Korkép blog

szerda, május 12, 2010

Rendőri beismerés: válogatás nélkül lőttek mindenkire 2006 őszén


2010-05-12 13:17 

Beismerő vallomást tett a 2006-os tömegoszlatás egyik puskás rendőre a bíróságon. V. Csabát vádlottként hallgatták meg. Azt mondta: „nincs rajta mit szépíteni, egyszerűen kitereltük az embereket a Blaha sörözőből, és megvertük”.



A rendőr a rossz emlékű és azóta már megszüntetett Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) egyik alakulatában szolgált. Beszélt arról is, válogatás nélkül lőttek, nem tettek különbséget a rendbontók és a Fidesz békés nagygyűléséről hazatérő megemlékezők között. A tárgyaláson kiderült, a puska használatára az alosztály parancsnoka adhatott utasítást, őt azonban nem vádolták meg.

Az már évek óta tudott, hogy a rendőrségnél nem rendszeresített gumilövedéket előzetes hatásvizsgálat nélkül vetették be 2006 őszén. Igazságügyi fegyverszakértő mondta ki, hogy az október 23-án alkalmazott gumilövedékkel csak olyan közelre lehet pontosan célozni, ahol már életveszélyes sérülést okoz.

(hírTV)

http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=322271

Nincsenek megjegyzések: