2006-11-10. 14:52:49
Ha egyszerre kezdődnek nagyszabású tüntetések a vidéki városokban és Budapesten, akkor a kormány megoldhatatlan helyzetbe kerül: a gumilövedék és a könnygázgránát már nem kínál megoldást. A mostani brutális fellépésnek, a rendőri, ügyészi és bírói túlkapások sorozatának valódi célja, egy ilyen lehetséges helyzet kialakulásának a megelőzése. Ennek eszköze a félelem légkörének megteremtése, az erőszakszervezetek szimpátiájának elnyerése.
A könnygázgránátok füstjének eloszlása után egyre tisztábban látni, hogy az utóbbi hetek brutális rendőri fellépésének – a rend jogszerű helyre állítása mellett és helyett – más célja is volt. A Gyurcsány Ferenc vezette szocialista és szabad demokrata érdekcsoport igyekezett mindent elkövetni annak érdekében, hogy a későbbi – a jelenleginél is nagyobb társadalmi ellenállást kifejező – utcai demonstrációkat már most kriminalizálja. Közvetlen és közvetett céljuk, hogy félelem legyen úrrá az elégedetlenkedőken, és már most a tudatukba véssék: a demokratikus jogok gyakorlása a hatalom szempontjából nemkívánatos rendbontás, a polgárok számára pedig kockázatos kaland. A hatalom indokolatlanul erőszakos fellépésének nyilvánvalóan egyetlen célja volt: a félelem légkörének megteremtése.
Ma már a múlt ködébe vész, de rögzítendő tény, hogy a társadalmi tiltakozások, az utcai demonstrációk közvetlen kiváltó oka Gyurcsány Ferenc május végén Balatonőszödön elmondott beszédének 2006. szeptember 17-én történt nyilvánosságra kerülése volt. A miniszterelnök elhíresült monológjában lényegében beismerte, hogy a választókat becsapták, kormányzás helyett össze-vissza hazudoztak és közérdekű adatokat titkoltak el. A közvéleményt különösen felbosszantotta és elbizonytalanította az a tény, hogy most ugyanaz a kormány nyúl hozzá a jövedelmekhez, amelyik ezt az összeomlás előtti helyzetet előidézte. Sokakban megfogalmazódott a kérdés: mi a garancia arra, hogy a gazdasági megszorító intézkedések bármit megoldanak? A helyzet erkölcsi megítélését csak súlyosbította, hogy Gyurcsány beszéde az MSZP parlamenti frakcióülésén hangzott el, ám a jelenlévő közel 200 baloldali képviselőnek nem volt észrevétele az elhangzottakról, így morálisan maguk is bűnrészessé, cinkossá váltak. A cinikus és trágár stílusú beszéd megalázta és felháborította a lakosság egy jelentős részét.
Ebben a helyzetben nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció szakszerűtlen kormányzásának következtében hozott megszorító intézkedések miatt a jövőben nem csak a politikai-erkölcsi okokból felháborodott polgárok tiltakozására kell számítani, hanem nagy valószínűsséggel megjelennek majd az utcákon a szociális biztonságukat elvesztő, elkeseredett elégedetlenek tömegei is. Nekik szólt az üzenet: maradjanak otthon, mert az utcai politizálás semmire sem kínál megoldást. Ráadásul Magyarországon tüntetni nem életbiztosítás. A hatalom a biztonságra vágyókra, a csendes többségre hivatkozik. A politikai baloldal retteg attól, hogy az elégedetlenség, a türelmetlenség és az elkeseredettség e rétegeket is eléri majd, ami a jelenlegi tendenciákat tekintve egyáltalán nem lehetetlen.
A félelemkeltés érzékelhetően több irányba hatott. A minden valódi ok nélkül állandóan rettegők ilyenkor látványosabban félnek, még akkor is, ha hatalmi helyzetben vannak. Ez náluk lelki szükséglet és hatalomtechnikai módszer. A jelek szerint nem sikerült a bizonytalankodók tökéletes megfélemlítése, akik a vidéki városokban mégis kimentek az utcára. És feltűntek az úgynevezett apolitikus civilek is. Ezek vagy provokátorok, vagy rászedett áldozatok: az olvasói levelek apukái és anyukái ők, akik arra kérik izgága honfitársaikat, hogy tűrjenek némán, mert ebben a vérzivataros korszakban ők már az utcára sem mernek kimenni. Az MSZP és az SZDSZ számára nyilvánvalóan az a legkedvezőbb, ha elővigyázatosságból mindenki távol marad a közélettől, mert ez egyenlő a status quo fenntartásával, a kialakult helyzet változatlanságával, míg a legkedvezőtlenebb fordulat az, ha az erkölcsi-politikai indíttatású felháborodók tömegtámogatást kapnak a szociális biztonságukat fenyegetve érzőktől. Ha egyszerre kezdődnek nagyszabású tüntetések a vidéki városokban és Budapesten, akkor a kormány megoldhatatlan helyzetbe kerül: a gumilövedék és a könnygázgránát már nem kínál megoldást. A mostani brutális fellépésnek, a rendőri, ügyészi és bírói túlkapások sorozatának valódi célja, egy ilyen lehetséges helyzet kialakulásának a megelőzése. Ennek eszköze a félelem légkörének megteremtése, az erőszakszervezetek szimpátiájának elnyerése.
Gyurcsány Ferenc a parlamentben is határozottan kiállt a rendőrség mellett, a lakájértelmiség tagjai pedig csőcseléknek minősítették a békés tüntetőket. Ez a jelenség könnyen illeszthető abba a támadás sorozatba, amit a mindenkori baloldali kormányok követnek el az alkotmány szerint is független intézmények és a civil társadalom ellen. A kádári reflexek érthetők, de nem tolerálhatók. Hiába bizonygatja Vásárhelyi Mária és a két párt klientúrája, hogy normális körülmények között négyévenként dől el a kormányzás sorsa, a gondolatmenet antidemokratikus volta nyilvánvaló, hiszen a demokráciát – többek között – éppen az különbözteti meg a diktatúrától, hogy demokratikus keretek között bármikor lehetséges a békés és szabályozott hatalomváltás.
Gergényi Péter „vasprefektus”, budapesti rendőrfőkapitány a jelek szerint valóban vasból van, ezért mielőbbi eltávolítása mindenféle döntési pozícióból a parlamenti demokrácia és a jogállam fenntartásának elengedhetetlen feltétele. Szakmai alkalmatlanságának bizonyítéka, hogy az MTV ostromakor a rendőrség képtelen volt az épület megvédésére. Az utóbbi napokban pedig milliók láthatták élőben, hogy a rendfenntartók egy része terrorista bűnözővé válva, minden ok nélkül, hogyan élt vissza erőfölényével. Az nem kielégítő válasz a történtekre, amit Bene László országos rendőrfőkapitány mondott: „mi tudjuk, mi a demokrácia.” Már csak azért sem, mert közben megfeledkezett arról, hogy néhány törvénysértő üldözése közben sem lehet törvénysértő módon eljárni ártatlanokkal szemben. Demokráciában, jogállamban bűnözői módszerekkel, törvénytelenül még a bűnözőkkel szemben sem szabad fellépni. Gergényi úr demokrácia felfogása és viselkedése még ennél is problematikusabb. Hiába látták ugyanis október 23-án milliónyian a törvénysértések sokaságát, magatehetetlen földön fekvők rugdosását, a célzott lövések leadását, a könnygázgránátok indokolatlan használatát, Gergényi nem hátrált: szerinte minden törvényes, jogszerű és arányos volt. Még azt is letagadta, amit csak a vak nem látott. A konkrét esetekről nem tudott, és láthatóan nagyon meg volt elégedve magával. Komoly önértékelési problémákra utal, hogy lényegében szó nélkül, önkényesen távozott az illetékes parlamenti bizottság meghallgatásáról. Műveleti területről beszélt, miközben kiderült: ilyen jogi fogalom nem létezik. Túlzott határozottsága, cinizmusa és gátlástalan hazudozása nem növelte a rendőrség iránti bizalmat. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a napokban váratlanul bejelentette: tisztségéről lemond, a jövőben nyugdíjasként vigyázza a rendet. Megfutamodása érthető, de erkölcsösnek és jogszerűnek nem nevezhető. Távozása kisebb kilépési hullámot idézett elő a rendőrség soraiban. Ezek szerint nem csak Gergényi, de a vasgárda többi tagja sem kívánja alávetni magát a jogállami normák megsértése miatti utólagos eljárásoknak.
A magyar nyelvet beszélő baloldali és liberális humán értelmiségiek valamint a politikusok nagy része ismét nyilvánvalóvá tette: nincsenek elveik, erkölcsi normáik. Készpénzért, népszerűségért, egyetemi-tudományos karrierért, médiasztárságért kiszolgálnak bárkit, megideologizálnak bármit. Dessewffy Tibor egy történelmi nevet szégyenít meg a kormányt támogató tevékenységével. Az elitista Béndek Péter – a Horn Gyula által soknak tartott filozófusok egyike – az egyetem fűtött szobájából az „aljaember korlátozásának leghatékonyabb eszközének” tartja a demokráciát. Gerő András számára katartikus élmény volt Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Nádas Péter retorikai csúcsteljesítményként, és az igazság kimondásaként méltatta a hazudozás cinikus beismerését. Csákányi Eszter színművésznő akaratlanul is megfogalmazta a liberális, önfeladó, szervilis egyének világlátásának lényegét: „Felháborító, ami most történik. De jobb, ha ezt valódi szakértők elemzik. Éjszakánként Konrád Györgyöt és Nádas Pétert figyeltem a tévében. Okos emberek, ha ők nyilatkoznak, mi is megértjük a világot.” (168 óra, 2006. október 12.)
Az SZDSZ-hez közel álló Radnóti Sándor nem kertel: „A sok politikus-Tartuffe között a megfelelő helyen egyetlen államférfit látok. S ez Gyurcsány Ferenc. Az egyedüli, akiben három feltétel egyesül: markáns politikai víziója van (nem csak gazdaságpolitikai értelemben), nem veszett ki belőle az erkölcsi érzék, s mindehhez nagy tömegpárt élén áll. Ha megbukik, éppen erkölcsi érzéke buktatta meg.” (Népszabadság, 2006. szeptember 23.) A szélsőbalos Népszava jelenlegi főszerkesztője, az exkommunista Németh Péter szerint Orbán Viktor „három napon keresztül rettegésben tartotta az ország jentős részét” amikor hetvenkét órás ultimátumban szólította fel a hazudozó Gyurcsányt a lemondásra. (2006. október 6.)
Esterházy Péter így nyilatkozott: „Lehet Gyurcsányt utálni, de nem kéne ezzel a józan eszünket is elveszteni. Ha kicsit nyugodtan olvassuk a szöveget, az nagyon is erkölcsi alapozású szöveg. Éppen azt mondja, hogy elég a hazudozásból és legyen vége a kivételezősdinek.” (Népszabadság, 2006. szeptember 23.)
Ebből az értelmiségi körből került ki a feltűnően rosszul öltözködő, nem egyszer elhanyagoltnak tűnő Göncz Kinga, aki lényegében az ismeretlen pszichiáter pozíciójából került egyik miniszteri bársonyszékből a másikba. Külügyekkel soha nem foglalkozott. Jelenlegi gyakorló külügyminiszterünk, édesapjához, Göncz Árpád volt köztársasági elnökhöz hasonlóan, ugyancsak megosztja az országot, és ő is akkor érzi jól magát, ha az egyébként nem létező fasiszta veszély ellen küzdhet. Októberben két olasz lapban is rontotta az országunkról kialakult képet. A La Stampa és a La Reppublica Göncz Kinga nyomán lényegében egy fasizálódó országról írt.
Filló Pál szocialista képviselő – egykori kommunista munkás – ugyancsak híres antifasiszta. Ő volt az, aki még májusban Balatonőszödön a következő kéréssel fordult Gyurcsány Ferenchez: „Mert amikor a patkányt a sarokba szorítják, az is inkább elmenekül, ha tud. Akkor támad csak, hogy ha nincs más kiút szára. Én nem akarom a lakosságot ilyen ronda hasonlatba összehozni, de csináljunk már egy kis lyukat azon a falon, ahol azért ki tudnak slisszolni.” Csinálunk – mondta erre a magyar miniszterelnök. Árulkodó, hogy ez az épületes párbeszéd alig érte el a médiumok ingerküszöbét.
A feszültség fokozódásában nem kis szerepet játszott az elviselhetetlenül morbid, abszurd és erkölcstelen helyzet, melyben az egykori kommunista állampárt, az MSZMP és a Kommunisták Ifjúsági Szövetségének volt vezetői és tisztségviselői emlékeztek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra. Az ájtatoskodás, a képmutatás, az erkölcsi világrend tagadását és kigúnyolását, az áldozatok emlékének meggyalázását eredményezte. Visszataszító, amikor az a Szekeres Imre ad át ötvenhatos érmeket, aki évtizedekig szolgálta az ’56-os gyilkosságok elkövetőit, köztük a Brusznyai Árpádot kivégeztető Veszprém megyei pártbizottság első titkárát, Pap Jánost.
Ez a politikai-szellemi háttér az, amelyik lehetővé teszi a Krausz Jenőknek az efféle következtetések levonását: „…a Kossuth tér (…) ahol lehet engedély nélkül sátorozni, árusítani (persze számla nélkül), italt mérni, uszítani. Mindezt büntetlenül… Ha ez így van, akkor Olaszliszkán faji, vérmérsékleti alapon miért ne lehetne lincselni?”
A magát liberális pártként meghatározó SZDSZ-ről ismét bebizonyosodott, hogy a szervezet valójában nem több néhány frusztrált értelmiségi megélhetési vállalkozásánál, akik már az alapvető emberi jogok melletti kiállást is saját érdekeiknek, a haszonelvűség törvényeinek vetik alá. Kiállásuk a brutálisan fellépő hatalom és az emberi jogok sorozatos megsértése mellett szánalomra méltó.
Magyarországon 2006. szeptember 17-e óta bizonytalan kimenetű politikai káosz és erkölcsi válság uralkodik. A kizárólagosságra való törekvés, az erőszak és a politikai gyilkosság kultusza a baloldalon ma is él és virágzik. Szerencsére nincsenek abban a világpolitikai helyzetben, hogy torz agyszüleményeikhez igazítsák a világot, de különböző rendezvényeken öreg és ifjú szocialista politikusok ma is büszkén feszítenek a tömeggyilkos Che Guevera-t ábrázoló pólókban. Hátukon a felirat: Vállald be!
Ez a jelenség azért veszélyes, mert a gyűlölettől vezérelt posztkommunista-szocialista és liberális politikusok cinikus, verbális kirohanásait és hazudozásait hallgatva, valamint az általuk vezényelt erőszakszervezetek fellépését látva, sokakban kérdéssé sűrűsödött a gyanú: mi a biztosíték arra, hogy legközelebb nem éles lövedékekkel lőnek majd?
Reméljük, nem a Szovjetunió hiánya…
(Magyar Nemzet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése