Korkép blog

hétfő, szeptember 21, 2009

Nyakánál fogva láncolta le csicskáját a szarvasi család

2009. szeptember 18. 19:45


 
MNO - PL
A helyi önkormányzat segítségével menekítettek ki egy „csicskát” Újkígyóson. A férfi azóta olyan helyen tartózkodik, ahol rabszolgatartói nem találják meg. Egy gyulai férfit Szarvason a nyakánál fogva láncoltak le „munkáltatói”, egy tehetős cigány család. Egy év alatt csak a gyulai hajléktalanszállón tizenöt-húsz szökött „rabszolga” kér menedéket.
• Ha kell, gazdáiról is beszámol a szökött „rabszolga”


Azóta is bujkál egykori, újkígyósi tartói elől az a 68 éves, eredetileg szentesi születésű férfi, akit a helyi önkormányzat munkatársai menekítettek ki a lakhelyéül szolgáló istállóból. A férfi saját elmondása szerint három éven át lakott a lovak között, miután egyik lánya lényegében eladta őt egy roma családnak. „Trágyáztam a lovak alól, kaszáltam nekik a zöldet, abrakoltattam. Ha nem voltam elég gyors, gyakran megütöttek. A pénzemet kihordta a postás, de nagy részét rögtön el is vették. Étel hol volt, hol nem” – emlékezett vissza immár biztonságos helyen az újkígyósi évekre Ferenc.

Az idős emberre több szabálysértést is „rátoltak” tartói. A rendőrség a gyulai gyámhatósághoz, ők pedig az újkígyósi önkormányzathoz fordultak. Amikor az önkormányzattól kimentek elkészíteni a környezettanulmányt, a férfi azt kérte, vigyék el onnan – mondta el Szebellédi Zoltán polgármester a megyei internetes oldalnak. Miután Ferenc kórházba került, bebizonyosodott, hogy gyakran megverték. A tüdőszűrőn kiderült, több bordája eltört. Mosdani hosszú időn át csak lavórban tudott. Miután kiszabadult, megállapították, hogy rühes.

Nyakánál fogva volt leláncolva

Nem járt jobban nála az az ötvenes éveiben járó gyulai férfi sem, aki egy lakodalom zűrzavarát használta fel arra, hogy megszökjön szarvasi rabszolgatartóitól. Őt először a kezénél, majd miután szinte elkopott a bőre, a nyakánál fogva láncolták le. Mikor jöttek etetni, kioldozták, mert másképp nyelni sem tudott volna. A lakodalmi forgatag miatt „munkáltatói” nem figyeltek rá eléggé, így meg tudott szökni. A kórházban a kimerült, kiszáradt férfit két héten át ápolták, mire saját lábán el tudott menni. „Napi egy alkalommal kaptunk enni, de akkor se sokat. Arra mentek, hogy az ember minél gyengébb legyen, elveszítse az akaratát. Ennél a családnál hárman voltunk, a többiekkel sorra vetették fel az áruhiteleket, még szerencse, hogy én BAR-listás vagyok” – mondta a korábban Lökösházán, majd Kétegyházán szolgáló ember, aki szerencsés szökése óta korábbi tartói számára ismeretlen helyen húzza meg magát.

Évente 15-20 szökevény rabszolga csak Gyulán

Egy év alatt csak a gyulai hajléktalanszállóra befut tizenöt-húsz olyan ember, aki modern kori rabszolga, vagyis csicska volt. Szilágyi István, az intézmény igazgatója a megyei portálnak elmondta, amiben tudnak, segítenek, de a testileg és gyakran szellemileg is leépült, magányos embereknek szinte a nullával egyenlő az esélyük arra, hogy kitörjenek a szolgaságból.

(beol.hu)

http://www.magyarnemzet.hu/portal/663853#

Nincsenek megjegyzések: