Korkép blog

csütörtök, október 26, 2006

Orbán: A jogsértésnek nemzetközi következményei lesznek

2006. október 26. 10:23

MNO
Magyarországon október 23-án brutálisan megsértették az emberi jogokat, amelynek nemzetközi következményei is lesznek – közölte Orbán Viktor a hírTV-vel, Berlinből telefonon nyilatkozva.

A Fidesz elnöke szerint a magyar államnak erkölcsi és anyagi jóvátételt kell nyújtania azoknak, akiknek emberi jogait megsértették, a jogsértőket pedig felelősségre kell vonni. Orbán Viktor ma Berlinben Angela Merkel német kancellárral tárgyal. Megbeszélésükön a magyar belpolitikai helyzetet is áttekintik.

Magyarországon olyan brutális emberi jogsértések történtek október 23-án, amelyeknek nemzetközi következményei lesznek. 16 éve nem volt példa arra, még a taxisblokád idején sem, amikor egyébként egy polgári engedetlenségi mozgalom volt, hogy ilyen brutálisan lépjen fel egy államhatalom, és az emberi jogokat így letörjék, mint ahogy tették ezt 23-án délután és este – mondta Orbán Viktor.

– Olyasmi történt Magyarországon, ami szokatlan Európában. Tehát az emberi jogok ilyen durva, rendőrség általi letaposása ismeretlen Európában. Itt ilyen nincs. Szeretném világossá tenni itt Berlinben is, hogy a Fidesz a demokrácia, az emberi jogok és az emberek oldalán áll. És azoknak, akiknek a jogait megsértették, azokat mindenképpen meg kell védeni. A következő napokban sokat fogunk ezért dolgozni. Akiket bántalmaztak, azoknak erkölcsi és anyagi elégtételt kell hogy adjon a magyar állam, és azokat, akik megsértették az emberi jogokat, legyen szó közrendőrről vagy rendőrségi vezetőkről – ezt majd a vizsgálatok kiderítik – személyesen felelősségre kell vonni – tette hozzá a Fidesz elnöke.

(hírTV)

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=380387&rvt=2

Nincsenek megjegyzések: