Korkép blog

szombat, november 25, 2006

Sólyom elítéli Gergényit, de azért kuruc.info-zik is egyet

2006-11-25. 16:29:53

Sem a kuruc.info, sem a 168 Óra nem befolyásol abban, hogy mikor szólalok meg - mondta a szombati Népszabadságnak az államfő. Sólyom szerint elmaradt a morális megtisztulás, mert Gyurcsány Ferenc nem mondta ki azt a mondatot, hogy ’ezt nem lett volna szabad megtenni’. Az elnök szerint Gergényi a Kádár-rendszer hangján szólal meg.

A pártpolitikai megosztottság szinte beleégett a társadalomba, és elviselhetetlen mértékű lett; az ebből fakadó indulat és elfogultság egyre többször felülírja az elveket. Az őszödi beszéd hatása az volt, hogy egyrészt sokkoló nyíltsággal és a végletekig leegyszerűsítve fogalmazódott meg egy alapkérdés. Másrészt mindenki megérezte, hogy most nem csak elvont alkotmányos elvekről, hanem a bőrünkről van szó - nyilatkozta a szombati Népszabadságnak a köztársasági elnök.

Sólyom szerint Gyurcsány beszéde demokratikus alapkérdéseket tett láthatóvá: vannak-e még normáink? Szabad-e hazudni? Szabad-e bármilyen eszközt igénybe venni a hatalom megtartása érdekében? Szerinte a morális válságból való kilábalás hosszú folyamat lesz. Elsőként a jogállamban való bizalmat kell visszaállítani.

"Bármily csábító is az a látszat, hogy a politikában két gigász személyes harca folyik, nem erről van szó: az intézményekben kell bízni. Ennek legsürgetőbb próbája az október 23-án történt rendőri túlkapások jogállami kivizsgálása" - állítja Sólyom.

Szerinte a budapesti rendőrfőkapitány olyan hangot használt október 23-a után, amely a Kádár-rendszer hangja. "Ilyet nem hallottam 16 éve."

A Népszabadság (ki nem mondott) kérdésére, miszerint kapcsolat lehet Sólyomnak a morális válságot kimondó beszéde, és az azt követő éjszakán lezajlott MTV-ostrom között, az államfő azt válaszolta: ez abszurd feltételezés. "Azon nem lehet átsiklani, hogy (Gyurcsány) másfél évig tudatosan hagyta tovább romlani a költségvetés helyzetét, csak azért, hogy választást nyerjen, és azután fogjon majd hozzá az állami pénzügyek rendbetételéhez."

A Népszabadság kérdésére, hogy nem tart-e attól, hogy az a képzet alakul ki róla, hogy a Fideszt segíti, Sólyom azt felelte, tiltakozik ez ellen, és bosszantja, amikor eszközként akarják használni. "Sem a kuruc.info, sem a 168 Óra nem befolyásol abban, hogy mikor szólalok meg. A Sándor-palota mindig kívül marad a napi politika irracionalitásán."

http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=7537

Nincsenek megjegyzések: