Korkép blog

szerda, július 08, 2009

Új világ születik: fekete nadrág fehér inggel már szúrhatja a rendőr szemét + Videó


2009. július 7. 18:25

 
MNO - KN
Jogvédőkkel ellentétben a rendészeti miniszter osztja a rendőrség jogértelmezését a Magyar Gárda egyenruhájáról, amelynek viselése szerinte önmagában garázdaság bűncselekményére, vagy szabálysértésre utaló jel lehet. Draskovics Tibor azt mondta, ilyen esetben a rendőrségnek kötelező intézkednie. A rendvédelmi tárca vezetője, aki egy személyben a törvényességért felelős igazságügyi miniszter is, az önkényuralmi jelképek viselésének tilalmán kívül nem tudott idézni olyan törvényi helyet a magyar jogrendből, amely öltözködési normákat szabályoz.

• A rendőrség megindokolta, miért volt törvényes a fellépése


Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!
Szombaton, még a Magyar Gárda feloszlatása elleni tüntetés előtt, Budaörsön egy embert előállítottak és többeket igazoltattak a rendőrök fekete öltözékük miatt. Egyikőjük sem a Magyar Gárda, fehér ing, fekete oroszlános mellény összeállítású egyenruháját viselte, az intézkedő parancsnok szerint azonban megjelenésük emlékeztetett a betiltott szervezetre. Az őrnagy ezt garázdaságra utaló jelnek nevezte. Isaszegen vasárnap egy férfit küldött haza átöltözni egy rendőr, mert fehér ingben, fekete nadrágban és bakancsban volt.

Tagadták, hogy ruha alapján igazoltattak

Az Isaszegen illetékes gödöllői rendőrkapitányság tagadta, hogy ruházat alapján igazoltattak rendőrei. Nem tagadott ugyanakkor a rendészeti miniszter. Draskovics Tibor – a jogvédőkkel szemben azt állítja: a gárda uniformis viselése önmagában elegendő indok lehet az előállítására, a miniszter ugyanakkor többszöri kérdésünkre sem tudta megnevezni a fekete-fehér ruházat viselését tiltó törvényt.

Draskovics szerint jogszerű volt az oszlatás

A szombati tüntetés feloszlatását a rendészeti miniszter jogszerűnek tartja, és azt mondta: a jövőben hasonló esetekben ugyanígy járnak el majd a rendőrök. A feloszlatott Magyar Gárda tagjai a bírósági ítéletet viszont továbbra is úgy értelmezik, hogy az egyenruha viselése a jövőben sem tilos.

(hírTV)
http://www.mno.hu/portal/648506

Nincsenek megjegyzések: