Korkép blog

péntek, január 16, 2009

A rokkant guminő

2009.01.16. 15:10 laspalmas
Gyerekek, ebben a sztoriban benne van egész Magyarország...

"Medveczky Ilona, a képek tanúsága szerint rokkantigazolvánnyal közlekedik, noha büszke arra, hogy 68 évesen milyen jól tartja magát. Karácsony előtt például létráról díszítette az udvarán álló fenyőfát, a kertjét is maga gondozza, és nem riad vissza a fellépésektől sem.



A sok gyakorlásnak köszönhetően a Szombat esti láz idejére olyan formába lendült, hogy táncpartnere fejéig tudta lendíteni a lábát, sőt néhány nappal később egy budapesti szórakozóhelyen is megvillantotta képességeit. Ugyanakkor többször nyilatkozta azt is, hogy gerince súlyosan károsodott a tánctól, ám utóbb már azt panaszolta a Borsnak, hogy nem találták indokoltnak hévízi gyógyüdülését.
– A sportkórházban voltam kivizsgáláson. Azért volt rá szükség, mert bár öt éve járok Hévízre rehabilitációra, idén visszautasították a kérelmemet. Talán az új egészségügyi rendszer miatt, ki tudja, a lényeg, hogy nem mehetek. Már nem elég ugyanis, ha a háziorvosom beutalót ír, teljes kivizsgálás után lehet kérelmezni – panaszolta az év közepén Medveczky. Ilyen előzmények után tűnt fel rokkantkártyás kocsijával a művésznő a TV2 képernyőjén, dühös beírásokra késztetve a nézőket. Egyikük szerint „a művésznő testileg láthatóan nem rokkant”, a másikuk is azt szeretné tudni, miként került az autóba a rokkantkártya . „Mert felénk a rokkantak nem így néznek ki, nem ilyen fürgén ugrálnak ki-be az autóból. Erről készítsenek már riportot, hogy ki állította ki neki?”– olvasható a kommentben. Ezt kérdeztük mi is Ilonától, aki kurtán nyilatkozott.
– Rokkantkártyával valóban rendelkezem, melyet jogosan használok. " (Bors)

Hát, eddig sem volt szimpatikus a nő, marha undorító, hogy öregasszony létére félpucéran mutogatja magát, és valami dívának képzeli magát, de ez végképp betette a kaput...Vagy az igazolványt szellemi alapon is osztják?
http://vastagbor.blog.hu/2009/01/16/a_rokkant_gumino

Nincsenek megjegyzések: