Korkép blog

vasárnap, november 26, 2006

Bántalmazás alaptalanul október 23-án

Se szeri, se száma az ártatlan emberekkel kapcsolatos, és rendőri brutalitás különböző változatairól szóló október 23-i történeteknek.

A harmincéves Sipos Istvánnak eltörték a lábát, betörték a koponyáját, s amikor minderről beszámolt az őt kihallgató őrnagynak, csak a közhelyszerü választ kapta: rosszkor volt rossz helyen! Vagyis, amikor nem sokkal este tizenegy óra után hazaindult a budai munkahelyéről, a Teréz körúton már vele szemben, a Nyugati pályaudvar irányában vonultak az egyenruhás alakulatok.

A Podmaniczky utcába kanyarodva akarta megközelíteni terézvárosi lakását, de a rendőrök feltartoztatták, s emiatt az autóját a Jókai utcában hagyta. Gyalog mentem tovább, de a Szondi utca elején egy kisebb csoportosulásra lettem figyelmes, ahol egy hölgy éppen a gumilövedékkel átlőtt kezét mutatta egy televíziós stábnak részletezte at eseményeket a férfi.

Amikor odaérkezett, az ott elhaladó rendőrök egyike elkiáltotta magát: ott is vannak! Ekkor gyorsan továbbindultam, de vagy féltucatnyian utolértek. Egyikük tonfával fejbe vágott, míg a társa rárúgott a lábamra. Ekkor elestem, majd a rendőrök körbeálltak, s addig ütlegeltek tonfával, illetve viperával, ameddig bírtak. Dolguk végeztével otthagytak a földön, s végül törött lábbal, vérző fejjel mentem haza, ahol lezuhanyoztam, majd visszamentem az autómhoz, s azzal jutottam el a honvédkórházba. Ott ugyan megállapították, hogy beszakadt a fejem és eltörött a lábszárcsontom, de a végtagomra nem tettek gipszet.
Csak befáslizták, s hazaküldtek. Később a baleseti intézetben láttak el szakszerüen, fejezte be a történetét István. Mint megjegyezte a bántalmazás miatt - amit videofelvétellel is bizonyítani tud - feljelentéssel fordult az ügyészséghez rendőrruhát viselő ismeretlen tettesek ellen.

Megjegyzés: Már nem tudom hanyadszor hallom ezt a szlogent a brutális rendőrök szájából, hogy csupán csak azért vertek, ütöttek, bántalmaztak, lőtték ki fél szemét az embereknek, mert rosszkor voltak rossz helyen! Valami más nem jut az eszükbe ezeknek a tanult rendőröknek? Ez a kurcsányi lopcsányi nyenyenc demokrácia a legaljasabb diktatúra, mert elhiteti veled, hogy van választásod s utána pedig fütyül a véleményedre, jogaidra, megélhetésedre, egyszóval mindenre!!

http://kossuthter.com/hu/node/2233

Nincsenek megjegyzések: