Korkép blog

szerda, március 26, 2008

Sólyom szerint pótolni kell a kieső bevételeket

Az államfő szerint a népszavazáson szereplő kérdésekben csak a jövő évtől kellene a díjakat eltörölni, de ha ezt hamarabb teszik meg (ez történt), akkor a pótlásról is gondoskodni kell. A kormánypártok eddig máshogy gondolták.

Ha (…) az Országgyűlés szabad elhatározásából, a népszavazási kérdőíveken szereplő időpontnál korábban, tehát már ez év április 1-én szünteti meg a fizetési kötelezettségeket, akkor felelős azért, hogy döntésének egyúttal a pénzügyi következményeit is rendezze, mind az egészségügyben, mind pedig a felsőoktatásban” - áll Sólyom László államfő keddi közleményében.

A köztársasági elnök kedden írta alá a „2008. március 9-i országos népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról” szóló törvényt. Az államfő az aláírással egyidejűleg elmagyarázta, hogy a népszavazáson feltett kérdések és a népszavazás eredménye alapján a vizitdíjat és a kórházi napidíjat 2009. január 1-től kell eltörölni.

Az Országgyűlésnek lehetősége van mindkét díjat ezt megelőzően is eltörölnie, ez azonban jogilag független a népszavazás eredményétől. “Ezért megtévesztő és indokolatlan mind a kormány, mind az ellenzéki pártok által benyújtott törvényjavaslatok címe, és az a beállítás is, amely szerint ezek a törvények a népszavazáson született döntések végrehajtásai lennének. A népszavazást az Alkotmánybíróság határozatai alapján nem is lehetett volna megtartani, ha a kérdések alapján már ebben az évben el kellett volna törölni a díjakat” - áll Sólyom László közleményében.

A Fidesz és a KDNP által kezdeményezett népszavazáson a választók elsöprő többsége voksolt arra, hogy 2009. januárjától töröljék el a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. Az Országgyűlés - a kormány javaslatára - a múlt héten azonban már április 1-től érvénytelenítette ezeket a díjakat, a pótlásukról azonban nem rendelkezett. A kormánypártok arra hivatkoztak, hogy a kieső bevételeket csak a költségvetésből tudnák pótolni, de ott nincs meg erre a fedezet, ráadásul az Alkotmánybíróság azzal az indokkal hagyta kiírni a kérdéseket, hogy azok nem érintik a költségvetést.

http://as.hu/blog/2008/03/25/1263

Nincsenek megjegyzések: