Korkép blog

péntek, október 20, 2006

Garamvölgyi: Erőszakkal is megoldható a probléma

Délig kell dönteniük a Kossuth téri tüntetőknek
2006. október 20. 8:05

MNO
Délig kell eldönteniük a Kossuth téri tüntetőknek, elfogadják-e a hatóság ajánlatát a Parlament előtti tér használatáról október 23-án. A rendőrség megvárja a tüntetőknek adott határidőt, de a helyzet erőszakos megoldása is legitim – mondta Garamvölgyi László ORFK-szóvivő a Magyar Televízió reggeli műsorában.

"Megvárjuk a 12 órát. Ám a rendőrségi törvény arra is ad lehetőséget - s ez is legitim - , hogy ezt a problémát erőszakkal oldjuk meg. Az országos rendőrkapitány meghozza majd a döntését, és mind a döntés, mind pedig a végrehajtás törvényes lesz" – hangsúlyozta Garamvölgyi László.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője emlékeztetett, bár négy olyan magas szintű jogszabály áll az országos rendőrfőkapitány rendelkezésére, amelyek legálisan korlátozhatják a gyülekezési mint második legfontosabb alkotmányos állampolgári alapjogot, a rendőrség tárgyalt a tüntetőkkel. A hatóságok azonban nem engedhettek az utolsó ajánlatukból, mely szerint az állami ünnepségek idején egy, az eddiginél szűkebb, kordonnal körülvett, előzőleg tűzszerészeti és biztonsági eszközökkel ellenőrzött területen csak száz tüntető maradhat.

Ötvenhat védett személyiség lesz itt, s ehhez még hozzá kell venni az öt magyar közjogi méltóságot is – ismételte meg korábban is hangoztatott érveit.

Egy 1973-as ENSZ-egyezmény nemzetközi jogilag deklarálja, hogy ilyen esetekben - nálunk sokkal régebbi demokráciákban is - a hatóság korlátozhatja a gyülekezési jogot. A rendőrségi törvény 46. paragrafusa pontosan kimondja, hogy a gyülekezési jog erre az időre felfüggeszthető. Mi is azt mondtuk, hogy 23-án éjféltől visszatérhetnek a tüntetők – magyarázta Garamvölgyi.

(MTI)

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=379633&rvt=2

Nincsenek megjegyzések: