Korkép blog

kedd, január 09, 2007

Verésre kötelez a mostani törvény

A rendőrség szerint módosítani kell a gyülekezési törvényt

A jelenlegi jogszabályok brutalitásra kényszerítik a rendőrt a be nem jelentett rendezvények békés demonstrálóival szemben. Arra ugyanis nincs törvényi lehetőség, hogy előállítással megússza, aki résztvevőként jelenik meg. Bár a rendőrök nem akarnak erőszakot alkalmazni, egyelőre marad a vízágyú és a gumibot.
A jelenlegi rendelet szerint egyszerűbb gumibotot használni, mint előállítani a békésen, de engedély nélkül demonstrálót


A rendőrség szerint mielőbb módosítani kell a gyülekezési törvény egyes rendelkezéseit, ellenkező esetben erőszakkal és kényszerítő eszközök bevetésével kell eljárnia az engedély nélküli tüntetések résztvevőivel szemben. Az Országos Rendőr-főkapitányság szakemberei erre hívták fel a figyelmet a Fővárosi Bíróság (FB) napokban született határozatával kapcsolatban, amelyben négy október 23-án demonstrálót mentett fel a korábban kiszabott négynapos elzárás alól. A tüntetőket a rendőrök állították elő a Deák tér közelében egy be nem jelentett demonstrációról, miután nem tettek eleget a rendőri felszólításnak. Szabálysértési eljárás indult ellenük. Első fokon a bíróság rendzavarásért elmarasztalta a fiatalembereket. A Fővárosi Bíróság azonban hatályon kívül helyezte a döntést. Az új határozat szerint – amelyről a Népszabadság számolt be – a gyülekezési jog előzetes bejelentés nélküli gyakorlása bár nem jogszerű, nem minősíthető sem bűncselekménynek, sem szabálysértésnek. A bíróság emlékeztetett arra, hogy a törvény a gyülekezési joggal visszaélés címén csak a szervezőket rendeli büntetni, a résztvevőket nem.

Lapunk úgy tudja, a rendőrség vezetői egyetértenek az FB döntésével. A jövőben nem fogják előállítani az illegális demonstráció résztvevőit, legfeljebb a szervezőket. A testület szakértői azonban felhívták a figyelmet, a törvény kötelezi a rendőrséget arra, hogy az engedély nélküli tüntetés résztvevőit is eltávolítsa a helyszínről. Ehhez – az arányosság elvét szem előtt tartva – minden kényszerítő eszközt igénybe vehet.

Ha az illető nem engedelmeskedik a felszólításnak, gumibotot, gázsprayt vagy akár vízágyút és gumilövedéket is alkalmazhat. Ahogy a szakértő sarkosan fogalmazott: "Addig veri a rendőr a legbékésebb polgárt is, amíg az abba nem hagyja a tüntetést." Ám mindezt nem jószántából, hanem mert a jelenlegi törvény erre kötelezi. Vagyis míg a fő felelősséget vállaló szervezőknek maximum egy fél órán át tartó előállítással és pár tízezer forint bírsággal kell kalkulálniuk, addig a békés résztvevők az ütlegelést kockáztatják. Az FB határozata erre a visszás helyzetre világít rá.

A rendőrök ugyanis nem akarták bántalmazni a négy férfit, ehelyett a humánusabb megoldást, az előállítást alkalmazták. Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint a törvényt úgy kellene módosítani, hogy a szervezőkhöz hasonlóan járhassanak el a spontán résztvevőkkel szemben is. Élhessenek az előállítás intézményével, s ne legyen kötelező az erőszak alkalmazása.

Gaál Zoltán
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=117897

Nincsenek megjegyzések: