Korkép blog

csütörtök, július 05, 2007

Horn megismételte: közönséges bűnözők ellen harcoltak a pufajkások

Kirohanás a kormányellenes tüntetők és a szabadságharcosok ellen a Die Weltben
2007. július 5. 10:11

MNO
Közönséges bűnözők ellen harcoltak a karhatalmisták – ismételte meg a Die Weltnek Horn Gyula. A német lap 75. születésnapja alkalmából készített újabb interjút a szocialista politikussal. Horn hangsúlyozta: a pufajkások a közrendet, a lakosságot védték.


– Sokan ma nem lennének itt, ha 1956-ban a karhatalmisták kudarcot vallottak volna – jelentette ki a Die Weltnek nyilatkozva Horn Gyula, aki megismételte korábbi állítását, miszerint a Magyarország ellen 1956 őszén katonai inváziót indító szovjet csapatokat támogató pufajkások bűnözők ellen harcoltak.

A volt miniszterelnök szerint 56 októberében Magyarországon a közrend megszűnt, a karhatalmistáknak volt a feladata ezt helyreállítani. Horn hozzáteszi: ez ma is érvényes, hiszen jól lehetett látni, mi minden megtörténhet, amikor tavaly októberben köztereken romboltak és gyújtogattak.

Ismert: az egyetlen legitim kormány által meg nem szervezett és el nem ismert, ÁVH-sokból és pártmunkásokból szerveződő terroralakulatok, a pufajkások 1956. november 4-ét követően a háborús létszámban Magyarországra törő szovjet csapatok oldalán részt vettek a forradalmárok és számtalan, a harcokban részt nem vevő magyar állampolgár elfogásában, megkínzásában és meggyilkolásában. Géppisztolysorozataiknak tömegek estek áldozatul, ezt nevezték később rendcsinálásnak. Nem igaz Horn Gyula azon állítása sem, hogy Magyarországon a forradalom alatt a közrend megszűnt, a nemzetőrök ugyanis példás módon fenntartották azt. A pufajkások egyik feladata éppen a közrend fenntartását biztosító nemzetőrök elfogása volt. Részt vettek sztrájkoló munkások letartóztatásában, több alkalommal meggyilkolásában is. Számos elfogott személyt (diákokat, szabadságharcosokat, a szovjet megszállók vagy őáltaluk gyanúsnak vélt járókelőket) azonnali hatállyal kivégeztek.

(Hír TV, MNO)

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=419196&rvt=2

Nincsenek megjegyzések: