkészítik a fontos döntéseket; a kommunikátorok, akik megalapozzák vagy megtorpedózzák azok társadalmi elfogadottságát; a vezetők, akiknek végre kell a kapcsolódó intézkedéseket hajtaniuk; és a finanszírozók, akik számon kérik a politikusok döntéseit. Arról nem is beszélve, hogy féltudású elit szükségszerűen csak féltudású politikai garnitúrát tud kitermelni.

Ennek megfelelően ahhoz, hogy elhiggyük, a mostani reformok valóban jobban át vannak gondolva és jobban lesznek végrehajtva, mint az elmúlt huszonöt év összes többi hasonló nekibuzdulása, vagy hogy kiutat jelentenek az elmúlt másfél évtized helyben járásából, azt is el kell hinnünk, hogy egykor Münchausen báró saját hajánál fogva rántotta ki magát a mocsárból.

A mostaninál lényegesen komolyabb tudással bíró elitre van szüksége hazánknak. Ennek létrehozása természetesen hosszú időbe telik majd, és egy egész generációnak jelenthet feladatot. Első lépésben tudatosítanunk kell magunkban, hogy nem mi tudjuk a legjobban, hogyan kell demokráciát, piacgazdaságot, jogállamot és általában véve normális országot építeni.

Új utat találni, de nélkülük

Tanulnunk kell azoktól, akik előttünk járnak vagy egyszerűen ügyesebbek. A tanulás természetesen nem azonos a majmolással. Magunkat, a saját erősségeinket és hibáinkat is sokkal tisztábban kellene látnunk ahhoz, hogy valóban felhasználhassuk mindazt, amit másoktól el lehet sajátítani. Ez a jelenlegi magyar elitnek túl nagy feladat volt, az általuk kialakított tudás- és társadalommodell zsákutcának bizonyult.

Új utat kell találnunk, lehetőleg nélkülük. A nyolcvanas évek hamis tanulságaival meg nem fertőzött következő generációnak át kell lépnie a mai magyar eliten. Nem foglalkozhat az előbbi köldöknéző vitáival, és nem fogadhatja el középszerű idoljait, és el kell utasítania annak megannyi rossz kompromisszumát. Ehhez azonban új tanítómesterek is kellenek. Van már néhány itthon is, de nagyszámban egyelőre csak külföldön találni méltót. El kell menni, hogy megtanuljuk kívülről látni magunkat, hogy a nyolcvanas évek belterjes perspektívái és félig rágott módszerei ne determinálják a mi gondolkodási kereteinket is. Ezután azonban haza kell jönni, mert rengeteg a feladat. Azok pedig, akik már újra itthon vannak, keressék egymást, segítsék egymást, és ne féljenek kimondani, hogy a helyi (kis)király meztelen.

Így talán véget vethetünk a mai magyar elit siralmas országlásának.

* Publius álnéven – Publius Valerius Publicola római konzul emlékére – az Egyesült Államok alapító atyái (Hamilton, Madison és Jay) publikálták híres, a föderális állam kialakulását alapvetően meghatározó, alkotmánymagyarázó cikksorozatukat 1787-88-ban.

http://index.hu/velemeny/jegyzet/feltud070321/

hétfő, március 19, 2007

Toroczkai: Márciusban Újra Kezdtük

2007-03-18. 22:31:19

"A felkelők is sokkal tapasztaltabbak voltak, gázmaszkokkal és csúzlikkal szerelkeztek fel, gyorsan mozogva fárasztották a páncélzatukkal nehezen mozgó karhatalmistákat. Ezért volt sokkal kevesebb sérült is, mint korábban. Információs, tájékoztatási központokat, sms-hálózatokat hoztunk létre, amelyek kitűnően működtek."

Igen: Márciusban Újra Kezdtük. Januári bejelentésem nem talált süket fülekre, s a korábbi évek 600 körüli adatához képest 1200 megmozdulás, demonstráció és több ijesztgetésre alkalmas határzár lett bejelentve. Így a hatalom meg sem kísérelte felállítani a símaszkos, azonosítószám nélküli, gumilövedékkel a tömegbe lövő seregét. A felkelők is sokkal tapasztaltabbak voltak, gázmaszkokkal és csúzlikkal szerelkeztek fel, gyorsan mozogva fárasztották a páncélzatukkal nehezen mozgó karhatalmistákat. Ezért volt sokkal kevesebb sérült is, mint korábban. Információs, tájékoztatási központokat, sms-hálózatokat hoztunk létre, amelyek kitűnően működtek.

(Toroczkai László blogjából, www.toroczkailaszlo.hu)

A kormányt azonban nem sikerült megdönteni, mert a többfejű sárkányra emlékeztető politikai és gazdasági „elit” elhitette Magyarország népével, hogy a hazaáruló kormánnyal szembeni legjobb ellenállás, ha nem teszünk semmit. Lassan úgy érzem, hogy néhányunkon kívül senki nem látja ebben az óriási ellentmondást. Miközben az úgynevezett baloldal a Rákosi-korszakot idéző terrorjával riasztotta el a megfélemlített embereket az ellenállástól, az úgynevezett jobboldal erre rásegítve elhitette a hatalmas elégedetlen tömegekkel, hogy a kormány akkor fog megbukni, ha semmiféle ellenállást nem tanúsítunk, békésen eltűrünk mindent, méltóságteljesen meghallgatjuk a semmit ismételgető, ködboxoló szónokokat, koszorúzunk és hazamegyünk tévén nézni az eseményeket. Ugyan miért bukna meg a médiamonopóliumot kezében tartva az emberek véleményét, tudatát manipuláló hatalom, ha nincs ellenállás? Gőzlevezető, egy-egy intézkedésre összpontosító népszavazásoktól, parlamenti színjátékoktól, méltóságteljes ünnepléstől biztosan nem. A Fidesz rendezvényéről negyedmillió honfitársunkat küldték haza, ahelyett, hogy ők is mindannyian oda jöttek volna velünk a Petőfi-szoborhoz. Ha negyedmilliónyian lettünk volna, nem csak dobálózás és egy kordonáttörés lett volna, hanem egy csapásra megszabadultunk volna országunk és nemzetünk tönkretevőitől, mert ott állt az egész banda - Demszkystől, Gyurcsányostól, Kókástól – karnyújtásnyira tőlünk. Csúnya, elítélendő dolog volt kövekkel, palackokkal, tojással, paradicsommal megdobálni Demszkyt, Gyurcsányt és társaikat? 1848-ban Lamberg Ferenc császári biztost a pesti nép a kocsijából kirángatva a nyílt utcán felkoncolta, pedig Lamberg nem akart pedofiloknak, drogosoknak kedvező törvényeket hozni, mint Demszkyék. Aki március 15-én elítél minket a tettünkért, ezt is tartsa szem előtt!

Nem lett tehát kormánydöntés, ahogy útblokád és általános sztrájk sem, mert ahhoz néhány elszánt ellenálló, nyakán az összes titkosszolgálattal, kevés. Hiába mentem március 13-án a nagylaki magyar-román határra úgy, hogy másfél hónapos szervezkedés után, egy nappal az útlezárás előtt még úgy nézett ki, hogy rajtam kívül mindössze egy autós vállalná be a blokádot. Mindenesetre mi néhányan tizenötödike előtt ott voltunk. A sors iróniája, hogy végül mégis lett teljes útzár a 43-ason március idusán, mert egy baleset miatt maga a rendőrség zárta le az utat. Ennél jobban azonban nem sikerült a hatalmas kormányellenes tömegeket felráznunk, hiába ragasztottunk ki pénzt és energiát nem kímélve a 12 pontos követelésünkkel ellátott 15 ezer darab MÚK plakátot és hiába szórtunk ki 35 ezer szórólapot. Mindenesetre nem rajtunk múlott. Amit éjjel kiragasztottunk, reggelre szervezetten letépkedték. Mi a következő délután vagy éppen éjjel újra mentünk és újra plakátoltunk. És azért több ezer bátor emberhez el is jutott az üzenetünk, csak hát egy kormánydöntéshez ez még kevés.

Mindenesetre a hatalmat nyomás alatt tudtuk tartani, és érezhetően csökkent a terror is. Akiket őrizetbe vettek a tizenötödike előtti hetekben tartott razziák és a március 15-i tüntetések során, többnyire rövid idő múlva elengedték, s a fogdákban már nem bántalmazták őket. Ez az állandó nyomásgyakorlás és a nemzetközi megfigyelők mellett annak is köszönhető, hogy ügyvédről most már mindenkinek igyekszünk gondoskodni, de az sem elhanyagolható tény, hogy az elnyomó politikai elit tagjai mellett a nyomozó hatóságok és a rendőrség tagjainak privát telefonszámai, elérhetősége is rendre az egyre profibb ellenállók kezébe kerülnek. S, ha már itt tartunk, ideje kijelenteni: a MÚK-al együtt a taktikaváltás jelei is láthatóvá váltak. Az egyszerű közrendőrök helyett először lettek célpontok a rágalmaikkal, hazugságaikkal, spicliskedéseikkel talán a legnagyobb károkat okozó ellenséges média munkatársai, akik közül többeket bántalmaztak az utcai harcok során. És a Petőfi-szobornál is úgy repültek az eszközök, hogy ne a rendőröket, hanem lehetőleg a politikusokat találják el. Az ellenállás egyre célzottabban támad.

A MÚK tehát sikerült, újra kezdtük, pontosabban folytattuk. Az esernyők, gorillák, kordonok mögé bújt hatalom számára rémálommá változtattuk március idusát, s Budaházy Gyuri bajtársunkat sem hagytuk cserben, jelezve, hogy senkit sem hagyunk magára, mi összetartunk a végsőkig!
Nem szokásom az amerikai politikát is kiszolgáló hollywoodi filmeket reklámozni, de a sors kegyelméből úgy alakult, hogy az 1956-os szabadságharcnak emléket állító „Szabadság, szerelem” című alkotás éppen akkorra készült el, amikor döbbenetes párhuzamokra lelhetett a néző a filmen megelevenedett múlt és napjaink eseményei között. 1957-ben azonban nem volt márciusi újrakezdés, a MÚK jelszava üres fenyegetés maradt. 2007-ben viszont itt vagyunk, folytatjuk az ellenállást, az eddigi párhuzam 56-al tehát megszakadt. Éppen március idusára esik viszont a 300 című film világpremierje, amely annak a háromszáz spártai harcosnak állít emléket, akik egymillió perzsával vették fel a harcot. S, hogy mi a hasonlóság az i.e. 480-ban zajlott thermopülai csata és 2007 Magyarországa között? Az, hogy ma mi is egy reménytelennek tűnő helyzetben, pusztán néhány ezren vettük fel a harcot egy olyan több fejű sárkányhoz hasonlító hatalommal szemben, amely még a 10 millió honfitársunkat is szembe fordítja velünk.

- Őrültség? Ez itt Spárta! – mondja Leonidász spártai király, miközben megöli a behódolást kérő perzsa nagykövetet. Őrültség a mai körülmények között Magyarországon az ellenállás folytatása? Lehet, de ez itt a magyarok földje! S, ha szabadságról beszélünk, a magyar szó alatt elsősorban nem faji vagy etnikai kérdést kell érteni, hiszen egykor is törzsszövetség voltunk. Magyarnak lenni feladat és kiváltság. Mert, ahogy a francia Victor Hugo másfél évszázada megállapította: "Magyarország a hősök nemzete. Németország az erényt, Franciaország a szabadságot, Olaszország a dicsőséget képviseli a nemzetek sorában. Magyarország a hősiesség megtestesülése."

Magyarország – mint az eleink által megteremtett Szent Korona országa - nem létezik többé. Csak egy Magyarországnak nevezett, 93 ezer négyzetkilométernyi multipláza, hipermarket maradt a helyén, óriási szemfényvesztő kirakatokkal. Magyarországot tehát újra fel kell építeni. Minden nap ezen kell dolgoznunk, egyre többen. Az árnyékkormány részben már felállt, megerősödött az ellenállók médiahálózata, s a párhuzamos intézményeinken is dolgozunk. Gondolatokkal, szóval, írással, kultúrával, minden eszközzel építenünk kell a Hazánkat, miközben a kormány igyekszik még a Szent Korona országának romjait, megmaradt ősi jelképeit is lerombolni. Addig is, amíg helyreáll az eredeti Magyarország, pokollá tesszük tönkretevőink uralkodását. Így legalább jobban látszik, hogy a Sátán van hatalmon. És a Gonosz ellen harcolni kell, nem pedig tolerálni azt. Tisztában vagyok azzal, hogy a minket hergelő, sehonnai bitang embernek nevező Demszkynek részben igaza volt, amikor remegve azt kiabálta a képünkbe, hogy kisebbség vagyunk. Kevesen harcolunk, többen vannak, akik titokban szurkolnak nekünk. És nagyon sokan vannak, akik a hazugságok következtében minket gyűlölnek, mocskolnak, nem a többfejű Sátánt, amely ellen harcolunk. De holmi népszerűség kedvéért nem fogok mást cselekedni, mint amit a lelkem Istene parancsol. Reménytelennek tűnő küzdelemben állunk szemben a március 15-én a képünkbe röhögő hatalommal, de mégis űzzük, hajtjuk őket. Bár ördögi az álarcuk, de a kezük s a lábuk már remegett, ezt magam is jól láttam azon a számunkra szép márciusi napon. Előbb-utóbb valaki el fog bukni. Vagy ők, vagy mi. Erkölcsileg mindenképpen miénk a győzelem, még ha egyelőre milliók rázzák értetlenül is a fejüket.

A thermopülai szorosnál is csak háromszázan voltak, mégis, két és fél ezer év múltán is lehet erőt meríteni a harcosok bátorságából, elszántságából és önfeláldozásából.

http://kuruc.info/reszletes.asp?MainID=7&HirID=10365

Lebontotta a rendőrség a Kossuth téri kordont

2007. március 19. 7:39

MNO
A rendőrség hétfő hajnali négy órára lebontotta a Kossuth téren a múlt év október 23-án felállított kordonokat. Így ismét szabaddá vált az Országház előtti parkoló és a Rákóczi-, illetve a Kossuth-szobor előtti füves terület – jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hajnali egy órakor kezdte meg a fémkordonok szétszerelését és három óra alatt el is szállította a Parlament elől a lebontott elemeket.

Az Országház főbejáratától néhány méterre egy másik kordont állítottak fel, de a parkoló területének nagy része szabaddá vált, csakúgy, mint a Rákóczi-szobor előtt a tavasszal felújított, virágokkal beültetett és fűmaggal beszórt terület. Az utolsó teherautó, amely a fémkordonokat szállította vissza a BRFK telephelyére, kevéssel hajnali négy óra után hagyta el a Kossuth teret. A kordon lebontásának hírére megjelent tüntetők a bontást követően hazatértek, az Országház épülete körül rendőrautók járőröztek.

Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője az MTI helyszínen lévő tudósítójának a kordon lebontására reagálva úgy fogalmazott: „Visszaszállt a szabadság madara, a turulmadár az Országház parkolójába, visszakaptuk a magyar demokrácia lelkét". Hozzátette: abban bíznak, hogy az új kordont is lebontják és Magyarország végre visszakapja történelmi alkotmányát. Az MTI-vel közölte azt is, hogy keddtől minden nap 17.30-21.30-ig demonstrálhatnak az Országház előtt. A Kossuth téri tüntetések egyik vezéralakja - mint azt elmondta - bízik abban, hogy hétfőn napközben, illetve este nem tartanak spontán tüntetéseket a Kossuth téren, szervezetük keddig a Batthyányi- örökmécsesnél követeli Gyurcsány Ferenc és kormánya távozását.

Amikor a kettős kordon egy részének megbontásával szabaddá vált az út a Parlament parkolójába, tucatnyi tüntető a Rákóczi-szoborral szemben lévő ’56-os emlékhely előtt elénekelte a Himnuszt és mécseseket gyújtott az 1956. október 25-i sortűz áldozatainak emlékére, majd ezt követően ’56-os lyukas zászlóval a Forradalom Lángja emlékműhöz mentek, hogy megemlékezzenek a 1956-os forradalom hőseiről. A rendőrök szótlanul figyelték, hogy a tüntetők ismét a parkoló területén sétálnak, csak az újonnan épített kordonokon belül álltak párosával, mintegy 15 méteres távolságra egymástól az egyenruhások. Korábban három embert igazoltattak a rendőrök, közülük kettő ellen szándékos rongálás miatt eljárást indítanak, mert erővágóval két helyen elvágták a fémkordonokat összekötő láncokat.

Hajnali fél egykor a rendőrség egy embert előállított, aki a villamossíneken nagyméretű nemzetiszínű zászlót lobogtatott és nem tett eleget a rendőrök többszöri felszólításának, hogy szüntesse be demonstrációnak minősülő tevékenységét. A Kossuth téri tüntetésekről jól ismert férfit a rendőrök igazoltatták, majd rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés miatt előállították.

Bene László országos rendőrfőkapitány péntek délelőtti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy kockázatelemzést követően a rendőrség március 18-án lebontja a Kossuth téren tavaly októberben, az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából tartott ünnepség előtt felállított kordonokat, amelyeket a Fidesz parlamenti frakciója és európai parlamenti képviselői február 2-án polgári engedetlenségi mozgalom keretében lebontottak, majd a rendőrség visszaállított és megerősített. Bene László altábornagy a köztelevízió esti műsorában jelentette be vasárnap, hogy hajnalra lebontják a kordonokat.

A hírre a parlamenti pártok képviselői ugyanebben a műsorban reagáltak. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető szerint a kordon lebontása csak egy lépés, a pártoknak elsősorban a rendészeti és a gyülekezési törvény módosításában kell megegyezniük. Szijjártó Péter, a Fidesz frakcióvezetője a szabadság híveinek újabb győzelméről beszélt, míg Dávid Ibolya azt hangsúlyozta, hogy a jövőben meg kellene tiltani, hogy a Kossuth téren tüntetni lehessen.

Rogán Antal, a Belváros polgármestere elégedett a kettős kordon lebontásával. A fideszes politikus egyúttal elfogadhatónak tartja, hogy az éjszaka felállított kerítéssel minimális védelmet biztosítsanak az Országgyűlés épületének. Az V. kerületi polgármester a Magyar Rádióban elmondta: bár a terület a fővároshoz tartozik, de a kerület mindent megtesz azért, hogy a Kossuth téren ne alakuljon ki újra sátortábor.


Az országos rendőrfőkapitány bejelentését követően mintegy harminc, Árpád-sávos és nemzetiszínű zászlókat lobogtató, a Kossuth térről már jól ismert tüntető jelent meg a téren, akik egy része a Batthyányi-örökmécsesnél tartott tüntetésről jött át, illetve otthonról érkezett. Nagy részük 23 óra előtt hazatért, mindössze néhányan maradtak a Parlament főbejárata előtt.

MTI/radio.hu

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=402319&rvt=2

vasárnap, március 11, 2007

Kezdődik a megszállás? Izraeli katonákat hívott a rezsim Budapestre

2007-03-09. 17:15:08

Nem vacakolnak a "szélsőségesekkel"
Nem vacakolnak a "szélsőségesekkel"

Több száz izraeli katona tartózkodik Budapest belvárosában - jelentette a HavariaPress. Péntek délután rendőri felvezetéssel négy, sötétített üvegű autóbusz érkezett a Dohány utcai zsinagóga elé, majd kétszáz, kék bevetési ruhába öltözött izraeli katona szállt ki azokból. Ilyesmi csak gyarmatokon fordulhat elő. Ezek után lehet összeesküvés-elméletnek gúnyolni a tényt, hogy lakóparkok is épülnek zsidóknak Magyarországon, s a megszállás gőzerővel folyik. Valószínűsíthető, hogy a hazaáruló rendszer fegyverek illegális szállítását is engedélyezte számukra, másképp minek jöttek volna ennyien. És még ezek ugatnak a magyarok "terrorizmusáról". Alább angolul is tájékoztatunk a zsidó fegyveresek érkezéséről.

Mandur László, az Országgyűlés köztörvényes, kommunista alelnöke fogadta az Izraeli Védelmi Erők 200 fős delegációját a Parlamentben. Akik véletlenül bevetési ruhában érkeztek, s nem lepődnénk meg, ha az önállóságát teljesen elveszített gyarmaton még a fegyverviselést is megengednék nekik. A zsidók egyébként alkotmányellenesen toboroznak is a seregükbe körútjukon, ami a magyar büntető törvénykönyv 154. szakasza szerint bűncselekmény. Ehhez asszisztált a neokon kormány és az ügyben meg sem nyikkanó Fidesz. Más ország katonái egyébként az alkotmány alapján csak a magyar parlament engedélyével léphetnek hazánk területére, talán titkosították a döntést, vagy nem is volt ilyen? Az is kérdés, ki tesz feljelentést az alkotmány és törvénysértő kormány, parlament és rendőrség ellen, amely utóbbi autós felvezetéssel biztosította az idegenek benyomulását.

Alkotmány: 19. § (1) A Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve az Országgyűlés

j) az Alkotmányban meghatározott esetek kivételével dönt a Magyar Honvédség országon belüli vagy külföldi alkalmazásáról, külföldi fegyveres erők magyarországi, vagy az ország területéről kiinduló alkalmazásáról, a Magyar Honvédség békefenntartásban való részvételéről, külföldi hadműveleti területen végzett humanitárius tevékenységéről, valamint a Magyar Honvédség külföldi, illetve a külföldi fegyveres erők magyarországi állomásozásáról;

Tiltott toborzás

154. § (1) Aki a Magyar Köztársaság területén idegen fegyveres szervezetbe - szövetséges fegyveres erőn kívül - katonai szolgálatra, katonai érdekű egyéb szolgálatra toboroz, vagy ilyen szolgálatra vállalkozókat közvetít, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az a magyar állampolgár, aki - szövetséges fegyveres erőn kívül - nemzetközi vagy nem nemzetközi fegyveres összeütközésben résztvevő idegen fegyveres szervezetbe önként belép, erre ajánlkozik, vagy ilyen fegyveres szervezetben kiképzésen vesz részt.


Elhárítják a "terrorizmust" mások országában is
Elhárítják a "terrorizmust" mások országában is


A fajgyűlölők formailag a munkásőr és spicli által igazgatott magyarellenes csoport, a Mazsihisz meghívására érkeztek, teljesen véletlenül március 15-e előtt. Viszont erre nem kerülhetett volna sor a honvédelmi tárca és a kormány engedélye nélkül.

Ez a "náci" nem érti, hogy a saját földje sem az övé
Ez a "náci" nem érti, hogy a saját földje sem az övé



Megérkeztek a kékruhás gyerekgyilkosok

A rettegő rezsim immár idegen, a fegyvertelenek gyilkolásában nagy rutinnal bíró katonai egységet rendelt Magyarországra, egy EU és NATO tagállamba, s érthetően nem bízik a magyar honvédségben (a zsidók százezer gaztette közül egy minapi: március 7-én több mint egy tucat, 13-16 éves palesztin iskolásgyereket raboltak el a megszállók Hebron közelében. Így bánnak a gój civilekkel, és ezúttal még emberségesek is voltak, hiszen agyon is lőhették volna a tizenéves kiskölyköket).

Ez az "antiszemita" túl makacs volt
Ez az "antiszemita" túl makacs volt


A palesztinizálódás megkezdődött, a távlatok végtelenek, miért ne lehetne behívni párezer zsidó rendőrt is, ha mondjuk Görényi pribékjei megbicsaklanának. A zsidó fegyveres otthon érzi magát Palesztinában éppúgy, mint Budapesten, és nem vacakol, akkor sem, ha 3 éves "terroristák" kerülnek az útjába. Lapinformációk szerint ezen túlmenően az izraeli tulajdonú In-kal Security nevű cég emberei a rendőrökéhez hasonló egyenruhában és motoron száguldoznak Budapesten, fittyet hányva a KRESZ előírásaira is. A gyarmatosítók egyre inkább otthon érzik magukat.

A Havaria Press hírügynökség megpróbálta kideríteni, pontosan mi történik, azonban sem a kormányszóvivői iroda, sem az ORFK nem kívánta az esetet kommentálni. A külügyi és a honvédelmi tárcánál sem adtak egyértelmű felvilágosítást az üggyel kapcsolatban. A hírügynökség értesülései szerint az izraeli véderő katonai küldöttsége jár hazánkban, a konvoj mozgását rendőrségi autók biztosítják. A nem hivatalos programon résztvevő, szokatlanul népes, valamint szokatlanul alacsony beosztású katonákból álló delegáció délelőtt a Parlamentet, majd Európa legnagyobb zsinagógáját látogatta meg. Egyes értesülések szerint nem kizárható az sem, hogy a katonák azért érkeztek hazánkba, hogy az itteni izraeli érdekeltségeknek nyújtsanak védelmet. A nemzetközi gyakorlat szerint az adott ország diplomáciai létesítményeit annak kerítésén belül védhetik annak katonái. Sem a népes delegáció érkezésének, sem tervezett távozásának pontos ideje nem ismert.

http://kuruc.info/reszletes.asp?MainID=2&HirID=10104