Korkép blog

vasárnap, november 05, 2006

Cser Ágnes: itt diktatúra van!

2006-11-05. 11:47:22

Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) továbbra is a kormány lemondását követeli, de a november 4-i megemlékezésen nem csatlakozott egyik párthoz és szervezethez sem - mondta Cser Ágnes, a szakszervezet elnöke.

Azt a kormányt, amely "súlyosan és tartósan" megsérti a jogalkotásról szóló törvényt, "meg kell változtatni" - fogalmazott Cser Ágnes, utalva a parlament előtt lévő egészségügyi törvénycsomagokra, amelyek beterjesztését nem előzték meg az érdekképviseleti egyeztetések, illetve a konvergenciaprogramra, amelyet a munkavállalói oldal nem fogadott el.

"Ez így nem mehet tovább" - jelentette ki.

Cser Ágnes elfogadhatatlannak nevezte azt a rendőri intézkedést, hogy az október 23-i ünnep után nem engedték vissza a kormány ellen tüntetőket a Kossuth térre, mivel a helyszínt műveleti területté nyilvánították.

Mint mondta: megfellebbezték ezt a rendőrségi döntést, hiszen súlyosan és tartósan sérül a gyülekezési jog.

Itt pártdiktatúra van - tette hozzá Cser Ágnes.

(MNO)

http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=7033

Nincsenek megjegyzések: