Korkép blog

hétfő, június 29, 2009

Baltával, kövekkel és lőfegyverrel rontottak a rendőrökre


2009-06-29 11:57 
Rátámadt az intézkedő rendőrökre három férfi Drávakeresztúron. Az egyenruhásokra egyikük tíz lövést adott le fegyveréből, a másik baltával, a harmadik pedig kövekkel és üvegekkel támadt az egyenruhásokra.

Vasárnap éjjel a Baranya megyei Drávakeresztúron a rendőrök szomszédok közti vita okán, egy helybeli családnál próbáltak intézkedni, ám megérkezésükkor már az utcán ellenállás fogadta őket. A három fivér egyike baltával rontott az egyenruhásokra, a másik pedig üvegeket és köveket kezdett hajigálni feléjük. A harmadik testvér lőfegyverével vette célba a járőröket: legalább tíz lövést adott le irányukba. A kilőtt golyók szerencsére mind célt tévesztettek. A három támadó azzal fenyegetőzött mindeközben, hogy felgyújtják a szomszéd házát.

A járőrök értesítette kommandósok nagy erőkkel vonultak a helyszínre, s pillanatok alatt földre teperték, és lefegyverezték a három testvért. A helyszínen egy távcsöves légpuskát, valamint egy gázfegyvert foglaltak le a rendőrök; a fegyvereket jelenleg szakértők vizsgálják.

A három férfit őrizetbe vették, ellenük hivatalos személy elleni erőszak, csoportos garázdaság, valamint többrendbeli zaklatás miatt indult eljárás. A megtámadott rendőrök közül senki sem sérült meg. Egyelőre meg nem erősített információk szerint a rendőrökre támadók romák voltak.

(HavariaPress)

Nincsenek megjegyzések: