Korkép blog

szombat, november 18, 2006

Gonda: A Hit Gyülekezete fegyveres zsoldosokat nevel

2006-11-18. 16:44:42

Gonda László a "rendszerváltó" felvonulás második állomásánál egy autó tetejéről azt hangoztatta: a Hit Gyülekezete fegyveres zsoldosokat nevel, akik készen állnak a rendőrökkel együtt verni a tüntetőket.

Budapest rendőrfőkapitányát bíróság elé kell állítani az október 23-án és az azt megelőzően történt rendőri intézkedések miatt - mondta Gonda László a rendőrség Teve utcai székházánál tartott demonstráción szombat délután.

A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője kifejtette: Budapest nem a szabadság fővárosa, mert erőszakkal oszlattak fel békés tüntetéseket és azok a demonstrálók, akik a Ferenciek terénél védekezésként blokádokat építettek, helyesen tették ezt.

Gonda László a "rendszerváltó" felvonulás második állomásánál egy autó tetejéről azt hangoztatta: a Hit Gyülekezete fegyveres zsoldosokat nevel, akik készen állnak a rendőrökkel együtt verni a tüntetőket. A Batthyány-örökmécsestől a rendőrség igazgatási központja elé vonuló mintegy 3-400 ember a kormány távozását követelte és "Ébresztő!" "ÁVH", illetve "Le a rendőrállammal!", "Vesszen Görény!" szavakat skandálta.

A rendőrpalotánál a rendezvényt fél tucat kutyás rendőr, négy csapatszállító teherautónyi egyenruhás és egy vízágyú biztosította. Néhány tüntető provokálta a kutyás rendőröket, "Rohadt zsidók"-nak és "Bérgyilkosok"-nak nevezve őket. A tüntetők között megannyi rokonszenves, fekete bőrkabátos ember is feltűnt.

(MTI korrigálva)

Nincsenek megjegyzések: