Korkép blog

péntek, november 06, 2009

Most kopogtattak vagy megtámadták a rendőrkapitányságot??

Eddig sokan csak legyintettek, vagy nem is hallottak róla, mert csak a szélsőséges portálok (Kuruc, Barikád, SzentkoronaRádió) írtak arról, mi történt a Pest megyei Nagykátán szeptember végén. Mindenhol ugyanazt, az állítólag Morvai Krisztinának írt levelet idézték:

"Cigányok támadták meg a rendőrkapitányságot
Úgy három héttel ezelőtt egy éjjel több száz cigány megtámadta a Nagykátai Rendőrkapitányságot.
Az előzmény az volt, hogy az egyik járőr az utcán megvert, majd előállított egy cigánygyereket. Ezután cigányok nekirontottak a kapitányság ajtajának, be akarták törni, azért, hogy Darázs József rendőrt, aki előállította a cigánygyereket meglincselje. Bent csupán három rendőr tartózkodott. A háromszáz méterre lakó rendőrkapitány Zajacz Ágnes aki korábban még az év rendőre is volt (tényleg), és a bűnügyi vezető Veres Ferenc nem mertek bemenni a kapitányságra megvédeni kollégáikat.
Az őrjöngő cigányok azt üvöltözték, hogy kinyírják a járőrt. A bent rekedt rendőrök a készenléti rendőrségtől, a Pest Megyei Főkapitányságtól könyörögtek segítségért. Jelenleg a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség folytat vizsgálatot az ügyben.
Azért írtam önnek, mert sehol nem jelent meg híradás az eseményről, megpróbálják eltitkolni, hogy a gyáva kapitány, aki mint mondtam csupán 300 méterre lakik a kapitányságtól, és a gyáva bűnügyi vezető megtarthassa székét.
Az esemény megtörtént, arról közvetlenül a megtámadott kapitányság akkor szolgálatban lévő ügyeletesétől értesültem, aki 20 évig kollégám volt.
Az ügyben részt vevő rendőröket is meg tudom nevezni.
Kérem tegye lehetővé, hogy az esemény nyilvánosságra kerüljön! Azért az nem mindennapos, hogy több száz cigány be akar törni egy kapitányságra, hogy ott rendőrt lincseljenek!
Tisztelettel:
Bánfalvi Zorán ny.r.ftzls."

Ma pedig megjelent a hír a fényességes Indexen is Joób Sándor tollából.
Figyelem! PC-kiadás!

"Erősítést kellett kérni a nagykátai rendőrkapitányságnak szeptember 23-án, amikor egy több mint húszfős csoport fenyegette a rendőröket, és ütögette a kapitányság ajtaját."

Ütögette, LOL! Miért nem inkább bebocsátást kért rajta? Kész....Erős kezdés, de tudják még fokozni:

"Nehéz hiteles információt szerezni arról az esetről, amely szeptember 23-án történt Nagykátán. Miután a sajtó nem nagyon foglalkozott az esettel, főként pletykák és rémhírek terjedtek."

És miért is nem foglalkozott a sajtó az esettel? Kedves Joób Sándor, engedje meg, hogy kérdezzek egy-kettőt. Az Index egy hírportál, ugye? Ön ugye újságíró, aki azért kap fizetést, hogy írjon a hírekről? Minden bizonnyal, hisz ott a neve az Index politika rovatában. Akkor? Miért nem írt róla például Ön? Vagy mit gondol, miért nem írtak róla mások? Nem gondolja, hogy ez szégyen? A hazai újságírás, az úgynevezett "pártatlan", "hiteles" tájékoztatás szégyene?
Mondjuk jobb későn, mint soha, úgyhogy nézzük tovább a cikket.Kiderül belőle, hogy Pest megyei rendőrfőkapitányság szóvivője 15-20 emberről beszélt az Indexnek, Csecserics István, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője ennél többről. Utóbbi mondta el azt is, hogy miután a rendőrkapitányság épületében csak néhány rendőr tartózkodott, erősítést kellett kérni. Mikor a nagyobb rendőri erő megérkezett, akkor a kapitányság elé gyűlt emberek eltávoztak.
És a végére ALL IN:

"Hivatalos személy elleni erőszak nem történt, mondta kérdésünkre Csecserics István. Az ügyben a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hatóság eljárásának akadályozása bűntette miatt indított eljárást. Gyanúsított még nincs."

Srácok, én elképzeltem, hogy mi lenne ha mondjuk 10-en a haverjainkkal éjjel kettőkor "csak" részegen hőbörögnénk a helyi rendőőrs előtt, majd az épületből kilépőket ordítva lemocsokzsaruznánk, és megpróbálnánk utánuk nyomulni. Szerintem:
1, véresre vernek mindannyiunkat (ők vagy a kommandósok, mindegy)
2, utána irány a fogda
3, másnap feljelentés hatféle címszóval
4, gyorsított eljárásban súlyos pénzbüntetésre és felfüggesztettre ítélnek
És ez így helyes! A bűnözőknek kell félniük a rendőrségtől, nem pedig fordítva.

http://vastagbor.blog.hu/2009/11/05/most_kopogtattak_vagy_megtamadtak_a_rendorkapitanysagot

Nincsenek megjegyzések: