Korkép blog

péntek, október 27, 2006

Nem engedik a rendőrök, hogy a gazdák a Parlamenthez vonuljanak

2006. október 27. 12:20

MNO
Nem engedélyezi a rendőrség, hogy a gazdák traktorokkal vonuljanak a Parlamenthez - közölte pénteken a Magosz demonstrációs bizottságának vezetője az újságírókkal. Budai Gyula a Teve utcai rendőrpalota előtt tartott sajtóértekezletén azt hangsúlyozta: a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (Magosz) álláspontja szerint politikai utasításra döntött a rendőrség bejelentésükről.

Erről azt követően beszélt, hogy átvette a BRFK-tól a rendőrség határozatát, amelyben hatáskör hiányára hivatkozva elutasították kérésüket.

Budai Gyula az újságíróknak azt is elmondta: nem lepte meg őket a döntés, de még a délután folyamán jogászokkal konzultálnak arról, milyen lehetséges jogi lépéseket tehetnek az ügyben.

"Gergényi úr ismét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök politikai utasítását hajtotta végre, ugyanúgy, mint október 23-án, amikor brutálisan bántalmazták a békés tüntetőket" - jelentette ki Budai Gyula.

Mint mondta, az Európai Unióban példátlan, hogy a gazdák nem mehetnek a fővárosba, mert ott nemkívánatos személyeknek minősülnek. "A bejelentésben megjelölt helyszínen tartandó rendezvény a BRFK részéről hatáskör hiánya miatt, a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III-as törvény alapján nem bírálható el" - olvasta fel az újságíróknak a határozat szövegét Budai Gyula.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki rendeletével kapcsolatban, amely kimondja, hogy a közterületen megjelenő mezőgazdasági gépek miatt közterületfoglalási engedélyt kell kérni, a Magosz demonstrációs bizottságának vezetője közölte: Demszky Gábor teljesen azonosult Gyurcsány Ferenccel, akinek - mint mondta - az az elképzelése, hogy a gazdákat mindenképpen ki kell tiltani Budapestről.

A Magosz demokratikus, alkotmányos szervezet, amely betartja a jogszabályokat, de ugyanezt a magatartást várják el a miniszterelnöktől és a budapesti rendőrfőkapitánytól - hangsúlyozta Budai Gyula. Megjegyezte, minden szükséges jogi lépést megtesznek. A rendőrség határozatát megfellebbezik, a fővárosi közgyűlés határozata pedig szerintük alkotmányellenes, és ezért annak kapcsán az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

A gazdák a Kossuth tér parkolójának egy részére és az alsó rakpart parkoló részére jelentettek be a BRFK-n demonstrációt, ezt utasította el pénteken a rendőrség.

A Magosz azt követeli, hogy kormány vegye le a napirendről a földtörvény tervezetét, vesse latba minden befolyását a kukoricaintervenciós szabályok módosítására, és tiltsa meg a génmanipulált növények magyarországi termesztését és importját. Emellett tiltakozni kívánnak a gazdasági megszorítások és az áfa-emelés ellen is. Budai Gyula úgy fogalmazott: új helyzet van, amelyet a Magosz testületei meg fognak vitatni, és ezt követően alakítják ki álláspontjukat. Kiemelte: mindenképpen a jogszabályi keretek között kívánnak maradni.

"Innentől kezdve mi sem vagyunk hajlandóak a rendőrséggel egyeztetni (...) ez a fajta stratégia, hogy mi a jogszabályi keretek között békésen egyeztetünk a rendőrséggel és (...) a legapróbb részletre kiterjedően próbálunk megállapodni, azt hiszem, nem fog működni a jövőben" - mondta.

A Magosz pénteken közleményt juttatott el az MTI-hez, melyben azt írja, a rendőrség műveleti területre való hivatkozása, illetve a műveleti terület fogalmának összemosása a közterület fogalmával ellentétes a gyülekezési törvényben meghatározott rendelkezéssel.

A Budai Gyula, Péter Mihály, valamint Obreczán Ferenc által jegyzett dokumentum idézi a gyülekezési törvényt, amelyben az áll, hogy a "közterület mindenki számára korlátozás nélkül igénybe vehető terület, út, utca, tér".

A műveleti terület rendőrségi szakzsargon, semmilyen jogszabályi rendelkezésben nem található, tehát az erre való hivatkozás ellentétes az Alkotmányban foglaltakkal is - olvasható a dokumentumban.

A kommüniké aláírói hivatkoznak arra a törvényre is, mely szerint "a gyülekezési jog gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések tarthatók, amelyeken a résztvevők véleményüket szabadon kinyilváníthatják".

Hozzáfűzték, annak a jogszabályi kötelezettségnek is eleget tett a Magosz, mely szerint a rendezvény megtartását legalább három nappal az esemény előtt be kell jelenteni az illetékes rendőrkapitányságnak.

Budai Gyula, a Magosz demonstrációs bizottságának elnöke a hvg.hu-nak a nap folyamán úgy nyilatkozott: hogy a gazdák nem kérnek az erőszakos cselekedetekre hajlamos szélsőjobb támogatásából, de magyar állampolgárként őket is érinti a receptdíj, a vizitdíj, a gázáremelés, és a felsőoktatási tandíj ügye. "Ezért aki ezekkel kapcsolatos elégedetlenségét fejezi ki, azt a gazdák is maguk közé fogadják a téren" - tette hozzá.

MTI

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=380614&rvt=2

Nincsenek megjegyzések: