|
 |
A Magyar Köztársaság elnöke nem kapott engedélyt, hogy repülőgépével leszálljon a Román Köztársaság területén.
És nem, ez nem egy haditudósítás első mondata valamikor 1940-ből.
Ez most van, és itt van, két európai uniós tagállam között.
Felmosórongy lett belőlünk. Nyél nélkül, a sarokba dobva.
És ez a történet már régen kez-dődött.
A mi országunk hosszú-hosszú évtizedek óta az önfeladásban, a megalázkodásban, a talpnyalásban, a megjuhászkodásban élenjáró, s beteg lélekkel arra várunk, hogy ezért majd szeretni fognak bennünket.
Hát nem fognak.
Pont azt kapjuk, amit megér-demlünk.
Emlékeznek még Grósz és Ceausescu aradi találkozójára 1988-ban? A falurombolási gyalázat idején. Az a beteg lelkű idióta a lábát törölgette Grósz Károlyba, aki annak idején idehaza olyan bátran "fehérterrorozott"... S azóta sincsen másképpen, előtte sem volt másképpen.
Sólyom Lászlót a múlt héten elzavarták a szerbek. Megalázó módon. Akkor a Vajdasági Magyarok Szövetsége megírta és kiadta az elmúlt időszak legtorokszorítóbb nyilatkozatát. Az elhagyatottság, az egyedüllét, a becsapottság megrendítő kordokumentumát. S megírta, hogy sebaj, majd eztán is egyedül ünnepelnek, mint eddig is, mindig, hosszú-hosszú évtizedek óta.
S most itt vannak a románok. Ők is "eltanácsolják" a Magyar Köztársaság elnökét az erdélyi úttól.
Ez a felháborító pofátlanság felér egy hadüzenettel.
S a fenti mondat után mindjárt le kell írnom ezt is: Marian Cozma aljas és ocsmány meggyilkolása olyan folyamatokat indított el a két nemzet között, amely folyamatokra nyolc évtizede nem volt példa. S kár lenne hagyni, hogy ezt a csodát, amit egy nagyszerű román sportember tragikus halála megteremtett, hagynánk elveszni a mocskos politika miatt. De azért azt mégsem hagyhatjuk szó nélkül, hogy Sólyom Lászlót egyszerűen elzavarják Erdélyből. Nem hagyhatjuk szó nélkül, s legalább annyit le kell írnunk, hogy ide vezet az önfeladás, a gyávaság, a pusztító gerinctelenség, az állandó megalkuvás és talpnyalás. Ide vezet, ha egy kormány hazafisága kimerül a Himnusz szívre tett kézzel éneklésével – amúgy pedig csak haza- és nemzetárulás mindenütt. Ide vezetett 2004. december 5., Gyurcsány Ferenc történelmi gazembersége.
Felmosórongy lett belőlünk. Mindenki belénk rúghat, büntetlenül.
S hol vannak már a heroikus idők s a heroikus alakok? Egy Teleki még ki merte mondani, hogy hullarablók, a legutolsó nemzet, és golyót röpített a saját fejébe.
Mi pedig majd hallgatunk. Mindennél beszédesebb lesz a csönd, amivel ezt a megaláztatást is tudomásul vesszük majd. Felmosórongyként.
Sólyom László becsületére legyen mondva, hogy a szerbiai súlyos hiba után most legalább elmegy a Nyergestetőre.
Ebben a világban, e mellett a szemét kormány mellett már ez is heroizmusnak tűnik.
A Nyergestetőn amúgy 1849. augusztus 1-jén volt a csata. A szabadságharc egyik legnagyszerűbb csatája. Tuzson János őrnagy és maroknyi csapata állt szemben ott a nyomasztó osztrák és orosz túlerővel. S nem is tudták legyőzni őket, csak árulással. Mert akkor is akadt egy rohadék áruló, aki Ügrös-pataka felől Tuzsonék hátába vezette az ellenséget. Amikor látták a magyar honvédek, hogy minden elveszett, letérdepeltek a Nyergestetőn, elmondtak egy imát, majd mind egy szálig meghaltak. Életüket adták a magyar szabadságért.
Mindig akad egy rohadt áruló.
S csak remélni tudjuk, hogy Tuzson Jánosék áldozata mégsem volt teljesen hiábavaló… |
|
| Bayer Zsolt főmunkatárs |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése