Korkép blog

péntek, július 24, 2009

Ezek semmiből sem tanulnak


2009.07.24. 09:01 zero

Igen, "ezek" ... csak a tegnapi napról beszélünk, Kállai Ernő és Ferge Zsuzsa tette le ismét a névjegyét.

Nem változnak, nem tanulnak semmiből, ugyanúgy nyomják a szokásos szöveget. Csak nem tudom ki veszi be, ki hisz még nekik ebben az országban ...

Itt van ez a kiskörei eset ...

Rövid kis hír, szokásosnak is mondható a végekről:
"Apa és négy fia támadt rá egy fiatalemberre kiskörén. Állítólag egy régi sérelmüket akarták megtorolni. Súlyosan bántalmazták a fiatalembert, a már földön fekvő áldozatukat tovább rugdosták. A sértett sérülései nyolc napon túl gyógyulóak, ámbár a helyiek úgy fogalmaznak, hogy őt egy budapesti kórházban kellett utóbb megműteni. A rendőrség a támadó család ellen csoportos garázdaság és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást."

Estére a szemtanúk kicsit árnyalták az esetet:
"A fiatalember a szabadvízű strand egyik diszkójában szórakozott. Ide érkezettláncokkal, botokkal felszerelkezve a támadó család. A beléptető kapun átgázolva egyenesen a fedett szórakozó helyre mentek. A későbbi sértett, látva a támadást, a pult mögé ugrott. Ekkor egy láncfűrész láncát dobták a nyakába, ezzel húzták ki onnan. A helyiségben tartózkodókat megfenyegették, ne merjenek rendőrért telefonálni. A sértettet még földön fekve is rugdosták, ütlegelték. A család nőtagjai a háttérben biztatták a férfiakat tettük elkövetésére."
nem hivatalos hírek szerint egy rendőrt is bántalmaztak.

A kisköreieknél ez volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban, lakossági gyűlést szerveztek,petíciót írtakEz a család költözzön el Kisköréről!

Erre mit csinál az érintett család, amelynek öt tagja követte el a bűncselekményt? A Jászsági Roma Polgárjogi Szervezethez fordultak... vajon mivel? Hogy rettegnek? Hogy bántják őket a kisköreiek?
És mi történt? El sem hiszem ... azonnal (!) segített nekik Kállai Ernő kisebbségi ombudsman! Nem az áldozat családjának, hanem a tetteseknek!

"A válságkezelés három területre terjedt ki. Elbeszélgettünk a családdal, s úgy vélem, sikerült velük megértetni: az a magatartás, amit ők követnek, helytelen. Tudtunkra jutott, hogy egyes üzletekben nem szolgálják ki őket. A jelenlétünkben végzett vásárlásnál ezt nem tapasztaltuk, de láttunk nyílt leveleket kiragasztva, amelyek erre utalnak. A kényszerkiköltöztetésre viszont jogállamban nincs mód."

Kállai, milyen válságkezelés?!
Kállai, milyen elbeszélgetés?!
Csoportos garázdaságról és súlyos testi sértésről van szó!

A gyanúsítottakról beszélünk, ők nem áldozatok! Apa és 4 fia! Hogy van bőr a képeden az adófizetői forintokból a bűnözőket segíteni?! Ez valami egészen példátlan!

Vagy ez új kisebbségvédelmi módi? Minden romához személyesen (!) odautazol és elbeszélgetsz, megkéred őket, legyen jók? Ha tettes, ha áldozat, neked tökmindegy?! Csak hogy roma, az számít?

Nos, a képviselő-testület megszavazta a kitiltást. Mivel ez megint példátlan, az összes jogvédő villámgyorsan megszakítja majd a nyaralást és már repül is haza nyilatkozni. Az uborkaszezon ismét pezsegni fog...

"Az egyik képviselő átadta a petíciót, ami a város követelését tartalmazta. A jegyzőnő felhívta a polgárok figyelmét, hogy szembe mennek a jogszabályokkal, de ezt minden jelenlévő vállalta. Végül megszületett a döntés: egyöntetűleg minden képviselő megszavazta, hogy tiltsák ki a bűnözőket Kisköréről." - írta Holló Gyula, Jobbik

Nos, az öt gyanúsított szabadlábon védekezhet, vagyis otthon tévéznek ...

Szén József polgármester még tárgyalt is velük:
"Szerettem volna megkérni őt, hogy jobb a békesség alapon költözzenek el, hiszen senkinek sem jó ez az állapot ám azt a választ kaptam, hogy ők nem akarnak költözni, vegyen nekik lakást az önkormányzat. Mindig is a békés megoldások híve voltam, ám ez esetben nem találtam fogadókészséget."

Bakker, házat akarnak a jómadarak a mi pénzünkből ... hát ez már überpofátlan.
Tárgyalt velük a polgármester, tárgyalt velük a Roma Polgárjogi Szervezet, tárgyalt velük az ombudsman ... A bűnözőkkel.
Ha én, vagy bárki más lenne az áldozat, nem is a tettes, velünk nem tárgyalna senki sem, ez teljesen hihetetlen ami zajlik ebben az ügyben ...
Friss hír: A Heol helyesbítést tett közzé:
"A kiskörei atrocitásokról írt tegnapi cikkünkbe sajnálatos hiba csúszott. Tévesen a kisebbségi ombudsmant jelöltük meg nyilatkozóként. Valójában a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet képviselője, Kállai László nyilatkozott a HEOL.hu-nak. A tévedésért az érintettektől és az olvasóktól is elnézést kérünk!"

Másik eset, szintén tegnapról:
Szepessy Zsolt, Monok polgármestere levélben fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz, amelyben szociális kártya bevezetését szorgalmazza, mert a különböző támogatások nem mindig oda jutnak, ahová szánja őket az állam, és ennek sok esetben a gyerekek lehetnek a kárvallottjai.

Jö ötlet? Igen, jó. Érdemes beszélni róla, ötletelni egy kicsit. Sértő-Radics István, Uszkva liberális polgármestere szerint, kísérleti jelleggel, egy településen vezessék be a kártyát, és a kedvező tapasztalatok után terjesszék ki az országra. Azt kell mondanom, korrekt. Persze a liberális oldalát nem tudta megtagadni, mert olyat is mondott, hogy "ezért el kéne gondolkodni azon, hogy érdemes-e korlátozni a többség szabadságát akkor, amikor "csak egy csekély kisebbség" herdál."

Igen, sajnos a kisebbség miatt a többség is szívni fog. Ahogy mondjuk a BKV-n az utasok is szívnak a bliccelők miatt, hogy állandóan elkérik a bérletünket, miközben mi ártatlanok vagyunk. Ez már csak ilyen világ. A "megbízunk az emberekben" ennek rég vége, főleg ha pénzről van szó. Márpedig itt milliárdokról van szó ...

Erre mit nyilatkozik Ferge "nagy a pofám Budapestről" Zsuzsa szociológus?

"Európában pedig nincs a szociális kártyához hasonló ellátás. Ez ugyanis a fogyasztói szabadság korlátozása lenne. A kormány gyáva ahhoz, hogy a populista monoki polgármesterrel vitába szálljon. A kártya, azaz a szegények pénzfelhasználásának megregulázása emberi jogi kérdés és szabadságkorlátozás, és alkotmányossági kérdéseket is felvet.

Úgy látom, a valós társadalmi problémákra, azaz a növekvő egyenlőtlenségekre, az egyre súlyosabb munkanélküliségre nincs valódi válasz, ezért ez a politika a szegényeket, ezen belül is a cigányokat teszi felelőssé a kialakult helyzetért. Ez nem a szegénység elleni küzdelem, hanem a szegények elleni küzdelem.Hazugság, hogy a szegények ne a gyerekeikre költenék a család bevételeit.Az előfeltevés tehát, amelyből a szociális kártya bevezetésének gondolata táplálkozik, nem igaz."

Értitek, hazugság. Ennyi. Ezzel el van intézve a szociális kártya. A számtalan beszámoló, helyi riport, rejtett kamerás felvétel, hogy segélyosztás után napokig megy a dorbézolás, piálás, a játékgépezés, ezek szerint mind alaptalan mende-monda. 

Nincsenek megjegyzések: