Korkép blog

hétfő, szeptember 03, 2007

Gyurcsány „nyílt parancsával csakis szembeszegülni lehet”

2007. szeptember 1. 12:16

MNO
A Független Jogász Fórum szerint a jelenkori, ténylegesen is működő polgári demokráciák kormányzataitól teljességgel szokatlan az a fajta felszólítás, mint amilyet Gyurcsány Ferenc intézett a köztársasági elnökhöz, a pártokhoz és a történelmi egyházakhoz a „fasiszta veszély” kapcsán.

Az elmúlt napok vezető híradásai szerint a magyar kormányfő „elvárja, hogy Sólyom László köztársasági elnök állást foglaljon a Magyar Gárda ellen, s ne beosztottain keresztül tegyen közzé ’megengedően’ fogalmazó nyilatkozatot... A kormány az államfőn kívül a történelmi keresztény egyházak vezetését, valamint a legnagyobb ellenzéki pártszövetség vezetőit is arra kéri, hogy tegyék egyértelművé: ’osztják azok aggodalmát, akik a szélsőjobb térnyerését érzékelik Magyarországon, illetve a magyar politikai és közéletben – foglalja össze az eseményeket a Független Jogász Fórum közleménye.

A szervezet rámutat: a jelenkori, ténylegesen is működő polgári demokráciák kormányzataitól az ilyesfajta felszólítás teljességgel szokatlan. Egy kormány üzenetének címzettje lehet jellemzően egy másik állam kormánya (a diplomácia érintkezései során), lehetnek a saját állampolgárai (nemzeti vészhelyzet esetén), kivételesen egy idegen állam polgárai (például háborús helyzetekben). A köztársasági elnök azonban nem, legfeljebb akkor, ha – jellegzetesen posztszovjet módon – a szándék az alkotmányos válság előidézése. Az egyházak sem, legfeljebb akkor, ha az állam be kíván avatkozni ügyeikbe. A pártok pedig ismét csak nem, legfeljebb akkor, ha a cél a többpártrendszer felszámolása vagy érdemi működésének megbénítása – áll a közleményben.

A demokratikus jogállamokban a kormány, a köztársasági elnök, az egyházak és a pártok más-más minőséget jelentenek. Más a társadalomban betöltött szerepük, s ehhez igazodóan az alkotmányos helyzetük is. Ezt, a magyar alkotmányból is következő evidenciát a rendszerváltozás valamennyi kormánya ez idáig távolságtartó tisztelettel követte – összegzi a civil szervezet.

A közlemény megállapítja: ismertük a múlt század azon rezsimjeit, amelyek kormányai ehhez nem tartották magukat, és más hatalmi ágak, egyházak vagy pártok életébe és működésébe gátlás nélkül avatkoztak be. Ilyenek voltak a korporációs (fasiszta), a nemzetiszocialista (náci) és a bolsevista (ún. szocialista) totalitárius rendszerek. Nem feltételezhetjük, hogy a mai magyar adminisztráció bármelyiküket is előképének tekinti – írják.

A közlemény szerint képtelen helyzetet teremt a kormány nyilatkozata egyebekben is: alkotmányos demokráciában az ilyen nyílt paranccsal csakis szembe lehet szegülni; ezért visszatartja az elhatárolódástól azokat is, akiknek az szándékában állt.

Reménytelen lenne a kormányzatot saját nyilatkozata visszavonására kérnünk – írják. A Független Jogász Fórum célja „csak annyi, hogy a gondolkodó hazai és nemzetközi közvéleményt szembesítsük a valósággal: milyen történelmi és politikai szemlélettel, hogyan vélekednek a magyar alkotmányosság és köz dolgairól azok, akiknek éppen az alkotmány betartása és a közügyek szolgálata a legfőbb feladata”.

A szervezet „lehangoltan utal” arra: míg az üzenet címzettei a rendszerváltozás aktív és cselekvő, annak tartalma iránt elkötelezett részesei voltak, addig a „feladók” a rendszerváltozáshoz csupán egy világpolitikai alku ismeretéből fakadó kényszerből alkalmazkodó, ám saját egzisztenciális továbbélésüket annál eredményesebben biztosító szemlélői.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=427883&rvt=2

Nincsenek megjegyzések: