Korkép blog

szerda, július 09, 2008

Nem viszik ki a koronamásolatot a tiszteknek

2008. 07. 09., 07:31 | Frissítve: 14 perce
A rendőrtisztek után a katonatisztek sem a Szent Korona másolata előtt teszik le ezután esküjüket az avatásukkor - írja a Magyar Nemzet. A tisztavatások a rendszerváltás óta zajlanak a korona másolatának jelenlétében. Szekeres Imre honvédelmi miniszter döntése szerint augusztus 20-án már nem lesz központi szerepe a koronának a tisztavatáson.
A korona másolatát tavaly elsőként a rendőrtisztek avatásán mellőzték. A fegyveres szervezetek hivatalos állományának ünnepélyes eskütételén a rendszerváltás óta volt szokás a jelkép felvonultatása, amit eddig rendszerint a koronaőrök díszmenete vitt az esemény helyszínére. A tárcánál a lapnak azzal indokolták a döntést, hogy a fiatal katonatisztek már 2007-ben is az ismeretlen katona sírját koszorúzták meg a Hősök terén, a minisztérium idén is ezt a hagyományt szeretné folytatni. A HM sajtóosztálya szerint a korona helye egyébként is az Országházban van, ahol mindenki leróhatja iránta a tiszteletét. http://index.hu/politika/belfold/koronszamu07/

kedd, július 08, 2008

Szabad szó a vörös csillag

Strasbourgban precedens értékű pert nyert Vajnai Attila a magyar állam ellen

Népszabadság • Dési András   • 2008. július 8.
Szabad az ötágú vörös csillag, Vajnai Attila a szólásszabadság jegyében viselheti e híres, de Magyarországon üldözött jelképet. Vajnai ügyében precedens értékű ítéletet hozott az Emberi Jogok Európai Bírósága. Mint a strasbourgi székhelyű testület kedden nyilvánosságra hozott döntéséből kiderül: az ötágú vörös csillag sokjelentésű jelkép, nem lehet egyértelműen olyan önkényuralmi szimbólumnak tekinteni, mint a horogkeresztet vagy a nyilaskeresztet.


Üdvözlik a strasbourgi emberi jogi bíróság döntését a vörös csillag használatáról a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti delegációjának tagjai, Herczog Edit és Hegyi Gyula. Az MSZP két európai parlamenti képviselője emlékeztetett arra, hogy a vörös csillag régi munkásmozgalmi jelkép, amelyet ma is sok demokratikus baloldali párt használ. A strasbourgi ítélet meglátásuk szerint "világossá teszi, hogy a nácizmus és a baloldali eszmék összemosása ellentétes az európai jogállamiság értékeivel". Megfogalmazásuk szerint a nácizmus jelképeit egész Európában tiltják, mert a gyűlöletre uszítanak, míg "a hagyományos baloldali jelképeket csak egy időre tudták elorozni a demokratikus mozgalmaktól a sztálini típusú diktatúrák". Arra is felhívták a figyelmet, hogy a vörös csillag több évszázados jelkép, még Ady Endre is az emberi felszabadulás szimbólumaként köszöntötte. (MTI)
A legfőbb európai emberi jogi fórum megállapította: Magyarország megsértette az Európai Emberi Jogi Egyezmény 10. cikkelyét, azaz a szólásszabadság jogát azzal, hogy a politikai rendezvényeken vörös csillagot hordó kommunista politikus ellen – önkényuralmi jelképek tiltott viselete miatt – büntetőeljárást indított.

Emberi jogi szakértők szerint Vajnai komoly jogi-erkölcsi győzelmet szerzett az Emberi Jogok Európai Bírósága (ECHR) egyhangú döntésével. A kommunista politikus ellen közel fél tucat ügyben indult eljárás önkényuralmi jelképek viselése miatt, legutóbb 120 ezer forint pénzbírságra ítélték az egyszer már próbára bocsátott, s a bíróság előtt akkor is vörös csillaggal megjelenő férfit. Strasbourgba egy 2003-as ügyét hozta el, akkor még a Munkáspárt alelnökeként egy demonstráción viselt vörös csillagot. 

Az ECHR ítéletéből egyértelműen kirajzolódik: a vörös csillagot nemcsak a kommunista diktatúrákkal lehet azonosítani, a vörös csillag egyben a nagyobb társadalmi igazságért küzdő nemzetközi munkásosztály és legitim baloldali pártok jelképe is. Miután e jelkép valamennyi jelentését lehetetlenség egyértelműen elválasztani egymástól, a magyar büntető-törvénykönyv a szólásszabadságot sértő módon tiltja annak puszta viselését. Az ECHR szerint a magyar btk. vonatkozó része objektívan sújtja a vörös csillag viselőit, nem tesz különbséget a többpárti demokráciát elfogadók, illetve a kommunista puccsra szövetkezők között. Strasbourg elismeri, hogy a vörös csillag az egykori kommunista diktatúrák miatt sokak érzékenységét sértheti, de a jelkép sokrétű jelentése miatt a vörös csillag viselésének korlátozása a szólásszabadság korlátozásának minősül.


Nem köteles közvetlenül, az ítélet alapján megváltoztatni Magyarország az önkényuralmi jelképek használatát szabályozó büntetőjogi tényállást azért, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) szerint megsértették Vajnai Attila munkáspárti politikus szabad véleménynyilvánításhoz való jogát - mondta Lövétei István alkotmányjogász, hozzátéve: hosszú távon azonban hozzá kell igazítani a magyar szabályozást az egyezményben foglaltakhoz. Lövétei említett egy másik, a mostanihoz hasonló példát is: az egyezményhez való csatlakozásunk után egy-két évvel egy rendőrtiszt az EJEB-hez fordult, hogy a bíróság állapítsa meg, sérti az emberi jogait az, hogy nem lehet politikai párt tagja. Az EJEB kimondta, hogy valóban sérti a jogait ez a tilalom, de a mai napig benne van az alkotmányban az, hogy rendőr és katona nem lehet politikai párt tagja. (MTI)
Az egykori szocialista országok közül egyedül Magyarországon számít bűncselekménynek a vörös csillag hordása. Lettországban is mindössze szabálysértésnek tekintik. A legtöbb európai állam viszont szigorúan tiltja a náci önkényuralmi jelképek viseletét, ezzel is különbséget téve a vörös csillag és a horogkereszt szimbolikája között.

Emberi jogi szakértők szerint az ECHR-ítélete nyomán elkerülhetetlen a magyar btk. módosítása, vagyis az önkényuralmi jelképeket tiltó passzust úgy kell megváltoztatni, hogy a vörös csillag ne a horogkeresztével, a nyilaskeresztével vagy az SS-jelvényével azonos elbírálás alá kerüljön. Magyarországon voltak már ilyen kísérletek, de ezek rendre elbuktak – a többi között az Alkotmánybíróság állásfoglalása miatt, amely a vörös csillagot a többi tiltott önkényuralmi jelkép közé sorolta.

A politikailag kényes vörös-csillag-ügyben a magyar kormány fellebbezhet az ECHR Nagy Tanácsához, de ennek sikerét szakértők az egyhangú ítélet miatt nagyon valószínűtlennek tartják. Mindenképpen érdekes lesz a budapesti szocialista kormány reakciója az ECHR-ítéletére, miután a jelenlegi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc annak idején aláírta azt a petíciót, amely kezdeményezte, hogy a vörös csillagot vegyék ki az önkényuralmi jelképek közül. A magyar kormányzati lépéseket egyébként az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága is később számon kérheti.

Berlin

http://nol.hu/cikk/498247/

szerda, július 02, 2008

Felborult az NNYI Subaruja a Rákóczi úton

2008. 07. 01., 20:26 | Frissítve: 10 órája

Balesetet szenvedett a Nemzeti Nyomozó Iroda Subaruja a kedd délutáni csúcsforgalomban a Rákóczi úton. Az autóban ülő három ember könnyebben megsérült.

Felborult egy nagy sebességgel haladó Subaru kedden délután a Rákóczi úton az Uránia mozi és a Vas utca közötti szakaszon. Az autó letarolt egy ott parkoló motort, kidöntött egy fát, ami megrongált egy parkoló autót. Az autó mindössze húsz méterre állt meg egy forgalmas buszmegállótól, ahol éppen bent állt egy busz.

Egy szemtanú az Indexnek elmondta: a baleset után a Subaru csomagtartójából fegyvereket pakoltak át egy hirtelen odaparkoló másik autóba, a balesetet szenvedett autó rendszámát pedig a rendőrök kiérkezése előtt leszerelték. (A másik rendszám az ütközéstől leesett.)

Olvasónk, Jonathan képei

A szemtanú szerint száz méteres féknyom maradt az autó után, vagyis a megengedett sebességnél jóval többel kellett haladniuk. Megkülönböztető jelzést az autó nem használt.

Miután kiszálltak az autóból trágárul zavarták el a kocsi közeléből az embereket. A kiérkező tűzoltókkal még egyszer átnéztették a totálkárosra tört autót, hogy nem maradtak-e fegyverek benne.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) késő esti közleménye szerint munkatársaik szolgálat teljesítése közben szenvedtek balesetet, a gépkocsiban utazó három rendőr könnyebben megsérült, őket megfigyelésre a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

A kiérkező kollégáik vették át a sérültek fegyvereit, valamint, szól a közlemény, a járókelők között kerestek szemtanúkat. A baleset körülményeinek tisztázását a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársai megkezdték.

http://index.hu/politika/bulvar/sub080701/

Röhej: büntetést kapott Budaházy, mert nem szerelt piros és sárga lámpákat a lovára + olvasók

2008-07-01. 15:27
Budaházy György elmulasztotta az állat bal oldalán elöl a fehér vagy sárga fényt, hátul piros vagy sárga fényt adó lámpa biztosítását - áll annak a határozatnak az indoklásában, mely Gyuri tudtára adja, hogy az Érdi Rendőrkapitányság 50 ezer forintra bünteti. És ez nem vicc.
Lóügyben nyert már pert Budaházy az ÁVH ellen az EU-ellenes kampány után, akkor a bíróság megállapította, hogy a KRESZ nem tiltja a lóval való közlekedést a fővárosban. Azóta sokat törhették a fejüket az ávósok, mit lehet kitalálni a magyar lóra pattanásának megakadályozására, így derítették ki, hogy nem szereltek rá karácsonyfaégőket. Ezt valóban elmulasztotta a konzervatív betyár, pedig hát tudhatná, hogy az jár a lóra...
Ráadásul a derék állatnak még gyomorműködése is van, melynek eredményét nincs ki eltakarítsa, mert szegény cigányok nem alkalmazhatók utcaseprőnek, még diszkrimináció lenne. Kutyatulajdonosok, vigyázat!
Alább a dokumentum, jelezzük még egyszer: tényleg komoly.
Kuruc.info

Sziasztok!

2006. október 23-án délután a Deák téren egy lovat sem láttam kivilágítva.
Ennyit a "tréfáról"!
Évek óta nap mint nap autózom a Kerepesi úton, ahol hébe-hóba látok lovasrendőröket poroszkálni.
Még soha, egyetlenegyen sem láttam felszerelt kivilágítást!
Ezt azért sajnálom is, mert legalább nevettem volna egyet.
A lényeg, hogy ha a rendőrnek a közúti forgalomban megkülönböztető jelzés használata nélkül (ez sem lesz rossz, kék villogó a lovon) RENDSZERESEN elnézik ezt a fajta szabálysértést, akkor egy állampolgár is kaphatna elsőre figyelmeztetést!
Ha jól emlékszem, a rendőrök szabálysértését szigorúbban kell megítélni, tehát Budaházy nem kaphat szigorúbb büntetést, mint a rendőrök!
Már csak azt kell megkérdezni a Karhatalomtól, hogy mekkora büntetéseket kaptak a kivilágítatlan lovasrendőrök, mert annál súlyosabbat az állampolgár sem kaphat!

Szebb Jövőt!

M.Zs.
Nyílt levél
Rendőrkapitányság Érd Szabálysértési Hatósága
Tisztelt Uraim!
Bírságokat kiszabni renitenskedő betyárokra csakis úgy korrekt, ha önök példát mutatnak szabályszerűségből. Javaslatom röviden a következő:
A ló fejére villogó kék lámpát és szirénát, a füleire és a hátsójára pedig az irányjelzőket kötelezően fel kell szerelni. Természetesen első hátsó világítás, a helyzetjelző és tolatólámpa is kell a rendőrlóra és valamilyen pottyantás-gátlóval, esetleg gumibugyival is fel kell szerelni a paripát, mert hát a szabály az szabály. Innentől kezdve se könnygázgránátra, se lovasrohamra nem lenne szükség többé, mert az emberek könnyezve hemperegnének a röhögéstől ahogy csak meglátnák a vitéz urakat nyerítő holdkompjaik társaságában.
Maradok tisztelettel:
K. Gábor
.