Korkép blog

szerda, március 18, 2009

A nap hihetetlen sztorija: egymilliós bírság cipzárjavításért


2009.03.18. 15:31 zero

bama.hu cikkének felolvasása nyomán a hüledezés hulláma futott végig itt a munkelyemen.

Tessék, most Ti jöttök: 
"A Citrom utcai rövidárukereskedésben egyik nap megjelent egy hölgy. Az eladó, Mármarosi József elmondása szerint egy gyerekkabátot tartott a kezében, s előadta, hogy elromlott a zipzárja. Kérte a férfit, hogy javítsa meg.
– Mondtam neki, hogy nagyon sajnálom, de mi csupán a rövidáru körébe tartozó termékek eladásával foglalkozunk, semmiféle javító szolgáltatásunk nincs. A hölgy azonban erősködött, hogy megfázik a gyereke, mert kint nagyon hideg van, értsem meg. Végül megsajnáltam, leültem, és megjavítottam a zipzárt.
Ekkor a hölgy kérdezte, mivel tartozik, az eladó mondta, hogy semmivel, de a hölgy unszolására Mármarosi József azt mondta, hogy rendben van, fizessen egy üveg sört. Ő a Sopronit szereti, az 150 forint. A hölgy odaadott egy kétszázast, az eladó pedig visszaadott egy ötvenest, távozott, majd egy perc múlva visszajött társával, és bejelentették: APEH ellenőrök. Az eladót 50 ezer forintra, a tulajdonost, vagyis az eladó feleségét egymillió forintra bírságolták meg.

Marton Ferenc, az APEH sajtóreferense az ügy konkrét körülményeiről az adótitok miatt nem mondhatott részleteket. Azt azonban elmondta, hogy revizoraik ennek a próbavásárlásnak a során is az általánosan elfogadott szabályok szerint jártak el, mert csak a vásárlóktól elvárható magatartást tanúsíthatnak. A vállalkozókat semmilyen tevékenységre nem bírhatják rá. A fentiek értelmében az adórevizorok Dél-Dunántúlon semmilyen, az esetben leírt beugratást nem alkalmaznak. A nyugtaadás elmulasztása miatt kiszabott mulasztási bírság összege pedig nem a próbavásárlás értékétől függ, hanem a jogszabályban leírtaktól.
Jogi szakértők szerint a rövidáruboltban kereskedés zajlik, nem gazdasági tevékenység, vagyis javítással nem foglalatoskodnak. Az áfatörvény értelmében akkor zajlana gazdasági tevékenység, ha a javítást üzletszerűen, tartós vagy rendszeres jelleggel folytatnák. Az eladó egyszer, szívességből vállalta el a javítást, bizonyítani kellene, hogy ezt rendszeresen megteszi. Az is aggályos, mondja a szakértőnk, hogy egy állami szervezet, az APEH ellenőre jogellenesen vette rá az eladót erre a tevékenységre, aki magánemberként tett szívességet, ebben a minőségében pedig nem is kötelezhető nyugtaadásra. Az egymilliós bírság pedig nincs arányban az elmaradt 150 forintos számlával, akkor sem, ha visszaesőről van szó."

Vajon a millimos uzsorásokkal, minimálbéres vállalkozókkal, a józsefvárosi kínai piac többezer fekete árusával mikor lesznek ilyen kemények az APEH-osok? 

Nincsenek megjegyzések: