Korkép blog

csütörtök, február 18, 2010

Arzénos ivóvíz: 1,5 millió ember nem ihat a vízből márciustól?


Szerző: zero 
- 2010.02.18. 10:31

Az EU határozata alapján 2009. decemberéig  a víz arzéntartalmát határérték alá kell szállítani: 2006. december 25-ig azokon a településeken, ahol az arzéntartalom magasabb 50 mikrogrammnál, 2009. december 25-ig pedig azokon a településeken, ahol magasabb 10 mikrogrammnál (2007-esminisztériumi tanulmány, 8. oldal). A víz arzénmentesítéshez az EU 240 milliárdos forrást biztosított.

A 2007-es tanulmány szerint 2 538 487 ember érintett, és 2007-ig 180 035 főnek (7,1%) sikerült az ivóvízminőségét javítani. Ők a piros háromszögek, a zöld háromszögeknél 2009-es határidőre tették a munkálatok befejezését ... nos, ebből nem lett semmi. (Kattintva nagyobb)



Például 2007-ben Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter és Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter bejelentették, hogy 2007. szeptember 18-án indul az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében uniós társfinanszírozással megvalósuló első életminőség pályázati csomag, 342 milliárd forint értékben. Ebből pl. 56 milliárd jutott a ivóvízminőség-javítás pályázatra, a KEOP - 1.3.0-ra.

A forrásokra a lehető legkisebb, 10%-os önerővel lehetett pályázni. De honnan lett volna mondjuk a legfertőzöttebb Észak és Dél-Alföld településeinek több milliárd milliárd forint önerőjük? Nem is volt, így a 240 milliárd pályázati pénzből idáig csak 2 (kettő) milliárdot vettek igénybe.

2010. június 30-ig lehet pályázni, a napok pedig gyorsan pörögnek. Vagyis 2009. december 25. volt ahatáridő, de a pályázni még lehet ...

Persze, most megvonhatjuk a vállunkat, hogy na és, arzénos a víz ... De az arzén nem jó, nagyon nem jó. Csak egy példaHúsz százalékkal több tüdőrákos él Magyarország azon részein, ahol határérték feletti az arzén mértéke az ivóvízben. 

Az ÁNTSZ azonban márciustól nem fogja engedélyezni az arzénos ivóvíz felhasználását, így becslések szerint 1,5 millió ember marad ivóvíz nélkül. Ebben az esetben 2 liter víz jár üveges ellátás esetén ingyen, lajtos kocsi esetén pedig 5 liter.

Hallott Ön erről az esti Híradóban?
Olvasott Ön erről?
Ettől hangos a sajtó?
Nem?
Hát nem érdekes ...? 

Persze, nagyon érdekes volt, hogy előásták, hogy egy tanulmányban szerepelt mint lehetséges opció a vízművek privatizációja, szépen pörögtek is rajta, de hogy pár héten belül eme vízben gazdag országban 1,5 millió ember a lajtos kocsiról ihat vizet, az nem téma. Érdekes ...

Lecso olvasónk, aki az arzéntisztításból írta a szakdolgozatát, segít nekük megérteni, mi is az arzénmentesítés:

"Az '50-es évektől a '80-as évek végéig a megengedett arzéntartalom 50 mikrogramm/liter volt nálunk. Majd EU-s ajánlásra ezt levitték 10 mikrogramm/literre. Az EU adott időt arra, hogy a lakosság vízellátását 10 éven belül ebben a témában rendezzék, de eddig nem történt semmi azon kívül, hogy több mint 1 milliárdot elköltöttek tanulmányok készítésére, de most az EU elkezdte számon kérni az eredményeket.

Idáig úgy arzénmentesítették az ivóvizet, hogy mivel az arzén a vízben oldva a vashoz kötődik, így vastalanításkor (ez egy bevett, egyszerű eljárás) némi arzént is kivesznek a vízből (azt szokták mondani, hogy 4 rész vassal 1 rész arzén jön). Nos, erre a szakik azt mondták, hogy a csőbe vasat (vas-oxidot) adagolnak (túlvasazzák a vizet), majd egy vastalanítóval kiveszik a többlet-vasat is a vízből (persze így a vastalanítót jóval felül kell méretezni) ami már magához kötötte az arzént. Nos, erre az EU-s okosok mondták azt, hogy ha valami meghibásodás van a vastalanítóval, akkor a túlvasazott víz fog eljutni a fogyasztókhoz, és erre hivatkozva lett betiltva ez a módszer.  Biológusok bebizonyították már régen, hogy ha tartósan nagy mennyiségű arzénos vizet fogyaszt valaki, akkor az megmérgeződik, de a sok vasat a szervezet nem hasznosítja, így a felesleget az ember kiüríti magából.

A mostani -legjobbnak mondott- módszer az arzén kicsapására (így hívják azt amikor kiveszik a vízből az arzént) az, hogy vastalanítás után(!) a vizet átvezetik egy titán-dioxidos tölteten, mert a titán megköti az arzént (nagyon jó hatásfokkal). De ez a titán tartalmú töltet nem regenerálható, ha telítődik arzénnal az anyag, akkor ki kell dobni, de úgy, hogy ez különösen veszélyes hulladéknak minősül! Majdnem olyan szigorú szabályok vonatkoznak rá, mint az atomhulladékra!"

A számítások szerint ennek a technikának a megvalósításához most már nem is 240 milliárd, hanem kb. 300 milliárd forint kellene ...

Az ÁNTSZ szeretett volna sajtótájékoztatót tartani  a (vész)helyzetről, de ezt az Egészségügyi Minisztérium nem engélyezte, mivel szerintük a bizonyítványt a környezetvédelmi tárcának kell magyarázni. Nagyon fincsi, amikor az egyik szakértői (MSZP-s) minisztérium áttolja a kupac kakit egy másik szakértői (MSZP-s) minisztérium elé.

Ugyanis jó magyar szokás szerint felelős megint nincsen (miért is lenne?).
Az egészséges ivóvizet az önkormányzatoknak kell biztosítania, a lakosság egészséges életéért azEgészségügyi Minisztérium felelős, de a környezet, így az ivóvízszennyezés mentességérért akörnyezetvédelmi tárca felel. Viszont az ÁNTSZ végzi az ivóvíz egészségének ellenőrzését. Ebben a négyszögben, ott középen lennénk mi, emberek.

Lehet, hogy nem értem, hogy működik az államigazgatás, de ha egy normális cégnél van egy probléma, aminek a megoldása több osztályt érint, akkor kineveznek egy felelőst, egy projektgazdát, aki az osztályokon átnyúlva végigviszi a probléma megoldását. Ilyen esetben miért nem lehet kinevezni mondjuk egy kormánybiztost?

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz sajtóosztálya szerint semmi ok az aggodalomra, "Magyarországon minden település rendelkezik közműves vízellátással, az ivóvízszolgáltatók folyamatosan üzemeltetik a közüzemi vízműveket, és ebben a vonatkozásban nem várható változás sem márciusban, sem azt követően. (...) A két leginkább érintett régióban – Dél-Alföld, Észak-Alföld – egy 2005-ös kormányhatározat alapján központi előkészítés zajlik, melynek keretében 34 projekt-társulás ivóvízminőség-javító beruházásának megvalósítására irányuló pályázat készül el 2010. június 30. határidőre."

Vagyis a pályázatok sikerül megírni cirka 5 év alatt?

És természetes nem a minisztérium, hanem az önkormányzatok a hibásak:

"Magyarországon az egészséges ivóvízellátás biztosítása a települési önkormányzatok kötelező feladata, tehát felelősek az ivóvízellátásáért mind mennyiségi, mind minőségi értelemben. Ehhez képest meglehetősen gyenge volt a pályázati aktivitásuk az elmúlt években, az érintett önkormányzatok egy részének hozzáállása az Ivóvízminőség-javító Programban történő részvételt illetően nem eléggé pozitív."

És igen, észrevették, hogy nem pályáznak az önkormányzatok, de hát mit tud tenni a minisztérium, nem az ő feladatuk gondoskodni az egészséges ivóvízről:

"A pályázati rendszert működtető központi szervek a minisztérium szerint folyamatosan észlelték a nem megfelelő pályázati aktivitást, azt a jelenséget, hogy az önkormányzatok egy része nem kíván élni az Ivóvízminőség-javító Program nyújtotta lehetőséggel. A rendelkezésre álló pályázati lehetőséggel csak az érintett önkormányzatok, azok társulásai élhetnek, nekik kell felismerniük a lehetőséget és elhatározniuk a részvételt az Ivóvízminőség-javító Programban annak érdekében, hogy eleget tudjanak tenni a minőségi szempontból is fennálló ellátási kötelezettségüknek."

























minisztérium honlapja szerint a vezető hír most az, hogy a miniszter megint energiatakarékos izzókat ajándékozott ...

Az ÁNTSZ azonban belecsapott a lecsóba, nem érdekelte őket a minisztériumi bullshit, és február 11-én körlevelet küldött az érintett önkormányzatoknak, hogy milyen alternatív, arzénmentes vízellátást tudnak biztosítani március után a lakosságnak, és jelezte, hogy a megengedett 10 mikrogramm/liter feletti arzéntartalom esetén nem fog hozzájárulni a szennyezett víz ivóvízként való felhasználásához.

Nagy Béla, Medgyesegyháza polgármestere:

"Mi hétfőn vettük kézhez az ÁNTSZ levelét, és az a célunk, hogy jogkövető magatartást tanúsítsunk. Elvileg december 26-óta kellene a csökkentett arzéntartalmú, illetve arzénmentes vizet szolgáltatnunk, azonban június 30-ig tudjuk benyújtani a mentesítéssel kapcsolatos pályázatunkat. A falu 2002-ben csatlakozott a Dél-alföldi Regionális Vízminőség-javító Társuláshoz, mely az elmúlt hét év alatt tervezésre és előkészítésre elköltött 1,7 milliárd forintot, de még egy kapavágás sem történt."

És most jön a feketeleves: A polgármester szerint náluk palackos ivóvizet fognak osztani az embereknek, akiktől nem kérnek pénzt minden palack víz után, hanem extra költségeiket beépítik a vízdíjba.

Ez igen! Fizessünk többet a vízért, amiből nem lehet inni.

Csak (!) Medgyesegyházán nettó 324 millió forintba kerülne az arzénmentesítés, és a költségbecslés alapján köbméterenként nettó 107 forinttal emelkedne a már ma is 200 forintos vízdíj.

(forrás: zipp.hu itt és itt és itt)
Címkék: botrány társadalom

Nincsenek megjegyzések: