Korkép blog

kedd, április 27, 2010

Változunk, vagy megyünk a levesbe


Lippai Roland jegyzete
2010. április 27. 06:52



Lippai Roland
Elég a pirosról a zöldre váltott lámpánál csak egy másodperccel később megnyomni a gázpedált, a mögöttünk lévő autós tébolyultan dudál még akkor is, amikor megindul a sor. Kivörösödött képén látni: ütne puszta kézzel vagy bármivel, mindegy, csak hadd torolja meg, hogy „elloptak” két másodpercet az életéből. Van olyan ember e kis hazában, aki ne látott volna már ilyet? Dehogy. Ezek vagyunk, ezek lettünk, s ebből kell kitörnünk.


Mindez csak egy csipetnyi abból az áradatból, aminek nap nap után ellen kell állnunk. Gondolhatjuk, vajon mi a gond azzal, amikor a részeg hajléktalan lelép a járdáról, fél méter híján majd elcsapja az autó, erre a zebrán álló 18-20 éves suhanc a kis csajával azon „kesereg” nevetve, hogy nem ütötte el a lassítás nélkül közeledő jármű az egyébként is a lelki-fizikai lét határán egyensúlyozó szerencsétlent.

Vitathatatlan, az új kormányzat egyik legfontosabb feladata a gazdaság rendbetétele, a hitelezés megfelelő „minőségének” elérése, a kilakoltatások megakadályozása, s egyáltalán az, hogy „a gyerekeinknek majd jobb lesz” szocialista illúzióját átkonvertálja a belátható jövőbe vetett erős bizalommá. Akinek eszközök, erőforrások, döntési lehetőségek vannak a kezében, tudnia kell: nem elég csupán a gazdasággal és kapcsolódó részeivel foglalkozni, az „áldozzunk a GDP oltárán” teóriájának ideje lejárt. Sokkal nagyobb és komplexebb a baj annál, mintsem hogy néhány milliárd forinttal, meg a „prosperitással” megoldhassuk azokat.

Röviden: a rendszerváltás után húsz évvel egyfajta mentális-kulturális forradalomra van szükség nemcsak a gazdaság motorjainak beindítása érdekében, hanem azért is, hogy fokról fokra megtagadhassuk az „ember embernek farkasa” pusztító tételét. Egy élni akaró nemzetnek kell nemet mondania a hosszú vegetálásra.

Talán nem túlságosan nagy tévedés, ha kijelentjük: ez a „forradalom” az alapja egy valóban közösségként létező új nemzetnek.

Nem lehet addig „építeni”, amíg a csőszerelő ötperces munkáért 15 ezer forintot kér el (egy kicsi csőgörény, meg 50 cm műanyag cső), majd miután elmegy a „mester”, egy óra múlva már megint áll a mosogatóvíz. Nem lehet addig egyről a kettőre jutni, amíg az este hétig dolgozó röntgenasszisztens ordítozhat(!) a rendelőbe fél hétkor érkező beteggel; ki ne szeretne hazamenni műszak végén? Nem lehet addig jól működő közösséget létrehozni, s azt működtetni, amíg a pénztáros megjegyzések kíséretében megszabja az egyébként a megélhetését biztosító vevőnek, hogy éppen milyen címletben fizessen. Miért kellene borravalót adnunk egy mosolytalan és mogorva pincérnek?

Lehajtott fejjel, ellenállás nélkül veszünk részt ezekben a romboló közjátékokban, mert ugye „mertünk kicsik lenni”.

Nézzünk végre szembe ezzel a destruktív mentalitással! Dobjuk a kukába a gyurcsányi életfilozófiát (amikor hazudunk reggel, éjjel meg este és a köztes időkben is) éppen azért, hogy végre építkezni tudjunk.

Az MSZP–SZDSZ-rezsim egyik legfőbb bűne, hogy elhitette a társadalommal: a győzelem és a siker csak könyökléssel, a másik fél megsemmisítésével lehetséges.

Az elmúlt nyolc év – amit az „útelágohoozásos” Medgyessy nyitott meg és a huncut Bajnai zárt – oly mértékben és minőségben tette próbára mind a gazdasági szereplők türelmét, mind a magyar nemzet szellemi, lelki és erkölcsi erőforrásait, ami értelmetlenné teszi a „foltozást”. Csak egy új alapokra épített társadalom tudja megoldani a saját problémáit. E változásokat pedig nem lehet fentről levezényelni.

Hozhat a kormány megfelelő adótörvényeket, ha pavlovi reflex a kiskapuk keresése. Szigorodhat a Btk., ha nem merünk pontos helyzetjelentést adni a bűnözésről, annak mértékéről, minőségéről.

Ideális esetben a ma gyermekei a holnap építői. Ezzel szemben gyermekeink terrorban tartják egymást és tanáraikat, az erő és a másik eltiprása a vezérelv, penna helyett szamurájkard, az iskolai teljesítmény pedig fizetett dolgozatokkal van megtámogatva. Ezt ugyan lehet tagadni a budai szalonokban, csak nem érdemes.

Ebből a konstrukcióból csak káosz „épülhet” s ennek ellenszerét nem csupán az új kormányzattól kell várnunk. Társadalmunk kereteit kijelölhetik, ám tartalma attól függ, mi mivel töltjük meg.

Több van ebben a 10 millió 9 ezer emberben, mint amit eddig mutatott!

hétfő, április 26, 2010

Megvan a Fidesz-kétharmad (+videó)


2010-04-25 20:55 
97,43 százalékos feldolgozottság szerint az 57 egyéni körzetből a Fidesz–KDNP 54 körzetben vezet, egy választókerületben független, kettőben pedig MSZP-s áll az élen.



  Videók:
Megvan a Fidesz-kétharmad
A jelenlegi állás szerint a Fidesz–KDNP-nek 263, az MSZP-nek 59, a Jobbiknak 47, az LMP-nek 16 képviselője van. Rajtuk kívül egy független jelölt szerzett mandátumot az eddigi adatok szerint.

Az eddigi előzetes eredmények szerint a 176 egyéni kerületből a Fidesz–KDNP-szövetség 173-at, az MSZP 2-t nyert meg. Molnár Oszkár független jelölt az edelényi választókerületben szerzett mandátumot.

Fidesz–MSZP: 54-2

A II. fordulóban a nem hivatalos eredmények szerint képviselővé választották:

Menczer Erzsébetet (Fidesz–KDNP),
Bús Balázst (Fidesz–KDNP),
Hollósi Antal Gábort (Fidesz–KDNP),
Wintermantel Zsoltot (Fidesz–KDNP),
Illés Zoltánt (Fidesz–KDNP),
Rónaszékiné Keresztes Mónikát (Fidesz–KDNP),
Fónagy Jánost (Fidesz–KDNP),
Vas Imrét (Fidesz–KDNP),
György Istvánt (Fidesz–KDNP),
Simicskó Istvánt (Fidesz–KDNP),
Tóth Józsefet (MSZP),
Szanyi Tibort (MSZP),
Papcsák Ferencet (Fidesz–KDNP),
Kulcsár Józsefet (Fidesz–KDNP),
László Tamást (Fidesz–KDNP),
Kucsák Lászlót (Fidesz–KDNP),
Ughy Attilát (Fidesz–KDNP),
Tarnai Richárdot (Fidesz–KDNP),
Földesi Gyulát (Fidesz–KDNP),
Borbély Lénárdot (Fidesz–KDNP),
Németh Szilárdot (Fidesz–KDNP),
Polics Józsefet (Fidesz–KDNP),
Lukács Lászlót (Fidesz–KDNP),
Simonka Györgyöt (Fidesz–KDNP),
Csöbör Katalint (Fidesz–KDNP),
Zsiga Marcellt (Fidesz–KDNP),
Nagy Kálmánt (Fidesz–KDNP),
Sebestyén Lászlót (Fidesz–KDNP),
Riz Gábort (Fidesz–KDNP),
Demeter Zoltánt (Fidesz–KDNP),
Tamás Barnabást (Fidesz–KDNP),
Molnár Oszkárt (független),
Koncz Ferencet (Fidesz–KDNP),
Mengyi Rolandot (Fidesz–KDNP),
Bodó Imrét (Fidesz–KDNP),
Bohács Zsoltot (Fidesz–KDNP),
Mágori Józsefnét (Fidesz–KDNP),
Cser-Palkovics Andrást (Fidesz–KDNP),
Dorkota Lajost (Fidesz–KDNP),
Balázs Józsefet (Fidesz–KDNP),
Szabó Zsoltot (Fidesz–KDNP),
Tóth Józsefet (Fidesz–KDNP),
Herman Istvánt (Fidesz-KDNP),
Szabó Tamást (Fidesz–KDNP),
Szalay Ferencet (Fidesz–KDNP),
Jánosiné dr. Bene Ildikót (Fidesz–KDNP),
Sági Istvánt (Fidesz–KDNP),
Boldog Istvánt (Fidesz–KDNP),
Fejér Andort (Fidesz–KDNP),
Bencsik Jánost (Fidesz–KDNP),
Meggyes Tamást (Fidesz–KDNP),
Székyné dr. Sztrémi Melindát (Fidesz–KDNP),
Bábiné Szottfried Gabriellát (Fidesz–KDNP),
Hoffman Pált (Fidesz–KDNP),
Kovács Ferencet (Fidesz–KDNP),
Vinnay Győzőt (Fidesz–KDNP),
Karakó Lászlót (Fidesz–KDNP).

(MNO)

szombat, április 17, 2010

Orosz elfáradt, meddig bírják a többiek?


29 hónappal ezelőtt mutatta be Zero a baloldali sajtómunkások remek csapatát, akiknek nagyon-nagyon sokat köszönhet az MSZP.
Vessünk rájuk megint egy pillantást. (rákattintva nagyobb)


Most nem jött össze. Hiába beszédhibáskodott Váncsa és Kéri a Heti Hetesben, hiába raccsolt mellettük Teddy is, hiába tömték ki az ő Hócipőjét, hiába csinálta Sváby a megható Napló-riportokat, és ami az egyik legfájóbb pont: hiába rettegett Bolgár Gyuri bá' és Orosz József is a Klubrádión. Hiába volt minden, már nem tudták annyira meghülyíteni az embereket, hogy megnyerjék a választást. Ilyen 8 év után már nem szopták be az emberek, amit a Tényekben hallottak Bárdostól. Kerestek, kutattak a magyarázat után, hogy miért élnek ilyen szarul, miért lett ilyen drága a benzin, a gáz, az élelmiszer, úgy általában az egész élet....Felfedezték a jobboldali sajtót és az internetet, ahol érdekes és új válaszokat kaptak ezekre a kérdésekre. Persze nem a NOL.hu-n.
Ennyi, egy korszak véget ért. Nem szentírás már a ballib sajtó szava, az igazságnak többen hisznek.
Április 11-e után Orosz József volt az első ébredő, befejezi a Kontrát a Klubrádión és Kanadába távozik. Természetesen nem a kormányváltás miatt, hanem mert elfáradt, és szabadságra van szüksége. Ígérete szerint ősszel visszatér és új műsorral jelentkezik.
Vajon hányan fognak most ráébredni, hogy elfáradtak, pihenésre van szükségük, évek óta nem voltak szabin?
Vagy egyszerűen csak lecserélik a képernyővédőjüket?
Remélem, Gyuri bá' a végsőkig kitart, és kezeli a rettegő telefonokat. Ennyivel tartozik NEKIK.
 http://vastagbor.blog.hu/2010/04/17/orosz_elfaradt_meddig_birjak_a_tobbiek#

péntek, április 16, 2010

Beismerték, hogy gengszterszervezet működött a HM cégeinél? (+videó)


2010-04-15 20:03 

Hiába tagadta a botrány kirobbanása óta Szekeres Imre, hogy gengszterszervezet működik a Honvédelmi Minisztérium (HM) háttércégeinél, a gyanúsított főtisztek megcáfolták a tárcavezetőt. A hírTV információi szerint beismerő vallomást tettek azok a magas rendfokozatú katonák, akiket kenőpénzek elfogadásával gyanúsítottak. A nyomozóhatóság feltételezése szerint a korrupció szervezetten folyt a katonai beszállításoknál.



  Videók:
Beismerték, hogy gengszterszervezet működött a HM cégeinél?
Beismerte tettét a Honvédelmi Minisztérium öt, magas rendfokozatú katonatisztje, akiket üzletszerűen, bűnszövetkezetben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítanak. A Budapesti Katonai Ügyészség egyelőre nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Hír Televízió értesülését. Balogh Zoltán szóvivő a televíziónak azt mondta: a korábbi közleményben foglaltakhoz képest – a nyomozás érdekeire figyelemmel – nem tudnak kiadni egyéb információt.

A Hír Televízió birtokába jutott vallomások szerint a főtisztek előre eltervezték, hogyan csapolhatják meg azt a 370 millió forintos póttámogatást, amelyet a HM Térképészeti Nonprofit Kft. tavaly kapott a költségvetésből. A honvédelmi tárca védelemgazdasági főosztályának vezetője és a főosztály vagyonfelügyeleti osztályának vezetője a részleteket később egyeztette a cég volt gazdasági igazgatójával.

V. Sándor ezredes vallomásában elhangzik: 2009 őszén O. dandártábornokkal és dr. L. ezredessel egy étteremben beszéltek a HM Térképészeti Nonprofit Kft. dolgairól. „O. dandártábornok itt konkrétan közölte dr. L. ezredessel, hogy pénzt kell kivenni a kft.-ből. Dr. L. ezredes értette, hogy miről van szó, belement a történetbe” - mondta el V. Sándor.

Úgy számoltak, hogy a 370 millió forintból 100 milliót tudnak beszerzésekre költeni. Ennek 10 százalékát akarták zsebre tenni. A 10 millió fele a térképészeti kft. volt gazdasági igazgatójánál maradt volna, a másik felén pedig a HM két vezető beosztású tisztje akart osztozni.

V. Sándor ezredes azt vallotta: dr. L. ezredes 2009 decemberében és 2010 januárjában - összesen két alkalommal - adott át neki pénzt. Hozzátette: minden egyes átadás után a pénz felét odaadta O. János dandártábornoknak, és közölte vele, hogy a pénz L. ezredestől van. Összesen 1,7 millió forintot kapott O. dandártábornok, és 1,7 millió forintot tartott meg V. Sándor. „Gondolom, dr. L. ezredes is ugyanekkora összeget - tehát 3,4 millió forintot - tarthatott meg magának” - tette hozzá.

Szekeres Imre eddig folyamatosan tagadta, hogy gengszterszervezet működött a minisztériumában. Egy csütörtöki állománygyűlés után is csak annyit mondott: reméli, hogy a korrupciós ügyek nem árnyékolják majd be az egész magyar honvédséget.

A főtisztek vallomásai azonban egyre több HM-es céget érintenek. Az egyik gyanúsított például az mondta: 1 millió forintot adott át személyesen a HM Elektronikai és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának, amelyet a beszállítók küldtek neki.

(hírTV)

http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=317661

szerda, április 14, 2010

A karakán OVB kielemezte a vasárnapi eseményeket

Lassan összeáll a kép, hogy zajlott le egy átlagos OVB-tag vasárnapi napja:

Az "átlagos OVB-tag" reggel szépen felkelt, megreggelizett, elment szavazni, ahol örömmel észlelte, hogy minden überfaszán megy, pár perc alatt végzett, valószínűleg fontoskodott is egy keveset a választókörben, elvégre ő egy OVB-tag (átlagos). Otthon megnézte ebéd előtt a "Két TestŐR" életmód magazint a TV2-n, a déli híradót azonban kihagyta, ahol már beszámoltak a baszott nagy sorokról, mert be kellett segítenie az asszonynak a rántott hús kisütésében. Délután előbb aludt egy keveset, mert hosszú éjszaka várt rá, majd megnézte 3 órától az olasz bajnokit a Sport1-en. Ezután szépen felöltözött, majd elindult a választási központba, ahol a szintén akkor érkező társaival cseverészett, hogy milyen nyugodt nap volt, nem volt semmi gond... 18:30-tól együtt megnézték az esti Híradót, ahol döbbenten látták, hogy még több ezer ember áll az utcán szavazásra várva, és innentől elszabadultak az események ...

Miután több millió néző döbbenetére élő adásban szénné égették magukat (soha éltemben nem láttam élőben ilyen bizottsági ülést, és perceként hüledezetem és röhögtem),  hideg fejjel tegnap megpróbálták megfejteni a Vasárnapi Rejtélyt, ki vagy mi lehet a felelős a történtekért (nem ők), és le mond-e valaki (nem mond).

Lássuk, van-e következménye annak, hogy több ember 04.12-én hétfőn szavazott 6 órás sorban állás után, és hogy 2,5 órás élő stand up comedy-t sugároztak a tévék (vagy a Garfieldet, bár a Végtelen történet is be volt készítve!) az eredmények közlése helyett. Na meg hogy aljas szándékkal felfuttatták éslerohasztották a Mandinert és rövid időre a blog.hu-t.

1. Az OVB valamennyi tagja egyetértett, hogy nem az OVB a felelős a történetekért. (Nagykoalíció!!! Nagykoalíció!!! Nagykoalíció!!!)

2. "Felvethető, hogy az OVB vasárnap bizonyos döntések esetében alulinformált volt. Akkor, amikor 16 órakor értelmezte a szavazókörök előterének fogalmát, a testület alulinformált volt, a 19 óra előtt nem sokkal hozott döntést pedig téves információs helyzetben hozta, mivel úgy tudták, a probléma csak néhány szavazókört érint, és ott is egy-másfél órán belül befejeződik a szavazás." - Szigeti Péter

Szigeti úr & tsa., ha nem tudtátok mi a helyzet az országban, akkor azért takarodjatok, ha pedig tudtátok, de lapítottatok, akkor meg azért. Már a déli híradó is ezzel volt tele, minden hírportálon vezető hír volt, Önök úgy supportálják a választást, hogy a Süket Szobában (ahol se TV, se rádió, se fax, se internet, se térerő) ülnek és amőbáznak?

Az pedig külön örömmel tölt el, hogy Önöknek együtt, csapatmunkában sikerült definiálni a "szavazókörök előterének fogalmát". Kemény menet volt, OVB?

3. Halmai Gábor sem tudta megállni, hogy ne szólaljon meg: "a vasárnapi 16 órás információ is lényegesen elkésett. Fontosabb az, hogy a választók befolyástól mentesen szavazhassanak, mint hogy este 19 óra után a választók a voksok 2-3 százalékos feldolgozottságát megismerhessék. Ha a voksolás előtt egy héttel tudják, hogy ilyen probléma várható, akkor azt teljes egészében meg lehetett volna oldani."

Nagy mókamester ez az OVB, nem? 18:55-kor úgy döntenek, hogy még tart a kampánycsend, mert még több ezer ember áll a sorban, hogy szavazhasson, majd 22:30-kor ugyanaz az OVB úgy dönt, hogy érjen véget a kampánycsend, mikor ugyanúgy több ezer ember áll még sorban, hogy szavazhasson. Ugyanaz a szituáció, ugyanaz az OVB, két ellentétes döntés. Ilyenkor sajnálom, hogy az egyik OVB-tag nem ragaszkodott jobban a Nagy Ötletéhez, hogy oldják fel a kampánycsendet, de szedjék össze a sorban állóktól a mobiltelefonokat, hogy ne kaphassanak információt.

Azonkívül pontosan lehetett tudni már hetekkel ezelőtt is, hogy gond lesz, csak senki sem rakta össze a az információkat:
a, egy szavazókörr 800-1200 szavazó jut
b, minden igazolással rendelkezőt egy szavazókörre osztottunk (+ a helyi lakosok)
c, több helyen több ezer igazolással rendelkező fog szavazni

Nem sikerült az egyszerű matematikai művelet: a+b+c > 1200.

4. Halmai finoman közölte, hogy jövő vasárnap is ez a helyzet várható, és "javasolta a nyilvánosság tájékoztatását arról, hogy mire számítson a második forduló eredményeinek megismerésénél."

Jelenleg ott tartunk, hogy sorok ugyanúgy lesznek, és az OVB jelenleg az ombudsmannal vitatkozik, hogy mikor lehet eredményt közölni. Az ombudsman azt javasolja, hogy már este 7 órától, az urnazárás hivatalos időpontjától közzé lehessen tenni az eredményeket.

Halmai szerint "az adatvédelmi biztos szakértelem hiányában mondta, hogy sérült a választók közérdekű adathoz való joga a későbbi adatszolgáltatás miatt. Közérdekű adatról akkor beszélünk, amikor a választásnak vége van, amíg nincs vége, addig nem közérdekű adatról van szó, hanem titoksértésről. Amíg nem szavaz le mindenki, nem lehet közzétenni adatokat."

Szegény Jóri, a Google-t pár nap alatt kicsinálta, most meg egy senkiházi Halmai alázza. Gábor, vasárnap is ennek a szellemében történtek az események, ugye? Most akkor ezzel beismeritek, hogy vasárnap este titoksértést követettek el?

A nagy kérdés, hogy 2010-ben a Magyar Állam képes-e megoldani, hogy minden állampolgára leszavazhasson 19 óráig, és 19 óra után értesüljön az eredményekről?

Jelenleg "2x nem" a válasz.

Köszönjük szépen OVB!
Felejthetetlen!

Szombaton nemzeti gyásznap



2010. április 13., kedd 14:53
A magyar kormány április 17-ét, szombatot nemzeti gyásznappá nyilvánította a lengyel köztársasági elnök halála miatt.
A kormány keddi rendelete szerint a kabinet az "évszázados sorsközösségen alapuló lengyel-magyar barátságra tekintettel, osztozva a lengyel nemzetnek Lech Aleksander Kaczynski, a Lengyel Köztáraság elnöke halála miatt érzett gyászában" gyásznappá nyilvánította április 17-ét.
000T TRPar3174550
Gyász Varsóban
Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta: a nemzeti gyásznapon az Országház előtt a Magyar Köztársaság lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással kell felvonni, majd félárbocra ereszteni.
Lengyelországban kétnapos lesz a légikatasztrófában elhunyt Lech Kaczyński elnök temetési szertartása: az állami szertartásra szombaton kerül sor, míg az elnöki pár temetése vasárnap lesz. Részletek >>>

Gyászlobogó, rendkívüli történelemóra

Az általános iskolákban az ötödik évfolyamtól, továbbá a szakiskolákban, a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban április 16-án, pénteken, a tanóra keretében meg kell emlékezni a lengyel és a magyar történelem közös eseményeiről és a két nemzet együttműködéséről.
A kormányszóvivő kifejtette, hogy fekete zászlót, illetve gyászlobogót kell felvonni azon középületek előtt is, amelyek esetében a nemzeti zászlót ki kell tűzni, illetve a nemzeti lobogót fel kell vonni. A gyásznapról szóló kormányrendeletet ismertetve hozzáfűzte: ha a középületen, illetve a középület előtt csak két zászló, illetve két lobogó elhelyezésére van lehetőség, a fekete zászlót, illetve a gyászlobogót az európai zászló, illetve az európai lobogó helyett kell kitűzni, illetve felvonni.
Ha a középületen, illetve a középület előtt csak egy zászló, vagy egy lobogó elhelyezésére van lehetőség, a fekete zászlót, a gyászlobogót a nemzeti zászló, illetve a nemzeti lobogó helyett kell kitűzni, illetve felvonni.

Katyn

Szerdán ökumenikus gyászistentiszteletet tartanak a lengyel repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak emlékére a Szent István-bazilikában, közölte Berta Tibor, a Honvédelmi Minisztérium katolikus tábori püspökségének általános helynöke kedden. Az este fél nyolckor kezdődő gyászszertartáson részt vesz Bíró László katolikus tábori püspök, Lackner Pál protestáns tábori püspök, Frölich Róbert vezető tábori rabbi és Tömböl László vezérkari főnök, jelen lesznek továbbá a budapesti tábori lelkészek.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) is együttérzését fejezte ki a Lengyel Ökumenikus Tanács elnökének, Jeremiasz Anchimiuk érseknek, a tanács teljes közösségének és a lengyel népnek a szombati repülőgép katasztrófa miatt.
Sólyom László köztársasági elnök és Bajnai Gordon kormányfő is ott lesz szombaton a varsói állami szertartáson, és jelezte részvételét a Fidesz-KDNP pártszövetség, amelyet Kövér László választmányi elnök és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke képvisel.
A lengyel néppel való szolidaritás kifejezéseként a katyni mészárlás 70. évfordulójára emlékezve a budapesti Közép-Európa Egyetemen működő OSA Archívum pénteken levetíti a Katyn című történelmi drámát. Adrzej Wajda 2007-ben készült, Oscar-díjra jelölt filmje annak a 15 ezer lengyel tisztnek és civilnek állított emléket, akiket Katyn erdejében gyilkoltak meg 1940-ben Sztálin parancsára három nap leforgása alatt a szovjet titkosszolgálat emberei. A rendező - akinek apja is a mészárlásban lelte halálát - mind a tömeges kivégzés végrehajtói, mind az áldozatok oldaláról mutatta be a tragédiát. Az Arany János utcai történelmi archívumban (www.osaarchivum.org) pénteken délután öt órakor vetítik le az alkotást.

hétfő, április 12, 2010


A választás vesztese: az OVB

Az OVB bearanyozta mind az elmúlt 8 évet, mind a unalmas kampányt.

Köszönjük!

Én azt hittem, ha már majdnem mindent elkúrtak ebben az országban, legalább a választási rendszerünk rendben működik. Nos, rohad ez is ...

http://www.mta.hu/fileadmin/tagok/001159_maxi.jpgSzigeti Péter, az OVB elnöke természetesen nem tehet semmiről:

"Az eredendő bűn a jogalkotás szintjén keletkezett, hisz a törvény kimondja, hogy egyetlen választókörben lehet ezt megtenni. De kiderült, hogy 2-3000 embert nem lehet egy helyen leszavaztatni. Nem tudták, hogy ekkora létszám lesz, ez csak délután négy óra után derült ki számunkra, mert az információáramlással is probléma volt. Ekkor döntöttek úgy, hogy ne csak a előtérben tartózkodók adhassák le szavazatukat, hanem az utcán várakozók is. A kampánycsendet pedig nem ők hosszabbították meg, hanem a törvény rendelkezik úgy, hogy amíg be nem fejeződik a szavazás, nincs vége a kampánycsendnek. "Kétségtelen, hogy nem ez volt az igazán optimális kezelése a helyzetnek."

Nos Péter, már múlt héten sorban megírta az összes újság, hogy mely kerületekben, városokban legtöbb az átjelentkező szavazó (Budapesten pl. 11., 13., 14. kerületben volt a legtöbb), így látni lehetett, hogy NEM fog tudni leszavazni az a 3000 ember, mikor a választókör kapacitása csak 1000.
(A fővárosban a legtöbben, 2.823-an, a XI. kerületben kívántak igazolással szavazni a 15. választókerület 19-es szavazókörébe tartozó alig ezer választópolgár mellett. Vagyis egy körre osztottak be 3800 szavazót, mikor 1 szavazó 1 perc alatt szavaz le!!!)

Ezért kapjátok a pozíciót és a fizetést, hogy minden egyes lépést végiggondoljatok. Ha pedig erre képtelenek vagytok, akkor tegyétek, amit tenni kell ... és mondjatok le.

Az élő OVB ülésben minden benne volt, ami "magyar" és "elkúrás": egymásra mutogatás, mentegetőzés, dilettantizmus, paragrafus értelmezési problémák, tanácstalanság, józan ész ...

Vajon ki fog elmenni a második fordulóban igazolással szavazni, ezek után? Vagy egyáltalán szavazni? A "választópolgárnak" már így is megvan a véleménye a politikáról, hát még ezek után ...

Szerencsére a magyar ember sírva vigad, így a Facebookon két csoport is alakult este:
"Mi lesz előbb, 4-es metró vagy választási eredmény?" illetve a "Előbb lesz ennek a csoportnak 10.000 tagja, mint választási eredmény!, aminek már este 9 felé meglett a 10.000 tag, most jelenleg amúgy 19 962 tagja van.

Az OVB amúgy eszméletlen rossz döntést hozott, mikor 19:15 perckor bejelentették, hogy meghosszabbítják a kampánycsendet. De legalább most már feketén-fehéren kiderült, hogy a kampánycsend elavult, betarthatatlan és teljesen felesleges.

Az portálok nem írhatta ki az eredményt, de mondjuk a blogok igen, amit szépen kitettek a blogajánlóba ...
Az emberek pedig ügyesen elkezdték információéhségükben keresni az eredményeket, és szépen megismerkedtek olyanokkal, mint Twitter, Tumblr, blog, Facebook ...

Szóval köszönjük az OVB-nek, hogy Magyarországon áttört a web2! Másért nem is, de ezért hasznos volt a pöcsölésük.

Ha valaki feltette a tegnapi OVB-live adást valamelyik videómegosztóra,
kérem jelezze, felejthetetlen volt ...
Az Internet már kis is köpte, mi zajlott valójában az OVB főhadiszállásán vasárnap este:


http://vastagbor.blog.hu/2010/04/12/a_vaeasztas_vesztese_az_ovb

Az új korszak első napja


Szerző: zero 
- 2010.04.12. 07:01

Kemény egy nap volt:

2 óra 20 perc alatt tudtam csak leszavazni.

Az OVB ingyen és több millió néző örömére élőben adta elő az MSZMP KB ülését 1985-ből. Az egyik OVB tag 18:45-kor a Híradóból tudta meg, hogy emberek vannak az utcán szavazásra várva. Egy másik OVB tagban felmerült, hogy szedjék össze a sorban álló emberek mobiltelefonjait, hogy ne kapjanak információt, hogy áll a szavazás.

Még az is lehet, hogy még mindig sorban állnak valahol szavazni.  Éjfélkor még 200-an nem szavaztak a Bocskai úton, Újbudán, ahol már akkor 6 órája állnak a sorban. Milyen ország az, ahol egy időzónában vannak olyan választópolgárok, akik április 12-én, hétfőn szavaznak?

A blog.hu haldoklott, az Index haldoklott, az internet haldoklott, az ország háborgott. Mi (is) rekordot döntöttünk. Köszönjük az RTL-nek a lehetőséget, főleg mivel a Coveritlive panel, ahol ment a chat, nem halt le.

közvéleménykutatók most nem lőttek nagyon mellé.

A Fidesz 50% felett végzett.

Két rendszerváltó párt kiesett a parlamentből: MDF, SZDSZ. Dávid Ibolya lemondott.

Két új párt bejutott: Jobbik, LMP.

A Jobbik 8 megyében második erő, de Budapesten csak negyedik.

A Fidesz 119 választókörzetben 50% felett nyert, itt már nem lesz második forduló.

Az MSZP 50, majd 25 majd 15 egyéni győzelemben reménykedett. Ezzel ellentétben 2 helyen állnak az első helyen, a nagy MSZP-s fellegvárak (Csepel, Szeged, Miskolc) elestek. Mesterházy szerint még nem jött el az értékelés ideje, a választásokat majd csak a második forduló után értékelik. Ő tudja. Még állva maradt 57 választókerületet Mesterházy „fel fogja szántani” a legjobb eredményért. Ő tudja.
A tét: a Fidesz kétharmada. 57-ből 48 kválasztóerületet kell ehhez nyerni. Meglátjuk...

A kampány folytatódik, csak már egy kicsit másképp.

Vagyis "show must go on" ...

Frissítés:
Közben kiderült, hajnali negyed kettőkör szavazott az utolsó választó. Ostoróczki Szabolcs, a budapesti Műegyetemen tanuló egri fiatal 7 órát várt a 719-es sorszámmal  arra, hogy leadhassa a voksát. Azt mondta, bár ismerte a választási eredményeket, úgy döntött, kivárja sorát, és él választói jogával. A választókerület egyéni képviselői mandátumát az első fordulóban elnyerő Fidesz-KDNP közös jelöltje, Rétvári Bence egy üveg pezsgővel személyesen köszöntötte Szabolcsot.

Egy új világ kezdetére


E-mailNyomtatásPDF

Igazuk van azoknak, akik azt mondják, a 2010-es választás rendszerváltás volt. Így van. De nem csak az 1989-ben félbemaradt váltás fejeződött be. Magyarország végérvényesen átlépett a XXI. századba, még ha nehézkesen és tíz év késéssel is.
Ez a választás ugyanis nemcsak a múlt és a jövő, az "elmúlt hatvan év" és a "jövő" pártjainak összecsapása volt. A régi politikai elit maradványai megsemmisültek vagy halálos csapást szenvedtek, s romjaikon - vagy azokat éppen eltakarítva - követel helyet az új generáció. Téved azonban, aki azt hiszi, ezt a politikusok életkorára kell érteni. Szó sincs róla. Ezen a választáson az maradt állva, az nyert mandátumot, aki hitelesebben képviselte a XXI. század ígéreteit és lehetőségeit. Ennek megfelelően néhányan törvényszerűen, mások meglepetésszerűen arattak hatalmas győzelmet, vagy vallottak tragikus kudarcot.
Az MDF például a törvényszerűek közé tartozott: senki nem várt mást, mint hogy az SZDSZ-hez hasonlóan eltűnnek a térképről. Dávid Ibolya remegő hangú beismerése egy korszakot zárt le. Az antalli örökség ideje lejárt. Nem az MDF-fel van baj, hogy rosszul képviselték volna a néhai szabadkőműves miniszterelnököt, ebbe a képbe még Bokros Lajos jelölése is bőven belefért. Hanem a XXI. század nem kér ebből a se előre-se hátra furcsa irányzatból, amiről már annak idején sem tudtuk megmondani, jobbra vagy balra tart, velünk van-e vagy ellenünk. Antall József személyét lehet fetisizálni, de tény, hogy kevés népszerűtlenebb politikus volt nála a maga idejében, s ha fel kellene idézni bármit is korából, a legtöbb embernek talán csak a hintóból interjút adó Schamschula György jut az eszébe, esetleg a magyar-ukrán alapszerződés. Köszönjük Ibolya, viszontlátásra.
A választás másik nagy vesztese pedig a Jobbik. A nagy reményekkel teli, már kormányalakításra és második erővé válásra készülő nemzeti radikális párt csúnyán átalakult felmosóronggyá. Kudarcuk annál is inkább szembeötlő, mert vezetői toronyórát ígértek lánccal, ám még a rommá pofozott, közutálatnak örvendő MSZP-t sem sikerült maguk mögé utasítaniuk. Lehet örülni ennek a tizenhat százaléknak, és nyilván sokan fognak is, elvégre sikerült bejutniuk az Országgyűlésbe, ám nagyfokú szemellenzőt kell feltételeznünk Vona Gáborékon, ha nem vonják le a következtetéseket ebből a kapitális kudarcból. A Jobbikot ugyanis nem csak tagjainak hihetetlenül önfeláldozó, s túlzás nélkül kijelenthetjük, fanatikus munkája vitte előre, hanem az a páratlan történelmi helyzet is, amit az öszödi beszéd, a 2006-os rendőri őrjöngés és a balos kormány sorozatos önkényuralmi rendelkezései fémjeleztek. A Jobbik minden erőfeszítése ellenére képtelen volt kiaknázni ezt a helyzetet, és maga mögé utasítani az MSZP-t. Túlságosan bíztak magukban, túlságosan sok teret engedtek a szélsőséges szárnynak, és azt hitték, senkire sincs szükségük a világon, mert majd a Jóisten miniszterelnökké teszi Vonát. Hát, nem tette. És most ott áll a Jobbik letolt gatyával, néhány semmire sem jó parlamenti hellyel, egyetlen szövetséges, egyetlen civil támogató, egyetlen szakszervezet vagy bármiféle sajtó nélkül.
Két éve írtam egy cikket, amelynek címe: Miért lufi a Jobbik? A válasz egy lejáratókampány volt a Kuruc.infón. Hogy én ezt csak azért, mert sértődött vagyok, mert nem engedtek be a Jobbikba... így hangzott a szöveg. Nos, kedves Jobbik, látjátok már a saját lufitokat? Hatalmasra fújtátok, de mi lesz most? Lassan ereszt le, négy év alatt, vagy kidurran? Valami ilyesmi jut eszembe a helyzetről.
A Jobbikot leszavazta a történelem. Nem jutott be a XXI. századba. A jó munkáért megtisztelték egy jeggyel a páholyba, ahonnan végignézheti az előadást. Ha akar, még be is kiabálhat, neki elnézik. Magyarra fordítva, négy éven át a Parlamentben folytathatja, amit eddig is csinált: tüntethet és tiltakozhat. Másra nemigen fogja futni az erejéből. Talán ha előre is néztek volna, és nem csak akkor, ha valakit le kell gázolni, előrébb lehetnének. Innen azonban már csak lefelé vezet az út.
S végül a harmadik nagy vesztes a Civil Mozgalom. Bár csak kilenc megyében tudott listát állítani, 0,9% akkor is túl kevés. Seres Mária mozgalma sajnos túl gyenge ahhoz, hogy túléljen négy évet az országgyűlésen kívül, állami támogatás híján. Talán csak annyival vigasztalhatják magukat, hogy ők az egyetlenek, akik nem anakronizmusként buktak meg, azaz nem úgy, mint az MSZP vagy az MDF: ők túl korán jelentek meg, hiszen a civil kurázsi csak az elkövetkező években fog annyira kifejlődni, hogy életképes országos mozgalmak alakulhassanak. De talán egy ilyen mozgalomban helye lehet Seres Máriának, s az is lehet, hogy 2014-ben az Országgyűlésben találkozunk majd vele.
A legnagyobb győztes szavazatszám alapján lehet, hogy a Fidesz, de valójában sokkal érdekesebb az LMP mindent elsöprő sikere. Olyan győzelem ez, amire a sokat tapasztalt választási szakik is összevonják a szemöldöküket, és azt hümmögik: na-na! Itt valami nem stimmel. És tényleg nem.
Elég, ha azt a kérdést feltesszük: mit keresett az LMP főhadiszállásán hivatalos látogatáson féltucat (!) külföldi követség delegációja? Mióta szokás idegen országok részéről szimpátiát nyilvánítani egy választáson induló párt felé, ráadásul ilyen nyíltan, a diplomáciai semlegesség elvét ilyen durván semmibe véve? Normális országban azonnal magához rendelné a nagyköveteket a miniszterelnök, hiszen ez a belügyekbe való beavatkozás. Képzeljük el, mit szólna a szlovák vagy a szerb kormány, ha a magyar nagykövet tiszteletlátogatást tenne valamelyik magyar pártnál az ottani választás napján. Ez az új, ismeretlen, a fene tudja, honnan előmászott pártocska pedig - élén Szakasits Árpád dédunokájával, Schiffer Andrással - lazán a műszerfalra rakott lábbal, homlokra tolt napszemüveggel, kezében sörrel tolat be a Parlamentbe, miközben semmit nem tudunk róluk azon kívül, hogy fiatalok, lazák és performance-előadásokat tartanak a Kossuth téren. Megjelenésük és felszárnyalásuk nem valamiféle sötét összeesküvés bizonyítéka, hanem egyetlen dologé: pénzzel és kapcsolattal bármit el lehet érni Magyarországon. Ez a politika nem más. Ugyanaz, mint amit eddig is megszoktunk, csak pofátlanabbul. Néhány tízmillió forint, néhány telefon, és egy aprócska országban, ahol egy világviszonylatban szerény vagyonú vállalkozót is nagy hatalmú milliárdosnak látunk, csak ámul-bámul, és nézi, amint a zöld figurás fiúk bemasíroznak az ország házába. Oda, ahol még ki sem hűlt az SZDSZ-es képviselők széke, ahol Fodor Gábor nemrég azt mondta: szeretné, ha Magyarországon is lenne egy zöld párt. Nahát, pont egy ilyen.
Magyarország, üdvözlünk a XXI. században. Pont olyan lesz, mint a XX., csak más nevekkel.