Korkép blog

hétfő, június 14, 2010

Jól sejtettük: a gyógyszermaffia fújta fel a H1N1-et

Kissé különcnek számítottam, de egy percig sem bántam (meg), hogy nem oltattam be magam és a családot H1N1 ellen. Erőteljesen jelzett ugyanis a pánikkampány idején a kamumérőm, annak pedig jobban hittem, mint bármelyik öltönyös fazonnak a tévében.
Jól tettem.
Az Európa Tanács közgyűlésének egészségüggyel foglalkozó bizottságának jelentéstervezete (pdf) szerint rengeteg közpénz veszett pocsékba, miután a WHO, az uniós hivatalok és a nemzeti kormányok "félrekezelték" a H1N1-járványt. A bizottsági dokumentum megállapítja: meggyőző bizonyítékok támasztják alá, hogy a WHO túldimenzionálta a járvány veszélyességét. A közgyűlési jóváhagyásra váró jelentést jegyző brit Paul Flynn szerint "ez a járvány valójában sosem létezett", az oltási programot pedig hatalmas léptékű placebo-gyógyászatnak nevezte.
Ami természetesen csodásan fizetett: a JP Morgan becslése szerint 7-10 (!!!) milliárd  (!!!) dollárt (!!!) profitáltak a nagy gyógyszergyártó cégek 2009-ben a világméretű hisztériából. (Csak Magyarország 6 milliárd forintot költött oltóanyagra.)
Persze véletlenek nincsenek:
A vakcinák felhalmozásáról szóló WHO-irányelvek kidolgozásában közreműködő szakemberei korábban a gyártásban érdekelt gyógyszercégeknek dolgoztak. (Ezt a British Medical Journal című szaklap egy nappal az ET-jelentés előtt publikálta egy tényfeltáró cikkben.) Az ET-jelentés emiatt súlyos kritikával illeti a WHO-t és az EU egészségügyi intézményeit, amiért máig nem hajlandók hivatalosan megnevezni a járvánnyal kapcsolatos ajánlásokat kidolgozó bizottságok tagjait.
Vagyis a gyógyszermaffia keresett egy csomó pénzt azzal, hogy beépült a WHO-ba, és emberek millióival hitette el, hogy meghalhat, aztán megkenték az egyes országok illetékeseit, hogy jó sok oltóanyagot vegyenek a lakosságnak....és a kör bezárult. A maga módján zseniális terv.
Világméretű botrány várható, remélhetőleg súlyos börtönévekkel, bár a kínai kivégzéses gyakorlat sem lenne túlzó ezeknek az utolsó szemét mocsok pénzhajhász erkölcstelen férgeknek.

(forrás: Index)
http://vastagbor.blog.hu/2010/06/11/jol_sejtettuk_a_gyogyszermaffia_fujta_fel_a_h1n1_et

kedd, június 08, 2010

Orbánék akcióterve

Orbán Viktor nagyon tökösen beszélt a Parlamentben, mikor ismertette a napokban kidolgozott gazdasági akciótervet. Szimpatikus!
A kormány az új gazdaság és felelősségvállalás megalapozása jegyében bankadó bevezetését kezdeményezi, tárgyalásokat indítanak a közüzemi díjak emelésének befagyasztására, és a hitelesek védelmében 2010 év végéig kilakoltatási moratóriumot kívánnak bevezetni. A miniszterelnök bejelentette, hogy nemzeti eszközkezelő társaságot hoznak létre, hogy a bedőlt hitelű lakások ne kerüljenek ki a korábbi tulajdonosi körből. Orbán jelezte, hogy a közszférában teljes telefon-, gépjármű- és bútorvásárlási stopot hirdet, az állami szervekhez költségvetési felügyelőket küldenek ki, csökkentik az állami cégek igazgatóságainak és felügyelő bizottságainak számát. Szintén az állami szférában bevezetik a bruttó 2 millió forintos fizetési plafont. Utóbbi kapcsán Orbán megjegyezte, hogy ez alól a Magyar Nemzeti Bank sem kivétel. (Független Hírügynökség)
Az első akcióterv 29 pontja (HVG)
A gazdasággal kapcsolatos első kormányzati akcióterv 7 intézkedést tartalmaz:
1. A cégek társasági adóját 19-ről 10 százalékra csökkentik az éves 500 milliós nyereség (inkább árbevételre gondolhatott - a szerk.) alatt, ami főleg a kis- és középvállalkozásokat érinti. A kedvezményes 10 százalékos kulcs eddig évi 50 millióig volt érvényes.
2. Bevezetik az egykulcsos, családi kedvezményekkel könnyített jövedelemadót, amelyre két év alatt állunk át. 1,3 millió munkavállalót vonnak be a rendszerbe, és az adójóváírás intézménye megszűnik, megszüntetve azt a gyakorlatot, amely szerint az adórendszer hazugságra épült.
3. A kis- és középvállalkozásokat terhelő adók közül 10 kisadót eltörölnek.
4. Bevezetik az adórendszeren kívüli kereset fogalmát, és lehetővé teszik, hogy aki adózótt jövedelemből másnak munkalehetőséget biztosít, annak ne kelljen már adót fizetni. Itt az állmnak már nincs keresnivalója.
5. Az adószabadság megteremtésének jegyében az állam visszavonul a családokon belüli vagyonmozgások ellenőrzésétől. Ezekre a vagyonmozgásokra sem illetéket, sem adót nem vetnek ki.
6. A személyi jövedelemadó kulcsát 16 százalékban javasolja meghatározni.
Harc a bürokrácia ellen
Annak érdekében, hogy új munkahelyek jöjjenek létre, meg kell kezdeni a bürokrácia csökkentését, ennek érdekében a kormány további hét intézkedést javasol.
7. A beruházások során ma 51 engedélyt kell kérni, ennek harmadát a kormány eltörli.
8. Az egyszerűsített foglalkoztatás feltételeit hatályon kívül helyezik, és egy kedvezőbbet alakítanak ki.
9. Ingatlan bérbeadás esetén a bérbeadónak nem kell vállalkozóvá vállalni.
10. Adjuk vissza az embereknek a szabad gyümölcspárlat készítési jogot.
11. A kistermelők élelmiszer-termelési, feldolgozási és értékesítési feltételeit könnyítsük.
12. A Széchenyi-kártya programot 50 millió forintra bővítsék, és pályázati önerő részére is lehessen használni.
13. Az EU-s források radikális átrendezése a kkv-k javára.
14. Az adományozás áfamentessé tétele.
Fizessenek a pénzintézetek!
A kölcsönös felelősségvállalás jegyében Orbán Viktor hangsúlyozta: amikor a bankok bajba kerültek másfél évvel ezelőtt, az állam azonnal megsegítette őket az emberek pénzéből. Most itt az ideje, hogy a bankok a gondok megoldásából is kivegyék a részüket, tekintve, hogy busás nyereségre tettek szert. Ennek érdekében három évre megadóztatja a kormány a bankokat, biztosítókat, és pénzügyi cégeket 13 milliárdról 200 milliárdra emeli a költségvetésbe fizetendő összeget.
Megszorítások a közszférában
Az állam 120 milliárd forintot takarít meg saját magán. Orbán Viktor miniszterelnök ezzel kapcsolatban négy intézkedést sorolt fel:
A költségvetési szférában havi bruttó kétmilliós fizetési plafont vezet be a kormány, az MNB-nél is.
A közszféra bérkiadásainak átalakítása, a költségvetési kiadások felülvizsgálata az alapoknál és a tárcáknál, külső megbízások és a feladatkiszervezések teljes körű felülvizsgálata.
A miniszterelnök azt javasolja, hogy a pártokra jutó költségvetési támogatás mértékét még ebben az évben csökkentsék 15 százalékkal.
Az állami vagyonkezelés területén elrendelik a bértömeg 15 százalékos csökkentését, amivel 48,2 milliárd forint takarítható meg. Az igazgatóságok számát százról tízre csökkentik. 319-ről 60 főre csökkentik az igazgatósági helyeket. A felügyelő-bizottságoknál a törvényi előírások minimuma, 630-ból 450 marad.
Ezenkívül:
Orbán Viktor azt javasolta, hogy vezessék be a másodlagos élelmiszer-vizsgálatot, hogy "ne áramolhasson be Európa élelmiszer-hulladéka akadálytalanul Magyarországra".

A miniszterelnök felkérte a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a közüzemi díjak emelésére rendeljen el moratóriumot és kezdeményezzen tárgyalást az ármegállapítás új rendszeréről az érintett vállalkozásokkal. A kormány 2010. december 31-ig meghosszabbítaná a kilakoltatási moratóriumot.

Költségvetési felügyelőket küldenek ki a jelentős közpénzzel gazdálkodó intézményekhez, köztük azokhoz is, amelyek eddig intézményi autonómiát élveztek.

Pár reackió:
Török Gábor gyorselemzése: link.
"Furcsa" LMP-s reakció: Fidesz a régi SZDSZ? Link.
Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő: adójóváírás eltörlése +300 milliád, 16% egykulcsos SZJA -300 milliárd, vagyis nullszaldó. Link.

Árvíz: Fosztogatók, tömegnyomor

2010.06.07. - 19:38

Aki elöntött otthonában marad, életveszélyben van, aki tömegszállásra megy, talán még rosszabb helyzetbe kerül. 
A Sajó által elöntött borsodi Felsőzsolcán eddig 27 vályogház dőlt össze és több még veszélyben van - mondta újságíróknak Fehér Attila (független), a település polgármestere hétfőn.
Azt, hogy pontosan hány ház áll vízben, a polgármester nem tudta megmondani, annyit azonban igen: 450 házat érintett a kitelepítés a 2200 házból. A faluban csak a honvédség lánctalpas járműveivel vagy csónakokkal lehet közlekedni. A Sajóhoz közel eső utcákban az egyszintes házak feléig ér a víz, van, ahol a kerítés teteje is alig látszik ki a vízből. Van olyan ház, amelynek udvarán az egykor összerakott tüzelőnek való úszik a víz tetején, van, ahol a kerti bútorok "szabadultak el".
A legtöbb házban most nem lakik senki, üresen, lehúzott redőnyökkel árválkodnak, de vannak azonban olyanok, akik bár vízben áll a házuk, mégsem hagyták azt ott.
Mindeközben megerősítették a fosztogatásokról szóló híreket: Kiss Gábor, a Felsőzsolcai Polgárőr Egyesület helyettes vezetője az fn.hu-nak elmondta, hogy eddig két házat fosztottak ki, ezekről bejelentéseket kaptak, ám a tetteseket nem sikerült elfogni. A készenléti rendőrség harminc embere és a helyi polgárőrség 25 tagja két csónakkal járőrözik, illetve ahol nem annyira mély a víz, ott gyalogosan vigyáznak a rendre - mondta.
Borsodi csendélet - fotó: honvédelem.hu
Nem sokkal jobb a helyzet az ideiglenes tömegszállásokon sem. Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere arról számolt be, hogy a vízzel elárasztott területeken, valamint a kitelepített embereket befogadó szállásokon felerősödtek az etnikai feszültségek, egyre súlyosabbak az együttélési problémák. Ennek oka főleg az, hogy higiéniás problémák jelentek meg az ideiglenes szálláshelyeken.
A gyerekek egy része tetves, mások pedig nem akarják rendeltetésszerűen használni a tisztálkodási eszközöket és helyiségeket - közölte.
A miskolci polgármester hozzátette: szájra kaptak fosztogatásokról szóló rémhírek is. Elmondása szerint Miskolcon jól vizsgázott a közterület felügyelet, valamint a polgárőrség és a városőrség, ami azt igazolja, hogy a helyben fenntartott rendvédelmi erők szerepe egy ilyen katasztrófa helyzetben felbecsülhetetlen. Bár - tette hozzá - a tapasztalatok azt is mutatják, hogy vészhelyzetben a jelenleginél több jogosítványt kellene biztosítani az intézkedő szervezetek számára. Hogy pontosan mire gondolt, nem részletezte.
Az Index korábban arról írt, hogy az egyik vízben álló miskolci áruház készletére csaptak le a fosztogatók, mivel áramszünet volt, és nem üzemeltek a riasztók.