2006.12.03., szombat
tomcat
Ki kellene találni valami kifejezést a valóság kóros tagadásában szenvedõkre, akikbõl mellesleg egyre több van, és ez meglehetõs hatást gyakorol a társadalom mûködésére. Ez a fajta idióta külön kategóriát képez a droid, a faszparaszt és a Stockholm-szindrómás mellett. Ha jobban belegondolok, igazából e háromnak a különös kevercse, de a fentiek tulajdonságain kívül van még egy további is neki, mégpedig hogy az általa kreált valóságot nem csak hogy elhiszi, de dühödten próbálja ráerõltetni a valódi valóságra, mint ahogy a hülye gyerek az óvodában csakazértis beletapossa a négyszöget a kerek nyílásba, mert tudja, hogy elõbb-utóbb be fog menni erõvel, aztán majdcsak elhiteti mindenkivel, hogy ezt így is kell, a kerek azonos a négyszögletessel, és a lyuk gyárilag volt ilyen alaktalan.
Annak kapcsán jutott ez eszembe, hogy benéztem röhögni az Index fórum rólam szóló topicjába... ja, itt máris felüti fejét a virtuális realizmus, abban a fórumban ugyanis az ügyeletes megmondóemberek meg vannak róla gyõzõdve, hogy én nap mint nap dühtõl remegve olvasom az õ verhetetlenül szellemes hozzászólásaikat, és olyan nincs, hogy le se szarom, csak két-három hetente megnézem, hogy mit csinálnak, ha nagyon unatkozom. Értem én, hogy szar dolog egy hangyafarmon dolgozónak lenni, pakolgatni a morzsákat, miközben az a hülye ember meg állandóan benéz, és úúúgy belemarnánk, de hát nem lehet, mert gyengék is vagyunk, meg be is vagyunk zárva. Szóval ezen a topicon máris jelentkezett valaki, aki nem csak hogy tudni véli, de egyenesen tudja, hogy én azért hívtam fel ezt a kétfarkúkutyás hülyegyereket tavasszal, hogy "lenyúlhassam" az ötleteit, de õ "elhajtott". Mármost persze nem tudni, ki ez az illetõ, nem is õ maga az érdekes, hanem a jelenség, amit képvisel. Olyan dolgokban kíván jólértesültnek tûnni, amirõl õ is tudja, más is tudja, hogy semmit sem tud. Ám mivel a topic lakossága közösen építi a maga kis virtuális világát, melyben a terv szerint én lennék a hangya és õk az emberek, ez a kis füllentés teljességgel elfogadott. Hiszen a cél nem az, hogy valami értelmes diskurzus alakuljon ki, hanem hogy közös erõvel beleverjük azt a makacs kockát a kör alakú nyílásba. A kocka sarka ezennel levágatott, tehát én úgy lopok polótervet, hogy elõtte megkérdezem, hogy ellophatom-e (hogy ez így miért lenne lopás?), és teljesen mindegy, így van-e, a lényeg, hogy becstelen gazember vagyok, és kész. Aztán addig ütjük az asztalt, amíg mindenki elhiszi.
Majd pár hét múlva visszanézek, ha érdekel, mekkora kotkodácsolást csapnak erre a fórumon, de az már a klasszikus faszparaszt-kategóriába tartozik, nyilván diadalmasan kinyilvánítják majd, hogy igenis sikerült feldühíteniük, há-há. Borítékolom, hogy elhangzik a "fáj az igazság" örökbecsû kitétel is. Na, nesze, meg vannak piszkálva a hangyák, most milyen érdekesen rohangálnak.
A hangyákéról a svábbogarak szintjére lépve kicsit látványosodik a dolog, felfelé haladva pedig egyre csúnyább az eredmény. A VR-betegség (na, megvan a frappáns terminus technicus) következõ szintje, amikor az illetõ nem csak a neten hazudozik, hanem a való életben is. Na, várjunk csak, ez így nem jó. Aki hazudik, az pontosan tisztában van az igazsággal, és azért mond mást, mert valami érthetõ célt el akar érni. Például miniszterelnök akar lenni. A VR-szindrómás viszont nem akar semmi kézzelfoghatót. A VR-szindrómás egész egyszerûen azt akarja, hogy a világ olyan legyen, amilyennek elképzelte. Ha nem olyan, dührohamot kap. A VR-dühroham persze nem olyan, mint a közönséges. A VR-szindrómás nem veri az asztalt, nem üvölt, nem lila a feje, hanem amikor észreveszi, hogy gondosan felépített légvárán lék támadt, hihetetlen fölényes stílust vesz fel, és lekezelõen közli, hogy a valóság rendben vagy, te vagy olyan ostoba, hogy nem érted. (Nagyon hasonló a faszparaszt-jelenség mûködéséhez.) A VR-szindrómást hiába szembesítjük a valóság cáfolhatatlan bizonyítékával, mert bármire hajlandó, kivéve arra, hogy ne higgyen saját magának. Te akkor is MSZP/Fidesz ügynök vagy, ha a fejed tetejére állsz, akkor sem volt vipera a rendõröknél, ha ezerszám fényképezték, akkor sem olvassák be a petíciót, ha rájuk gyújtják a tévészékházat, és ez így van jól. Ha nem politikai hasonlatokra vagyunk kíváncsiak, az is van bõven. A büfés szemrebbenés nélkül elém teszi a sonkás szendvicset, amikor "valami hús nélkülit" kérek, majd megmagyarázza, hogy a felvágott, az nem hús, mert nem úgy hívják. A kétfarkúkutyás lerasszistáz, majd közli, hogy beperelhetem, õ kemény csávó ám, fel se veszi. Ja, a netcigány is ilyen: hiába ütöd le a haverját, nem fogja, hogy a következõ õ lesz. Aztán itt vannak a hétköznapi VR-szindrómások. Van, aki torka szakadtából üvöltve követeli, hogy ne üvöltsenek vele. Van, aki egy óra munkát egész napi robotolásnak tekint. Van, aki a Windowst - ne röhögj! - operációs rendszernek nevezi.
A VR-szindrómások közös jellemzõje, hogy gyûlölik azokat, akik tudják, hogy õk VR-szindrómások. Velük szemben minden eszközt megengedhetõnek tartanak, elsõsorban azokat, amelyeket õk fasisztának és kirekesztõnek neveznének, ha velük szemben alkalmaznák. De a kocka igenis belemegy a kerek nyílásba, ha levágják a sarkát.
A VR-szindróma gyógyítására sok lehetõséget találunk, elsõsorban a fegyveripar termékei között, de a vegyipar is számos kiváló és olcsó eszközt állít elõ a tömeges megbetegedések gyors kezelésére. Ez a súlyos betegség annyira elharapódzott, hogy már a társadalom alapjait fenyegeti. A legsúlyosabb kollektív tünet, hogy a képzelt valóságban élõk az igazi valóságot tekintik virtuálisnak, és hasonló eszközökkel kívánnának véget vetni létezésének. A betegség áldozatai egyébként, ha elolvasták ezt a kis írást, azt fogják mondani, hogy "azoknak kellene véget vetni, akik ilyeneket irkálnak," és túlnyomórészt elmegyógyintézetet álmodnak számomra, aztán rájönnek, hogy ezt "humorral" kell megválaszolni, és megállapítják, hogy én VR-szindrómás vagyok, mint ahogy droid, faszparaszt és netcigány is vagyok. De hát ismerjük a klasszikust: "... aki gyûlöl majd érte, az lesz a bosszú népe."
http://blog.tomcatpolo.hu
tomcat
Ki kellene találni valami kifejezést a valóság kóros tagadásában szenvedõkre, akikbõl mellesleg egyre több van, és ez meglehetõs hatást gyakorol a társadalom mûködésére. Ez a fajta idióta külön kategóriát képez a droid, a faszparaszt és a Stockholm-szindrómás mellett. Ha jobban belegondolok, igazából e háromnak a különös kevercse, de a fentiek tulajdonságain kívül van még egy további is neki, mégpedig hogy az általa kreált valóságot nem csak hogy elhiszi, de dühödten próbálja ráerõltetni a valódi valóságra, mint ahogy a hülye gyerek az óvodában csakazértis beletapossa a négyszöget a kerek nyílásba, mert tudja, hogy elõbb-utóbb be fog menni erõvel, aztán majdcsak elhiteti mindenkivel, hogy ezt így is kell, a kerek azonos a négyszögletessel, és a lyuk gyárilag volt ilyen alaktalan.
Annak kapcsán jutott ez eszembe, hogy benéztem röhögni az Index fórum rólam szóló topicjába... ja, itt máris felüti fejét a virtuális realizmus, abban a fórumban ugyanis az ügyeletes megmondóemberek meg vannak róla gyõzõdve, hogy én nap mint nap dühtõl remegve olvasom az õ verhetetlenül szellemes hozzászólásaikat, és olyan nincs, hogy le se szarom, csak két-három hetente megnézem, hogy mit csinálnak, ha nagyon unatkozom. Értem én, hogy szar dolog egy hangyafarmon dolgozónak lenni, pakolgatni a morzsákat, miközben az a hülye ember meg állandóan benéz, és úúúgy belemarnánk, de hát nem lehet, mert gyengék is vagyunk, meg be is vagyunk zárva. Szóval ezen a topicon máris jelentkezett valaki, aki nem csak hogy tudni véli, de egyenesen tudja, hogy én azért hívtam fel ezt a kétfarkúkutyás hülyegyereket tavasszal, hogy "lenyúlhassam" az ötleteit, de õ "elhajtott". Mármost persze nem tudni, ki ez az illetõ, nem is õ maga az érdekes, hanem a jelenség, amit képvisel. Olyan dolgokban kíván jólértesültnek tûnni, amirõl õ is tudja, más is tudja, hogy semmit sem tud. Ám mivel a topic lakossága közösen építi a maga kis virtuális világát, melyben a terv szerint én lennék a hangya és õk az emberek, ez a kis füllentés teljességgel elfogadott. Hiszen a cél nem az, hogy valami értelmes diskurzus alakuljon ki, hanem hogy közös erõvel beleverjük azt a makacs kockát a kör alakú nyílásba. A kocka sarka ezennel levágatott, tehát én úgy lopok polótervet, hogy elõtte megkérdezem, hogy ellophatom-e (hogy ez így miért lenne lopás?), és teljesen mindegy, így van-e, a lényeg, hogy becstelen gazember vagyok, és kész. Aztán addig ütjük az asztalt, amíg mindenki elhiszi.
Majd pár hét múlva visszanézek, ha érdekel, mekkora kotkodácsolást csapnak erre a fórumon, de az már a klasszikus faszparaszt-kategóriába tartozik, nyilván diadalmasan kinyilvánítják majd, hogy igenis sikerült feldühíteniük, há-há. Borítékolom, hogy elhangzik a "fáj az igazság" örökbecsû kitétel is. Na, nesze, meg vannak piszkálva a hangyák, most milyen érdekesen rohangálnak.
A hangyákéról a svábbogarak szintjére lépve kicsit látványosodik a dolog, felfelé haladva pedig egyre csúnyább az eredmény. A VR-betegség (na, megvan a frappáns terminus technicus) következõ szintje, amikor az illetõ nem csak a neten hazudozik, hanem a való életben is. Na, várjunk csak, ez így nem jó. Aki hazudik, az pontosan tisztában van az igazsággal, és azért mond mást, mert valami érthetõ célt el akar érni. Például miniszterelnök akar lenni. A VR-szindrómás viszont nem akar semmi kézzelfoghatót. A VR-szindrómás egész egyszerûen azt akarja, hogy a világ olyan legyen, amilyennek elképzelte. Ha nem olyan, dührohamot kap. A VR-dühroham persze nem olyan, mint a közönséges. A VR-szindrómás nem veri az asztalt, nem üvölt, nem lila a feje, hanem amikor észreveszi, hogy gondosan felépített légvárán lék támadt, hihetetlen fölényes stílust vesz fel, és lekezelõen közli, hogy a valóság rendben vagy, te vagy olyan ostoba, hogy nem érted. (Nagyon hasonló a faszparaszt-jelenség mûködéséhez.) A VR-szindrómást hiába szembesítjük a valóság cáfolhatatlan bizonyítékával, mert bármire hajlandó, kivéve arra, hogy ne higgyen saját magának. Te akkor is MSZP/Fidesz ügynök vagy, ha a fejed tetejére állsz, akkor sem volt vipera a rendõröknél, ha ezerszám fényképezték, akkor sem olvassák be a petíciót, ha rájuk gyújtják a tévészékházat, és ez így van jól. Ha nem politikai hasonlatokra vagyunk kíváncsiak, az is van bõven. A büfés szemrebbenés nélkül elém teszi a sonkás szendvicset, amikor "valami hús nélkülit" kérek, majd megmagyarázza, hogy a felvágott, az nem hús, mert nem úgy hívják. A kétfarkúkutyás lerasszistáz, majd közli, hogy beperelhetem, õ kemény csávó ám, fel se veszi. Ja, a netcigány is ilyen: hiába ütöd le a haverját, nem fogja, hogy a következõ õ lesz. Aztán itt vannak a hétköznapi VR-szindrómások. Van, aki torka szakadtából üvöltve követeli, hogy ne üvöltsenek vele. Van, aki egy óra munkát egész napi robotolásnak tekint. Van, aki a Windowst - ne röhögj! - operációs rendszernek nevezi.
A VR-szindrómások közös jellemzõje, hogy gyûlölik azokat, akik tudják, hogy õk VR-szindrómások. Velük szemben minden eszközt megengedhetõnek tartanak, elsõsorban azokat, amelyeket õk fasisztának és kirekesztõnek neveznének, ha velük szemben alkalmaznák. De a kocka igenis belemegy a kerek nyílásba, ha levágják a sarkát.
A VR-szindróma gyógyítására sok lehetõséget találunk, elsõsorban a fegyveripar termékei között, de a vegyipar is számos kiváló és olcsó eszközt állít elõ a tömeges megbetegedések gyors kezelésére. Ez a súlyos betegség annyira elharapódzott, hogy már a társadalom alapjait fenyegeti. A legsúlyosabb kollektív tünet, hogy a képzelt valóságban élõk az igazi valóságot tekintik virtuálisnak, és hasonló eszközökkel kívánnának véget vetni létezésének. A betegség áldozatai egyébként, ha elolvasták ezt a kis írást, azt fogják mondani, hogy "azoknak kellene véget vetni, akik ilyeneket irkálnak," és túlnyomórészt elmegyógyintézetet álmodnak számomra, aztán rájönnek, hogy ezt "humorral" kell megválaszolni, és megállapítják, hogy én VR-szindrómás vagyok, mint ahogy droid, faszparaszt és netcigány is vagyok. De hát ismerjük a klasszikust: "... aki gyûlöl majd érte, az lesz a bosszú népe."
http://blog.tomcatpolo.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése