Korkép blog

csütörtök, május 28, 2009

A minisztérium segít a saját törvénye alól kibújni


2009.05.28. 11:31 zero

100% hungaricum ez a történet, ilyen is csak ebben az országban történhet meg.
Minden benne van, amik mi, magyarok vagyunk, dilettantizmus, hozzá nem értés, előkészítetlenség, "leszarom" feeling, majd más megoldja, kiskapu keresés, következmények nélküliség ... és remekül példázza a szocialista - szabad demokrata kormányzás és törvényalkotás "minőségét" ...

kormány még 2007-ben (!) megváltoztatta a KRESZ 48-as paragrafusának 12-es pontját: minden iskolabuszon kötelező a biztonsági öv, valamint a 135 centiméternél alacsonyabb diákok számára a gyerekülés, vagy az ülésmagasító. Az átállásra 2 évet adtak, a határidő 2009. szeptember 1.

Az átalakítás kb. 2 millió forint lenne buszonként. Az elmúlt 1,5 évben jó magyaros szokás szerint leszarták a törvénymódosítást. Aztán most a Kisalföld Volán ébredt elsőként, és rájöttek, hogy nekik nincsenek "csak iskolabuszaik", így azok a buszok, amik reggel meg délután mint "iskolabusz" üzemelnek, azokat napközben bizony mint menetrend szerinti járatként üzemeltetik, és "fizikai képtelenség folyamatosan fel- és leszerelni, illetve tárolni a gyermeküléseket."

Vasi Volán Zrt. vezérigazgatóját, Papp Lászlót megkérdezték, hogy miért késett a tiltakozásuk, mikor 2007 óta ismert ez a változtatás. "Ez jogos észrevétel." - ennyi volt a válasz ...

Mint kiderült, az egész ügy egy szó körül forog: "iskolabusz". A fenti KRESZ módosítás ugyanis csak az "iskolabusz" elnevezésű járművekre vonatkozik, és  költségvetési törvénynek megfelelően jelenleg állami normatíva jár az "iskolajáratok" után (gyerekenként 72 000 forint), amit a busztársaságok és az önkormányzatok között fennálló szerződések rögzítenek.

Tápszentmiklós polgármestere, Kovács József levelt is írt Hónig Péter közlekedési miniszternek, mivel Tápszentmiklósra 3 szomszédos településről csaknem 100 kisgyerek jár iskolabusszal. A szolgáltatást az évi 9 millió forintos állami támogatásból finanszírozták eddig. Szerinte az egész intézkedés nem szól másról, mint hogy újabb milliókat vonjanak el az önkormányzatoktól, amelyek nem kaphatnák meg az iskolabuszos állami normatívát.
A minisztérium azt válaszolta, hogy a szabályozás megalkotásakor a gyermekek érdekét tartották szem előtt. "A rendelkezések a kapcsolódó EU-irányelv rendelkezéseivel teljes körűen megegyeznek, ezek hatályban tartása hazánk számára is kötelező."

A Volán társaságok meg is kezdték a kiskapu megkeresését:
"A szabályok nem rögzítik egyértelműen, mi számít iskolabusznak, ezért a jogalkotótól kértünk magyarázatot. A konzultáció során kiderült: iskolabusz az, amit az önkormányzatok vesznek gyerekek mindennapos iskolába szállítására. E szerint pedig a Szabolcs Volán Zrt. önkormányzati megbízásból gyerekeket szállító járművei nem azok. Így ránk nem vonatkoznak az újabb kötelezettségek." - Huba Péter,  Szabolcs Volán.

A Volán társaságok eme "jogértelmezését" nem dobta vissza a Közlekedési Minisztérium, hanem leültek hétfőn tárgyalni. Másfél évvel a törvény kihirdetése után ...


Csepi Lajos, a közlekedési minisztérium szakállamtitkára (!) arra kéri az önkormányzatokat, hogy módosítsák az érintett kifejezést a szerződésekben, és ne "iskolabusznak" hívják, hanem mondjuk tanulói járatnak. Így már nem kell beszerelni a biztonsági öveket és a gyereküléseket, de a költségvetési támogatás továbbra is járna.

Hát nem csodálatos? 2 legyet 1 csapásra. Sponsored by Csepi Lajos.
És még mindig nincs vége, nem is értem, a kormány miért csinál magából még nagyobb hülyét?
Varga Zoltán, önkormányzati miniszter:
"Én azt gondolom, hogy józan paraszti ésszel ez a rendelkezés (...) az autóbuszgyártóknak egy felhívás abban a tekintetben, hogyha valaki iskolabuszt akar gyártani, amire az van kiírva, hogy iskolabusz, akkor az ilyen feltételekkel valósulhat meg. A meglévő buszokon ezt a rendelkezést nem lehet számon kérni."

Vagyis:
Két évvel ezelőtt kitalálták ezt a módosítást a minisztériumban. Egy hermetikusan lezárt laboratóriumi irodában, vajmi keveset szagolva a mai magyar valóságból. Nem egyeztettek a Volán társaságokkal, nem gondoltak csak egy lépést is előre, hogy vajon honnan lesz 2 millió forint buszonként az átalakításra. Nem segítettek EU-s vagy másmilyen forrás keresni. Kihirdették, és hagytak 2 évet az életbe lépésig, gondolván, annyi elég lesz. Vagy valami történik ...

A Volán társaságokat szintén nem nagyon érdekelte, hogy megfeleljenek a törvénynek, ám most, 3 hónappal a hatályba lépés előtt már kapcsoltak, és elkezdték a kiskaput keresni, a maguk zsarolási potenciájukat felhasználva. Mert ugye azt a rengeteg gyereket el kell szállítani a suliba meg vissza ...

A Minisztérium, ahelyett hogy a saját törvényét betartatná, saját maga segít a Volán társaságoknak és az önkormányzatoknak a kiskaput megtalálni, hogy biztonság öv nélkül, törvényesen és állami támogatással tudják továbbra is szállítani az gyerekeket. Így papírmunkával, egy szó átírásával a szerződésekben megoldja a felmerülő problémát, a törvény megmarad, lehet vele büszkélkedni, esetleg óriásplakátok hirdetni, hogy "Mi módosítottuk a KRESZ-t a gyermekeink védelmében", de azt nem tartják be, sőt 100%-kal támogatják a kiskapus megoldást, a gyerekek pedig továbbra is utazhatnak a biztonsági öv nélküli buszokon.

Az önkormányzati miniszter szerint pedig a KRESZ 48-as paragrafusának 12-es pontjának megváltozása józan paraszti ésszel (!) felhívás (!) az autóbuszgyártóknak (!).

Nos, ilyen kb. egy átlag miniszter ma Magyarországon ...

Elképesztő ...

Ezek után szinte kész csoda, hogy ez az ország egyálalán még működik, üzemel valahogy ...

hétfő, május 18, 2009

Nyolcmilliót kap a fejbe lőtt tanár


2009-05-18 08:41 
Peren kívüli egyezség nyomán rekordösszegű, 8 millió forintnyi kártérítést kaphat a Készenléti Rendőrségtől az a középkorú tanár, akit 2006. október 23-án közvetlen közelről lőttek fejbe gumilövedékkel a rendőrök a Blaha Lujza tér környékén - tudta meg a Magyar Nemzet.


A korábban református lelkészként, sérüléséig pedig tanárként dolgozó Kis László nem vett részt az utcai eseményekben, épp hazafelé sétált, amikor tüzet nyitottak rá az egyenruhások.

A gumilövedék betörte a férfi koponyáját és maradandó sérülést okozott; szétzúzott koponyacsontját implantátummal kellett pótolni. Az eset miatt leszázalékolták, jelenleg rokkantnyugdíjas. A szája széle, a nyelve és az oldala azóta is folyamatosan zsibbad, felfogóképessége, beszéd- és íráskészsége jelentősen leromlott - írja a lap.

A férfi ügyvédje elmondta, eredetileg 22 milliót követeltek, de az egykori tanár szerette volna lezárni a két éve húzódó kálváriát, ezért fogadta el a hatóság 8 milliós ajánlatát.

http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=271013

péntek, május 15, 2009

Fekete bárány - Parlamenti élménybeszámolo

Vannak napok, amiket be sem kell jelölni a naptáramban, hisz úgysem fogom soha elfelejteni. Ilyen lesz április 14. Szűk két órát töltöttem a Parlamentben. Tanulságos volt.
Egyedül mentem – egyedül képviseltem 605 ezer embert.
Először vettem részt parlamenti ülésen.
A díszpáholyban biztosítottak helyet nekem, mint a népszavazás kezdeményezőjének. Ez a páholy közvetlenül a képviselői széksorok mögött van, tehát közelről szemlélhettem és hallhattam a „nívós” képviselői munkát, és ízelítőt kaptam az ülés közbeni – elnézést a szóért de nem találok jobbat helyette – primitív szóbeli és egyéb megnyilvánulásokból is.

Az első döbbenetet az ülésterem zaja okozta. Alig hallottam mit mond a szónok. A képviselők beszélgettek, telefonáltak, ki-be járkáltak, újságot olvastak. Felnevettek egy-egy nyelvbotláson, felhördültek egy-egy „bevállalós” mondaton. Így viselkedik a politikai „elit”?! Úgy éreztem magam mint egy sportmérkőzésen: van két csapat, két ellenfél – de a szurkolókat már nem a játék szépsége érdekli, hanem egymás hergelése. A saját csapatnak elnézik a botladozását is, de az ellenfél nem tud olyan bravúrt végrehajtani, amire ne acsarkodással vagy gúnnyal reagálnának.

Abban a zűrzavarban figyelni sem lehet. Ha szavazásra kerül sor először csengetnek, hogy mindenki bejöjjön a folyosóról, a büféből. Következik a gomb-nyomás. Tisztelet a kivételnek, de a többségnek fogalma sem lehet miről is van szó, ám a frakció-vezér elkiáltja magát hogy IGEN vagy NEM és akkor azt a gombot nyomják. Ezt hívják úgy, hogy frakciófegyelem – no meg persze demokráciának is… Szégyen! Nincs odafigyelés, egyéni vélemény, saját lelkiismereti döntés, netán a választók érdekének szem előtt tartása vagy bármilyen mérlegelési szempont… És így a szavazási eredményt mutató tábla sem okoz senkinek meglepetést.

Azt sejtettem, hogy nem leszek túl népszerű a 386 képviselő körében. Miért is lennék? Viszont 605 ezer ember – mit ember: választó! – véleményét azért mégis csak illene tiszteletben tartani éppen nekik, mint bennünket képviselőknek.
Hogy engem Gyurcsány-bérencnek nevezzenek és azt mondják, bravó, így kell kilopni 4 milliárdot az ország zsebéből, azt nem személyeskedésnek tekintettem, hanem a sok százezer emberrel szembeni ostoba tiszteletlenségnek.
Az, hogy rám megvető pillantásokat tesznek, gúnyosan elhúzzák a szájukat vagy a hátam mögött cinikus és gusztustalan megjegyzéseket tesznek az sem érdekelt, de hogy egy képviselő ebből az egész népszavazásból csak annyit szűrjön le, hogy, idézem: Az kéne hogy ingyen dolgozzunk, mi!? – ez már kiverte nálam a biztosítékot. Nem, nem kell ingyen dolgozni. Csak dolgozni. De amit láttam, azt ennek semmiképpen nem lehet nevezni.

Akadtak olyan képviselők is, akik gratuláltak. Pontosan négyen, és őszintének tűntek. Ki is fejtették, minek köszönhetem az elismerésüket. A parlamenti hangvételről is egyezett a véleményünk: ez a stílus immár totális kudarc. Amikor arra sem hajlandóak, hogy meghallgassák a másik véleményét, hisz már a mondandója első pillanatában tudják, hogy le fogják szavazni, csak azért mert ő mondja, akkor elvárható hogy ő majd figyelemmel lesz a másik álláspontjára?
Úgy gondolom, naivitás lenne azt képzelni, hogy ezek a pártok valaha is megtalálják a közös hangot (szerintem nem is keresik). De azt is, hogy képesek lennének bármit is megoldani...

A népszavazásról végül határozatot hoztak. Előtte egyetlen frakcióvezető sem élt a megszólalás lehetőségével. Fel sem merült az EP választással együtt történő lebonyolítás, pedig ígérték, hogy a frakciók egyeztetnek.
Minden frakció vezére az IGEN szót kiáltotta, így azt a gombot nyomták. A képviselők tehát népszavazást „akarnak” a saját költségtérítésükről. Hárman tartózkodtak.
És már megvan az is, mennyibe kerüljön a procedúra: maximum 3,9 milliárdba.

Közben odakint zajlott a civilnek egyáltalán nem nevezhető tüntetés.
Furcsa volt látni, ahogy a képviselők a parlamenti folyosón sétálva kipillantottak a térre: ugyan mi zajlik odakint. Feszültségnek, bizonytalanságnak nyomát sem lehetett érezni. Védve voltak. Az egész teret lezárta a rendőri kordon, csak a térbe torkolló utcákon gyülekezhettek az emberek.

Amikor kiléptem a Parlamentből szónokok mikrofonba kiáltott szavainak foszlányát fújta a szél. Érteni semmit nem lehetett belőle. A tömeg hangja meg el sem jutott az Ország Házáig.
Furcsa érzés volt lépkedi a kiürített téren. Egyik oldalon a szigorúan védett „elit”, a kordonon túl pedig az elégedetlen felhergelt tömeg. Én meg ott sétáltam közöttük, középen, egyedül. Kicsit elméláztam ezen a szimbolikus helyzeten, de hirtelen kaptam egy kijózanító jégesőt a nyakamba…

És végül innen üzenném az előttem helyet foglaló képviselőknek, hogy nem attól leszek boldog, ha hozzák a villamosjegyüket elszámolni, hanem ha nem kell majd nekik több jegyet váltani.
Legalábbis a Kossuth térre nem.

http://www.seresmaria.hu/blogpl.php?id=59

Szabad véleménnyílvánítás a NOL-on


2009.05.15. 10:16 zero

A cikk: Kiskunlacháza: terjed az önbíráskodás

Azóta töröltek minden kommentet, de szerdán este még ez volt a helyzet:
Ez így nagyon gázos, NOL!

Most vagy lehet kommentelni, vagy töröljétek ezt a funkciót. Ennek így nem sok értelme van ...
Az Origónál dettó ugyanez a helyzet. Ha nem tetszik a Zemberek véleménye, akkor nem kell lehetőséget adni a kommentelésre. Nem olyan bonyolult ez ... 

A Nagy Nap: eskü, szavazás, lemondás


2009.05.14. 16:31 zero

Micsoda ország!
Avagy Kivágó Iván Györgyné, a jó ügynök, a jó kartárs megtette, amit megkövetelt a Párt!
Reggel felkelt, megitta a kávét, átfutotta a Népszavát, elővette a kosztümjét, megcsinálta a haját. Bekapott egy fél grillcsirkét, majd kiállt a garázsból.
Elindult Soroksárról a Váci utcába. Bement a Fővárosi Közgyűlésbe.

1, 09:45
Felesküdött

2, 10:00
megnyomta az IGEN-t a költségvetésre (hogy izgulhatott, nehogy elrontsa!)

 
3, 10:15
Lemondott

"Anyaként, feleségként, érző emberként az utóbbi időben személyemet ért aljas, igaztalan, és a valós információkat valótlan színben feltüntető rágalmazásokat ez úton is visszautasítom és bejelentem, hogy a főváros költségvetésének elfogadása utáni napon - felelős politikusi kötelezettségemnek eleget téve - lemondok a fővárosi képviselői mandátumomról."
Délben már újra otthon volt Soroksáron, ahol megette a zománcos lábasból a tojásos nokedlit!

Kemény nap volt!

A 19 éves magyar demokrácia egyik legszebb pillanata volt. Kapott virágot a szociktól, puszit Havas "Internacionálé" Szófiától, érdemes az mno.hu képeit végignézni ....
 http://vastagbor.blog.hu/2009/05/14/feleskudott_szavazott_lemondott

csütörtök, május 14, 2009

Erősít a gondolatrendőrség Nagy-Britanniában

Nagy-Britannia a jelek szerint rövidesen az első modern puha-totalitárius állammá válik. Mint egykori politikatudomány- és nemzetközijog-tanár, nem csupán szóvirágként használom a "totalitárius" kifejezést.

Koncentrációs táborok, gulágok még nincsenek ugyan, de a gondolatrendőrség példátlan hatalommal léphet fel a nemkívánatos gondolatok ellen, nyomozhat az "eretnekek" után, és akire lecsapnak, komoly büntetésre számíthat.

Nyikolaj Buharin kijelentette, hogy a bolsevik forradalom egyik legfontosabb feladata megváltoztatni az emberek gondolkodását. Nagy-Britannia nem bolsevik ország, de az emberek gondolkodásának megváltoztatásáért máris komoly kampány zajlik, és az új embertípus, a Homo Britannicus létrehozásért folyó törekvések leplezetlenül folynak.

A kormány a politikailag inkorrekt viccek betiltására törekszik. Egy ilyen vicc elsütéséért hét év börtönt is ki lehetne szabni. A Lordok Háza megpróbált a törvényjavaslatba belevenni egy nyilatkozatot a szólásszabadságról, de Jack Straw igazságügy-miniszter meghiúsította ezt. Straw volt az is, aki az angol nemzeti öntudat újragondolására szólított fel, és kijelentette, hogy a "birodalmi gondolat" a futballhuliganizmushoz kötődik, amelynek a "rasszista, idegengyűlölő fehér férfiak" az okai. Kijelentette, hogy az angol "erőszakra való hajlam" volt az oka a történelem során Írország, Skócia és Wales bekebelezésének, mert az angol faj "potenciálisan nagyon erőszakos".

Az elmúlt tíz évben rengeteg drákói szigorral kiszabott büntetésről szóló sajtóhírt gyűjtöttem össze, köztük gyermekek letartóztatásáról és elítéléséről szólóakat, amelyeknek vádlottjai valamennyien a politikai korrektség elleni gondolatbűnnel vétkeztek.

Robin Page újságíró, a Vidék Helyreállításáért Érdekközösség elnöke a következőt mondta a kormány új vadászati törvénye ellen rendezett tüntetésen 2002-ben, Gloucestershire-ben: "Ugyanazokat a jogokat követelem, mint egy fekete, féllábú, leszbikus, vegetáriánus, muszlim menedékkérő teherautósofőr." Page-t letartóztatták, s négy hónap múlva levélben értesítették, hogy ugyan nem emelnek ellene vádat, de: "Ha még egyszer bizonyíték jut a tudomásunkra arról, hogy hasonló dologba keveredett, az eljárást lefolytatjuk Ön ellen." Öt évbe telt, mire tisztázni tudta magát.

Page legalább felnőtt volt. 2006 szeptemberében Codie Stott 14 éves iskoláslány megkérdezte tanárát, hogy átkérheti-e magát egy másik tanulócsoportba fizikaórán, mert saját csoportjában az összes többi lány csak urdu nyelven beszélt. A tanár első reakciója, Stott szerint, a következő volt: "Ez rasszizmus, azonnal hívom a rendőrséget!" A megrémült és felzaklatott lány kiszaladt a teremből. A tanár néhány nappal később valóban hívta a rendőrséget, feltehetőleg miután feletteseivel megvitatta a kérdést. A rendőrök letartóztatták a kislányt, és a rendőrségen ujjlenyomatot vettek tőle, illetve lefényképezték a bűnügyi nyilvántartás számára. Édesanyja szerint három és fél órán keresztül tartották fogva egy üres fogdában. Rasszista gyűlöletkeltés alapos gyanúja miatt hallgatták ki, végül azonban eljárás nélkül szabadon engedték. Az iskola vizsgálatot indított, hogy milyen intézkedést hozzanak, de nem a tanár, hanem Stott ellen. Anthony Edkins igazgató a következőt nyilatkozta: "Itt egy igen súlyos kijelentés hangzott el, egy rasszista motivációjú megjegyzés. Iskolánknak nagyon fontos a befogadó és toleráns légkör fenntartása bármiféle etnikai hátterű tanuló számára, és nem fogadjuk el a rasszizmus semmilyen formáját."

Egy 10 éves fiút is letartóztattak és bíróság elé állították, amiért állítólag "pakinak" és "bin Laden"-nek nevezte 11 éves társát az iskola játszóterén. (Ellenfele görénynek és Teletubby-nak titulálta őt.) Mire az ügy bíróság elé került, a nyomozás 25 ezer fontjába került az adófizetőknek. A vádlottat oly mértékben megrázta az eset, hogy abba kellett hagynia az iskolát. A bíró, Jonathan Finestein kijelentette: "Elment az eszünk, hogy tíz éves kisfiúkat hurcolunk meg a politikai korrektség miatt? Közben kemény bűnözők lófrálnak szabadon, és a rendőrség semmit nem tesz. Ez nonszensz!"

Finesteint ezután kemény támadások érték a tanári szakszervezetek vezetői részéről, mint mindenki mást, akik ezekben a boszorkányperekben a vádlottak védelmében szólaltak fel, vagy rámutattak a büntetőeljárás alapvető hibáira, amikor pedig a vádlottakat már olyan szépen kiválasztották megégetésre.

A gyűlöletrendőrség kivizsgálta Basil Brush, egy rókabábu esetét is, aki egy gyermekeknek szóló televízióműsorban viccet mesélt a cigányokról. A BBC elismerte, hogy Brush helytelenül viselkedett, és ígéretet tett a rendőrségnek, hogy a szóban forgó epizódot betiltják.

Egy katolikus püspököt figyelmeztetett a rendőrség, hogy nem tesz eleget "a másság dicsérete" érdekében, amelynek kierőszakolása, úgy látszik, a rendőrség feladata. Egy nyugalmazott papok és egyházi dolgozók számára fenntartott keresztény szeretetotthon azért vesztette el állami támogatását, mert a vezetőség nem volt hajlandó felfedni az állami vizsgálóbizottság előtt, hogy a bentlakók hány százaléka homoszexuális. Mivel ilyen kérdést soha nem tettek fel a lakóknak, a vizsgálat során ezt homofóbiájuk bizonyítékaként értékelték.

Azoknak a muszlim szülőknek, akik ellenezték, hogy fiatal gyermekeiknek az azonos neműek közti házasság nagyszerűségét ecsetelő tankönyveket adjanak, meghajlottak kéréseik előtt, és a szóbanforgó könyveket visszavonták. Idén azonban egy másik iskolában, ahol muszlim és keresztény szülők egyhangúlag kérték ugyanezt, nem csak hogy nem vették figyelembe kérésüket, de még meg is fenyegették őket, hogy büntetőeljárást indítanak ellenük, ha kiveszik gyermekeiket a tankönyvet kötelezően használó iskolából.

Megszámlálhatatlan azoknak az alkalmazottaknak az esetei, akik elveszítették állásukat iskolákban, kórházakban vagy más állami intézményekben, mert ugyan nem kiabáltak fanatikus jelszavakat a háztetőkről, de magánbeszélgetésekben elhagzott kijelentéseiket besúgóvá züllött kollégáik jelentették a hatóságoknak, akárcsak a kommunista Kelet-Németországban. Egy kórházi ápolónővér bűne például az volt, hogy felajánlotta egy betegnek, hogy imádkozik gyógyulásáért, aki nem is vette ezt rossz néven, de megemlítette egy másik nővérnek, aki feljelentette ezért. Egy iskolai portást, Jennie Chaint, akinek öt éves lányát összeszidták az iskolában, amiért Jézusról beszélt osztálytársainak, azért fenyegetnek elbocsátással, mert egyházához fordult támogatásért. Magánjellegű e-mailjét ugyanis, amelyben egyháza tagjait közös imádságra kérte, az iskola vezetősége is megszerezte.

A túlzottan megengedő gondolkodásmód és a drákói szigor egyaránt alkalmas arra, hogy a társadalom által elfogadott normákat és értékeket lerombolja. A Királyi Haditengerészet például sátánista kápolnát működtet egyik hadihajóján, hogy a legénység egy sátánista tagja nyugodtan gyakorolhassa vallását. "Mit szólt volna ehhez Nelson?" - a kérdés bevett klisé a haditengerészet botrányairól szóló újságcikkekben, de ezúttal valóban jogosnak tűnik. A sátánista szertartásokat a börtönökben is gyakorolhatják azok az elítéltek, akik szükségét érzik.

A jelek szerint ezt a kampányt soha meg nem választott, kvázi-kormánytestületek irányítják a legkülönbözőbb intézményeknél, amelyek a választópolgároknak nem tartoznak felelősséggel. A kormány felé ugyan felelősek lennének, de a kormány segíti tevékenységüket, és mellébeszéléssel, tagadással fedezve elnézi azt.

Külön-külön szemlélve ezen esetek mindegyikére kijelenthető lenne, hogy egyedi és rendellenes, de ha egymás mellé tesszük őket - s mint írtam, ez csak egy töredéke a naponta beérkező számtalan hasonló híradásnak - jó képet kaphatunk arról, mi is folyik tulajdonképpen.

Hal G. P. Colebatch, akinek Blair Britanniája című művét 1999-ben az év könyvének választotta a The Spectatormagazin

http://www.bombagyar.hu/index.php?post=2196

hétfő, május 11, 2009

Kiütés Pécsett

Szerető Szabolcs
2009. május 11. 00:01 

 
Magyar Nemzet
Ideje leszámolni a politikamagyarázat elmúlt években megcsontosodott, kényelmes közhelyeivel: szocikra szavazó nyugdíjasok és panelben élők, balra, illetve jobbra húzó nagyvárosok… A Fideszre (Kósa Lajosra) voksoló debreceni lakótelepiek például már eddig is színezték ezt a sematikus, leegyszerűsített képet; vasárnap Pécsett viszont már olyasvalami történt, ami arra utal, hogy hamarosan át kell rajzolnunk az ország eddigi tudásunkban élő politikai térképét.

Nem volt mindig így, de a baranyai megyeszékhelyre jó évtizede a szocialista párt erős bástyájaként tekint a nyilvánosság, ahol a parlamenti képviselői mandátumok sorsa már az első fordulóban eldől, s a polgármester személyére valójában nem is a választásokon, hanem az MSZP jelölőgyűlésén derül fény. Azt is mondhatnánk, hosszú volt az út Pávától Páváig; a polgári oldal győztes jelöltje 1994 és ’98 között egyszer már irányította a várost, majd két, tragikus sorsú szocialista politikus viselte a polgármesteri címet.

A mostani választásról okkal gondolhatta a baloldal, hogy a baljós országos folyamatok ellenére van keresnivalója. Nemcsak az elmúlt évek szavazási eredményei, hanem a jelöltjük miatt is: Szili Katalin ma is a legnépszerűbb szocialista politikus, aki mint házelnök igazi nagyágyúként „térhetett haza” a kampányban szülővárosába. És tegnap ezt, az „SZDSZ” és az MDF által is támogatott Szilit győzte le magabiztosan az országos politikában ismeretlen Páva Zsolt! A pécsi bukás végképp demoralizálhatja a kormányzati kudarcoktól elbizonytalanodott, vezérét vesztett, a jobboldal kétharmados diadalától betegesen (és immár okkal) rettegő, maradék bázist. Úgy fordul rá a hosszú kampányidőszakra a baloldal, hogy maga is tudja: nemhogy a győzelemre, a tisztes helytállásra sincs komoly esélye.

A tét miatt érthető, mégis elfogadhatatlan, amit a Szili-féle kampánystáb művelt. Úgy látszik, a baloldal egyszerűen alkalmatlan a tisztességes politikai versengésre. Szabályok nélkül játszik, a lejáratásban nem ismer semmiféle mértéket, úgy gázol át a választási harc írott és íratlan normáin, mint azonosíthatatlan Gergényi-pribék a békés megemlékezőkön; a szocik Pécsett e hétvégén lényegében felszámolták a kampánycsend intézményét. A polgári oldal kapott egy kis ízelőt abból, mire számíthat a következő időszak országos választásain. Az MSZP pedig éppen Pécsett döbbenhetett rá, hová juttatta az elmúlt hét év hazudozása, országrontó kormányzása.

Páva Zsolt és a Fidesz–KDNP tegnapi hatalmas győzelmének helyi értéke és országos jelentősége összekapcsolódik. A negyven százalékot meghaladó részvétel az ilyen típusú megméretésnél kifejezetten jónak mondható, hiszen a pécsiek most másfél évre választottak városvezetőt maguknak, akinek a változatlan összetételű képviselő-testülettel kell majd együttműködnie. A helyiek a baloldal kormányzásra való képtelenségéről és az Európa kulturális fővárosa program előkészületei során nyilvánvalóvá vált városvezetői alkalmatlanságáról egyszerre mondhattak ítéletet, s éltek is a lehetőséggel. Nem is akárhogyan, üzenetük egyértelmű, félreérthetetlen. Ma a szocialista képviselők a parlamentben a távlattalan, jövőkép nélküli, fájdalmas megszorításokról szavaznak. Portékájukkal már Csepelen vagy a pécsi Uránvárosban sem érdemes házalniuk. Ha fájdalmasan késve is, de a változás megkezdődött.

http://mno.hu/portal/635507

kedd, május 05, 2009

Őrület! Ellopták a kisiskolások munkáját


2009.05.05 08:45:58 
BUDAPEST — Vajon kinek kellhet annyira egy nagy színes zebra, hogy ellopja a kisiskolások munkáját? A XII. kerületi IBS diákjai tegnap megdöbbenve látták, hogy eltűnt „Szemrevaló”, az általuk festett zebra, amelyet a Böszörményi út és az Ugocsa utca sarkára helyeztek ki.
Mint megírtuk, a XII. kerületi önkormányzat közbiztonsági akciójában 19, színesre festett zebrát helyezett ki iskoláknál lévő átkelőkhöz, hogy felhívja az autósok figyelmét a gyalogosokra.

A zebrát közösen, nagy örömmel készítették a kisiskolások
A zebrát közösen, nagy örömmel készítették a kisiskolások


– Szomorúak és elkeseredettek vagyunk, hogy valaki miért teszi tönkre azt, amit mi sok munkával és nagy örömmel készítettünk. Ez a zebra azért állt itt, hogy vigyázzon a gyalogosokra és a kerületi gyerekekre – mondták az iskola tanulói. – Kérjük, hogy aki elvitte, hozza vissza a zebrát vagy az iskolába, vagy pedig a Hegyvidék Önkormányzatához – tették hozzá a tanulók.

A XII. kerületi önkormányzat feljelentést tett a rendőrségen, a polgármester, Pokorni Zoltán pedig jutalmat ígért a nyomravezetőnek.

A Szemrevalónak nevezett zebrának tegnap csak hűlt helye volt a Böszörményi út és Ugocsa utca sarkán
A Szemrevalónak nevezett zebrának tegnap csak hűlt helye volt a Böszörményi út és Ugocsa utca sarkán


– Ez egy nagy forgalmú gyalogosátkelő, ahol korábban már rengeteg baleset történt. Biztosra veszem, hogy a tolvajok csak csapatmunkával vihették el a zebrát, mert a talapzat, amin a műanyag állat állt, több mint száz kilót nyomott – mondta Váczi János, a XII. kerület polgármesterének kabinetfőnöke, kérve, ha bárki tud valamit Szemrevaló hollétéről, jelezze a 224-5949-es telefonszámon az önkormányzat munkatársainak.