Korkép blog

szombat, december 30, 2006

Rohamléptekben fegyverkezik fel a rendőrség

A parlament rendészeti bizottságának kormánypárti többsége jóváhagyta, hogy közbeszerzési eljárás nélkül vásárolhat tömegoszlató eszközöket a rendőrség.

Sürgősséggel 3 milliárd forintot szán erre a célra a kormány, így többek között a 120 gránátvetőt, az 1500 darab könnygázgránátot, az 5000 darab paprikasprayt és 11 új "rabomobilt" a tervezett határidőnél 4 hónappal korábban megkaphatja a rendőrség. A minisztérium képviselője ellenzéki politikusok többszöri kérése ellenére sem indokolta , hogy miért sürgősek a tömegoszlató eszközök. A Fidesz szerint a kormány "háborúra készül az emberek ellen".

Egy rohamrendőr felszerelésére 386 ezer forintot költ a kormány, csak a védősisak 140 ezerbe kerül, a tömegoszlató gránátok darabja 15 ezer forint, de vesznek 4 kamerával ellátott parancsnoki járművet is, darabját 33 millióért.

Csampa Zsolt fideszes országgyűlési képviselő a bizottsági ülésen megkérdezte, mi indokolja az ilyen nagy mennyiségű tömegoszlató eszközök beszerzését?
Hiába kérdeztek rá a rendészeti bizottság fideszes tagjai többször is, a szakállamtitkár nem árulta el miért sürgős a beszerzés. Az ellenzéki képviselők szerint a kormány „fél a tavasztól", ezért kér felmentést a közbeszerzés alól.

Jenei Zoltán, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára elmondta:"Körülbelül 4 hónapot tudunk nyerni azzal, ha a közbeszerzési törvény vonatkozó pontja alapján a felmentést megkapjuk."
Az viszont, hogy mihez képest 4 hónap - nem derült ki. Az államtitkár viszont megígérte: a tömegoszlató eszközök nem lesznek azonnal rendszeresítve a rendőröknél, azok egyelőre a raktárba kerülnek.

Gál Zoltán szocialista országgyűlési képviselő úgy fogalmazott:"A rendőrség majd brutálisan használja, .... a rendőrségnek törvényesen kell használnia az eszközeit, azokat is, amelyeket ezekből a forrásokból be fog szerezni, aki pedig nem így csinál azt meg kell büntetni. Ennyi a dolog!"


A rendészeti bizottság nem először tárgyalt a beszerzésekről szóló tervezetet, mivel az eredeti előterjesztést az SZDSZ nem szavazta meg.

Kis Zoltán, liberális országgyűlési képviselő hozzátette:
"Az ember, amely ütögeti a rendőrt és szakad szét a pajzsa, akkor a televízió előtt én a rendőrnek szurokolok megmondom őszintén, amikor meg azt látom, hogy fekvő embert 4-5 rendőr a Deák téren rugdos, akkor meg a rendőr ellen szurkolok..."

Második körben a liberálisok is megszavazták a beszerzést. A tömegoszlató eszközök vásárlását viszont most is kifogásolta az a Kis Zoltán, akit 1988-ban vertek meg a rendőrök, Gál Zoltán belügyminiszter-helyettessége idején.

Kis Zoltán úgy fogalmazott: "Nos, én ezt a népi demokráciát rohadtul nem szerettem és nem szeretném, ha visszatérne. Demokrácia van, és ha van demokrácia, abba belefér a szabad véleménynyilvánítás is. Tehát ha tavasszal itt szabad véleménynyilvánítás lesz a jogszabálynak megfelelően, legyen - sőt kell is, mert az mindig egy kontroll az adott kormánynak és az adott törvényhozásnak is, mert van egy határ, amit nem illik túllépni."

Az szocialisták szerint azért van szükség könnygázgránátokra és paprikaspray-re, mivel a jövőben is a csendes többséget kell képviselniük.

Juhász Gábor szocialista országgyűlési képviselő, volt belügyi államtitkár szerint a rendőrség az ősszel törvényesen járt el, még Révész Máriusz esetében is:
"Tisztelettel mondanám, hogy például szocialista képviselőt azért nem ért bántalmazás, mert ha ott is volt ilyen esemény, ha mondták neki, hogy menjen haza, akkor hazament."

Október 23-án 1800 könnygázgránátot és 1600 gumilövedéket lőttek ki a rendőrök - a Fidesz információi szerint ezt kell most pótolni. Az ellenzéki párt kíváncsi lett volna arra, idézem: "meddig lesz rendőrkemping a Kossuth tér", viszont a műveleti terület ügyében sem kaptak választ az államtitkártól.

http://www.forradalmibizottmany.com/index.php?q=news_view&news_id=145

Célzott fejlövés: Kóma!

Tisztelt RISS!


Az okt. 23-ai napi egyik szemsérültről szeretnék önöknek írni. Csorba Attila, 37 éves Kőbányai lakos és néhány barátja 23-án, a Kossuth téri megemlékezésre mentek ki.
Mivel a Kossuth teret lezárták, úgy döntöttek hazamennek.
A Blaha Lujza tér felé terelték őket a rendőrök, és ott a Rákóczi útnál lévő árkádoknál (Rákóczi út-Nyár u. sarok) álldogáltak.
Kb. este fél 10-körül a Rákóczi úton lévő rendőrkordon szétnyílt, előlépett egy rendőr aki gumilövedékkel fejbe lőtte a barátomat.
Mellékelek néhány képet, ezen jól látható amint ellátják a mentősök.
Sajnos őt nem egy véletlenül "odapattant" lövedék találta el, hanem a rendőr letérdelt, és célozva lőtte fejbe a srácot, 15 méterről!!
Az Attila 24-én du. fél 5-kor tért magához, addig lélegeztető gépen volt, mert kómába esett.
Én azóta majdnem minden este bent voltam nála, a bal szemére megvakult, az arccsontját megoperálták, mert a lövedék teljesen szétroncsolta, a gumilövedéket eltávolították, az agya is sérült szegénynek, mert a hátranyomodó arccsont megnyomta.
Végül november elején egy komoly műtéten esett át, a sérült szemgolyót ki kellett operálni, és a koponyacsonton is műtöttek valamit, ami miatt az egész homlok csontot le kellett operálni, csak úgy fértek hozzá a sérült részhez.
A koponya műtétre azért volt szükség, mert a sérülés végett megrepedt a szemüregnél a koponyacsont, és szivárgott az agyvize.
Az a legrosszabb az egészben hogy nem lát tisztán az "ép" szemére csak homályosan, mivel a jobb oldali szeme eleve rossz volt, egy gyerekkori betegség következtében, és most az maradt épen.
Jelenleg otthon tartózkodik, kapott egy ideiglenes szem implantátumott, folyamatosan fejkendőt hord, mert a homlokán lévő hegg az iszonyatosan néz ki, nem mozog a szemhéja sem, egyszóval tönkre lett téve az arca egy életre.
Engem eddig nem érdekelt a politika, én nem voltam kint egy tüntetésen sem,de a cimborámmal történtek után, most már érdekel hogy mi folyik az országban.
A dokumentációs központot elérve, ők kirendeltek egy ügyvédet (Dr. Zétényi Zsolt), aki megtette a feljelentést a napokban, várjuk hogy mik lesznek a fejlemények.

péntek, december 22, 2006

Görényi közérdekű adattal élt vissza - Benét nem vizsgálják

2006-12-22. 12:33:43

A sitten szeretettel várják az általa lecsukatott felkelők
Közérdekű adatokkal való visszaélés miatt indul nyomozás Gergényi Péter ellen. A sok száz véresre vert, lelőtt, megalázott ember ügyében azonban egyelőre sem Gergényi, sem az országos főrendőr, Bene ellen nem indul eljárás.

Hatályon kívül helyezte a Budapesti Nyomozó Ügyészség saját határozatát, amellyel elutasította a Magyar Polgári Szalon alapító tagjának Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitánya ellen tett feljelentését. A nyomozás elrendeléséről szóló új döntést a feljelentő Kalmár László panaszának megvizsgálása után hozták meg – derült ki a Hír TV-nek eljuttatott dokumentumból.

Kalmár azért fordult az ügyészséghez, mert álláspontja szerint a budapesti rendőrfőkapitány közérdekű adatokkal való visszaélés bűntettét követte el, amikor az október 23-i brutális fővárosi tömegoszlatást követően letagadta Bene László országos rendőrfőkapitány határozatát, amelyben engedélyezte a rendőröknek az azonosító jelvény mellőzését. Emlékezetes: Gergényi azt állította, hogy a jelvények lehullottak az egyenruhákról.

Bene tettét nem vizsgálják

A feljelentés egy másik pontja Bene László országos rendőrfőkapitány ellen irányult. Az ő esetében a Magyar Polgári Szalon alapítója hivatali visszaélés és hivatali személy által elkövetett bűnpártolás bűncselekménye elkövetésének megállapítását kérte, ám Bene ügyében továbbra sem indít nyomozást az ügyészség.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Hír TV híradását megelőzően annyit mondott el a Magyar Nemzetnek: befejezte a tanúkihallgatások első körét a szeptember–októberi rendőri túlkapásokat vizsgáló Budapesti Nyomozó Ügyészség, amelyek során elsősorban a feljelentőket, panaszosokat hallgatták meg. Hozzátette: több mint 170 ügyben nyomoznak bántalmazás hivatalos eljárásban vétség miatt. Bár ennek a bűncselekménynek a büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés lehet, még egyetlen gyanúsított sincs.

Ennek legfőbb oka, hogy az ártatlan járókelőket, időseket, külföldieket brutálisan bántalmazó rendőrök mindegyike símaszkot viselt, azonosító jelzést viszont nem, bár ez utóbbit a rendőrségi törvény egyértelműen előírja. Az október 23-i véres rendőrroham után Bene László országos rendőrfőkapitány ígéretet tett arra, hogy a rendőrök sisakján a jövőben lesz azonosító jelzés, azonban november 4-én, illetve legutóbb szerdán, a Kossuth téri demonstráció idején ennek az ellenkezőjét lehetett tapasztalni.

A kérdésre, hogyan azonosítják majd be a bűncselekményeket elkövető símaszkos, azonosító nélküli rendőröket, Morvai elmondta: a tanúvallomások, a videofelvételek és a fotók alapján először megpróbálják beazonosítani a pontos helyszínt és időpontot, majd ez alapján kiderítik, mely rendőri egységek teljesítettek ott szolgálatot. Ezután a rendőri egységek vezetőit, szakaszparancsnokokat hallgatják ki, vagy kérnek tőlük írásban tájékoztatást, és remélhetőleg az ő segítségükkel kideríthetik, hogy kik követték el a bűncselekményeket. Emellett szükség esetén szakértőket vonnak be, akik a testfelépítés és a szem alapján azonosíthatják be az elkövetőket – közölte a szóvivő.

Beidézik a rendőri vezetőket

Az ügyészség januárban kezdi meg a rendőrségi vezetők tanúkénti kihallgatását. Emlékezetes, Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) parancsnoka a közelmúltban két beosztottja ellen feljelentést tett, egy ellen pedig fegyelmi eljárást indított az október 23-i rendőri fellépés miatt.
Eközben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) továbbra is kordonokkal lezárva tartja, és „műveleti területnek” tekinti a Kossuth teret, holott számos szakértő szerint ez a jogi fogalom nem létezik. A BRFK sajtóosztályán lapunknak azt mondták, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány az intézkedést a „szükséges ideig, a biztonsági kockázat fennállásáig hosszabbította meg”.

Több mint ezer bejelentés

Kontrát Károly, a Fidesz által létrehozott dokumentációs központ vezetője elmondta: több mint ezer bejelentés érkezett eddig hozzájuk az október 23-i brutális rendőri fellépéssel kapcsolatban. Hangsúlyozta, továbbra is minden jogi segítséget megadnak az áldozatoknak és a károsultaknak. A fideszes politikus szerint jogellenes, hogy a rendőrök nem viselnek azonosítót, mint ahogy a „műveleti területre” való hivatkozás is az, hiszen ilyen jogi fogalom nem létezik. – Hogyan lehetne elvárni az állampolgároktól a jogkövető magatartást, ha a rendőrök nem tartják be a jogszabályokat? – tette fel a kérdést Kontrát Károly.

Szili Katalin, a parlament elnöke a napokban bejelentette: azt kérte Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztertől, ha lehetséges, csökkentsék a „műveleti területet” a Kossuth téren. Ehhez képest a tárca sajtóosztályán arról tájékoztatták a Magyar Nemzetet, hogy a házelnöktől eddig nem érkezett ilyen megkeresés.

(Hírtv-MN)

http://kuruc.info/reszletes.asp?MainID=2&HirID=8139

kedd, december 19, 2006

Magyar adományszállító Romániában: elkergetve, megalázva

2006-12-19. 18:14:05

Magyar nyelvű, történelmi témájú könyveket vitt volna ki Erdélybe egy kőszegi antikvárius, de a könyveivel együtt visszairányították Kolozsvárról Magyarországra. És még örülhetett, hogy ennyivel megúszta.

Giczy József történelmi, földrajzi, építészeti és gasztronómiai témájú könyveket szeretett volna kivinni Erdélybe, de a kolozsvári vámudvarban nyolc órán át hallgatták ki, majd vissza kellett hoznia a kiadványokat.
A kőszegi antikvárium tulajdonosa, aki maga is közreműködött a könyvek elkészítésében, hatszáz kötettel az autójában indult el itthonról. Négyszáz darabot ajándékba vitt volna, ezeket a példányokat a székelyföldi magyar közösségeknek akarták eljuttatni a katolikus és a református egyházon keresztül. Kétszáz darabot pedig egy kolozsvári könyvkereskedő vett volna át, aki a többi magyar könyvesboltba is küldött volna a könyvekből.

Giczy József a határt Szatmárnémetinél lépte át, ahonnan azonnal a kolozsvári vámudvarba irányították. Ott aztán nyolcórás tortúra várt rá. Kihallgatták, a könyvekről faggatták, különösen a történelmi témájú kötet szúrt szemet a vámosoknak. A román vámosok kijelentették, hogy a törvények szerint a könyvek kiszállítása és kinti terjesztése románellenes propagandatevékenységnek minősül. Giczy Józsefet ezután elzárással és a könyvek elkobzásával fenyegették. Többórás telefonálás után, befolyásos magyarországi és erdélyi ismerősei közbenjárásával sikerült elérnie, hogy a könyvekkel együtt hazaindulhasson.

A hivatalos jegyzőkönyv tanúsága szerint azért fordították vissza, mert nem fizette meg a könyvek után a nyolcezer forintnyi vámot. És bár az országból nem utasították ki, arra azért figyelmeztették, hogy a jövőben ne próbálja átlépni a magyar–román határt, ez az ügy ugyanis elegendő indok ahhoz, hogy ne engedjék be az országba. A visszaút sem volt egyszerű: csak Szatmárnémetinél hagyhatta el Romániát, és egy autó a határig követte.

A szóban forgó köteteket több székelyföldi városban bemutatták volna, ám ezeket a rendezvényeket a közelmúltban lezajlott incidens miatt kénytelenek voltak lemondani. A kolozsvári könyvkereskedőt is kihallgatták, aki – félve az esetleges retorzióktól – mégsem vette át a kinti terjesztésre szánt kétszáz kötetet. A könyvek kinti terjesztése – úgy tudni – románellenes propagandatevékenység.

(Szent Korona Rádió- MNO)

Kuruc.info kommentár: Az Unió balkáni népe: a román. A román mely mindent szépen csomagol be, addig, míg érdekei (jelen esetben uniós tagság) úgy kívánják. Ha megvan, megszerezte akkor már nem érdekli, ha a csomagolás kibomlik és a romlott áru folytogató bűze teríti be a gyanútlan Európát.
Gyanútlan? Hisz nem olyan rég még doktori címeket adogattak a négy elemit végzett Elena Ceausescunak, lelkesen paroláztak férjével, a véreskezű diktátorral, Nicolaeval. Az, hogy ezalatt az idő alatt falvak százait dózerolták le (értsd szó szerint) a "kulturált" Nyugatot nem hatotta meg, mint ahogy a szászok fejpénzért történő kiárusítása sem.
De hogy lehetett ilyen gyanútlan a magyar (?) politikai elit? Aki alapszerződéseket írt alá ezzel a korrupt, féltékeny és minket zsigerből gyűlölő állammal? Persze tudom a választ, hazaáruló libsik és bolsik tették, még a Horn-rezsim idején. De, hogy a Fidesz is megszavazta ennek az államnak uniós csatlakozásának ratifikálását az Országgyűlésben, az már több a soknál. Orbán Viktor előzetes ígérete ellenére.
Most itt a „hála”. Kirúgják az egyetem szabályát életbe ültető magyar tanárokat. Bűnük: ki merték tenni azt a táblácskát, mely magyar nyelven tájékoztatta a nagyérdeműt: Dohányozni Tilos. Hogy lehet ezt egy svájci, egy német, egy francia állampolgárnak elmagyarázni? Hogy az az ország, mely az Unió többnyelvűségéért felelős biztosát adja, nem hajlandó egyébként az egyetemi szabályzat által is előirt többnyelvűségnek helyt adni, a „multikulturalitásáért” nemrég bukaresti kitüntetést átvevő kolozsvári intézményben.
Az erdélyi magyar egyetemnek pedig Budapesten mutatják be a végső fityiszt. Nekik szánt költségvetés megkurtítva, tanulj magyar Romániában magyarul, ha tudsz!
Most meg itt ez az újabb eset, ami minimum, hogy gondolkodásra kellene késztesse a politikai vezetőinket. Mert a napokon belül az unióhoz csatlakozó, azaz velünk egy politikai gazdasági tömbben (EU) és velünk egy katonai szövetségben (NATO) élő állam, hogy polgárainkkal mossa fel a rendőrségi váró padlóját, mégiscsak több a sok(k)nál.
Persze a budapesti kormányzat hallgat, oly gyorsan Izrael segítségére siető Kinga Gönczovának nincs mondanivalója.
Mi pedig gondolkodhatunk, hogy mért van az, hogy lassan mindenki körülöttünk úgy gondolja, hogy büntetlenül alázhat minket.

http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=8088

hétfő, december 18, 2006

Elértük az országos szintet - köszönet mindenkinek - folytassuk még többen!

HirTv: Köszönjük a tudósitást!

Cikk, HirTv:
"Akiknél kitelt a kormány becsülete

2006-12-15 17:04

Összehangolt, egész napos félpályás útlezárással tiltakoztak a kormány ellen országszerte, több, mint 80 helyen.

A megmozdulások reggel nyolc órakor kezdődtek, és sok helyen csak délután ötkor értek véget. Az "Országos blokád az igaz országért!" elnevezésű akciót civilek szervezték.

A résztvevők elutasítják a hazugságot, a rombolást, a rendőrségi brutalitást, igazi rendszerváltást akarnak, valamint élhető Magyarországon szeretnének élni és dolgozni. Délelőtt a megyei közgyűlések vezetőinek adtak át petíciót a demonstrálók, melyet a jövő héten Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének és Sólyom László köztársasági elnöknek is átnyújtanak.

*

Szinte teljesen megbénították a 85-ös számú főút forgalmát a Csornánál tüntető rábaközi gazdák. A demonstrálók szerint ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a balatonöszödi beszéde után lemond, megelégedtek volna csak az ő távozásával, de most már azt szeretnék, ha az egész kormányzat lemondana.

A gazdák mindenre elszántak voltak; úgy vallják, náluk kitelt a kormány becsülete. Mint mondják, nem fogják megvárni, amíg eladják a földet a lábuk alól, bezárják a kórházukat, s olyan gázáremelést zúdítanak a nyakukba, amibe belerokkannak.

A demonstrálók úgy vélik, kiszolgáltatottságuk határára értek. Sok a panaszuk, s szerintük csak akkor fordulhat a figyelem feléjük Budapesten, ha nagyot csapnak az asztalra.

A 85-ös főúton több kilométeres kocsisor alakult ki a demonstrációban résztvevő 60 jármű félpályás útlezárása miatt. A gazdák azt mondták, tavasszal visszajönnek, s csak a kormányon múlik, milyen eszközöket vesznek igénybe igazuk érvényesítésére.

*

A Balaton körül is több százan csatlakoztak az országosan összehangolt útlezárásokhoz. Siófok térségében a Gyurcsány-kormány politikája mellett az október 23-i rendőrterror, valamint az egészségügy ellehetetlenítése miatt is tüntettek, a demokrácia védelmében.
A 70-es úton Balatonvilágosnál csaknem 30 autóval zárták el a félpályát a jelenlegi kormánypolitika ellen tiltakozók. A tüntetők legfontosabb követelése, hogy a politikában legyen egy erkölcsi megtisztulás, és hatalmat viselők végre ténylegesen az itt élő emberek érdekeit szolgálják.

A Balaton környékén a többi között Almádinál, Balatonszentgyörgyön és Füreden is szerveztek forgalomlassító demonstrációt.

*

Mintegy tíz autóval vonultak fel a Békés megyei tüntetők reggel Békéscsaba határában, a 44-es számú főúton. A nagy köd miatt azonban a rendőrök nem engedték, hogy az útpályát foglalják el, ehelyett egy parkolóban tüntettek. Azért ezt a helyszínt választották, mert a gyulai határátkelőre vezető forgalmat szerették volna elsősorban lassítani. A demonstrálók a politikai élet tisztaságát és az őszi megmozdulásokban letartóztatottak szabadon bocsátását követelték."

http://kossuthter.com/hu/node/2461

csütörtök, december 14, 2006

Országos blokád Gyurcsány ellen

Több mint 80 helyen demonstrálnak pénteken

2006. december 14. 11:35

MNO-összefoglaló
Az országos, összehangolt, egésznapos félpályás útlezárással adnak ösztönzést pénteken a jelenlegi kormány és a jelenlegi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc minél előbbi távozásának civil szervezetek. Eddigi adatok szerint mintegy 81 helyen lesz demonstráció.

Hankiss: a magyar társadalom "négy lábon" jár

A magyar politika szolgalelkűségre kényszeríti az embereket, de már megkezdődött a változás – jelentette ki Hankiss Elemér szociológus az InfoRádióban. Hankiss annak kapcsán beszélt a civil öntudatról a rádiónak, hogy a Magyar Tudományos Akadémián "Önszerveződő társadalom" címmel tartottak konferenciát a civil életről. Elmondta: a politikai elitnek és az értelmiségnek szemléletváltásra van szüksége. A civil kezdeményezések jelenleg nem kapnak elég teret. A politika nem törődik azzal, hogy alulról is jönnek kezdeményezések, pedig az lenne a feladata, hogy ezeket felkarolja – tette hozzá.

A szociológus szerint a magyar társadalomra évszázadok óta jellemző, hogy "négy lábon jár". A politika ma is szolgalelkűségre kényszeríti az embereket. Pedig akiknek nincsenek jogaik, azok azt sem érzik, hogy kötelességeik lennének – vélekedett. Mint mondta, a társadalomban néhány éve már megkezdődött a változás: az emberek ugyanis egyre többet tesznek városukért, közösségükért. Már csak a politika szemléletváltására lenne szükség – mondta Hankiss Elemér az InfoRádióban.

(InfoRádió)
Országosan eddigi adatok szerint mintegy 81 helyen lesznek egész napos félpályás, álló, forgalomlassító útlezárásokat civili szervezetek pénteken a kormány ellen demonstrálva. A megmozdulások reggel nyolc órakor kezdődnek és a délután négy illetve öt óráig tartanak.

Az "Országos blokád – Az igaz országért!" elnevezésű megmozdulást civilek szervezik. A résztvevők Gyurcsány Ferenc és kormánya mielőbbi távozását követelik. Eutasítják a hazugságot, a rombolást, a rendőrségi brutalitást, elegük volt a baloldali kormányzásból, és igazi rendszerváltást akarnak, valamint élhető Magyarországon szeretnének élni és dolgozni. A demonstráció délelőtt 10 órakor egy petíció átadásával egészül ki. A dokumentumot a megyei közgyűlések vezetőinek adják át, hétfőn pedig a szervezők megkeresik Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét és Sólyom Lászlót, a köztársasági elnököt, hogy nekik is átnyújtsák ezt a nyílt levelet.

Egész napos félpályás útlezárás lesz holnap többek között Somogy megyében nyolc helyen. Baranya megyében a 611-es főút Sásd felé eső részén, a 6-os főút pécsváradi ill. pellérdi bevezető szakaszán, valamint Drávaszabolcs és Mohács határában lesz hasonló megmozdulás 8-órától 17-óráig, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Serényfalva ás Bánréve között a 26-os számú főúton a 42-43 sz. kilométerszelvény között 14,30-tól 18,30-ig. Dunakeszi és Göd összefogva, a 2/A jelű úton demonstrál Dunakeszi határában a Shell kút közelében, Budapest irányába.

A szervezők szerint egyébként a következő településekről csatlakoztak hozzájuk: Ajka, Bábonymegyer, Baja, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonszentgyörgy, Balatonvilágos, Barcs, Bátaszék, Békéscsaba, Berzence, Bonyhád, Böhönye, Bőszénfa, Budakeszi, Budapest, Cegléd, Csákány, Csoma, Csorna, Csurgó, Debrecen, Dombóvár, Dunaföldvár, Dunakeszi, Dusnok, Eger, Érd, Esztergom, Göd, Győr – Vámosszabadi, Hidas, Hosszúhetény, Istvándi, Kalocsa, Kapospula, Kaposmérő, Kaposvár, Kapuvár, Kisbér, Komárom, Komló, Körmend, Lenti, Lesencetomaj, Mágocs, Magyarhertelend, Mánfa, Marcali, Máza, Miskolc, Mohács, Mosonmagyaróvár, Nagyatád, Nagykanizsa, Nagymányok, Nyíregyháza, Paks, Pécs, Pogányszentpéter, Pomáz, Sárospatak, Sásd, Siófok, Sopron – Kópháza, Szeged, Székesfehérvár, Szekszárd, Szentbalázs, Szentendre, Szigetszentmiklós, Szombathely, Tamási, Tapolca, Vác, Váralja, Várpalota, Vásárosdombó, Veszprém, Zalaegerszeg, Zirc.

http://kossuthter.com/hu/node/2451

Az EU a Hír TV mellett

2006-12-14. 16:52:49

Viviane Reding, az Európai Unió médiáért felelős biztosa szerint televíziós csatornák betiltása csak a demokratikus elvek súlyos megsértése esetében igazolható.

A politikus az Országos Rádió és Televízió Testület Hír TV ellen indított eljárásával kapcsolatban közölte mindezt.

Viviane Reding az Európai Néppárt alelnökének, Antonio Tajaninak megkeresésére nyilatkozott a Hír TV-ről. Az olasz politikus október 12-én fordult a bizottsághoz, azt kérdezve, a testület tisztában van-e az ORTT által a Hír TV ellen indított eljárással, és hogy mit kíván leállítása érdekében tenni.

Az ORTT a Magyar Televízió szeptember 18–19-i ostroma élő közvetítése ügyében indított vizsgálatot a Hír TV ellen.

(Hirtv.hu - MNO)

Tízmilliós számla Toroczkainak az ávótól + doku

2006-12-13. 10:39:32

A Népszava előbb tudta meg, mint Toroczkai, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt elnökével fizettetnék meg az MTV-ostrom során keletkezett rendőri költségeket. Toroczkai László várhatóan nem fog fizetni, a legutóbb rá kiszabott negyvenezer forintos bírság kiegyenlítését is megtagadta. Összesen csaknem 10 milliót kéne kipengetnie vagy leülnie. A BRFK valójában fizetési felszólítást küldött, jogi ereje nincs. A felszólítás hemzseg a hazugságoktól és valótlan állításoktól. Milliós értékű szabálysértési bírságot a rendőrség nem róhat ki, de nem is törekszik erre. Mindenféle jogalap nélkül pénzt követel, ám ilyet csak bíróság ítélhet meg.

A bűnözők vezette BRFK levele, Görény Rizmann nevű hivatalvezető tyúkjának tollából alább. Mint ebben olvasható, Toroczkai szerintük törvényt sértett azzal, hogy nem jelentette be 3 nappal előre az MTV előtti tüntetést, miatta vált az erőszakossá, nem oszalatta azt fel(!)ezért az okozott károkért ő felel. A valóság ezzel szemben az, hogy a budapesti rendőrség most saját főnökének, a tömegbe lövető Görényi elvtársnak is ellentmond, aki mások mellett jogszerűnek minősítette az MTV-s tüntetést még szeptemberben, mint ahogy az is volt. Ezen túlmenően, a BRFK hazugságával szemben a tüntetés békés jellegét a rendőrhuligánok - jobban mondva rendőrnek látszó, azonosító nélküli köztörvényesek - változtatták meg, akik október 23-hoz hasonlóan a fegyvertelen, törvényesen tüntető tömegre támadtak, nőket, kiskorúakat bántalmaztak és vertek véresre, tehát az emberek ebből fakadó felháborodása és válaszlépései a törvénytelen terrornak tudhatóak be. Az okozott anyagi károkért is az ávós söpredék felelős.

Ma, szerdán mégis sokmilliós számlát postáztak ki Toroczkai Lászlónak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt elnökének, ugyanis a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Kossuth téri tüntetések egyik szervezőjével szeretné kifizettetni az MTV-ostrom során keletkezett rendőri költségeket. A felszólításnak körülbelül annyi jogi ereje van, mintha felszólít a szomszéd, utaljunk már át egy kis lóvét. Eközben a neoávós BRFK nem fizeti ki azon kártérítéseket sem, amelyeket a bíróság jogerősen ítélt meg ellene, például a Lelkiismeret'88 Csoport javára, amiért Görényi pribékjei törvénytelenül oszlattak fel néhány éve egy Medgyessy-ellenes demonstrációt.

Pontos összeget a szocionista lap nem tud, mi igen: 9 millió 950 ezer453 forintot követel az új ÁVH, ha Toroczkai László leüli, az éveket jelentENE. -tene, hiszen a fizetési felszólításnak, ismételjük, nincs hatálya, az egyszerű tolvajlási kísérlet az adófizetők pénzén élő és azokat lövető Gergényi-banda részéről.

Toroczkai a Kuruc.info kérdésére elmondta: megdöbbentőnek tartja, hogy a magyarellenes Népszava előbb értesült a levélről, mint ő maga, aki egyelőre nem tud bővebbet a dologról, de fizetni biztosan nem fog.

A Kuruc.info véleménye szerint újabb megfélemlítő akcióba kezdett a törvényeket semmibe vevő Gyurcsány-rezsim utasítására a rendőrség. Pszichikai nyomásnak egyesek engednek, mások nem, meglepődnénk, ha ezúttal siker koronázná a diktatúra törekvését.


Kuruc.info

hétfő, december 11, 2006

A kormány megkapta a magáét

2006-12-11. 14:14:36

Jutalmat kaptak a nemzeti vagyon kiárusításában, a gazdaság romba döntésében, és a lakosság megsarcolásában élenjáró miniszterek. A Fidesz szerint szégyen, hogy a megyszorítások idején jutalmat osztogat a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy határozott, hogy a kormány azon tagjainak, akikre az elmúlt fél évben a reformok és a középtávú fejlesztéspolitika megalapozásában és elindításában meghatározó szerep hárult, a többletmunkát jutalommal honorálja.

A kormányfő az említett szempontok alapján az alábbi jutalmakat ítélte meg:

A Hajdú-Bét csődbe juttatásában jeleskedő Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztosnak 1 havi illetményének megfelelő összeget .

A magyar földet dobra verő Gráf Józsefnek, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetőjének 1 havi illetményének megfelelő összeget .

A dinamikusan növekvő munkanélküliséget produkáló Kiss Péternek, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium vezetőjének 3 heti illetményének megfelelő összeget .

A maradék magyar haderő töretlen leépítéséért Szekeres Imrének, a Honvédelmi Minisztérium vezetőjének 3 heti illetményének megfelelő összeget .

Vitán felül állt, hogy a tandíj bevezeteséért és a hallgató utazási kedvezmények megnyirbálásáért Hiller Istvánnak, az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezetője is jutalmat kap majd. 3 heti illetményének megfelelő összeg üti a markát.

A kórházritkító egészségügyi terminátor, Molnár Lajos is megkapta a buksi simogatást, és a hozzá járó júdáspénzt: 2 heti illetményének megfelelő összeget.

Hazánk költségvetési titánja, a kitartó munkával rekord hiányt összeszedő Veres János, a Pénzügyminisztérium vezetője 2 heti illetményének megfelelő összeget tehet zsebre a hálás adófizetők zsebéből.

(MN-Kuruc.info)

csütörtök, december 07, 2006

Október 23: Európa szégyene

2006-12-07. 16:49:18

Az Európai Néppárt szabadságjogi munkacsoportja meghallgatást tartott az október 23-i budapesti rendőri fellépésről. Szájer József, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselője az InfoRádióban elmondta: a meghallgatás nagy érdeklődés mellett zajlott. A Néppárt holland alelnöke szerint „ami október 23-án Budapesten történt, az szégyen egész Európára".

A meghallgatáson magyar országgyűlési képviselők, jogvédő szervezetek vezetői, büntetőjogászok és az események szemtanúi vettek. Videóüzenetet küldött többek között Herczeg Géza, a Hágai Nemzetközi Bíróság korábbi bírája, nemzetközi jogászprofesszor, valamint Camiel Eurlings, az európai néppárt holland alelnöke.

A hallgatóságban számos európai parlamenti képviselő is ott ült, például Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke is – tette hozzá Szájer József. A Fidesz színeiben megválasztott európai parlamenti képviselő kérdésre válaszolva közölte: az október 23-i budapesti jogsérelmek nem Magyarország belügyei, de ő is sajnálja, hogy nem sikerült a magyar parlamentben kivizsgálni a történteket.

Az eset súlyosságát a politikus szerint az is érzékelteti, hogy Camiel Eurlings úgy fogalmazott: „ami október 23-án Budapesten történt, az szégyen egész Európára".

Szájer József hozzáfűzte: ha valaki gyakorolni akarja a szabadságjogait, és közben megverik, az nemcsak emberjogi sérelem, hanem a méltóságán esett sérelem is.

A tanácskozást Jaime Mayor Oreja, az EPP-frakció egyik elnökhelyettese nyitotta meg, azt hangsúlyozva, hogy a szabadság a legfontosabb érték minden demokráciában, s ezt nap mint nap meg kell védeni.

(InfoRádió- MTI - MNO)
http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=7848

szerda, december 06, 2006

Amnesztiát

Jó hangulatú tüntetésen vettem ma részt. Az Erzsébet térről indultunk, s a Markó utca volt a cél.
A tömegben vegyesen voltak idősek, fiatalok, punkok, rockerek, és diszkós csőcselékek. Szkínhedet nem láttam. Igaz, én tudom mi az a szkínhed.

Az index egy szokásos cikket közölt a témáról, csak az első pár bekezdését idézem be, kommentálva. Az index az MTI-re hagyatkozott. Az MTI-t közpénből tartjuk fenn, hogy hazudjon.



A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében vonuló demonstrálók “Amnesztiát!”, “Gyurcsány takarodj!”, “ÁVH”, illetve “Börtönbe!” szavakat skandálva vonultak fel Budapest belvárosában. Az MTI jelentése szerint a tömeg elállta a Bajcsy-Zsilinszky út a városból kivezető oldalát, hatalmas forgalmi dugót okozva ezzel. Időközben az út már felszabadult és megindult a forgalom, jelentette helyszíni tudósítónk.



A HVIM mellett Jobbik is képviselte magát, valamint sok-sok olyan ember, akinek 2004 dec. 5 vízválasztó volt. A fent említett jelszavak mellett megjelent a “Nagy a jóóólééét, Nagy a jóóólééét, Nagy a jóóólét, éjáó”. Valamint gyakran elhangzott a “Leesett a jelvény, leesett a jelvény”, meg a “Kossuth-tér, visszatér” szlogen is. A jó hangulatra példa, hogy amikor a rendökrök összevissza belenínóztak a békés vonulásba, akkor a tömeg egy emberként vissza-nínózott. Ezt a “vissza-nínózást” nehéz leírni, de kb. a “piu-piúúú”-nak felelhetett meg. A Bajcsy-n egyébként a rendőrök foglaltak el kb. 2 sávot, s a tüntetők másik kettőt.



A vonuló tömeg Árpád-sávos és nemzetiszínű zászlókat lobogtatott, közöttük több tucatnyi fekete ruhát viselő szkinhed kormányellenes jelszavak skandálására biztatta a tüntetőket. A menet elején egy nyitott platójú kamion haladt, melyről időnként “nemzeti érzelmű” zenéket is megszólaltattak.

Nem voltak szkinhedek. Előttünk pl. egy ötfős pank csapat vonult. Mögöttem 9 öregasszony. Igaz, mellettem vonult egy többszáz fős rendőri különítmény-szerűség, feltehetően őket nézte az MTI tudosítója szkínhednek, mert a fekete ruhán kívül semmi olyan azonosító nem volt rajtuk, ami alapján rendőrnek lehetne őket nézni. Ja, fegyver is volt náluk, amire több rendőrségi szakértő korábban már azt mondta, hogy nem helyes, hiszen “lazán” el lehetett volna venni tőlük akár okt. 23-án is. Kormányellenes jelszók skandálására nem kellett bíztatni a tömeget, hiszen a december 5-i szégyennap mellett a tömeg eleve a kormány, és a nemzetárulók távozását követelve vonult utcára. A “nemzeti érzelmű” zenét meg nem kommentálom. Még jó, hogy nem padödö, vagy győzike szólt. :-)

A demonstrációt a rendőrség előzetesen tudomásul vette, elvileg este kilenc óráig tartott a türelmi idő. Mivel azonban a tüntetők negyed tízkor még csak a Nagy Ignác utcánál tartottak, a rendőrség kivárt.

Miazisten az a türelmi idő? Ezt melyik törvényből sikerül a rend ökreinek kiolvasniuk? “a rendőrség kivárt“: pedig le is lőhettek volna minket!

Az MTI jelentése szerint ugyanakkor az “Ébresztő!”, “Ébresztő!” szavakat is skandáló tömeg mellett ellentétes irányban elhaladó autósok többsége szidta a kormányellenes tüntetőket, néhányan leköpték a rendőrségi sorfallal biztosított, vonuló embereket, ezért a tömegből tojással is megdobálták a szidalmazók járműveit.

Senki nem köpködött, eltekintve pl. egy rendőrtől, aki amikor lemaradtam, mellémsercintett, de nem talált el. Az autósok, még jó, hogy szitkozódnak, de ez nem releváns. Az autósok akkor is szitkozódnának, ha éppen egy csótány melleti szimpátia-tüntetés lett volna. A tojásdobálás helyett elhangzott az “aki dudál velünk van” frappáns válasz. :-)

A tüntetők később a Fővárosi Bíróság Markó utcai épülete előtt sorakozott fel. Itt beszédek hangzottak el. Helyszíni tudósítónk azt tapasztalta, hogy a tömeg a skandáláson kívül nem bont rendet. Új jelszó is felbukkant, miszerint “hervad a szegfű, rohad a narancs”. Emellett elhangzott még, hogy “bemegyünk a börtönbe”, illetve hogy “nem félünk”. A rohamrendőrök sisakján - igaz, csak a hátoldalán - azonosító volt, jelentette tudósítónk.

Igen, a REBISZes állományon volt jelzéses sisak, a többi rendőrön nem volt semmilyen jelzés.

Na, ennyi történt. Ezért érdemes elmenni, s megnézni mi van az utcákon.

Ja, még annyi történt, hogy amikor el akartuk hagyni a rendezvény helyszínét, akkor nem engedték, csak egy irányban. Én úgy tudom, hogy ezt nem tehették volna meg.
Meg még annyi, hogy amikor a barátommal, akinek egy farkasfogas zászló volt a hátán, elhaladtunk a Lipótvárosi rk. épülete előtt, akkor az ott csoportosuló rendőr-csőcselék elkezdett nagy bátran üvöltözni felénk, mint a cigányok. Hogy “faszparasztok, ti is inkább otthon maradtatok volna”, meg hogy “te zászlós fasz, takarodj haza”, meg ilyeneket. Ezután a barátom csak annyit szólt vissza, hogy “címer van rajtad is”. Mondta még volna, arra a zászlón lévő címerre esküdtél te is fel, meg ilyesmiket, de lecsillapítottam. Egyébként a Combinó (vízágyú) bevetésre készen állt a kapitányság előtt.

Hát, ennyit a magyarországi rendvédelmi szervekről, ennyit az MTI-ről, ennyit a magyar közállapotokról.

http://as.hu/blog/2006/12/05/651

kedd, december 05, 2006

Budaházy: elsöpörjük a sáskákat
2006-12-05. 20:39:01

Nem félnek!
Nem félnek!

(...) Hát akkor én most elmondom nektek és adjátok tovább mindenkinek, hogy nem vagytok gyengék! Ha összefogunk, akár csak néhány százezren is, el tudjuk söpörni, ezeket a mi sáskáinkat, akik még terrorizálni is, csak a közölünk kinevelt kápókkal tudnak. (...)

Hazafiak!

A napjainkban készült rajzfilmek között van az „Egy bogár élete" című, ezt a gyerekeim jóvoltából volt szerencsém néhányszor látni. A történet egy hangyabolyról szól, akiket egy néhány sáskából álló csapat terrorizál, a testméretükből adódó erőfölényüket kihasználva. Minden szezonban kőkeményen kicsikarva belőlük a terményadót. Mivel ez már generációk óta így folyik, a hangyák beletörődve viselik sorsukat. De egyszer születik köztük egy hangya, aki egy alkotó szellem. Mindenféle találmányai vannak, amivel a hangyák életüket jobbá tehetnék, de amiket a hangyavezetés soha nem értékel, és ezért sutba kerülnek. És egy napon ez a hangya szembeszáll az elnyomókkal. Persze eleinte mindenki lehurrogja, és elhatárolódik tőle, félve a zsarnokok bosszújától. Természetesen nem akarom a történetet most végig mesélni. A lényeg az, hogy végül ennek a hangyának a vezetésével építenek egy harci gépet, és mégiscsak megpróbálják elűzni a sáskákat. De az akció kudarcba fullad. A végkifejletben a sáskák vezére a kizsigerelt és megalázott hangyatömegek szeme láttára, mint egy példastatuálásként készül az említett bátor hangyát eltaposni, közben fennen hangoztatva, hogy a hangyák gyenge és gyáva teremtmények, akik arra lettek, hogy szolgálják a sáskákat. (Itt kell közbeszúrnom, hogy tudnék idézni, olyan népet, melynek a vallási könyveiben ehhez hasonlót lehet olvasni!) De visszatérve a drámai helyzethez. A végzet kapujában álló hangya, az utolsó szó jogán, még megválaszol a fősáskának: Közli vele, hogy a hangyák nem gyengék és megbecsülést érdemelnek, hisz saját maguk ellátásán kívül még a sáskákat is képesek eltartani és, hogy tulajdonképpen nekik nincs szükségük a sáskákra, hanem azoknak van szükségük rájuk. Még hozzá fűzi a zsarnokok főnökének címezve, hogy „ezt te is tudod, ne tagadd". S ekkor bekövetkezik az, aminek a sáskák minden eszközzel próbálták elejét venni. A hangyatömeg fellázad. Felismerve erejüket egymásba kapaszkodnak, és egy fergeteges rohammal elkergetik a sáskahadat úgy, hogy még hírmondójuk sem marad, a fősáskát meg a bátor hangya pusztítja el. Ezután a hangyák élete hirtelen jóra fordul. A kiszipolyozás megszűnésével, és a sutba dobott találmányok közül néhányat felelevenítve, soha nem látott gazdasági fejlődés veszi kezdetét, és a boly felemelkedése megkezdődik.

Hihetetlen, hogy minden alantas ténykedésük dacára, még ezek a mai hollywoodi szennygyárak is ontják magukból az olyan történeteket, amik példa értékűek lehetnének, de az emberek csak nézik, és nem értik meg az üzenetüket. És itt lehetne egy sor filmet említeni. Pedig nálunk a fent idézett rajzfilm minden szereplője megvan. Megvannak a sutba dobott feltalálóink, az ostoba és tehetetlen úgynevezett nemzeti vezetőink, egyre több a bátor hangyánk is, sőt a sáskáinkat is ismerjük, - bár hangya jelmezt viselnek, azért elég jól be lehet őket azonosítani - megalázásunk és kiszipolyozásunk is mindennapos, és mégse akar bekövetkezni a fellázadás. Talán, azért mert itt még senki nem tudatosította a tömegekben, hogy nem gyengék és van esélyük a győzelemre?

Hát akkor én most elmondom nektek és adjátok tovább mindenkinek, hogy nem vagytok gyengék! Ha összefogunk, akár csak néhány százezren is, el tudjuk söpörni, ezeket a mi sáskáinkat, akik még terrorizálni is, csak a közölünk kinevelt kápókkal tudnak. Az ami az MTV-nél történt szeptember 18-án, azt bizonyítja, hogy ők a gyengék. A vendetta, amit utána folytattak az ártatlanok ellen, és az, hogy az oszlatások során soha nem mertek közel menni a tömeghez, csak távolról lövöldöztek, azt bizonyítja, hogy ők a gyávák. A békés tömeg terrorral való megfélemlítésére való törekvés, azt bizonyítja, hogy kevesen vannak, és meg akarják előzni a felkelés kitörését. Arról meg, hogy milyen dilettánsok és pancserok, regényeket tudnék nektek mesélni, a saját tapasztalataim alapján. És lassan mondom, hogy mindenki megértse: ezt ők is tudják magukról! Ezért az egyetlen hatékony fegyverük a média segítségével, próbálják elhitetni az emberekkel, hogy ők hatalmasok, nélkülük nincs élet, és ellenük nem lehet győzni. Az olyen hülye összeesküvés elméletek, hogy az MTV-nél direkt beáldozták a rendőröket meg, hogy engem is elkapnának, ha akarnának, és ez az állandó ostoba provokátor keresés is, mind az ő hatalmasságukról alkotott tévképzetet növeli. Én is tudom, hogy az ellenséget nem szabad lebecsülni, de ezek gyengék, gyávák és dilettánsok. Mérhetetlen mohóságukban még a tolvaj rendszerük védelméről is megfeledkeztek, még a rendőrséget, meg a katonaságot is tönkretették. És mégis, a mi népünk nem tud hinni a győzelemben. Nem tudja elhinni, hogy lehetne alapvetően változtatni, lehetne egy olyan országot létrehozni, ahol a politikai rendszer az önkormányzatiságra és a társadalmi érdekképviseletekre építkezik, és nem a - kizárólag csak önmagukat képviselő - ingyenélő pártokra, akik szétlopják és elherdálják a közvagyont, miközben mindenféle kiváltságokat tartanak fönn maguknak, és az ellenük felszólalókat üldözik. Én magam is közzé tettem a hazafias honlapokon egy alapjaiban más országirányítási és közképviseleti rendszerről vallott elképzeléseimet, és másoknak is kiváló ötleteik vannak, nem beszélve a magyar géniusz sutba dobott találmányaiban rejlő gazdasági lehetőségekről. Nem igaz, hogy a jelenlegi válságból csak a most létező politikai kereteken belül van kiút, sőt az az igazság, hogy pont ezen keretek között nincs lehetőség a kibontakozásra! Mondjam azt, hogy „csak annyi hitetek lenne, mint egy mustármag", hiszen ezt is számtalan szónok, számtalanszor idézte már, mégsem értik meg az emberek (lehet, hogy maguk a szónokok se)! Ha nem futna a tömeg, azért mert közé lőnek néhány könnygázgránátot. Sőt továbbmegyek, ha összekapaszkodna és elindulna a kormány terror hadai ellen, és ha valakit kilőnek, a többiek akkor is tovább mennének, - mert ilyen a harc, áldozat nélkül nincs győzelem - akkor ettől az elszántságtól a hatalom megrettenne, és fejvesztve menekülnének, mint ahogy az MTV-nél is összeomlottak az elszántsággal és bátorsággal küzdőkkel szemben! Igen, ez a véleményem!

Már hallom az ellenzőket, hogy másokat uszítok, hogy vigyék vásárra a bőrüket. Hát kérdezem, én nem vittem eddig is számtalanszor vásárra a bőröm? Azt hiszik, hogyha eljön a nap, amikor a magyarság legjava összekapaszkodik és elindul a döntő csatára, én nem leszek ott? Azt hiszik, hogy eddig is nem voltam köztetek? Hát ne higgyék! Én soha nem hagytalak, és hagylak el titeket, mert egy vagyok közületek, és osztozom veletek a rosszban. Mert a jóban is osztozni akarok. De nem érdemtelenül, mint azok, akik vezetőnek kiáltatják ki magukat, de a bajban gyáván elfutnak, magára hagyva híveiket.

Azt hiszitek, hogy szeptember 17-e, arról szól, hogy kiderült az országunk miniszterelnöke egy hazug, bandája egy tolvaj, és az egész politikai elit korrupt. Hát nem erről szól! Ha minden magyar őszintén magába nézne, be kéne vallania, hogy ezeket eddig is tudta, de legalábbis sejtette. Szeptember 17-e arról szól, hogy a magyar már annyira gyáva nép, hogy mikor saját kirablóik a szemébe mondják, hogy folyamatosan fosztogatják és átverik, sőt hülyének nézik, akkor is - tisztelet a kivételnek - birka módjára csak áll és néz. És ez az, aminek véget kell vetni, a birkaságnak. És hogy a hangyaszorgalommal megtermelt javainkat folyton felzabálják a sáskák! Ma is, december 5-én minek az évfordulója van? A megalázásunknak, a legitim módon folytatható hazaárulásnak. És mi az üzenete ennek a napnak? Az hogy keseregjünk nyomorúságunkon? Nem! Az hogy véget kell vetni ennek! Legalább annak az 1,5 millió jó magyarnak, aki elment két évvel ezelőtt igent mondani, a hazafiságra, a nemzeti szolidaritásra, legalább annak az asztalra kéne csapni végre, hogy elég volt! És 1956 legfontosabb üzenetét sem érti meg ez a nép! Azt, hogy a hazugot, a rablót le lehet győzni. És itt nem a reménytelenül nagy szovjet hadseregre gondolok. Hanem az itteni helytartóikra, akkori sáskáinkra, akik összehasonlíthatatlanul nagyobb terrorgépezettel rendelkeztek, mint a maiak, és mégis, a fellázadt nép néhány nap alatt elsöpörte ezt a gépezetet. Ez '56 tanulsága.

És nincs itt miért tavaszig, meg nyárig várni. A hatalom megijedt, és fegyverkezik. A gazdák is csak télen érnek rá, és rájuk szükség lenne. És a nagy számlák is ilyenkor jönnek. Meg kell magunkat szervezni, és még télen elkergetni őket!

Isten adjon ehhez erőt nekünk!
Budaházy György

(Hunhir)

http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=7785

vasárnap, december 03, 2006

VR szindróma

2006.12.03., szombat
tomcat

Ki kellene találni valami kifejezést a valóság kóros tagadásában szenvedõkre, akikbõl mellesleg egyre több van, és ez meglehetõs hatást gyakorol a társadalom mûködésére. Ez a fajta idióta külön kategóriát képez a droid, a faszparaszt és a Stockholm-szindrómás mellett. Ha jobban belegondolok, igazából e háromnak a különös kevercse, de a fentiek tulajdonságain kívül van még egy további is neki, mégpedig hogy az általa kreált valóságot nem csak hogy elhiszi, de dühödten próbálja ráerõltetni a valódi valóságra, mint ahogy a hülye gyerek az óvodában csakazértis beletapossa a négyszöget a kerek nyílásba, mert tudja, hogy elõbb-utóbb be fog menni erõvel, aztán majdcsak elhiteti mindenkivel, hogy ezt így is kell, a kerek azonos a négyszögletessel, és a lyuk gyárilag volt ilyen alaktalan.

Annak kapcsán jutott ez eszembe, hogy benéztem röhögni az Index fórum rólam szóló topicjába... ja, itt máris felüti fejét a virtuális realizmus, abban a fórumban ugyanis az ügyeletes megmondóemberek meg vannak róla gyõzõdve, hogy én nap mint nap dühtõl remegve olvasom az õ verhetetlenül szellemes hozzászólásaikat, és olyan nincs, hogy le se szarom, csak két-három hetente megnézem, hogy mit csinálnak, ha nagyon unatkozom. Értem én, hogy szar dolog egy hangyafarmon dolgozónak lenni, pakolgatni a morzsákat, miközben az a hülye ember meg állandóan benéz, és úúúgy belemarnánk, de hát nem lehet, mert gyengék is vagyunk, meg be is vagyunk zárva. Szóval ezen a topicon máris jelentkezett valaki, aki nem csak hogy tudni véli, de egyenesen tudja, hogy én azért hívtam fel ezt a kétfarkúkutyás hülyegyereket tavasszal, hogy "lenyúlhassam" az ötleteit, de õ "elhajtott". Mármost persze nem tudni, ki ez az illetõ, nem is õ maga az érdekes, hanem a jelenség, amit képvisel. Olyan dolgokban kíván jólértesültnek tûnni, amirõl õ is tudja, más is tudja, hogy semmit sem tud. Ám mivel a topic lakossága közösen építi a maga kis virtuális világát, melyben a terv szerint én lennék a hangya és õk az emberek, ez a kis füllentés teljességgel elfogadott. Hiszen a cél nem az, hogy valami értelmes diskurzus alakuljon ki, hanem hogy közös erõvel beleverjük azt a makacs kockát a kör alakú nyílásba. A kocka sarka ezennel levágatott, tehát én úgy lopok polótervet, hogy elõtte megkérdezem, hogy ellophatom-e (hogy ez így miért lenne lopás?), és teljesen mindegy, így van-e, a lényeg, hogy becstelen gazember vagyok, és kész. Aztán addig ütjük az asztalt, amíg mindenki elhiszi.

Majd pár hét múlva visszanézek, ha érdekel, mekkora kotkodácsolást csapnak erre a fórumon, de az már a klasszikus faszparaszt-kategóriába tartozik, nyilván diadalmasan kinyilvánítják majd, hogy igenis sikerült feldühíteniük, há-há. Borítékolom, hogy elhangzik a "fáj az igazság" örökbecsû kitétel is. Na, nesze, meg vannak piszkálva a hangyák, most milyen érdekesen rohangálnak.

A hangyákéról a svábbogarak szintjére lépve kicsit látványosodik a dolog, felfelé haladva pedig egyre csúnyább az eredmény. A VR-betegség (na, megvan a frappáns terminus technicus) következõ szintje, amikor az illetõ nem csak a neten hazudozik, hanem a való életben is. Na, várjunk csak, ez így nem jó. Aki hazudik, az pontosan tisztában van az igazsággal, és azért mond mást, mert valami érthetõ célt el akar érni. Például miniszterelnök akar lenni. A VR-szindrómás viszont nem akar semmi kézzelfoghatót. A VR-szindrómás egész egyszerûen azt akarja, hogy a világ olyan legyen, amilyennek elképzelte. Ha nem olyan, dührohamot kap. A VR-dühroham persze nem olyan, mint a közönséges. A VR-szindrómás nem veri az asztalt, nem üvölt, nem lila a feje, hanem amikor észreveszi, hogy gondosan felépített légvárán lék támadt, hihetetlen fölényes stílust vesz fel, és lekezelõen közli, hogy a valóság rendben vagy, te vagy olyan ostoba, hogy nem érted. (Nagyon hasonló a faszparaszt-jelenség mûködéséhez.) A VR-szindrómást hiába szembesítjük a valóság cáfolhatatlan bizonyítékával, mert bármire hajlandó, kivéve arra, hogy ne higgyen saját magának. Te akkor is MSZP/Fidesz ügynök vagy, ha a fejed tetejére állsz, akkor sem volt vipera a rendõröknél, ha ezerszám fényképezték, akkor sem olvassák be a petíciót, ha rájuk gyújtják a tévészékházat, és ez így van jól. Ha nem politikai hasonlatokra vagyunk kíváncsiak, az is van bõven. A büfés szemrebbenés nélkül elém teszi a sonkás szendvicset, amikor "valami hús nélkülit" kérek, majd megmagyarázza, hogy a felvágott, az nem hús, mert nem úgy hívják. A kétfarkúkutyás lerasszistáz, majd közli, hogy beperelhetem, õ kemény csávó ám, fel se veszi. Ja, a netcigány is ilyen: hiába ütöd le a haverját, nem fogja, hogy a következõ õ lesz. Aztán itt vannak a hétköznapi VR-szindrómások. Van, aki torka szakadtából üvöltve követeli, hogy ne üvöltsenek vele. Van, aki egy óra munkát egész napi robotolásnak tekint. Van, aki a Windowst - ne röhögj! - operációs rendszernek nevezi.

A VR-szindrómások közös jellemzõje, hogy gyûlölik azokat, akik tudják, hogy õk VR-szindrómások. Velük szemben minden eszközt megengedhetõnek tartanak, elsõsorban azokat, amelyeket õk fasisztának és kirekesztõnek neveznének, ha velük szemben alkalmaznák. De a kocka igenis belemegy a kerek nyílásba, ha levágják a sarkát.

A VR-szindróma gyógyítására sok lehetõséget találunk, elsõsorban a fegyveripar termékei között, de a vegyipar is számos kiváló és olcsó eszközt állít elõ a tömeges megbetegedések gyors kezelésére. Ez a súlyos betegség annyira elharapódzott, hogy már a társadalom alapjait fenyegeti. A legsúlyosabb kollektív tünet, hogy a képzelt valóságban élõk az igazi valóságot tekintik virtuálisnak, és hasonló eszközökkel kívánnának véget vetni létezésének. A betegség áldozatai egyébként, ha elolvasták ezt a kis írást, azt fogják mondani, hogy "azoknak kellene véget vetni, akik ilyeneket irkálnak," és túlnyomórészt elmegyógyintézetet álmodnak számomra, aztán rájönnek, hogy ezt "humorral" kell megválaszolni, és megállapítják, hogy én VR-szindrómás vagyok, mint ahogy droid, faszparaszt és netcigány is vagyok. De hát ismerjük a klasszikust: "... aki gyûlöl majd érte, az lesz a bosszú népe."

http://blog.tomcatpolo.hu

péntek, december 01, 2006

Császár Attila a neoávó markában

2006-12-01. 18:53:03

Vádat emelt pénteken az ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Cs. Attila ellen lőszerrel való visszaélés miatt - tájékoztatott Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A Hír Tv riporterét, Császár Attilát a rendőrség október 2-án gyanúsította meg és állította elő azt követően, hogy a parlament egyik kapujánál, a beléptetés során történt ruházat-átvizsgáláskor egy lőszerhüvelyt és egy lőszert találtak nála.

A Fidesz november 23-án tartott konferenciáján Balog Zoltán, fideszes országgyűlési képviselő beszélt arról, hogy Császár Attila a Magyar Televízió székházánál talált éleslőszer-hüvelyt. A képviselő szerint ez azt bizonyította, hogy éles lőszerrel lőttek a Szabadság téren.

Az MTV-székház ostromáról készített nyilvános rendőrségi szerint a rendőrök 28 figyelmeztető lövést adtak le az este folyamán saját testi épségük védelme érdekében. Ezek a lövések személyi sérülést, anyagi kárt nem okoztak.
http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=7691

Állami kitüntetést kapott a Deák téri tankvezető

2006-12-01. 11:26:49

Nem vicc, bár jót nevethetünk rajta: a 2006. október 23-ai hőst, Horváth Györgyöt a „rendszerváltás” után a haza civil védelméért honvédelmi miniszteri oklevéllel tüntették ki, ráadásul épp egy október 23-ai ünnepen – közölte a Magyar Mérce.

A havilapban megjelent bemutatkozásból kiderül: „Páncélos” Gyuri bácsit 1959-ben sorozták be, harckocsivezetői kiképzést kapott. 26 hónapnyi szolgálat után televízió- és rádióműszerészként helyezkedett el. 40 esztendőt dolgozott, utolsó 14 évében a honvédségnél közalkalmazottként. Bár parancsnoki kitüntetést kapott katonaként is, érdekesebb az az 1994-ben Keleti Györgytől kapott oklevél, melyet civilként érdemelt ki. Ez az állami elismerés is sugallhatta neki, hogy mundér nélkül is lehet a hon védelemében jeleskedni – akár tankba ülve, forradalmárként is…

A Magyar Mércében is látható oklevél szövege: „A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere a honvédelem fejlesztése, a haza védelmének erősítése érdekében végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréséül Horváth György honvédségi közalkalmazottnak oklevelet adományoz 10 év után. Budapest, 1994. október 23. Keleti György honvédelmi miniszter”

(Magyar Mérce nyomán Kuruc.info)

http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=7675