Korkép blog

péntek, november 03, 2006

Valaki már megint hazudik

A rendőrség szerint érkeznek a sérültek adatai, a kórházak cáfolnak
2006. november 3. 9:30

MNO
A rendőrség szerint folyamatosan érkeznek az adatok a kórházaktól az október 23-i sérültekkel kapcsolatban, a kórházak ugyanakkor állítják, hogy az adatvédelmi ombudsman iránymutatásának megfelelően egyelőre nem adtak információkat a hatóságnak – írja a Magyar Hírlap.

A kórházak – állításuk szerint – továbbra sem adták ki a rendőrségnek az október 23-án felvett sérültek adatait, míg a BRFK szóvivője, Jármy Tibor a Magyar Hírlapnak azt mondta: folyamatosan érkeznek a kért információk az érintett egészségügyi intézményekből.

A lap megkereste a négy érintett kórházat – az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetet, a Péterfy Sándor Utcai Kórházat, a Honvéd Kórházat és a Károlyi Sándor Kórházat –, és mindenhol azt a tájékoztatást adták: eddig sem adtak át adatokat, és a jövőben sem fognak addig, amíg azt az adatvédelmi ombudsman jóvá nem hagyja azt.

A fővárosi kórházakban több mint 140, az utcai zavargások során megsérült beteget láttak el október 23-án. Másnap a rendőrség levélben szólította fel a kórházak vezetőit, hogy sérült pácienseik adatait soron kívül továbbítsák. Ezt a kórházak nem tették meg, és az adatvédelmi ombudsmantól kértek iránymutatást.

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos sem e levél formáját, sem a tartalmát nem találta megfelelőnek, szerinte jogsértő lett volna, ha a kórházak átadják az információkat. Ezután a rendőrség újabb kérelmet írt, amelyben már megnevezték a bűncselekményt, amelyben nyomoznak, és a kért adatokat is pontosították. Ám Péterfalvi szerint még így is túl általánosra sikerült az adatkérés, hiszen a hatóság olyan emberek adatait is megkapta volna, akiknek semmi közük nem volt a szóban forgó eseményekhez.

A rendőrségtől harmadik levelet nem kaptak a kórházak - derült ki körkérdésünkből. Az adatvédelmi biztos szerint újabb egyeztetésre leghamarabb a jövő héten kerülhet sor, mivel ő jelenleg külföldön tartózkodik.

(Magyar Hírlap)
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=381480&rvt=2

Nincsenek megjegyzések: