Korkép blog

csütörtök, április 02, 2009

Clark Ádám tér: a bíróság végzése, avagy K.O. az ÁVH-nak

Tomcat

A napokban vettem kézhez a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését a Clark Ádám téri tüntetésről. A velejét már tudjátok: a rendőrség jogszerűtlenül és szakszerűtlenül járt el, a tüntetés feloszlatása súlyosan jogsértő volt. Ám még egy kitétel szerepel az írott ítéletben, amit még soha, egyszer sem mondott ki magyar bíróság: a rendőrség részrehajlóan, elfogultan kezeli a különféle politikai tüntetéseket.

A 3. és 4. oldalon olvasható, hogy a bíróság kizárta a bizonyítékok köréből a rendőri jelentéseket, mivel azok több ponton nem felelnek meg a valóságnak, minden egyes előállított esetében ugyanazt a sablonszöveget írták fel. Összegzésként kijelenti: a rendőri jelentés valóságtartalma megdőlt. Vagyis a rendőrség valótlanságot állítva próbálta a tüntetőket elmarasztaltatni.

A 6. oldalon olvasható, hogy a rendőrség hátrányosan különböztette meg tüntetésünk résztvevőit és szervezőit más tüntetésekkel szemben, ahol szintén nem tartották be a bejelentési kötelezettség három napos határidejét.

A határozat itt letölthető. Azoknak, akiknek még hátravan a tárgyalása, kötelező leszedni és kinyomtatni, hiszen ellenük sem hozható fel semmilyen vád, ha a tüntetést jogszerűtlenül oszlatták fel. (A személyes adataim ki vannak takarva, de ez nem fontos, hiszen az ügyszám az, ami számít, illetve az ítélet tartalma.)

http://www.bombagyar.hu/resources/pdfs/tomcat_clark_adam_teri_vegzes_publikus.pdf

http://www.bombagyar.hu/index.php?post=2068

Nincsenek megjegyzések: